Ha van olyan személyiség a nemzetközi futball elitjében, akinek a megítélése igazán vitatott, az Gonzalo Higuain. A másik oldal véleményét már ismerjük, a védőbeszéd megtartására maga Maverick vállalkozott. Real Madrid: a futball történelem legeredményesebb klubja. 9 BL és BEK serleg, megannyi bajnoki cím, számolatlan világsztár, és annál is több morális és etikai kérdés. Egy klub, amelynek manapság nem egyszerű szurkolójának lenni, hiszen a vezetőség döntései sokszor még a madridisták idegrendszerét is kikezdi, nem hogy a semleges, ne adj isten ellenséges érzelmű drukkerekét. Valami már kezdett számomra is éppen elveszni, néha már sandán néztem a kifeszített sálra, de egy ember, egy játékos visszaadta a régi lelkesedést. Ő Gonzalo Higuain, következzék az ő modern kori legkisebb herceg sztorija

Napra pontosan tudom, mikorra datálódik a csapat iránti szimpátiám kezdete: 1997 június 3., amikor is Roberto Carlos nem általlotta „úgy” beküldeni a labdát Barthez kapujába. Talán kicsit nevetséges ez alapján kikötni egy klubnál, de ezt követően alig kétszámjegyű életkorral, éppen csak belecsöppenve a labdarúgásba nem lehetett nem követni eme kis fickó karrierjét. Aztán hamar megkedveltem Rault és Morientest, minden idők legzseniálisabb csatárduóját, akik egymás gondolatát is ismerték; Redondo sarkazását és eleganciáját; Hierro-t; a pillanatokat, mikor Solari és RC háromszor sarkazta egymásnak a labdát széles mosollyal arcukon; Guti remek meglátásait… Nem érdekelt a klub dicső múltja, csak az, amit én magam is láthattam már. Aztán jött a nagy bevásárlás Perez vezérletével. Érkezett Figo, Zidane, Beckham, Ronaldo meg a többiek. Volt, akit nehezebben szoktam meg, volt, akit könnyebben. De közben valami elveszett. Morientes távozása volt az első komoly törés és nehezen emészthető momentum, majd az imádott Vincente del Bosque érthetetlen kirúgása… Utána jött az edző és játékos keringő, az időszak, amikor ha szóba került Madrid szimpátiám, már egyből magyarázkodni kellett: „de már régebb óta, már a Perez előtti időktől fogva…”

Nem szerettem Robinho hozzáállását és hisztijeit, nem tölt el örömmel, hogy az önimádó Cé nálunk kergeti – amúgy zseniális tehetséggel megáldva – a labdát, sem azt, ahogy a klub elbánt Sneijderrel, Robbennel, De la Red-del és még sorolhatnánk kikkel. Máig érthetetlen, hogy miért váltunk meg annak idején Fabio Capello-tól, aki egy rakás szerencsétlenségből 1 év alatt egymásért küzdő, harcos és elhivatott csapatot kreált, mely az általam látott legkatartikusabb bajnoki címhez vezetett. De mindezek közben is maradt az állandó hétvégi program: Real Madrid valamelyik sportcsatornán! Mára már csak Casillas, Guti és Raul maradt az eredetileg megkedvelt keretből, közülük ketten már egyre kevésbé rendszeres szereplők. Vannak, akiket sikerült már megkedvelni, sajátnak érezni (pl.: Ramos, Granero), és vannak akik közel állnak ehhez (pl.: Lass, Albiol, Pepe)de igazán rajongani csak egy valakiért tudok az újak közül: Gonzalo Higuain-ért!

Gonzalo 1987 decemberében látta meg a napvilágot a franciaországi Brest-ben. Kettős állampolgár, noha szintén játékos apját követve már 1 év után visszatért Argentínába, ahol édesapját a River Plate szerződtette. Ő maga 2004-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban, majd 39 meccsen lőtt 18 gól és 16 gólpassz után vált meg nevelő egyesületétől. 2006. Október 8-án kettőt vágott a nagy rivális Boca elleni meccsen, ezzel megalapozva hírnevét, és jövőjét. Daniel Passarella a mérkőzés után kijelentette, hogy a fiatal játékos előtt óriási jövő áll.


13 millió Euro ellenében került a Real Madridhoz 2006/2007 telén. Sokan teljesen értetlenül álltak az eset előtt, és néhányan mind máig nem tudják hova tenni a fiatal játékos királyi klubnál való jelenlétét. Személye a kezdetektől fogva kérdések sokaságát és kételyek garmadáját veti fel, mára azonban a vita enyhülni látszik, és elsősorban a semleges szurkolók kérdőjelezik meg: Hogyan lehet egy Real Madrid szintű csapat kezdő támadója Higuain?. Lássuk hogyan!

Pipita a kezdetektől fogva fogcsikorgatva küzd a csapatba kerülésért, és újra és újra bizonyít is. 2007. január 14-én debütált a Zaragoza ellen, ahol az 1-0-ra megnyert találkozó gólpassza került neve mellé. Ebben az időszakban zömében csak csereként jöhetett számításba, de micsoda csereként! A kezdetekkor kiderült már, hogy miben is rejlik Higuain igazi ereje: lehet, hogy technikai hiányosságokkal küzdött, nem volt meccs rutinja, sokszor el-el tűnt még a neki rendeltetett 15 percekben is, nem volt elég masszív, túlságosan gólt akart lőni és nem olvasta a játékot… DE ha baj volt, ha szorult a hurok, akkor mindezek ellenére rá lehetett  a leginkább számítani: nem roppantotta össze sem a teher, sem a kritikák, sem az elvárások. Első gólját az Atletico ellen szerezte, természetesen egy egyenlítő találatról van szó (videon 5:02-től).



Igazi legendája azonban akkor kapott szárnya a madridisták körében, amikor a legendás Capello féle menetelés útjára indult: győztes találat az Espanyol ellen a 93. percben, egy sírból visszahozott meccsen. A Madrid a tabella élére állt, és nem is távozott már onnan: hosszú böjt után megszületett a bajnoki cím! Ez volt az a pillanat, amikor évek után újra szétrobbant a stadion, amikor minden szimpatizáns újra torokban dobogó szívvel tudott ünnepelni, és amikor Nistelrooy jelképes módon Higuain ledobott mezét a magasba tartotta az ünneplő tömeg előtt… (az egyik legjobb Madrid videó végén látható a találat)



2007/2008-ban már valamivel több lehetőséget kapott az ifjú támadó Schuster jóvoltából, és ezt 8 találattal hálálta meg. Különösen emlékezetes a bajnoki címet jelentő, emberhátrányban és hosszabbításban eső gólja (1:59). Játéka egyre több szimpatizánsra lelt, noha igazán nagy meccsen még nem bizonyított, és még mindig nem lehetett tőle várni a megváltást. Egyre parázsabbakká váltak a viták: vajon tényleg egy klasszis születését látjuk hétről-hétre, vagy csak egy szerencsés fiatalembert, aki jobban járna, ha valahol a Santander-Getafe-Zaragoza vonalra települne át?

2008/2009-ben a Real Madrid szurkolók többsége számára eldőlt a kérdés: 22 bajnoki gól, 9 gólpassz. A csapat házi gólkirályi címe. Köztük olyan kiemelkedő teljesítmények, mint a Malaga elleni 4 találat (2:33), néhány kiváló technikai megoldás (5:11), félpályás szóló (5:51), vagy a Getafe ellen ismét emberhátrányban, és ismét a hosszabbításban kivívott, akkor még kulcsfontosságúnak látszó győzelmet jelentő gól (8:59).



Idén nyáron a második Perez éra beköszöntével komoly leltárazásra, selejtezésre és renoválásra került sor. Higuain a csapatban maradt ugyan, de félő volt, örökre eltűnik a süllyesztőben. Bizonyított Capellonál, Schusternél, de még mindig nem vívott ki magának igazi nevet. Hiába a házi gólkirályi cím, hiszen nem nagyon volt alternatívája a csatársorban Nistelrooy sérülése következtében. Érkezett Cé és Benzema, ráadásul egy darabig Negredo is képben volt. A felkészülés során és a kezdeti bajnokikon Higuain ismét a padon, a keret peremén találta magát. Sok szimpatizánsa – beleértve engem is – komolyan aggódott nem csak madridi, de egész jövője miatt is. Higuain azonban nem adta fel! Ha perceket kapott, akkor azok alatt bizonyított, és decemberre már nem volt kérdés, hogy ki az első számú csatár a csapatban! Raul és Benzema a padról nézi, amint Pipita egyre komolyabb erényeket csillogtat, és egyre látványosabb találatokat szerez (Valencia elleni dupla, Zaragoza elleni emelés). 12 gól a mérleg eddig, mely ismét a legtöbb a csapatban. Íme a termés december végéig:



A ligában kb. 80 percenként talál be, élete formájában volt, mikor 3 hétre kidőlt, megadva az esélyt Benzemának. Az elmúlt hétvégén tért vissza, 18 perccel a lefújás előtt… Csereként állt be, mint annyiszor, és olyan gólt lőtt, ami után minden ínyenc megnyalhatja mind a tíz stopliját.

Minden bizonnyal nem Higuain a Madrid történetének legjobb csatára, és az is tény, hogy jelenleg még bőven találunk nála jobbakat is. De ő az, aki a régebbi szurkolóknak visszaad valamit a régi lelkesedésből, aki árnyalja kicsit Perez megalomániáját, aki némi szimpátiát tud kicsikarni a klubot dühödten utálók táborából is. Ő az, akiről az ember el tudja képzelni, hogy a hétvégén együtt tolja vele a grundon, a szomszéd srác a sztárok világában! Ha csere, akkor csere, ha kezdő, akkor kezdő: nincsenek allűrök, nincsenek botrányok, nincs hiszti a padozás miatt, csak újabb gólok, és az utánuk látható gyermeki öröm az ünneplés közepette. Lehet, hogy soha nem rúg majd kettőt VB döntőn, lehet hogy eltűnik majd 90 percre egy BL elődöntőn, ezt nem tudhatjuk… most viszont csak egy szimpatikus srácot látok, aki a szemünk előtt érik be hétről-hétre, és rendkívül szórakoztat – a sok gólt végignézve ez aligha lehet kérdés. Nem véletlen, hogy a madridi közönség már most megőrül érte: sztárok jönnek, mennek, cserélődnek, Kakáról mindenkinek a Milan, Céről a MU fog eszébe jutni, ahogy Sneijder neve sem jelenti majd a Madridot, de Higuain újra valaki, aki a miénk!