Akár büszkék is lehetnénk arra, hogy a hétvégi forduló meccsei nagy részének kimenetelét eltaláltuk és a kivételek is egy-egy gólon múltak csupán, ráadásul úgy, hogy a játék képe bőven megengedte volna az egy-egy hiányzó gól megszerzését, illetve elkerülését. De nem vagyunk, mert kijelenthető, hogy mindenhol a papírforma érvényesült a nyolc hazai győzelemmel és két döntetlennel végződő 21. fordulóban. Ennek okait keressük és fedjük fel a forduló eseményeinek áttekintése közben, egyúttal kitérünk a játékvezetők ténykedésére is, ami ebben a fordulóban talán a szokásosnál is nagyobb visszhangot kapott.
Igazán parádés meccset nem láttunk a hétvégén, ami a spanyol viasz rovat előtérbe kerülését eredményezi a két nagy csapat és a La Ligán belüli másodosztály ténykedése kapcsán. Szezon eleji feltételezésünk, mely szerint a Real Madrid miután összeáll a játéka, méltó ellenfele és egyben párja lehet a Barcelonának, lassan igazolást nyer. A két csapat összesen 9 meccset nem nyert meg az eddig lejátszott 42 találkozójából, ami nagyjából annyit tesz, hogy négy-öt fordulónként fordul elő, hogy nem nyerik meg mindketten aktuális találkozójukat. A hozzájuk csatlakozni kívánók, akik elvileg szintén azért vesznek részt a bajnokságban és azért állnak ki minden egyes meccsre, mert szeretnék azt megnyerni, már egyenként is oda lennének az örömtől, ha négy-öt meccset zsinórban tudnának hozni és ez alól még a Valencia sem kivétel.
Az idők ugyan változnak, és a játék maga még inkább, de az általunk korszakosnak tartott Milant tartjuk megfelelő alanynak arra, hogy a Barcelona jelenlegi és a Real Madrid alakulófélben lévő játékát hasonlítsuk hozzá. Ebben az akkori olasz és a mostani spanyol válogatott közötti párhuzam is szerepet játszik. Az a Milan elhozott néhány Aranylabdát a holland támadói révén, ahogyan a Barca és a Real is soraiban tudja az elmúlt egy-két év legjobb támadóit, támadásért felelős középpályásait. A Milan veretlenül nyert bajnoki címe és elsősorban a már kész Barcelona és a mindjárt kész Real azonban a hétvégén döbbentett rá bennünket, a nyilvánvaló „titokra”. A titok pedig nem más, mintg a védelem. Mindkét csapat kerete lehetővé teszi, hogy ha valaki kiválik az alap védőnégyesből, akkor szinte tetszőleges másik védekező ember álljon a helyére. Dani Alvest Maxwell, a kiállított Piquét Yaya Touré - a BL-döntőben is - majd Márquez pótolta, míg Milito azért kezdő egyáltalán, mert Puyol nem volt. A Getafe ezzel együtt esélytelen volt, mint ahogyan lényegében a La Liga összes mínusz egy csapata is esélytelen ellenük. A spanyol bajnokikon akár emberhátrányban is, a védelmük szervezettsége és a játékosaik egyéni képességei lehetővé teszik, hogy lényegében eltüntessék a létszámhátrányt. A Real esetében három válogatott védő vethető be több poszton, plusz Pepe, Garay vagy Metzelder, kiegészülve a világ egyik legjobb kapusával szintén esélytelen, miután megfelelő taktikai fegyelem is társul hozzá az edző részéről. Statisztikai vonalon erősíti nézetünket, hogy a Real az elmúlt húsz év legjobb szezonját futja, ami a az elszenvedett kapuralövéseket illeti. Casillasnak 23 percenként kell hárítania, ami azt jelenti, hogy ha láncdohányos lenne, három-négy szál cigit szívhatna el átlagban a következő védés előtt.
A két sztárgárda védőinek fele az aktuálisan legjobb válogatott csúcson lévő játékosa, amíg ez adott addig a mutató mely szerint a Barcelona 0,5, míg a Real 0,7 gólt kap átlagban a bajnokikon, nem nagyon fog változni, legfeljebb csökken. Nyilván ez csak átlag, de egynél kevesebb gólt kapva, nagyon nehéz azért vereséget szenvedni. A Barcelonánál már rájöttek és nagyon hamar a Realnál is rá fognak, hogy ezek elé elég egy védekezőbb középpályás, aki azonban a szervezésből is kiveszi a részét. Ez az a poszt, amin Rijkaard és Guardiola is játszott, utóbbi lényegében úttörőjeként a védekezni is tudó, labdaösszegyűjtő irányítónak. Ennek következménye, hogy lehet öt olyan játékos egyszerre a pályán, aki csak ímmel-ámmal védekezik. A Getafe és az Espanyol hétvégi példája, amellett természetesen, hogy világklasszis támadókkal egyik sem rendelkezik, azt igazolja, hogy stabil védelem, amit hatalmas fizetésekkel együtt kell elképzelni, az alapja a két nagy kiemelkedésének. Csakúgy, mint a spanyol válogatott és a Tasotti, Baresi, Costacurta, Maldini fémjelezte Milan, valamint a korabeli olasz válogatott szinte verhetetlen mivoltának. Amíg csak a Barcelona és a Real Madrid engedheti meg magának, és ezt ki is használja oly módon, hogy több mint két sornyi hasonló kvalitású védekező típusú játékost foglalkoztat, addig ők mindig fent lesznek, a többiek pedig hozzájuk képest mindig lent.
A forduló játékosának Messit választottuk, aki gól-gólpassz kombóval „vétette észre magát”, melyek közül az előbbi pont azért volt zseniális, ami miatt a laza emelős, mert olyan egyszerűnek tűnt az ötlet és a kivitelezés is, hogy szinte elképzeljük magunkat, amint legközelebb hasonlót vállalunk egy sörmeccsen, míg utóbbinál, már akkor egyértelmű volt, hogy ebből gól lesz, amikor a félpályánál átvette a labdát kettő a négy elleni szituációban, melynél az igazsághoz hozzátartozik, hogy Boateng csak lassú kocogással próbálta megzavarni az argentint.
A forduló gólja Gonzalo Higuainé, aki pár hét kihagyás után első pár mozdulata között tartogatott egy olyat, amit nagyon kevesen tudnak, vagy legalábbis nem mutatják. Az átvétel utáni többit is el lehetett volna rontani, de ő nem tette. Higuaín valóságban betöltött szerepe is kezd felérni ahhoz, ami az NST külön valóságában hozzá kötődik, amit a Real vezetősége egy jobb feltételekkel megtöltött, 2016-ig szóló szerződéssel honorál, ami állítólag paritásban áll Benzema szerződésével.
A forduló betlije, ha nem az Atléticóé – bár lehetne – a spanyol játékvezetőké úgy en bloc. A Barcelona két kiállításán kevésbé lehet vitatkozni, de a Racing meccsén a gólhelyzetben kitörő Tchité megrúgásáért elmaradt piros és a Deporos Pablo Alvarez kiállítása csak tetézte a hétközi kupameccsen, az Atlético javára ítélt tizenegyest. Az újságok vezető hírei között minden harmadik-negyedik a játékvezetéssel foglalkozik. Az, hogy sokszor a higgadtság tükröződik a nyilatkozatokban - lásd például Beguiristain -, mondván, hogy nem feltételeznek rossz indulatot a bírókról és, hogy mindenki szokott hibázni, annak tudható be, hogy a hátranyalt hajú, önérzetes – lásd Xavi sárgája, amikor csapatkapitányként reklamált – viszont legalább ostoba játékvezetőknél még jobban kihúzná a gyufát, ha az egyes nyilatkozattevők szidnák őket. A Marca osztályzatai alapján Muniz Fernández volt az egyik legjobb a 6-os osztályzatával, aki három piros lap mellett hat sárgával tudta „fenntartani a rendet”, a Zaragoza-Sevilla meccsen, ami heveny rugdosódásban öltött testet a végére.
A Valenciában Villa újra gólt szerzett és ha kellene még alacsony játékos Maradona keretébe, akkor javasolnánk Banega beválogatását, akit már nem először látunk olyan helyekre gólpasszt vagy azzal felérőt adni, ahol elvileg nincsen rés, tér meg semmi, amit átlagos képességű irányító, tömörülő védelem ellen meg tudna játszani. Ja és a gólja sem volt csúnya. (Vaelncia-Valladolid 2-0)
A Sevilla mestere Manolo Jimenez taktikája, mely szerint a lehető legrosszabb csapatát küldi pályára, bejött a Zaragozának, megspékelve Negredo szerepvállalásával, akivel mostanában mindig történik valami. A hétközi kupameccsen megsértődött, mert taktikai okokból lecserélték, most pedig előbb öngólt vétett, majd később kiállították. A Zaragoza egyébiránt ellépett a kiesőzónából, köszönhetően a hegyimenő kerékpárosokat megszégyenítő vérátömlesztésnek, amit az átigazolási időszakban bemutatott. (Zaragoza-Sevilla 2-1)
A Mallorca ismét győzött hazai pályán, bár már nagyon érett az első pontvesztés (Mallorca-Villarreal 1-0), míg a szintén Európáról álmodozó Depor gólnélküli döntetlent ért el Malagán (Malaga-Depor 0-0), a Bilbao pedig, Llorrente duplájának köszönhetően hozta a kötelezőt a Xerez ellen, akik győzni még nem tudtak ugyan idegenben, de most már legalább el tudják képzelni, milyen lehet (Bilbao-Xerez 3-2).
A Racing simán megérdemelte volna, hogy legyőzze az Atléticót, akik most a tetűlassú, motiválatlan énjüket hozták és a bíró is kiállt mellettük, a fent említett kiállítás mellőzésével
.(Racing-Atlético Madrid 1-1). Született még két papírforma hazai győzelem, aminek a két hazai csapat örült, a két vendég meg nem (Osasuna-Tenerife 1-0, Almeria-Sporting Gijón 3-1).A forduló mérkőzéseinek összefoglalói
Utolsó kommentek