Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League 25. - London Calling

2010.02.06. 13:42 Alapvonalszippantó Hapci Benő

Az angol bajnokság 25. fordulója következik a hétvégén, még akkor is, ha erre a tényre csak valahol a lap alján találunk utalást az angol újságok focirovataiban. A hetet természetesen a Terry-gate uralta: kollégám erről már elmondta a véleményét; én itt most csak annyit fűznék hozzá, hogy még ennyi év után is bámulattal tudom figyelni, milyen jó érzékkel képesek tökönszúrni magukat az angolok minden egyes világverseny előtt. Pedig kimondottan érdekes hétvége előtt állunk: hogy tovább ne menjünk, pillanatokon belül kezdődik a liga legnagyobb múltú városi rangadója. A jelen szempontjából ugyanakkor Londonban történnek majd az igazán fontos események: a napfény városában mindkét napra jut egy olyan találkozó, ami döntően befolyásolhatja a bajnokság alakulását. 

 

 

A mörsziszájdi derbire elvileg az Everton készülhet jobb hangulatban: a bajnokságban időtlen idők óta veretlenek (holott mindeközben ellátogattak már az Emiratesbe és a Stamford Bridge-re is), a csapat mind jobban összeáll, és Saha is meghosszabbította a szerződését. Moyes iránti respektünk nőttön nő: tényleg úgy tűnik, hogy ő még Ali Diával is tudott volna kezdeni valamit. Az egészen reménytelen eseteknek is borzasztóan akarniuk kell a bukást ahhoz, hogy ne váljanak be az Evertonban (lásd Jo esetét, aki csak hosszú, szívós munkával tudta Moyest megakadályozni abban, hogy rendes futballistát neveljen belőle). Bár Donovannek a Konfederációs Kupán nyújtott teljesítménye után megfogadtuk, hogy nem használjuk többet alantas tréfáink céltáblájaként, azt azért eláruljuk, hogy - ismerve korábbi európai próbálkozásait - nem gondoltuk volna, hogy Moyes nála is ilyen hamar sikerrel alkalmazza a "mukodj" varázsszót. Szóval az Everton rendben van ismét.

A Liverpoollal kapcsolatban ugyanakkor ez viccből sem mondható el. A siralmas játék azonban eltakarja azt az érdekes tényt, hogy bizony a vörösök sem nagyon kaptak ki mostanában (jó, ezt persze normális esetben ki sem kellene emelni), sőt, csodák csodájára gólt sem nagyon kaptak. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Toffeek utoljára még az előző évezredben voltak képesek nyerni az Anfielden, máris erős döntetlenszagot orronthatunk.

Liverpool – Everton: 0-0

A Bolton mintha kezdené összeszedni magát Coyle kezei alatt, a Fulham pedig, mint tudjuk, idegenben csak teljes napfogyatkozás és holdtölte együttállása esetén képes győzelemre.

Bolton - Fulham: 2-1

A Burnley eléggé lendületet vesztett, a kalapácsosok viszont most indulhatnak be csak igazán: új tulajdonos, új játékosok, új kezdet.

Burnley - West Ham: 1-2

A Citeh mindenképp szeretné bebizonyítani, hogy jobb csapat a Chelseanél, és nyilván azt gondolják, a Hull legyőzése jó alkalom lehet erre. Rosszul gondolják, a meccset azonban simán behúzzák.

Hull City - Man City: 0-2

A ManU az Arsenal elleni meccsel értésére adta mindenkinek, hogy nem mondanak le az újabb bajnoki címről. Most még egy Pompey ellen sem fognak visszavenni a lendületből.

Man United - Portsmouth: 4-0

Nagy meccsbedobásokra számítunk.

Stoke City - Blackburn: 1-0 

Nem tudjuk mi volt a Wigan szándéka az FA-kupában pályára küldött csapattal, de bármi is volt az, szerintünk nem jött be.

Sunderland - Wigan: 2-0

A mai napot reményeink szerint egy igazán faszipántos meccsel zárhatjuk. A negyedik BL-helyért küzdő négyes két kevésbé komolyan vett csapata találkozik Londonban, és biztosan nem ez az a találkozó, amire jó szívvel tolnánk föl a családi ékszert. A két kiszámíthatatlan csapat meccsén érzésünk szerint a pillanatnyi hangulat fog dönteni, ezt pedig ’Arry fiainál sejtjük igazán felszabadultnak most, hogy sikerült végre megszabadulni az ír ballaszttól.

Tottenham – Aston Villa: 3-2

Úgy tűnik, a Birmingham továbbra sem kíván a táblázat második felébe látogatni: a Chelsea elleni zakó után tökös játékkal kihoztak egy ixet a T’ham ellen. Hazai pályán ezek után le kell, hogy rendezzék a farkasokat.

Birmingham - Wolves: 1-0   

 

Bár a londoni derbi elé külön (vendég)posztot tervezünk holnapra, egy fontos információt semmiképpen sem hallgathatok el. A napokban ugyanis megálmodtam egy gólt: Branislav Ivanovic szerezte, természetesen fejjel, bombaerősen; épp, hogy befért a léc alá.

Itt persze illő megjegyeznem – még mielőtt feltolnátok minden megtakarításotok a szerb góljára –,  hogy amikor utoljára Chelsea-góllal álmodtam, azt Dzsudzsák Balázs szerezte kapásból, Cech jobblábas (!) kirúgásából. Szóval a felelősség a tiétek. Én mindenesetre megteszek egy 2-1-es Chelsea-sikert: Drogba találatára az ágyúsok gólfelelőse, Vermaelen még válaszolni tud (a Chelsea 20 bekapott góljából 15 pontrúgás után született); aztán a vége előtt nem sokkal jön az a bizonyos bombafejes.

Chelsea - Arsenal: 2-1 

 

Szokás szerint várnánk a leggyorsabb kezű kommentelőt egy tippversenyre

Miután az előző forduló tippversenyében gyalázatos teljesítményemnek és ellenfelem, Slice szép telitalálatának (Man City - Pompey: 2-0) köszönhetően 6-8 arányú vereséget szenvedtem, ezúttal Dr Jozef Vengloš élhet a jól megérdemelt lehetőséggel, hogy porig alázzon engem. A Doktor tippjei:

Liverpool - Everton 1-2
Bolton - Fulham 0-0
Burnley - West Ham 1-1
Hull C - Man C 1-3
Man U - Portsmouth 4-0
Stoke C - Blackburn 1-1
Sunderland - Wigan 1-0
Tottenham - Aston Villa 2-2
Birmingham C - Wolves 2-1
Chelsea Arsenal 6-1

180 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr611733884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.06. 15:59:17

@Viszlat: remek döntés volt, akármiért is:D
....

16.00, élő, Hull-Man City

Hull:
Myhill, McShane, Gardner, Mouyokolo, Dawson, Fagan, Boateng, Cairney, Hunt, Altidore, Vennegoor of Hesselink.

Subs: Duke, Barmby, Garcia, Kilbane, Zayatte, Zaki, Olofinjana.

Man City: Given, Zabaleta, Toure, Boyata, Bridge, Ireland, De Jong, Barry, Bellamy, Tevez, Adebayor.

Subs: Taylor, Onuoha, Wright-Phillips, Adam Johnson, Sylvinho, Petrov, Vieira.

Referee: Phil Dowd

Bridge visszatért, Vieira és Johnson a két új szerzemény a padon, viszont nincs csatár a cserék között, hisz még, Benjani is távozott a klubtól januárban

Pool behúzta, így a Man City-nek is ajánlatos lenne elhozni a 3 pontot ma

Come on Man City!

Kövi 2010.02.06. 16:00:54

@Strigo a divatdrukker: a digisport.hu-n regisztráció után lehet nézni az online adást, nem?

Viszlat 2010.02.06. 16:01:50

@Kövi: lehetne, de már hetek óta nem megy upc-s nettel (legalábbis se nekem, se a környékbeli haveroknak nem működik, csak akinek digis nete van).

nils_h 2010.02.06. 16:01:58

@Leon Osman: a második félidőre gyakorlatilag megszűnt a középpálya. Moyes mintha egy kicsit későn cserélt volna ...

@crazy_horse: Petrov csak a padon? Mi a fene?

Strigo 2010.02.06. 16:07:57

@Kövi: "a digisport.hu-n regisztráció után lehet nézni az online adást, nem?"

elvből nem, bekaphatják :)

macca17 2010.02.06. 16:11:14

a múlt héten sikerült a digin nézni (pedig upc-s netem van), tök jó minőségben, most viszont semmi...

Kisvárosi Fojtogató 2010.02.06. 16:12:34

Akkor most jó lenne egy spurs villa x, meg egy city zakó.

Árpádka 2010.02.06. 16:14:11

ilyen nincs, a román Digi Sport miért nem adja a meccset?

d3vnull 2010.02.06. 16:14:19

@macca17: Pienaar esett el, Gerrard meg szemből páros lábbal bele. Egyébként a digisport.hu-n teljesen jó volt a stream a mai napig, eddig mindig tudtam rendesen nézni. Most nem megy :(

macca17 2010.02.06. 16:14:46

bocs, a csajom nevén mondtam az előzőt :), így jár, aki váltogatja a böngészőket...

macca17 2010.02.06. 16:15:52

akkor ez tényleg fairplay díj ;)

macca17 2010.02.06. 16:16:37

@d3vnull: de vmit nem értek, ezért miért pienaart állították ki? vagy miért állították ki?

váév építők (törölt) 2010.02.06. 16:17:42

fasza kis meccs volt... a pool torres nélkül kezd belelendülni, csak nem értem miért kell 6 védekező játékos a csapatba.

Árpádka 2010.02.06. 16:20:55

@Árpádka: Úgy látszik csak a 15 perctől érdekes a meccs. Amatőrök

macca17 2010.02.06. 16:21:30

@váév építők: hogy nyerjünk :). ha nem kapunk gólt, az már fél győzelem, és hátha vki vhogy begyötör egyet. az előre játék nem megy, de ha védekezés nagyjából rendben van, akkor be lehet húzni a meccset.
ilyenkor látszik élesen, h nem nagyon van, aki nálunk fazont tudna szabni a játéknak. gerrard elég nulla, aquilani dupla nulla, más hadra fogható meg nincs. ez így karcsú.

Kisvárosi Fojtogató 2010.02.06. 16:25:26

@macca17: Ha jól nézem, az utolsó 7 pl meccsen 1 gólt kaptunk. 2 x mellett 5 győzelem. Mondjuk az is igaz, hogy vért izzadva, igazából a következő két derbin, az arsenal meg a city ellen fog kiderülni, hogy érdemes volt e.

Kisvárosi Fojtogató 2010.02.06. 16:33:39

Ó Istenem csak lefujná most a spori

sepsta75 2010.02.06. 16:33:43

katasztrófa ma eddig ez a man city védelem... mintha egy rossz magyar csapatot látnék.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.06. 16:42:03

kisebb csoda lesz, ha ma a Man City nyer

nem tudom mi a franc ez, amit játszunk
3 pontos passz sincs sorban...

macca17 2010.02.06. 16:42:03

@Kisvárosi Fojtogató: a city ellen még lehet vmi, de az ágyúsok... ott nem sok reményt látok :(

Ronal-d'oh! 2010.02.06. 16:42:46

Berbatov Rooney reciproka. Vagy ellentettje.

Goyo 2010.02.06. 16:42:50

@d3vnull: "Pienaar esett el, Gerrard meg szemből páros lábbal bele."
Azért összevissza beszélni nem kéne...

Viszlat 2010.02.06. 16:43:09

Ki más mint Rooney. :) Köbö 5 védő állt körülötte, fogalmam sincs mit néztek, de azért nagyon nem bánom a dolgot. :))

Goyo 2010.02.06. 16:45:56

@crazy_horse: Mancini munkájának gyümölcse. Az abroszfejűek egy életre megtanulják, hogy kedves velszi bácsikat nem zavarunk el a csipába a csapat éléről.

mann 2010.02.06. 16:48:00

Nani LOL, akarom mondani GÓL, de milyen GÓL? Inkább LOL :)

bag 2010.02.06. 16:48:20

@horas: illő tisztelettel arról a játékosról, aki ma szerezte 50. liverpooli gólját!

off: R Kín (nyavalya törje ki) hányat is szerzett? :)

Kisvárosi Fojtogató 2010.02.06. 16:50:16

@macca17: Hát én se nagyon őszintén szólva. Legalább egy döntetlen összejönne, már annak is örülnék. De a city ellen az 6 pontos meccs lesz.

Ferguson 2010.02.06. 16:53:53

Ki volt az a united védő, aki a félidő hosszabbításában (!) kétszer is (!!) a saját játékosát (!!!) találta el felszabadítás gyanánt a saját tizenhatosán belül (!!!!)? Evans? Hihetetlen mekkora tukó favágó lett abból az emberből... :O :@

psychocska 2010.02.06. 16:55:16

@Ferguson:
Nyugi már :) Fiatal még, ezért vannak ezek. De klasszis védő lesz belőle.

SamS 2010.02.06. 16:57:02

@psychocska: @Ferguson: Már most jobb egy félig egészséges Rio-nál vagy egy gyengébb formában lévő Vidicnél.

Árpádka 2010.02.06. 16:57:05

@Ferguson: Ja de kiszedett egyet a gólvonalról szóval zéróról indul:D
Hihetetlenül primitiv a román kommentátor, hogy lehet Evans összetéveszteni Carrickel mikor totálba mutatja a kamera?

mann 2010.02.06. 16:57:37

@Ferguson: Gól szerencsére nem lett a szituból. Viszont Evans még így is az egyik legjobb védőnk. Ahogy Brown makkozott ilyen idős korban, ahhoz képest Evans Maldini rutinjával és megbízhatóságával tevékenykedik.

Ferguson 2010.02.06. 17:02:46

Amúgy én nem láttam ki volt az, azért kérdezem? :) Ha nem evans volt, akkor elnézést (tőle is), de vki volt... :D

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.02.06. 17:03:50

@Árpádka: jaja, a múltkor Rosickyt keverték Ramseyvel és Fabregast Denílsonnal

Strigo 2010.02.06. 17:04:13

@Ferguson: baszki, megint Evanst bántod? Mit szólsz akkor Berbatovhoz? :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.02.06. 17:04:42

@dickinson:

Pedig az utóbbit elég nehéz, minden tekintetben.

Ferguson 2010.02.06. 17:04:47

@Strigo a divatdrukker: Berbatov egy szánalmas bohóc... :)

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.02.06. 17:05:49

@peter135: Előbbit sem könnyű a cseh hajkoronája miatt!

Árpádka 2010.02.06. 17:05:54

@Ferguson: Evans volt de úgy 30perc környékén nagyott mentett amikor asszem Belhadj lövésénél kirúgta a gólvonalról. :)

Lacóka 2010.02.06. 17:07:22

tudom, nem nagy felfedezés, de ha rooney átmenti ezt a formát a vébére, jó eséllyel pályázik a "minden idők legcsúnyább aranylabdása" címre

d3vnull 2010.02.06. 17:15:40

@Goyo: Szerencsére nem beszélek összevissza.

A lényeg viszont, hogy 2-0 ra megy a hull éppen :)

mann 2010.02.06. 17:18:16

@d3vnull: Boateng lövésére mondják, hogy bebaszta.

Közben Berba bohóc gólpasszát Valencia elszúrta.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.06. 17:18:20

ez teljesen komolytalan

simán jobb a Hull, de már az 1. perc óta

d3vnull 2010.02.06. 17:19:34

Ezt a gólt nagyon nem érdemelte meg a city.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.06. 17:21:31

na Ade nem kis kavarodás után 2-1

közben a két új januári érkező is debütál, Vieira+Johnson

2 gól kellene 30 perc alatt

ha sikerülne...

d3vnull 2010.02.06. 17:22:46

Szegény Bridge-t az ág is húzza. A nőjét hátulról seggbe, őt ugyanonnan fejbe kúrták :(

mann 2010.02.06. 17:22:59

Berbatovnak nagyon kellett már.

Gennyzsák Sam 2010.02.06. 17:23:45

úgy látom, a "hercegnek" kedve támadt futballozni....
Szép volt, Berbatov

Papp Sanyi 2010.02.06. 17:27:10

Kuyt egy császár játékos! Soha nem szarozik, hajt mint állat, gólokat is rúg. Nekem nagy kedvencem, még ha a 'poolt különösebben nem is szeretem.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.02.06. 17:29:48

Az milyen már, hogy a Pompey harmadik öngólját szerzi (legalábbis Livescore szerint)?

mann 2010.02.06. 17:30:56

Evra beíveléséből Wilson kapásból a léc alá. Remek megoldás rossz kapura.

Ferguson 2010.02.06. 17:38:40

@dickinson: utána kéne nézni, szerintem ez világrekord :)

progvog 2010.02.06. 17:52:58

@Ferguson: ezt találtam, miközben kerestem a világrekordot:
footballtrivia.wordpress.com/2005/10/14/most-own-goals/
elég kemény :)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.06. 17:59:39

Hull-Man City 2-1

mindent megteszünk, hogy a top4-es harc a jelenleginél is izgalmasabb legyen

most már az elmaradt meccsekben sem lehet bízni, hogy azokat ha behúzzuk, mert a Hull-t sem tudjuk elverni

na ha még a Portsmouth elleni pontokat eltörlik, az csodás lenne:DD

ma kb. 15-20 percet leszámítva az egész csapat hulladék szinten játszott, tökéletesen megérdemelt Hull győzelem

kedden a Bolton-t fogadjuk, talán majd ott

Spurs-Villa-n kell az az X nagyon

Woland 2010.02.06. 18:03:35

'Own goals' is now Man Utd's second-highest scorer in the PL this season, with one more than Berbatov (8).

: )

crouchy 2010.02.06. 18:34:01

ez szép volt. ezt kell csinálni ha kritikán aluli a játékvezetés. leszarni és megdögleni a pályán.

horas 2010.02.06. 18:43:52

@d3vnull: Előről igen nehéz valakit seggbe rakni,legalább is nekem...:)
@bag: Kuyt nem szép ember,és a játékstílusa sem a legkifinoúltabb,de írtam a kontrát egyből,hogy ennek ellenére sokoldalú,kiváló játékos,remek hozzállással,én örülnék,ha a csapatomban játszana.Korrekt.Semmi bántó illetve nem jogos nem volt abban amit írtam.

Everred 2010.02.06. 18:47:08

@Ferguson: Carricknek illene odaadni azt a gólt, mert ha múlt héten Vermaelennek könyvelték el az Arsenal szépítő gólját, akkor ez sem öngól. Csak szimplán megpattanó lövés volt.

zsakfos 2010.02.06. 19:07:34

@Ferguson: Egy belga bajnokin egyszer egy játékosnak sikerült 3 öngólt összehoznia...

ZenZo 2010.02.06. 20:00:10

@zsakfos : a milan üdvöskéje Kaladze meg nemrég a válogatottban vert kettőt (egy meccsen). Azért az se kutya :)

h492019 2010.02.06. 20:08:26

@ZenZo: Az olaszok ellen... így lett 2-2 :)

ZenZo 2010.02.06. 20:24:34

@h492019: tényleg, ez hirtelen be sem ugrott :)

Woland 2010.02.06. 20:26:48

nem is talalok ra szavakat mennyire ruhellem ezt a szar Villat. ki lat ebben a rakas defenziv gozolgo urulekben barmit is? raadasul meg vannak szorva annyi makkal hogy ki se latszanak belole.

eh, lofasz.

nils_h 2010.02.06. 20:30:49

@Woland: ennek a nagy gőzölgő ürüléknek nem voltatok képesek begyötörni egyetlen nyamvadt gólt sem. ráadásul hazai pályán. úgyhogy nem értem miért szidod.

Everred 2010.02.06. 20:35:22

@nils_h: az mondjuk tény, hogy a tavalyi Villa egy sokkal szimpatikusabb, nézhetőbb csapat volt, mint ez a mostani. Ez a "bekkeljünk és vagdossuk előre a labdákat vaktában" című játék már a saját szurkolóik idegeit is kikezdte...

Újra a Big Four az első négy helyen, asszem, a negyedik helyre pályázók elszúrták ügyesen a nagy esélyüket, ahogy az várható is volt.

Woland 2010.02.06. 20:37:29

@nils_h:

nem erted miert szidom? negativabbak voltak mint a Wolves, a Hull meg a Stoke egyuttveve - nekik elnezem, de ennek a kibaszottul agyondicsert Villanak nem. nezted egyaltalan a meccset? 28 kapuraloves. mintha Megye II-es csapat jott volna a Lane-re kimakolni egy pontot.

elottunk vannak vesztett pontok tekinteteben. mindket idei meccsunkon szarra fociztuk oket es megis negy pontot elvettek tolunk. nadd szidjam mar oket.

Woland 2010.02.06. 20:51:12

no, legalabb valami comic relief:

newsimg.bbc.co.uk/media/images/47256000/jpg/_47256743_defoe_crouch.jpg

: ) Crouch egy az egyben Edvard Munch "Scream"-je

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.06. 20:58:19

@Woland: a Man City-től a Hull vett el 5 pontot idén:D
ami még tragikusabb, hogy megérdemelten

itt már nem az a kérdés(4. hely), hogy ki a legjobb, hanem hogy ki lesz a legkevésbé rossz:D
ami végül is ugyanaz persze:)

jövő héten(kedd-szerdán) City-Bolton, Wolves-Spurs, Villa-MU, Arsenal-Pool
ha itt nem farag valamennyit a City és a Spurs, akkor sose

amúgy a Spurs/Pool/Villa/City külön tabellán a Spurs a legjobb, bár még mki ellátogat a City-hez:)
a Hull szerencsére már nem:D

nils_h 2010.02.06. 21:04:04

@Everred: egyet értek, tavaly tényleg szebb focit játszott a Villa

@Woland: láttam a meccset. A Tham gyakorlatilag 90 percig egykapuzhatott, de eltöketlenkedték. A villának volt vagy 3 értelmes támadása egyébként csak rugdalták előre a labdát, ki sem támadtak, nem tudtak megjátszani semmit. Mi kell még? üres pálya? :)

mann 2010.02.06. 21:09:11

@nils_h: az :). Meg talán az is, hogy Defoe egy méterről eltalálja a kaput. Bár lehet, hogy azt is azért hagyta ki mert a Villa ölte a focit :)

Woland 2010.02.06. 21:11:20

@crazy_horse:

a Hull tolunk is vitt 2-ot, de ok jobbak voltak mint a Villa (csak 23 kapuralovest engedtek a 28-cal szemben : ), es egy kieses ellen kuzdo csapatra nem mondanam soha hogy erdemtelenul szerzett pontot.

ma meg kulonosen jok voltak a tigrisek - bar csak a masodik felidot lattam, de azt irtak az elsoben meg jobban is jatszottak.

"amúgy a Spurs/Pool/Villa/City külön tabellán a Spurs a legjobb"

cseszhetjuk... : )

a Citeh meg mindig lepeselonyben van mindharom vetelytarsaval szemben. (mi meg lepeshatranyban... vesztett pontok tekinteteben 7.-ek vagyunk...). azt se banom ha a vegen csak a 6. helyre leszunk jok (tulajdonkeppen ez a realitas) csak terjunk vissza Europaba es a Villa legyen mogottunk, mert ha megeloznek a vegere ezzel az atomszar semmivel amit eloadtak a ket ellenunk lejatszott meccsen az nagyon rosszul fog esni.

Woland 2010.02.06. 21:21:47

@nils_h:

lenyeg a lenyeg, hogy fingod nincs miert szidom a Villat. megy a gratula.

@mann:

szerintem Defoe szar formajanak semmi koze ahhoz, hogy a Villa olte a focit.

'arry is behozhatta volna Gudjohnny-t a vegere. egyet sem csereltunk egesz meccsen. harompercenkent lottunk kapura, bar ebben Defoe-nak is volt szerepe, helyzetbe kerulni is tudni kell. kulonosen olyan meccsen ahol csak rombol az ellenfel - amely ellenfel emellett a legkevesebb golt kapta a ligaban.

Woland 2010.02.06. 21:30:13

az a nem semmi meg, hogy ha teszem azt kikap l'Arse holnap, akkor a rakovetkezo meccsen a Pool azert jatszhat a Konyvtarban, hogy ket pontra megkozelitse a gunarokat.

Beniteznek a honap manager-e dijat!

no minden jokat mara! kellemes szombat estet!

mann 2010.02.06. 21:31:13

@Woland: Defoe gyenge formában van, ok (és ennek VALÓBAN semmi köze a Villa játékához ;) ). Viszont helyzetbe került annak ellenére, hogy a vendégek bekkelni jöttek. Tehát hiába erőlködött (vagyis végül nem hiába) a Villa, a meccset eldönthető ziccer összejött a Spursnek, csak éppen emberünk nem rúgta be kb. 1 méterről. Szidhatod őket, de leginkább saját csapatodon múlt, hogy nem nyertetek.
Csupán ennyit akartam. :)

Darren Gabriel 2010.02.06. 22:18:39

Ma is gyönyörűen szívenszúrtuk a fodbalt. Büszke vagyok a fiúkra. Majd a Stoke-ot és a Wolvest lezúzzuk okosan.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.06. 22:22:20

akár 6-1-re is kikaphatunk ezek után...

Ferguson 2010.02.06. 22:32:35

@imici77: ekkora mákja nem lehet az arsenal-nak bakker... :S

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.06. 22:34:35

@Ferguson: aztán nehogy kikaparjuk a gesztenyét Nektek, FAVÁGÓK!!! :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.06. 22:39:08

@imici77: még egyszer köszönjük a péntek esti beugrást, remekül kezelted a rolót :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.06. 22:44:01

@heinrich: a ziccereket Bendtner jobban értékesíti, mint Te, ha érted mire gondolok :)

amúgy jó kis meccs volt, nyertünk, s ez a lényeg :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.06. 22:53:42

@Ferguson: remélem, már alszol, mert holnap éjszaka végre nézheted Szepivel a focis döntőt :) hétfőre vettél ki szabit, ugye? :)

Ferguson 2010.02.06. 23:05:33

@heinrich: hova ugrott be imi? A jacuzziba egy suszterpicsást? Hahaha :D
@imici77: nem vettem ki szabit, kemény vagyok, 3 óra alvás után is tudok dolgozni :D (legalábbis remélem...). Nagy meccs lesz, ez az év eseménye, nézzed te is! :) Go colts!

Leon Osman 2010.02.07. 09:27:57

@Everred: A változatosság kedvéért az Everton meg befut az ötödik helyre. Ugyan van még hátrány bőven, de többet már nem játszunk a Pool ellen.

@imici77: az is Ashley Cole öngólja lesz.

Moyes lett a hónap edzője, nem csoda mondjuk, csak utána meg ilyen pocsék produkciót nyújtottunk pont, azért ez kellemetlen.

vadkutya 2010.02.07. 10:02:35

Hát, várható volt,h a United nem fog pontokat veszíteni a Pompey ellen, de h így... :S

Strigo 2010.02.07. 10:31:40

@vadkutya: Mit értesz azon, hogy de így?
Sima meccs volt, a 3 öngól tulajdonképp csak 2 volt, Carrick lövése kapura tartott, de megpattant.
A meccs komolyságát jelzi, hogy Rooney, Berbatov és Fletcher egyszerre hagyták el a pályát kb. a 65. percben, illetve hogy Gary Neville fejpárbajt nyert és sarkazott :)
Amúgy a Pompei a vereségei ellenére általában jól játszik, tegnap ez nem így volt, szánalmasak voltak.

man city 2010.02.07. 10:33:19

a Hull még fogadja a Villa-t, Arsenal-t, Pool-t is
várom, hogy mit alkotnak majd...

Spurs óriási lehetőséget kúrt el, simán nyerni kellett volna a meccset nekik, Everton meg szépen kisegítette a városi haverjaikat

Arsenal pedig bucskázik még 1-2szer, jön a BL is nekik, és máris 5 csapat megy a 3-4. helyért, nem pedig 3 az elsőért és 4 a negyedikért

mondja vki, hogy nem (lesz) izgalmas...

Viszlat 2010.02.07. 11:23:22

@Woland: én teljesen megértelek, ha ez számít valamit. Kibakott idegesítő így "veszíteni", nekem egyből a Portsmouth elleni FA kupa elődöntő ugrik be, de ott ráadásul ki is kaptunk...

3G11 2010.02.07. 13:15:26

@Lacóka: Ja, mert Messi aztán olyan szép, mi?

3G11 2010.02.07. 13:30:38

Hát az öngóloktól néhány szót:
- a Hull ellen, ha nem a védő rúgja be Rooney beadását, akkor az érkező Park,
- ha nem Almunia üti be a múlt héten Nani ejtését, akkor szintén Park volt ott,
- ha Carrick lövése öngól, akkor Vermalené is az, és akkor Lampard góljairól ne is beszéljünk.
Egyébként ahhoz, hogy öngól legyen az ellenfél 16-osa környékén kell lenni. Eddig 61 gólt szereztünk, nyilván sok támadásból nominálisan több az öngól is, arányaiban kellene vizsgálni.

Everred 2010.02.07. 13:56:34

A megígért Chelsea-Arsenal posztból lesz valami, vagy majd csak öt perccel a kezdés előtt?

vadkutya 2010.02.07. 13:57:00

@Strigo a divatdrukker: Semmi gond, én nem vitattam,h nem volt jogos, őszintén szólva csak a gólok számát sajnálom, mert így 1-el többet vágtatok idén, mint mi. S ez nem ér, nah. Nekem "rossz" érzés realizálni,h kezdődik - kissé ideje korán - a klasszik "MU tavasz", ami kevés jót sejtet, a nem United szurkolóknak. Rooney jó arc, kéne egy ilyen nekünk is btw. A MU-t meg csak simán nem szeretem, érthető. :D

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2010.02.07. 14:00:59

@Everred: hű, micsoda türelmetlenség...

nyugi, mindjárt kiengedem az ólból.

Strigo 2010.02.07. 14:33:55

@vadkutya: én sem szeretem az Arsenalt, de ma azért nyerhetnétek.

vadkutya 2010.02.07. 14:40:30

@Strigo a divatdrukker: Hálistennek, Veled ellentétben én csak pozitívan csalódhatok ma... :)

SamS 2010.02.08. 10:51:15

Szép meccs volt a merseysidei derbi:

sports.yahoo.com/soccer/blog/sow_experts/post/DTotD-Merseyside-rough-stuff?urn=sow,218168

Főleg Stevie Wonder belépője tetszik a végén, de Pienaar se kutya azzal a nyújtottlábassal még az első félidőben.

Woland 2010.02.08. 18:30:56

@SamS:

nem semmi kollekcio!!

Kyrgiakos kiallitasa abszurdabb egy tetszoleges Monty Python jelenetnel. Fellaini marha csunyan rataposott a sipcsontjara erre a gorognek ad pirosat az a bohoc.

Stevie G is megmutatta megint mekkora karakter. Ahogy a vegen atvezette a Pienaaral valo utkozes fajdalmat a bordairol a fejere az valami orvosi csoda.
süti beállítások módosítása