Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League, 24. forduló - A lovagok, akik azt mondják Nani

2010.02.02. 11:36 pote

Az erővonalak nagyon abba az irányba mutatnak, hogy lassan a dobogós helyezéseket is ki lehet osztani. A Chelsea nyugodtan baktat a bajnoki cím felé, míg a Manchester az Emiratesben mutatta meg, hogy ki az úr a háznál. A negyedik helyért továbbra is négy jelentkező van. A kiesés ellen küzdők meg bizonyították, hogy miért a kiesés ellen küzdenek.
Lapozás után a forduló meccséről és emberéről, a hét botrányáról és az év igazolásáról is olvashattok.

A forduló mérkőzése
Kétségtelen, hogy mindenki ezt a meccset várta, és mégsem tudott egyik csapat tábora sem önfeledten örülni. A játék lüktető volt, helyzetek azonban csak ritkán adódtak a kapuk előtt. A küzdelem dominált, de ezért is szeretjük a brit labdarúgást. Érzésünk szerint a döntetlen igazságos, sem a Sunderland, sem a Stoke nem érdemelt három pontot ezen az estén.

Ezután a rövid kis móka után, lássuk, mi is történt a rangadón.
Valóban nagyon vártuk a meccset. Ugyan még csak a huszonnegyedik fordulónál járunk, de itt már igazán volt tétje az Arsenal-United-nek.
Ami bejött, hogy pazar meccset láthattunk. Ami nem, hogy sima vendéggyőzelem született. A kezdőcsapatok kihirdetésénél nyugodt szívvel írtunk a noteszünkbe egy óriási egyest. Vermaelen játékra kész volt, emellett egy Nasri-Rosicky-Arsavin-Fabregas négyes jelentette a támadóalakzatot. Míg a másik oldal olyan sótlan és formán kívül lévő játékosokból állt, mint Brown, Rafael, Evans, Park, Carrick, Nani, Fletcher.
Nem is kellett csalódnunk. Az első húsz perc Arsenal rohamokkal telt, az történt, amit Wengerék akartak. A meccs középső időszakában is minden egyes Ágyús támadásban benne volt a gólt. Hármat szereztek is. A United játékosai.
Tényleg őszintén tudjuk sajnálni a hazaiakat. Harmadik rangadójukat vesztik el úgy, hogy nem játszanak rosszul, csak egyszerűen nem lövik be a helyzeteiket. Az Old Traffordon ugyanez volt, de talán még ennél is kisértetiesebb a hasonlóság a Chelsea elleni hazai zakóval. Az ellen tizenhatosa ellen flipperezik a labda, majd egy kósza ellentámadásból vendégvezetés. Majd mégnagyobb nyomás, és egy kontrából máris nullkettő. És így tovább...
Nem akarjuk Arsavinra varrni a vereséget, mert azt kenni szokták, hiszen tökéletes ziccere nem volt, de a sok lehetőség, amit elpuskázott (sokszor meglepően rossz megoldást választott) percről percre csökkentette a csapata hitét. Igazi gólvágójuk meg azóta sincs. Vermaelenen kívül.

Ennyit a vesztesről, mert azért ezt a meccset a United nyerte meg. Mindenféle para nélkül. Elbírták, hogy olykor Brown egy az egyben maradt Arsavinnal, vagy hogy Park nem ért labdába az első félidőben, vagy hogy a Berbatov-Owen csatárduó a padon csücsült.
Még most is hihetetlen, hogy ezzel a kezdővel ilyen szintű kontrajátékot tudtak produkálni. Persze, egyszerű a magyarázat. Évek óta együtt játszanak, ami ebben a sportban (ha még egyes klubok vezetői ezt nem is tudják elfogadni) hatalmas előny, mondhatni alapkövetelmény.
Két éve a Boltonnak lőtték az év akciógólját. Érzésünk szerint most az Arsenal kapta ezt. Mindkettőt Rooney fejezte be, és mindkétszer portugál volt a társa a kontránál.
Rooney-nál elfogytak már a jelzők, mert ennél jobban nem lehet játszani. Eddig is kiemelkedő volt a dinamizmusa, de amióta a helyzetkihasználása is jóval az átlag felett van, azóta minden angol fan azért imádkozik - ha hívő, ha nem -, hogy meg ne sérüljön a vébéig. Szerintünk már a semleges szurkolók is.

Ettől függetlenül nem őt választjuk a forduló emberének, hanem Nanit.
Ha nekünk valaki azt mondja vasárnap dél körül, hogy Nani show lesz az Emiratesbe, annak újra kinyittattuk volna a Lipótot. Nem játszott rosszul a City ellen sem, és már akkor is meglepődtünk. Aztán a tizedik perc táján azt véstük a noteszünkbe (notesz-valóság 0:2),  hogy ez lesz a MU veszte, hogy Nani nagyon él. Nem lett. Az első félidőben bohócot csinált az egész Arsenalból, különösen a jobb oldalából. Az első két gól meg egyértelműen az övé.
Szokott rosszmájuságunkat nem tudjuk most sem eltakarni, de úgy tűnt, mintha a második félidőre bemelegedett volna, mert akkor már sokat nem tett hozzá a United játékához. Azonban akkor már nem is kellett. Talán így korrekt.
Hazudnánk, ha azt írnánk, hogy eddig szerettük volna, és hogy meghatározó játékosnak gondoltuk volna a MU-nál. De ha ki tud lépni a CR-utánzat árnyékából, és az alázatot, mint olyat is magáévá teszi (a többszáz manchesteri pillangó mellett), akkor hosszú jövő várhat rá a Vörösök jobb oldalán. Fergie-ről tudjuk, hogy türelmes, azt is, hogy bárkiből ki tudja hozni a maximumot. Szerintünk ez most már csak a portugáltól függ. Szimpatikus feje mondjuk sosem lesz, de ezt csak apró betűben.

A többi meccsről tényleg csak dióhéjban.
A Chelsea most sem simán, de magabiztosan nyert, és nem lett kevésbé bajnokesélyes, mint a forduló előtt.
A negyedik helyért továbbra is ádáz harc várható. A City még annál is kevesebb adott ki magából, mint ami egy győzelemhez kell, de a Pompey ellen ez elég volt. A Spurs nem akar a BL-ben indulni. A Pool akar, de a győzelem ellenére is fáj nézni a jétékukat. A Villát meg valószínű februárban is komolyan kell venni.

A kieső zóna tovább tömörödött. Sem a West Ham, sem a Wolves, sem a Hull, sem a Burnley, sem a Bolton, sem a Wigan, sem a Pompey nem tudott nyerni. Igaz az első három ki sem kapott.

A forduló eredményei:
Birmingham-Tottenham 1:1
Fulham-Aston Villa 0:2
Hull-Wolverhampton 2:2
Liverpool-Bolton 2:0
WHU-Blackburn 0:0
Wigan Athletic-Everton 0:1
Burnley-Chelsea 1:2
Manchester C.-Portsmouth 2:0
Arsenal-Manchester U. 1:3
Sunderland-Stoke 0:0

A hét botránya
Miközben a Chelsea robog az újabb bajnoki címe felé - most éppen a Burnley-t verték úgy, ahogy szokták az ellenfeleket azokban az években, amikor ők végeznek a tabella élén -, addig a kapitányuk - a hétvégi győztes gól szerzője - országos botrányba keveredik. Volt csapattársa (Bridge) nőjét kezelgeti mostanság az Év apukájának választott védő John Terry. Nabumm.
Tegye fel a kezét, aki még nem hallott ilyen sztorit. Inkább azt a kuratóriumot kellene megvizsgálni, aki neki adta ezt a címet anno. Meg azért a feleség se lehet egy erkölcscsősz. Őt miért nem veszik elő ilyenkor?! Mintha csak Dzsonnifiú döntése lett volna. A City játékosok Team Bridge pólója meg már a paródia kategória. Ismerve valamennyire a keret focistáit, nagyon meglepődnénk, ha egyikük sem cserélne - akár csak egy estére is - a válogatott csékával.
Mondjuk annyit legalább megért a történet, hogy pár napig nem Amy Winehouse feszít a pletykalapok címoldalán.

A hét eligazolása
Közben lezárult az átigazolási időszak is. Egy tranzakcióval akarunk csak foglalkozni.
Gyerekkori kedvenc csapata után eljutott fiúkori kedvenc csapatába Robbie Keane. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egy év alatt szinte minden álma teljesült az írnek. Játszott a Poolban, ahol mindig is akart, majd Spursben, ahol mindig is szeretett, most meg majd a Celticben, ahova mindig is vágyott.
Egy kis személyeskedés: neki adtam fordulónként két találatot?! Ennek megfelelően fingassák meg a Falkirk védői.

Kedd és szerda este két elmaradt meccset pótolnak.
Papírforma szerint a Hull és a Pompey mégjobban kieső, a Chelsea mégjobban bajnokesélyes és a Fulham mégjobban középcsapat lehet.

tippjeink
Hull - Chelsea 1-4
Fulham - Portsmouth 2-1

227 komment

Címkék: angol összefoglaló premier league pl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr471722251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Woland 2010.02.03. 01:28:45

@pote:

jaja, neked (is) szolt volna : ) arra akartam reagalni hogy szerinted az ev akciogolja volt az a kontra. (anno a BL-elodonto visszavago harmadik golja szerintem erdemes volt arra a jelolesre.) ez szerintem eros tulzas. de ezen kivul is mashogy lattuk az egesz meccset, van ez igy.

sajnos abban egyetertek hogy ugy tunik a Spurs nem akar (nem tud) BL-helyen vegezni. : (
a Citeh viszont egyre erosebb kandidatus.

Woland 2010.02.03. 01:43:22

Robbie Keane kilmarnocki debutalasa kapcsan figyeltem fel erre a jatekosra:

en.wikipedia.org/wiki/Danny_Invincibile

keves ennel faszabb nevu focista szaladgalhat a vilag futballpalyain : )

talan az ifju benini Bolcs Salamon hozzafoghato:

en.wikipedia.org/wiki/Salomon_Wisdom

értelmetlen_nevű 2010.02.03. 02:01:56

@Woland: a Schalke mostanában igazolt egy Besart Ibraimi nevű focistát. Az nso-n frankón Beszart-nak írták a nevét.

Az én kedvencem egyébként Burgzorg:
en.wikipedia.org/wiki/Mitchell_Burgzorg

Kitalálni sem lehetne jobb blackmetál zenekar nevet.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.03. 07:47:26

@értelmetlen_nevű: azért, mert úgy kell. egyébként az afrika kupát eldöntő csóka egyik neve meg Afasz. :)

Walmer 2010.02.03. 09:11:40

@Woland: Hó vazze állat vagy:-)
Ez a kommented csillagos ötös (én legalábbis szarrá röhögtem magam, mégha te talán nem is poénnak szántad), az elemzésed az Arsenal-Unitedről pedig úgyszintén parádés.
Pedig úgy rühellem, mikor magamon kívül mást is kell dícsérnem....
Amúgy tényleg lefutotta a spori Denilsont?

Walmer 2010.02.03. 09:19:02

@értelmetlen_nevű:
"Az én kedvencem egyébként Burgzorg
Kitalálni sem lehetne jobb blackmetál zenekar nevet"

baszki, ez nagyon jó:-)))

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.02.03. 09:21:07

Az én kedvenc játékosom Laibach-rajongóként a Sochaux középpályása, Martial Riff.
www.football-talents.co.uk/Martial_Riff-3_7-2867-2.html

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.03. 09:56:14

@pote: "h egyes MU szurkerek elfelejtették elolvasni a második bekezdést a meccsről szóló beszámolóban, de sebaj.... "

nem ők, hanem az Arsenal-gyűlölők...

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.02.03. 10:12:01

Ma megnéztem az összefoglalót.....
Denilson brazília és az Arsenal Football Club történetének legnagyobb szégyene!

Most pedig megnézem a Lostot, hátha eltereli a figyelmemet...

K_dako 2010.02.03. 10:20:32

@peter135: A vasárnapi meccs is elég Lost volt (bocs, de magas volt a labda).

Egyébként Arsenal-szurkolók, ha a ti csapatotok nem lehet bajnok, akkor mit tartanátok jobbnak: a Chelsea vagy az MU diadalát?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.02.03. 10:29:42

@K_dako:

Ha már mi nem nyerhetünk, onnantól kezdve nem is igazán érdekel, hogy ki lesz a végső győztes.

Lezuzius 2010.02.03. 10:32:15

@K_dako: kit erdekel ki a bajnok, ha nem az Arsenal.
Amugy megvan a strategia a Chelsea ellen: Bentdner a kezdobe, es innen ideznem: "least he's a fucking striker. Get him up there to jump at Terry and say things like 'Ooooh Vanessa' and make various bridge related puns "

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.03. 10:42:54

@K_dako: sp?rs után a cselszkij a másik kedvenc csapatom, ha érted miről beszélek :)

nils_h 2010.02.03. 10:50:02

@Woland: kicsit lemaradtam a kommentek olvasgatásában de ez iszonyat alázó:
"a harmadik golnal a visszafuto Denilsont lehagyta a biro". Hangosan röhögtem rajta, a főnök meg csak néz, hogy mi ilyen kibaszott vicces a melómban :)

K_dako 2010.02.03. 11:07:19

@imici77: Jó, persze a városi rivalizálás egy fontos dolog, de azt gondoltam, az Arse-MU rivalizálás is van ilyen szinten.

nils_h 2010.02.03. 11:13:14

@K_dako: Ha nem a Gúnárok nyernek, akkor húzza be a Tottanham :D
Viccet félretéve én inkább a Chesea-re szavaznék. A MU nyert eleget az elmúlt években, nagyon megnőtt az arcuk (pedig régen sem volt kicsi). Sztem a Chelsea most jobb játékosokból álló jobb csapat. Nem is értem, hogy miért nem nyerik meg a meccseiket (a tegnapit nem láttam)...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.03. 11:19:26

@nils_h: azt sem tudom, hogy a sp?rs vagy a pudli nyert utoljára bajnokságot :)

clfo 2010.02.03. 11:35:47

@K_dako:

Sztem olyan, hogy Arsenal - MU rivalizálás még nem igazán létezik. A 90-es évek második felében kezdődött valami, de én MU szurkerként, sose tekintettem riválisnak az Arsenalt (ellenfélnek igen, de riválisnak nem). Chelsea-vel ugyanígy semmi bajom...
Azt hiszem így működik mostanság a rivalizálás:
Arsenal<->Tottenham,Chelsea, (?)
MU <-> Pudli, Shitty, Leedscum
Pudli<-> MU, Everton, (?)

Sry, ha hiányos:>

nils_h 2010.02.03. 11:53:44

@imici77: egyre inkább úgy néz ki, hogy lassan az Arsenalt is beveszik a klubba...

vadkutya 2010.02.03. 11:53:45

@peter135: Ha hátul meglenne a minőségi helyettese, akkor én próbaszerűen felhoznám Vermaelen-t egy picit Song mögé, ezzel is minél kevesebb opciót hagyva Denilson pályára lépési lehetőségeinek.

Song elöl kavarhatna az ellenfél térfelén, ott rögtön szűrné a labdavesztéseket Vermaelen közép-szoros követésében, aki meg a kontrákat rombolhatná a saját térfelünkön. S ezt folyamatos váltásban, ahogy a játék éppen kívánja. Mindketten bírják a terhelést, jól szerelnek, jól passzolnak, Thomas pedig még jól is lő, mint láthattuk.

Kiegészülve elöl egy Rosi + Cesc + Arsha trióval, akik építik a támadást és labdákkal táplálják egymást ill. vkit elöl. Egy csatárt. Klasszis hiányában Nicklast. ;)

Ez egy ilyen látomás, lehe,t hülyeség. Mindenesetre az öreg Campbell-nek össze kell kapni magát.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.03. 12:10:39

@nils_h: ebbe nem megyek bele, cserébe pl a BL-ben egész jó kis sorozatokat nyomunk... de mindegy, ezerszer lerágott csont.

vadkutya 2010.02.03. 12:27:32

@imici77: :D Vmi olyasmi, de vehetjük továbbra is 4-3-3-as felállásban, s akkor Song és Vermaelen szorításában tolja Rosi Cesc-nek (elvileg kellően megértik egymást), akihez csatlakozva mehet a tilitoli elöl, egy jó csatárral.

A rangadókat vettem alapul,h amíg 5 meccsen (MU, City, Pool, Chelsea, MU) rúgtunk 6 gólt - egyet Johnson a Pool ellen, addig 13-at kaptunk - Diaby közreműködésével (s csak 1 meccset nyertünk meg).

Csak ilyen próbaszerűen gondolkodtam egy szisztémában. Jobban néz ki, mint csatár nélkül felállni, nem?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.03. 12:35:48

@vadkutya: tavaly meg pont a rangadókon szerzett eredmények miatt is lettünk negyedikek, tartották bennünk a lelket... szóval sepánik .)

ps: song, cesc, vermaelen egyszerre középpályán sztem nem nyerő...

ymy

vadkutya 2010.02.03. 12:49:37

@imici77: Hát, de tavaly...

Idén igencsak átjáróház a középpályánk a rangadókon, s ezt nem csak a bekapott gólok száma miatt mondom. Ezért indultam ki Vermaelen kvalitásaiból,h egy picit előrébb tolva rombolhatná a kontrákat és a támadásokat a hátsó négyessel. Támadásban pedig inkább Song (aki úgyis befutja a pályát) támogatná a Cesc és társai mellé csatlakozó Rosi-t, így elöl lehet továbbra is "bűvészkedni". Mindeközben hátul Vermaelen vezérletével ügyelnek a rendre. Sztem stabilabb lenne a középpályánk a komoly riválisok ellen, akik azért 2-3 passzból komolyan ki tudnak támadni labdavesztés esetén.

Ha működőképes, akkor folyamatosan nyomás alatt lehet tartani az ellenfelet. Sztem, hangsúlyozom, mindez csak elmélet.

Lezuzius 2010.02.03. 13:20:44

Ez milyen poen, Nick Hornby blogbejegyzes a meccs utanrol.
Linkelem, nem copyzom, web2, vagy ami a szosz:
nickhornby.campaignserver.co.uk/?p=184

K_dako 2010.02.03. 14:44:05

Azért az bánom egy csöppet, hogy a Lampard-Ballack-Deco hármas nem 2003-2004 környékén állt össze a Chelsea-ben, hanem most, amikor mindhárman 30 felett vannak.

váév építők (törölt) 2010.02.03. 16:50:44

most nézem : az arse egymás után játszik a mu-val, a chelsea-vel, a pool-al, a portóval, meg ráadásul a sunderlanddel...durva

Woland 2010.02.03. 17:22:23

@nils_h:

www.mediafire.com/?egkmjqmm2jv

itt a BBC MOTD osszefoglalo, ha lesz idod nezd meg rajta a harmadik golt - Denilsonra komolyan raver vagy 20 metert az a negyvenvalahany eves biro.

nagyon kivancsi vagyok kezdoben lesz-e a Chelsea ellen. vagy keretben egyaltalan.

Woland 2010.02.03. 17:24:21

@Walmer:

attol fugg melyik kommentre gondolsz : ) de mondjuk hogy poennak szantam igyis-ugyis.

a fenti link neked is szol - a Denilson vs. spori sprint okan.

asd12345 2010.02.03. 17:29:41

pote
nemcsodalkoznek ha hozzad is kihivnak a rendoroket, megvesztegetett ambramovics?
ennyi hulyeseget, hogy tudtal osszeirni ezt aruld mar el!!!

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.02.03. 18:40:02

@Woland: há persze, hogy benn lesz, ő Wenger embere, hogy meglegyen a tuti tipp a fogadási cégüknek.

Ronal-d'oh! 2010.02.03. 20:15:26

@clfo: Keane-Vieira időszakban megvolt a varázsa, de azóta elég semmilyen ez a párharc.

Woland 2010.02.03. 20:30:17

Csapat a Leeds ellen:

Gomes,
Corluka, Dawson, Bassong, Bale,
Bentley, Huddlestone, Jenas, Kranjcar,
Crouch, Defoe.

Subs: Alnwick, Palacios, Modric, Rose, Dervite, Parrett, Fredericks.

Pavljucsenko serult, Eidur meg ha igaz azert nem lehet resze az ujrajatszasnak mert az elso meccsen meg nem volt a keretben! errol a szabalyrol eddig nem is hallottam. Kaboul es Walker pedig jatszott mar iden az FA-Kupaban a Pompey ill. a 'Boro szineiben.

a Leeds egyetlen FA-kupa gyozelme alkalmaval a Tottenham-et is eltakaritotta az utbol (ez volt az egyetlen eset hogy ok nyertek a ket csapat parharcat). a Tottenham meg a 82-es FA-kupa gyozelemhez vezeto uton utotte ki a Pennine BVSC-jet.

Gyerunk Sarkantyus daliak, paszomantos vitezek! Aztan nem osszeszarni magunkat a 39.000 kiehezett leeds-i drukker elott!

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.02.03. 20:35:08

@Woland:

"Eidur meg ha igaz azert nem lehet resze az ujrajatszasnak mert az elso meccsen meg nem volt a keretben! errol a szabalyrol eddig nem is hallottam."

Tavaly Arshavin azért nem játszhatott a Cardiff elleni újrajátszáson, mert amikor lement az első meccs, még nem volt a mi játékosunk.

Woland 2010.02.03. 20:55:28

no, megint sorozatban hagyjuk ki a helyzeteket eddig...

Woland 2010.02.03. 21:12:00

Defoe bazmeg miket hagysz ki

Woland 2010.02.03. 21:20:50

Defoe harmadszor szemben a kapussal, igaz hogy most szerintem pirost lehetett volna adni a vedonek. (ennyi segtseg meg jar is egy NBIII-as csapatnak :) le is passzolhatta volna a tokures Crouch-nak mielott a vedo ellokte.

nem az o meccse eddig.

Woland 2010.02.03. 21:24:10

vegre, Defoe 1-0 :)

Woland 2010.02.03. 21:25:28

hahahaha, mekkora sallert adott a labdanak es pont befert a ficokba... annyi elbaszott ziccer utan ekkora makot : )

Gomes kozben hatalmas vedes.

kurva jo meccs!

Woland 2010.02.03. 21:35:08

1-1 lesgyanus, idontul, de ezert meg nem kellett volna bekapni. bar ne lenne ennyire jo meccs...

megint lehetne 4, 5 sima a szunetre erre 1-1.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.02.03. 21:43:52

francért csak felvételről adja a tíví. idejét sem tudom mikor láttam már meccset nem patakminőségben...

ZenZo 2010.02.03. 21:52:35

No még 1 adag:
www.mirrorfootball.co.uk/opinion/blogs/football-banter/John-Terry-affair-The-best-web-jokes-about-cheating-England-and-Chelsea-captain-s-fling-with-Wayne-Bridge-s-ex-Vanessa-Perroncel-article310609.html

felhívnám a figyelmet a:
"After Wayne Bridge refused to play for England while John Terry remains captain, fans are now urging JT to try it on with Emile Heskey's wife..."
mert ez kemény :)

Data4u 2010.02.03. 22:14:06

difó buzi
bentley - bentley :-)

Data4u 2010.02.03. 22:19:35

difó - bentley
bentley - bentley :-)

Woland 2010.02.03. 22:22:29

@Data4u:

amig nincs benn a harmadik nem lehet megnyugodni... : )

Data4u 2010.02.03. 22:28:25

megnyugodni? lassan túl vagyok az első üveg boron :-)
simán 7-1nek kellene lennie... (vagy 10-3nak, ha mindenkinek minden bemegy...)

Woland 2010.02.03. 22:31:50

@Data4u: jaja : ) nem semmi hogy Defoe ugyis kettot rugott (eddig) hogy hihetetlen mennyisegu helyzetet hagyott ki.

Bentley viszont nagyon nagyon nagyon jo!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.03. 22:32:21

nah, akkor pont a sp?rsnek kellene egy klasszikus befejező csatár :)

Woland 2010.02.03. 22:39:05

mesterharmas Defoe-nak 20. gol a szezonban. es nem jatszott valami nagyot ma... : )

Data4u 2010.02.03. 22:39:18

Defoe - Bentley :-)
Bentley - Bentley :-)

Woland 2010.02.03. 22:49:16

Bring on the Trotters!

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.02.03. 23:02:30

Látom ez itt a kinevezett FA kupa poszt.

Nagy gratula a Spursnek, ma sokkal jobb volt mint a Leeds.
Amikor nem Crouch fejét keresték ívelgetésekkel, akkor nagy részben mindig veszélyes volt a támadásuk. Az első félidőben vicc volt Defoe, az első gólja is hatalmas szerencse volt.
Leeds támadásai súlytalanok voltak, Beckford lepkefing volt ma, Becchio egyszer belebotlott a labdába (a többi esetnél pedig nem néztem oda). Ezért megérdemelten nyert ma a Spurs.

Viszont szerintem azt mindenki aláírja, hogy a Leeds az FA kupában nyújtott teljesítményéért standing ovationt érdemel.

Leeds Glory :)

Woland 2010.02.03. 23:31:09

@Artsuhtaraz:

ma is jol toltak, ahogy beszoritottak az elso golunk utan az valami felelmetes volt. persze jobbak voltunk, de azert az latszik hogy tor fel a Leeds - a Championship jovore tuti es a back-to-back promotiont sem tartom tul hosszu lepesnek.

a harmadik vonalban magasabb az atlagnezoszamuk mint sok PL-csapatnak - ott a helyuk a legjobbak kozott.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.02.04. 18:28:36

Campbell lesz vasárnap, Eduardo és Vela nem. Diaby talán, szóval nem.

Denilson tehát betonbiztos kezdő. Mondjuk ha Diaby lenne, akkor is a brazil varázsló kezdene, szóval édesmindegy.

vadkutya 2010.02.04. 18:39:16

@peter135: Klasszikust (majdnem) szó szerint: akkor megint csak 10-en állunk ki. :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.02.04. 18:44:35

@vadkutya:

1,5 éves standard állapot. Én már nem is idegesítem magam rajta.

(de.)

vadkutya 2010.02.04. 18:46:20

@pote: Vállalkoznék ismét egy Chelsea - Arsenal beharangozóra, ha lehetséges ill. ha ezzel nem veszem el senki kenyerét...

K_dako 2010.02.04. 19:19:20

Megnyugodhat mindenki, megállapodással zárult a Kakuta-ügy, így a Chelsea már a nyáron is igazolhat. A Lens kap kompenzációt, cserébe belátta, hogy nekünk volt igazunk.

www.chelseafc.com/page/LatestNews/0,,10268~1955578,00.html

Boodler 2010.02.04. 20:59:27

Pár érdekesség a Chelsea - Arsenal előtt:
uk.eurosport.yahoo.com/04022010/58/premier-league-match-facts-chelsea-v-arsenal.html

Egy érdekes adat:
Arsenal's recent record against Chelsea and Man Utd since their win at Stamford Bridge last season: P8 W0 D1 L7 F5 A18.

Leon Osman 2010.02.05. 11:11:18

Louis Saha hosszabbított 2 további évre nálunk :)

Ganymedes 2010.02.05. 13:21:59

Ujra kaphato a Focilaz: neten Alexandra 2.080, FokuszOnline es Bookline 2.210, Libri 2.470, Offline 2.600

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.02.05. 13:27:52

@Ganymedes:

Imádom ezt a könyvet. Karácsonykor tartottam a 10. újraolvasást. :)

Ganymedes 2010.02.05. 13:39:25

@peter135: En most rendeltettem meg szuletesnapra (megy majd az "Utazas a 16-os melyere" melle, az siraly volt). Hornbytol mar van mas, ami tetszett, ezt viszont eddig sehol nem talaltam, az antikvarium.hu-s elojegyzes sem ert semmit..

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.05. 13:50:42

@vadkutya: a múúúúltkor is mi lett belőle???? :)

nem vagy jó ómen, baszki :)

@peter135: legalább ha emberhátrányban vagyunk, akkor nem kell aggódni, gyakoroljuk hétről hétre :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.05. 13:52:00

@peter135: @Ganymedes: Ti még csattogós falepkét tologattatok, amikor ezt a könyvet már olvastuk :)

ps: peter, Te még most sem tudod, ki az a Campbell? :)))))))))))))

K_dako 2010.02.05. 14:00:27

@Ganymedes: Chelsea-szurkolóként is egyik meghatározó könyvélményem!

papercut 2010.02.05. 14:17:36

@K_dako: Már bocs, de hol volt neketek igazatok? Rádumáltátok a srácot pénzzel hogy szegje meg a szerződését! Ez nem csak etikátlan, hanem törvénytelen! Még szerencse, hogy volt az a pénz, amiért a Lens befogta a száját...

K_dako 2010.02.05. 14:22:03

@papercut: Egy Arsenal-szurkolótól jó ezt hallani, vicces vagy, tényleg. :) Egyébként előszerződése volt a Lens-nal, amit az anyja írt alá, nem ő, és a muter azt mondta, nem is tudta, hogy mi az egyáltalán.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.02.05. 14:25:59

@Boodler: Azért ez sem rossz:

"The Gunners have scored 18 goals from outside the box this season, more than any other team and 13 more than they mustered in the whole of 2009."

És van aki még idén is leírta, hogy túlfényezzük a labdát.........

(Arsha tényleg nagy igazolás volt, no meg Cesc sem szégyenlős, ha már látja a kaput :-D)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.02.05. 14:40:43

@Boodler: Azért ez sem semmi:

The Gunners have scored 18 goals from outside the box this season, more than any other team and 13 more than they mustered in the whole of 2009.

És még van aki édin is ránksüti hogy be akarunk gyalogolni a kapuba a labdával.

(Hej de jó hogy Arsa nálunk van :-p)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.02.05. 14:41:41

Uázz, négyszer frissítettem, hogy akkor most elveszett, vagy meglesz a komment, de végül csak újraírtam.... :-(

skacok, légyszi egyiket töröljétek, ha kézre esik!

nils_h 2010.02.05. 14:59:12

@imici77: A mai fiataloknak sztem már fingjuk nincs, hogy mi az a csattogós lepke :)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.02.05. 15:23:45

@nils_h: Nagyon tévedsz, az én gyerekeim hármat is tönkretettek, mire kinőttek belőle ;-p

... igaz a focit még csak max 10percig bírják, ha kapnak mondjuk palacsintát is mellé, akkor 15 :-D

Ganymedes 2010.02.05. 15:28:29

@nils_h: ... ha egyaltalan lehet biztosan kovetkeztetni vki korara csak abbol, h olvasta-e mar a Focilazat v sem. De ezen elnezoen atsiklottam, latva a smileyt.

Boodler 2010.02.05. 16:15:20

@morphine:
Igen, arra is felkaptam a fejem.
Én viszont (MU-nak szurkolok), az utolsóban bízom leginkább, tehát egy Arsenal győzelem milyen szép lenne 300.-nak.
:)

vadkutya 2010.02.05. 17:41:01

@imici77: Hátööö... Valóban. Ráadásul annak a beharangozónak kezdetben The Drogba Factor volt a címe, de felülbírálták itten. :) Pedig sajna csúfosan beigazolódott... :(

Nahmind1, most akkor nem tartok akkora felszopást a Chelsea-nek, hátha... :D

man city 2010.02.05. 18:00:14

Terry-től elvették a kapitányi karszalagot

tanulság:

nem baszakodhat senki büntetlenül Man City játékosokkal, vagy azok nőivel/exeivel

(azért Terry Robinho-t hátulról esetleg megrakhatta volna még...)

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.02.05. 18:01:59

@man city: mindig elcsodálkozom mennyire primitív vagy.

vadkutya 2010.02.05. 18:08:48

@peter135: Ehh, rövid értekezés lenne. Amúgy is, Denilson a Te asztalod. :)

Árpádka 2010.02.05. 18:49:56

@man city: Nem tom de ha te az angol válogatottnak szurkolsz és nem az EAE-nak akkor most sajnálkozhatnál.
Szerintem ezzel a botránnyal meg azzal hogy Rooney t követelik csk-nak kinyirják a vb esélyeket, meg a csapat egységet. UFF!!!!!!!!!!!! Beszéltem

man city 2010.02.05. 19:07:51

@Árpádka:
ha ezen múlik az angolok VB-je, akkor kár volt kijutni

Woland 2010.02.05. 19:10:54

@Árpádka:

tul van ertekelve ez az egesz csapatkapitanykodosdi. mit szamit hogy most Terry vagy a masik taho, Ferdinand a kapitany? (Capello lenyilatkozta hogy, mivel Ferdinand volt a CSK helyettes igy nem latja okat hogy mast keressen.) Ferdinand-nak is ki lett jelolve a helyettese meg amikor Capello megjott, ugyhogy amiatt sem kell aggodni e tekintetben hogy mi lesz ha o nem fer be a kezdobe.

ettol nem fog gyengebben jatszani az angol valogatott az tuti. a VB-ig van meg rengeteg ido, es a palyan eddig sem tunt ugy hogy Terry zavartatta volna magat.

egyebkent is csak annyi valtozas van ket hettel ezelotthoz kepest hogy most tudja az egesz orszag mi tortent, az eddig is teny volt hogy megdugta a csapattarsa baratnojet. (Mrs. Terry eddig sem hiszem hogy altatta magat a fejre huseget illetoen.)

Árpádka 2010.02.05. 19:39:04

@Woland: Attól még fogja kapni a magáét a közönségtől, és a pályán is lesz egy két beszolás.
Nem szeretném ha azért esnének ki a VB-n mert Terry lefejelt egy másik köcsögöt aki beszólt ( pl Zidane ). Lehet hogy Terry kurva pecér meg Ferdinand kokozik de hogy ez az egyik legjobb hátvéd páros lehet a Vbn az tény. :)

Glory 2010.02.05. 20:26:57

@morphine: ne arsenal meccset nezess veluk, hanem mu-t. akkor el sem fogod tudni rangatni oket a tv elol (es palacsintat se kell sutni) :D

vadkutya 2010.02.05. 23:56:26

@Glory: Volt egy olyan érzésem,h ezt a labdát egy United fan fogja lecsapni... ;)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.02.06. 07:41:15

Fabregas-nak nem tetszik a londoni klíma... írány haza! (a VB után, gondolom).

SamS 2010.02.06. 11:26:10

@clfo: Te lemaradtál a Keane-Vieira, Ruud-Keown és Cole, Rooney és Lauren háborúkról? A két edzőről már nem is beszélve.

vadkutya 2010.02.06. 11:46:44

@SamS: Így-így. Mondjuk Keano-val nem volt nehéz összekapni, ő tipikusan a "bokszolsz az órádért, vagy ideadod" - típus... :)

ZenZo 2010.02.06. 13:28:55

nagyed óra, húszt perc múlva érdekes rangadóval kezdődik a forduló, cikk meg sehol :) a bőség zavarában nem tudtátok még befejezni a beharangot? :)

Bár viszonylag összeszedte magát a két liverpooli gárda, aztért nem tudom, utoljára mikor volt olyan, hogy az 5. és a 9. helyről vágtak neki ennek a meccsnek.

De az igazi rangadó a londoni lesz, juj de várom már :) (kislányos zavaromban nem jutott eszembe frappánsabb kifejezés, jó?! :) )

Atzán lesz még itt Spurs-Villa helyosztó is, tehát igazán jó meccsek várnak ránk.

nils_h 2010.02.06. 13:39:11

@ZenZo: ráadásul az Arsenalnak muszáj megvernie a Chelsea-t :)
És mivel semmi, de semmi nem szól mellettük, ezért meg is fogják. Búcsúzz az első helytől ZenZo!
süti beállítások módosítása