Felemás érzésekkel vágunk neki a szezon második felének, ugyanis rövidpályás kínai úszóbajnokságot megszégyenítő mennyiségű rekord dőlt meg, míg sajnálatos módon másfelé vette az irányt a liga egyik legjobb gólvágója, és szombatig teljesen másféle szezon nézett ki a Depor balbekkjének. Nem utolsósorban pedig minden résztvevő fél másként élte meg Orrtörő C. Krisztián vasárnapi parádéját, aki nem mellékesen, három percbe sűrítve azt is megmutatta, hogy miért szerződtették a nyáron annyi pénzért, és most nem arra gondolunk, hogy az utána fizetett tb-járulékból hány platina szaglószervet lehet teríteni Spanyolország szerte. Szóval érdekes forduló volt, amelynek a Depor a győztese és vesztese is egyben. Tovább után egy kicsit más jellegű összefoglaló következik az őszi szezon befejező köréről, benne többek között arról, hogy még mindig Juan Carlos a király Spanyolországban, és hogy Negredo illő módon állt-e bosszút lehúzó megjegyzéseinkért.

A forduló mérkőzését a Depor és a Bilbao játszotta, mely 3-1 arányú hazai sikert hozott. Az első öt percben a vendégek lemásolták a Real elleni kezdésüket, azzal, hogy szinte kispályás módszerrel „felmentek” emberig, és megakadályozták, hogy a Depor bárhogy áthozza a labdát a térfelükre. A kapuskirúgásokat egyből visszafejelték, és megvolt a három szöglet is, amiből csak Aranzubia bravúrja és Javi Martinez „okos” felszabadítása miatt nem lett gól. A félidő hátralévő részében is a Bilbao kezdeményezett többet, ami két, lesnek ítélt gólt ért csupán. A szünetben félreérthettek valamit a játékosok, mintha mezt cseréltek volna, átvették, amit a másik csapattól láttak. Most a Depor rontott neki ellenfelének, ami 2-0-s vezetést eredményezett egy szerencsétlen és egy szerencsés góllal. Az első találat szerzője Filipe Luis olyan súlyos sérülést szenvedett gólja közben, hogy lőttek a szezonjának, a Vb-álmainak és jó eséllyel a megérdemelten felvetett Real vagy Barca szerződésének is. A brazil Juca megpattanó lövésére még érkezett válasz egy öngól formájában, de azután újabb vitatható bírói ítéleteknek köszönhetően nem kaptak tizenegyest Toquero buktatásánál, kaptak viszont gólt egy „belemenés-gyanús” esetet követően, Valerón passzából. A Depor így közvetlen riválist győzött le, úgy, hogy immár két legjobb embere is sérült, ami felett Lotina nem is nagyon tudott napirendre térni, könnyeivel küszködve nézte tovább csapata pyrrhusi győzelmét. Nem lett ugyan a forduló embere, de elméletben igazi királlyá koronáztuk Juan Carlost, azaz Valerónt. Annyira egyszerűen passzol jól, miközben életében nem sprintelt, hogy az már-már saját csapattársainak kellemetlen, ha nem értik elsőre. Ösztönös zseni, akitől a Real felsorolt irányító hármasa jövő héten testközelből tanulhat.

A forduló eseménye számunkra az volt, hogy a liga legjobb befejező csatárainak egyike, Ruud van Nistelrooy elbúcsúzott a királyiaktól, mert, hogy ingyen távozott a Hamburg csapatához. Távozásában sérülései játszották a fő szerepet, illetve az a tény, hogy a nyári szerzemények érkezését követően, korántsem volt biztos a helye a kezdőcsapatban. 68 mérkőzésen 46 alkalommal szerzett gólt a Realban, első szezonjában 25 góllal gólkirály lett, míg egy ízben mesternégyest gurított a Steauának a Bl-ben. Valószínűleg történelmet írna azzal ha holland, angol illetve spanyol gólkirályi címei után, a német aranycipőt is begyűjtené. A nézők rendkívül megható módon felállva ünnepelték őt és a meccs alatt is hosszasan skandálták a nevét. Volt manchesteri játszótársa, Cristiano Ronaldo szerzett két parádés gólt, majd izombólfutás közben könyökkel oly módon illette az őt bespeedezett tacskó módjára rángató Mtiligát, hogy annak orra eltörött. Piros lap, égre emelt kézzel imádkozás a kezdőkörben, majd bocsánatkérés az öltözőben. Persze tudjuk, C. mindig így fut, erőből, szeretett volna szabadulni és folytatni a támadást, a bírónak pedig sárgát kellett volna adnia Mtiligának. Mindenesetre CR9 kezdi átvenni Sergi Ramostól a Real Schuch Timuzsinjának szerepét, aki feltűnő szabálytalanságai után puszta jelenlétével kivívja, hogy kiállítják, ha kell, ha nem. Most kellett. Ez egyelőre, összességében kevés, Ruudot egy ideig még jobban fogják szeretni a madridisták. Guti viszont most nagyon jó volt, persze a Malaga ellen, de akkor is. Kellemes gond, hogy Granero és van der Vaart is hozott már átlagon felülit, így ha ezeknek lenne kedvük, akár harcolhatnának is az irányító posztért.

A spanyol viaszt nem mi találjuk fel és nem is Guardiola volt az, de a Barca hétvégi 3-0-ás, Valladolid felett aratott győzelme kapcsán ismét feltűnt, aminek fel kellett. Az egy dolog, hogy a fociban a brazil wingback, olyan „márkanév”, mint zenében a francia sanzon, a befelé húzó szélső pedig, főleg ha aranylabdás vagy ahhoz közeli, magában is többet árt az ellenfél védelmének, mint sok csapat teljes támadósora. A kettő kombinációja pedig egyenesen halálos. A Barca játékának egyik kulcsa a térfelére beszorított ellenfél ellen, hogy a tizenhatos sarkának magasságában megjátszott szélső, Messi vagy Henry, már első mozdulatával befelé veszi át a labdát, abban a pillanatban, ahogy ezt megteszi, a félpályánál nem hátrébbról, sprintben elindul mögötte a felfutó szélső hátvéd, aki egy-két passzon belül meg is kapja általában a labdát, és onnan folytatja a játékot, vagy beadással vagy „kicsiben” a szélsővel vagy a centerrel. Ez a csapat erősségeinek és az ahhoz leginkább passzoló taktikának az igen tudatos kiaknázása, amit a Barca jelenleg csak azért nem csinál ugyanolyan gyakran mindkét oldalon, mert Henry lassabban játszik és nem nyílik mögötte akkora tér, mint a jobb szélen és Abidal sem annyira támadó, mint Dani Alves. A brazil wingbackekre visszatérve, ebben a játékelemben kísérteties a hasonlóság a Roberto Carlos-Zidane páros játékához, azt követően, hogy utóbbi elleste előbbitől, hogy hogyan kell futballozni. Szóval ez nem a spanyol viasz, de azért jó újra és újra észrevenni.

Észrevette ezt az általunk a hét emberének választott Michel is, aki a Getafe edzőjeként, az Atlético Madridot oktatta (1-0), két kiváló szélsője segítségével. Egyben a forduló párharcának is tekinthető a két edző és a két madridi csapat meccse. Mind a Realban, mind a spanyol válogatottban csapattársak voltak, és nem mellékesen Quique is irányította a Getafe gárdáját a 2004-05-ös szezonban, ezért a spanyol sajtó sem mellőzte a felek összehasonlítását. A győzelem kulcsa a Barcáéhoz hasonlóan a két szélső játéka volt, annyi eltéréssel, hogy itt a szélső védők nem futottak fel annyiszor, mint a katalánok esetében, tekintve, hogy nagyobb figyelmet kellett fordítaniuk a vendégek kontráira. Tudatosan fordították át a játékot, a gólszerző Manut illetve Pedro Leónt megcélozva, hogy ezek egyedül maradjanak a védőikkel, akiket rendre meg is vertek egy-az-egyben. A Getafe eddigi legjobb fél szezonját produkálta 30 ponttal, és más csapatokban számításba nem vett játékosok, mint Soldado vagy Gavilán remek szezont futnak.

A forduló betlije cím a másik oldal góllövőjét, Diego Forlánt illeti, akinek nem akadt jó megoldása az egész meccsen, ahogy társainak sem sok egyébként. Forlán hihetetlen módon el tud tűnni egy-egy találkozón, hogy aztán visszatérjen, sorban rugdosni a gólokat. Ez utóbbiban segítségére lehet, hogy a középpályán erőltetett fékek közül Cléber Santanát kölcsönvette a Sao Paulo, míg Assuncao jól megérdemelt eltiltását tölti a jövő héten, miközben csapatuk a bajnokságban megcélzott harmadik hely helyett a városi listán foglalja el a dobogó alsó fokát.

A játéknap gólját kénytelenek vagyunk Alvaro Negredónak ítélni, aki miután elolvasta beharangozónkat nem átallott beállni a Sevillába és a tócsában megálló hazaadást, Jesus Navas passzának köszönhetően, győztes gólra is váltani. A Sevilla így az Almeria 1-0-ás legyőzésével megszakította négy meccsből álló nyeretlenségi sorozatát.

A további eredmények előtt csak néhány statisztika, ami a félszezon lezárásához kapcsolódik. A Barca első veretlen őszi idényét produkálta, ami előtte csak az Espanyolnak, a Bilbaonak a Realnak és legutóbb 2002-03-ban a Real Sociedadnak (!) sikerült. Érdekesség, hogy egyetlen ilyen esetet - a Bilbao 1932-es bajnoki címét - kivéve, végül mindig a Real lett a bajnok. Az első olyan első félévet tudjuk magunk mögött, amelyben két csapat is van, amely hazai pályán száz százalékos (Real és Mallorca). A Getafe és a Mallorca is története legponterősebb őszi szezonját hozta, míg a Valencia, ki tudja, hol állna, ha a Mestallában nem görcsölne, mert náluk meg az idegenbeli pontjaik száma a csúcs.

A további pályákon a negyedik helyezett Mallorca, egy kamu tizenegyessel, a meccs végén mentett pontot az Espanyol otthonában, akiknél Osvaldo góllal mutatkozott be. (Espanyol-Mallorca 1-1) A Tenerife otthon tartott egy pontot, ami a tudósítások szerint leginkább Cesar kapusnak köszönhető, míg Villa árnyéka volt önmagának és döntő helyzetekben legtöbbször rossz megoldást választott. (Tenerife-Valencia 0-0) A bajnokság beteg embere a Villarreal majdnem kiadta a kezéből a három pontot a Zaragoza ellen, akikben látjuk a megmenekülés lehetőségét, a megerősített támadósoruk miatt. A sárgák pedig annak örülhetnek, hogy Nilmar kezdi törleszteni vételárát és mellette most Rossi és Ibagaza is betalált, akiknek góljaira nagy-nagy szükség lesz. (Villarreal-Zaragoza 4-2) A Santander meglepetésre szerzett győzelmet a Sporting Gijón otthonában a törpeköszönés-nevű Geijo révén (Gijón-Santander 0-1), míg a Xerez kispadján, az Osasuna elleni vereséggel mutatkozott be a nem kevés új Maradona egyike, Nestor Gorosito, aki nagyon hamar átlátta csapata problémáit, melyek a kevés lőtt gól és a minőségi csatárok hiánya (Xerez-Osasuna 1-2).

A forduló összes meccsének összefoglalója itt.

Táblázat, góllövőlista