Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League, 18. forduló - Tömörödő gyönyör

2009.12.22. 00:49 pote

Ismét őrült hétvégén vagyunk túl, hiszen a nagyok közül csak az Arsenal tudott nyerni, míg a nagynégyes üldözői egytől-egyig nyerni tudtak. A kiesés rémével már most veszélyeztetett csapatok meg, pont a nagyok kárára, értékes pontokkal gazdagodtak.
Hiába van a Pool már jóideje közelebb a kieső zónához, mint a bajnoki címhez, mégsem Benitezt küldték el, hanem Hughesnak kellett átadnia a székét a forduló végeztével.
Lapozás után a védelem nélküli MU-ról, agyatlan argentinről és írről, meg arról, hogy Eboué helye is meglett az Ágyúsoknál.

Hiába kedveznek hétről-hétre az eredmények a Liverpoolnak, ők nem akarnak élni sohasem a lehetőséggel. A sereghajtótól elszenvedett vereségükkel már nyolc pont a hátrányuk az utolsó BL-helytől is, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy bajnoki címről már álmodozniuk is időpocsékolás lenne.
A szombati nyitómeccsen is komolyabb helyzetek nélkül tudták le a kilencven percet, pedig Torres és Gerrard is ott volt a kezdőben. Igaz, Mascherano is, aki az első félidő végén elgurította a gyógyszerét és okosan belekönyökölt ellenfele torkába. Ez volt az argentin második kiállítása a Poolban. Indokolatlanul kevés.
Érdekes, hogy a Pompey két gólja összesen kábé 30 fokos szögből esett, és mégsem írnánk le nyugodtan, hogy Reina tehetett volna bármelyikről is. Portsmouth - Liverpool 2-0

A MU-t sokkal jobban elverték, mint a Poolt, mégsem tudunk nyugodt szívvel pálcát törni Rooney-ék feje felett. Mindenekelőtt a Fulham jobb csapat, mint a Pompey. Másodsorban, tényleg példátlan az a pechsorozat, ami a bajnok védelmét sújtja manapság.
Ettől függetlenül Paul Scholest nagyon régen láttuk ilyen pocsékul játszani. Az első gól egyértelműen az övé, de utána is alig volt pontos passza. Owen annyival volt jobb nála, hogy ő legalább nem ért labdába, így nem hibázott.
A Fulham győzelme még ilyen arányban is teljesen megérdemelt. Duff, Zamora és Gera végig rettegésben tartotta az alkalmi védősort, és akár több is lehetett volna. Fulham - Man Utd 3-0

A Chelsea már úgy lépett pályára, hogy hat pontra is növelheti előnyét. Ettől elég messze voltak, mert a West Ham nem játszotta el az áldozati bárány szerepét. A Kékek csak az első negyedórában voltak jobban a hazaiaknál, utána kiegyenlített csata folyt a pályán. Sőt! Az utolsó percekben Zoláéknak többször is volt lehetőségük a győzelemre.
Fura, de az 1-1 úgy alakult ki, hogy Lampard három tizenegyest is belőtt.
A Chelsea-nek lehet, hogy hiányozni fog még az otthagyott két pont, mert az Afrika Kupa miatt nekik fog a leginkább meggyengülni a keretük, és a négy pont nem egy életbiztosítás az ezévi kiírásban. Azonban nincs gyilkos sorsolásuk január végéig: Fulham, Hull, Sunderland, Birmingham, Burnley. Közepesnek mondható.
A West Ham ezzel a ponttal nem mozdult el a kiesőhelyről, de valahogy nem hinnénk, hogy gondjaik lesznek még májusban is. West Ham - Chelsea 1-1

A forduló nyertese az Arsenal volt. Viszonylag simán lenyomták otthon a Hullt. A 3-0 ellenére azért csak viszonylag, mert 1-0-nál a vendégek tizenegyest hibáztak. Geovanni kihagyott büntetőjénél Stephen Hunt a meccs során másodjára érkezett elsőként. Az ír válogatott (azon túl, hogy idétlen idők óta a bögyünkben van) először Nasri pirosat érő (de csak sárgát kapó) odalépésekor volt pole-pozícióban, majd - a francia után - az Almuniáról kipattanó labdát is ő érte el először. Egyiknél egy sárgát úszhatott volna meg, a másiknál meg egyenlíthetett volna csapata.
Wenger csapatának szurkolni kellemes feladat idén. A francia mester szerethető csapatot rakott össze, és eddig a hiányzókat is jól tudta pótolni. Mi több, Eboué feladatát is megtalálta. Az elefántcsontparti a főszervező a gólörömöknél. Vagy elsőként érkezik, vagy ő emeli fel a gólszerzőt, vagy egyszerűen csak ő örül a legjobban. Kisebb csapatok ellen simán belefér. Arsenal - Hull 3-0

Mindhárom potenciális, BL-helyre pályázó, nem topnégyes csapat sikeresen vette a hétvégi feladatát, és megerősítette pozícióját.
A Villa, a csereként beálló Carew fejesével verte a Stoke-ot. Aston Villa - Stoke 1-0
A Spurs idegenben győzte le Crouch duplájával a Roverst. Észak-Londonban azonban áll a bál, mert Robbie Keane spontán bulit szervezett tizenhatod magával Dublinban. Redknapp beleegyezése nélkül. Gigantikus pénzbüntetés várható, de a legfrissebb hírek szerint, a duplagyáros ír megtarthatja csapatkapitányi címét (végülis a csapategységet meg tudja teremteni, az tény). Blackburn - Tottenham 0-2
A City négyet rúgott, és mivel csak hármat kapott, így újra három pontot gyűjtött be. Azonban Hughes így sem maradhatott, helyére Mancini érkezett. Pár játékos (Given, Tevez, Bellamy) még megpróbálta meggyőzni a vezetőséget, hogy ugyanmár, de ezt gondolom, csak annyira gondolták komolyan, mint mikor a sporit kérik meg a büntető visszavonására. Man City - Sunderland 4-3

Az újoncok rangadóját a Wolves nyerte (nem hiába tartalékoltak az Old Traffordon), míg a Birmingham a Goodisonból is el tudott hozni egy pontot. Wolverhampton - Burnley 2-0, Everton - Birmingham 1-1
A Wigan-Bolton meg elmaradt a zord időjárás miatt. Meglepődnénk, ha emiatt tömeges öngyilkosságokat követtek volna el világszerte.

Hétvégén jön a Kari, meg mi is, mert a legjobb bajnokság a legnagyobb ünnepkor is tovább zakatol. Nekünk még annyi dolgunk van, hogy gratuláljunk ZenZónak, mert parádés beharangozója mellett még klasszisokkal jobban is tippelt.

56 komment

Címkék: angol összefoglaló premier league pl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr901614823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Woland 2009.12.22. 02:05:49

azt csiripelik a madarak hogy 1.000.000 (egymillio) font-sterlinges bunti szaguld Keano-ek fele a buli miatt. durva osszeg - par jotekonysagi szervezetnek kurva szep karacsonya lesz ;)

Keano meg szerintem tenyleg marad kapitany. mar nem is banom, ha a sracoknak megfelel, akkor nekem is.

az osszefoglalo alapjan egyebkent a Blackburn megerdemelt volna legalabb egy pontot. Gomes nagyon jo volt megint, Crouch meg vegre ket helyzetbol kettot belott. erdemes megnezni a masodik golnal Jenas golpasszat - becsuszva centerezett tokeletesen 3-meter-Peter ele egy vedo szoritasaban.

a West Ham siman megverhette volna a Chelsea-t ugy mentek a vegen mint az Arsenal ellen 0-2-nel. a kekek tizije meg valami undorito biroi tevedes volt. es az se volt semmi amit utana muvelt a spori az ujrarugasokkal. javitsatok ki ha tevednek, de en ugy tudom, hogy mindig azt a csapatot kell buntetni akinek a jatekosai beszaladnak a 16-os teruletere mielott a buntetot elvegzo jatekos elrugna a labdat. i.e. 1. ha Cselszki jatekos fut be, es Lampard belovi akkor ujrarugas, 2. ha ugyanez es kihagyja akkor mehet tovabb. 3. ha WHU-jatekos fut be egy Lampard belovi akkor ervenyes a gol, 4. ha ugyanez es kimarad akkor ujraloves. Nomost itt csak WHU jatekos(ok) rohant(ak) be a 16-oson belulre es Lampard mindketszer belotte - mi a faszert buntette a biro a Chelsea-t KETSZER is azert mert a hazai vedok nem birtak magukkal? arrol nem is beszelve hogy harmadszorra is benn volt mar legalabb harom kalapacsos.

eh... Fulham-meccs tukorsima volt. az pedig ahogy Danny Murphy bacsi porig alazza Scholes bacsit legendava valik majd a Craven Cottage-en az tuti. Gerat jo volt latni - es nem azert mert a mi fiunk hanem mert jo volt nezni olyan jol jatszott. Zamora meg lassan nekem is beadja hogy nem teljesen haszontalan.

Hughes tavozasat csak azert sajnalom mert igy nehezebb lesz leszervezni a Sparky-Wenger boxmeccset az Emirates-ben. bar nem hiszem hogy sokaig csapat nelkul marad... (amugy mar azert megerdemelte hogy kirugjak ahogy a Spurs ellen jatszott a Citeh - na persze ez igaz a fel kezdocsapatra is...)

a Villa meg csak bemakolt meg egy meccset - a Stoke ervenytelenitett golja legalabbis megadhato volt... sosem fogom megerteni, hogy heinrich (nameg kabe az osszes angol kommentator) miert szimpatizal veluk annyira. a meccseik nagy reszen csak a kontrakra hagyatkoznak, szerintem dogunalmasak. ettol eltekintve remelem egy ikszre jok lesznek az Emirates-ben... ott majd kontrazhatnak kedvukre : )

England win The Ashes! 2009.12.22. 02:46:02

@Woland:
Kis jóindulattal azt is mondhatnánk, hogy a Blackburn akár három pontot is megérdemelt volna. Az összefoglalóban legalábbis kb. 6-3 volt a helyzetek száma. Villa meccs dettó, a Stoke dolgozta ki a helyzeteket, Carew meg csereként belőtt egyet a kevés Villa-sanszból. És itt jön a jól ismert közhely, miszerint gólra játsszák a focit.

Megvolt Carew meccs utáni nyilatkozata a szögletzászló elrúgásáról?

Woland 2009.12.22. 03:02:04

@Dr Jozef Vengloš:

a legalabb egy az kis joindulattal harom nalam : ) jobb volt a Blackburn, nem is kerdes. otthon valami durva format nyomnak. az a baj hogy a Fulham-tol is ezt varom kabe...

Carew meccs utani nyilatkozatat nem hallottam - beavatsz?

holnap elolvasom, most megprobalom a jetlag-et kezelni : ) joccakat!

England win The Ashes! 2009.12.22. 05:13:13

@Woland:

Carew a gólja után kirúgta a szögletzászlót a nézők közé. A meccs végén kiment a palánkon túlra, és az egyik nézőnek átadta a mezét. Annak, akit eltalált. A meccs végi villáminterjúban erre kérdett rá a riporter. Carew azt mondta, hogy nem is látta, hová száll, remélte, nem talált el senkit (a felvételeken látszik, hogy pedig dehogyisnem). Kérdi a riporter, hogy akkor mire fel adta át a mezt az illetőnek, ráadásul pontosan tudta, kinek kell (annak a kissrácnak, akit eltalált). Erre ő haláli nyugalommal: hát csak úgy!

(Később olvastam a Birmingham Mailben, hogy a kissrác az anyukája révén félig norvég. A gyerek teljesen el van olvadva az ajándéktól. A Jóisten útjai kifürkészhetetlenek, az már egyszer biztos!)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.12.22. 07:42:27

@Woland: szerintem is így vannak a tizinél a szabályok. a másodiknál Drogba gyalogolt be a körivbe, a 16-os vonalánál torpant meg, mert még akkor se lőtte Lampi a 2.at (ott whu-st nem is láttam tán). az elsőnél kb 6 whu-s és 2 chelszis rohant befelé (olyan lehetett, mint egy kiugrott start, mert a whu-soknak nagy volt az előnye :). a 3.nál Drogba még mindig belépett a körivbe, de akkor már csak egy lépést :)) a bíró hót nyugi volt, ha látja Drogbát a 3.nál, tuti újrarúgatja 4x-re is... bár így is rekordgyanús a dolog.

nils_h 2009.12.22. 09:00:04

engem miért nem hívnak soha ilyen egymillió fontos bulikra? :(

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.12.22. 09:49:36

woland, nézd meg mégegyszer.
chelsea játékos mind a három alkalommal idő előtt berohant!
persze londoni is

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.22. 10:10:16

most eboué és a gólöröm... aranyosak vagytok :)

amúgy nasri pirosa mellett a vétlen fél is kaphatott volna pirosat a meccsen, mondjuk 2-t... a tizi nem volt az, cserébe nekünk nem adtak meg egy kezezéses tizit...

reszkess villa! :)

ps: kellemes ünnepeket, Srácok! :)

Mérgező Hulladék 2009.12.22. 10:42:51

@anonim222 [semleges néző]:
ja, mondjuk ez elég logikusan és korrekten van szabályozva, asszem. Ha mindkét csapatból vét valaki, akkor mindenképp újrarúgás. Most megszámoltam, először 7+4, utána 5+1 játékos futott be elrúgás előtt a tizenhatosra/körívbe; és igazából negyedszerre is elvégeztethette volna...
Meg a 2. pontja nem helyes Wolandnak: ha a rúgó kihagyja, és csak csapattársa szaladt be, akkor kifelé szabadrúgás - nyilván nem lenne fair, ha az így szerzett előnnyel mehetne nyugodtan a kipattanóra.
A rekord amúgy messze volt, magas szinten talán az athéni olimpia szerb-tunéziai meccse tartja a csúcsot, ahol - különféle okok miatt - ötször rúgatta újra a bíró. Itthon is olvastam egy kapusról, aki a nyolcvanas évek egyik bajnokiján (Csepelen talán?) állítólag háromszor védte a tizenegyest, a játékvezető mindannyiszor ismétlést kért, végül a portás feladta, a negyedik előtt csak nekitámaszkodott a kapufának, hogy akkor legyen gól a bíró akarata szerint...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.22. 10:51:46

sztem nemcsak az ANK alatt kell nézni az afrikai játékosokat, hanem hogy milyen állapotban térnek vissza onnan, ez is meghatározó lehet...

andree 2009.12.22. 12:19:14

Amúgy addig mondogatták, hogy az Arsenal csak fiatalok neveldéje, meg nem mennek semmire ilyen gyatra igazolásokkal, hogy Nasri-Arsavin-Fabregas-Walcott sorral támadnak, úgy hogy két top5 szélső védő támogat szélről. :)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.12.22. 12:52:32

@donnelly: ah, szeretem a karácsonyt, olyan bensőséges és családias ünnep ez ;-p

mbm 2009.12.22. 13:10:24

Amúgy azt el tudná mondani valaki nekem, hogy a Zsirkov-Joe Cole csere hogy is volt? Milyen poszton játszott Zsirkov?

@andree: Ha gonosz lennék megjegyezném, hogy Silvestre nem top5 szélső :)

vadkutya 2009.12.22. 13:19:47

Már azt hittem,h végre olvasok olyan posztot, amiben nincs fricska az Arsenal felé. Majdnem sikerült. :)

Jó is lesz majd májusban olvasni,h "hát, végül is, megérdemelte az Arsenal a kupát." :D

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2009.12.22. 13:46:54

@mbm:
Zhirkov balszélső volt. Joey meg szar. :D

cooper (törölt) 2009.12.22. 14:00:35

Ezért szeretem a PL-t. Szünet a kari miatt, ugyanmá :) 26-án jóféle erős halászlét kanalazva meccset nézni, van ennél jobb? :):):)

vadkutya 2009.12.22. 14:17:11

@cooper: 26-án már egyen a halál halászlét... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.22. 14:27:31

@vadkutya: majd az olaszok esznek... tésztával :)

HAJRÁ SZEGED!!!! :)

vadkutya 2009.12.22. 14:36:36

@imici77: Esznek azok egész évben, lé nélkül, tonno penne néven... :)

halihalo 2009.12.22. 16:15:04

@Woland: Csak a történelmi hűség kedvéért. Az igaz, hogy szarul játszott a csapat, és ha ezt művelik, akkor nem érdemelnek bajnokságot (bár, jelenleg még nem látok náluk jobbat), és talán ezt a tizenegyest sem adja meg minden bíró, amit kaptunk, de azt viszont 10-ből kb. 10 megadja (kivéve Mr Dean), amikor mindkét kezével beleütött a labdába a WHU védő... :)

vadkutya 2009.12.22. 17:17:58

Jah, Urak, arról vki felvilágosítana,h miért kellett volna Nasrit kiállítani a Hull ellen? Lemaradtam akkor a visszajátszás elejéről (azóta meg nem találok videót erről), csak annyit láttam,h Hunt úgy fetreng, mintha halálos sebet kapott volna... Vagy, mint Totti, amikor nekirepül egy lepke a meccs közben... :D

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.22. 17:32:11

@vadkutya: Nasri rálépett a lábfejére, az pedig keményen rájátszott.

Kisvárosi Fojtogató 2009.12.22. 17:55:43

Hiába kedveznek hétről-hétre az eredmények a Liverpoolnak, ők nem akarnak élni sohasem a lehetőséggel.

Igen, én is ezen húzom fel magam hetek óta, már rég az elsők nyomában liheghetnénk. Magam ugyan a bajnokság kezdetén a 6-8. helyre vártam a Poolt, látva a csatár hiányt és a rövid kispadot, na meg azt a frusztrációt is figyelembe véve, hogy egy iszonyatosan hajtós tavaszi idény végére sem jött össze a bajnokság. (Alapvetően azt hiszem, ezt nem tudta a csapat feldolgozni lelke mélyén, aztán persze az eredménytelenséget, a bukési spirál lassan erősebb lesz, mint az MSZP-é, pedig az se semmi.) Na szóval, azért reménykedtem titkon, hogy tévedek, eddig sajnos nem. Tavaly én röhögtem a Tottenham szurkoló cimbimen (elismerve a tavaszi menetelésüket persze), most ő röhög jókat. A legrosszabb, hogy azt se mondhatom, hogy majd a végén nevess komám...

vadkutya 2009.12.22. 18:16:04

@vadkutya: Jah,h az nem is Hunt volt, akit megtaposott... :)

ZenZo 2009.12.22. 18:18:00

@pattopo: "chelsea játékos mind a három alkalommal idő előtt berohant!
persze londoni is"

Azért ez gyönyörű volt :) Chelsea játékos, meg persze londoni is... xD

@mbm: ahogyan Zsoca is írta, Zsirkov balszellő volt, s Lampard állt a gyémánt élére. Valahogy így nézett ki:
----------Mikel----------
Ballack-------------Zsirkov
---------Lampard--------

@halihalo: na ja, Kalouról kb három tizit fújhatott volna be a játékvezető, függetlenül attól, hogy már a meccs után/közben is beszélgettünk - többek közt Rizlával - hogy bunkó tizi lett volna e, vagy sem, az eset egyértelmű volt, labda sehol, a kapus meg telibe trafálja Kalout. Hülye szabály, hülye szabály, ettől még tizi. Cech-et ilyenért simán lezavarta Dowd a Wigan ellen.

ZenZo 2009.12.22. 18:22:09

@Woland: "a West Ham siman megverhette volna a Chelsea-t"

Meg a Chelsea is simán megverhette volna a Wet Spamet. Fölös lenne felsorolnom itt a "ha.."-kat, igazából mind1, nagyjából reális volt az X, legalábbis első blikkre. A végén ha Cech nem fog hatalmasat, győzhetett volna a whu, de hogy simán megverni, az talán túlzás.

Ferguson 2009.12.22. 19:37:55

@cooper: Van. Ha kimész a szabadba és futsz háromnegyed órát ahelyett, h zsíros halászlevet eszel, legalább vmi jó kis salátát ennél... :)

Rexfelugyelo · http://rexfelugyelo.blog.hu 2009.12.22. 19:49:49

Ügyes gyerek ez az Eboué, de a gólszerző lehető leggyorsabb köszöntésében közel sincs a legendás Samuel Kuffour-hoz képest! :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.12.22. 19:51:00

@Rexfelugyelo: és erről hivatalos statisztika is volt a bundásban, beszarás :)

ZenZo 2009.12.22. 19:54:10

OFF:

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke ma délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy eldöntötte: csak a legközelebbi, tavaszi MLSZ-közgyűlésig marad elnök

/mlsz.hu/

:DDDD Véééééééééééégre...

ON

Paul Newman Jr. 2009.12.23. 16:44:36

@SamS és a többiek: Sun, Daily Mail, Goal.com, Tuttosport, Bildre soha-soha-soha ne hivatkozzon senki, én ezt kérem karira :)

bag 2009.12.23. 18:24:41

pöte:

a második gól Reináé volt! Sokadszor helyezkedett rosszul, mehetne e fenébe Benitezzel együtt.

off: Szerintem a VB győzelemre törő spanyolok ki se viszik a VB-re, ha nem akarják égetni magukat. Bár Casillas mellett úgysem terem sok babér neki...

az első meg a 17 millós fiaskó Johnsoné.

A 20 milliós ipari hulladék újra "megsérült" micsoda meglepetés...
Kérdés ugyan mi a jóisten haragjában sérült meg? a játékban biztos nem!

váév építők (törölt) 2009.12.24. 08:58:00

@bag: te kit hoznál benítez helyére( azok közül, akiknek most nincs állásuk)?

ZenZo 2009.12.24. 13:25:11

Két hír:
egy ágyús:
www.premierleague.com/page/Headlines/0,,12306~1912938,00.html

egy Kék:
www.premierleague.com/page/Headlines/0,,12306~1914311,00.html

Kíváncsian várom, Carlo tényleg mer-e a fiatalokhoz nyúlni

horas 2009.12.25. 15:12:15

@mbm: Ancelotti-nak tipikus cseréje a szélső védő beállítása a Milan-nál is ezt csinálta,ha döcögött a szekér behozta a 35éves Cafu-t meg Serginho Jankulowski meg mittomén ki helyére,mondjuk máskérdés,hogy érdem nem tudott kit cserélni sose mert a Milan kerete már évek óta elég soványka.Itt ilyesmiről sztem nem beszélhetünk.

@bag:Benítez jó edző,de nem jó menedzser.Kellene egy sportigazgató vagy a valaki aki az igazolásokat intézi mert amit ő művel az borzalom.Szépen lassan teljesen tönkre tette a Pool keretét,van egy jó kezdője a Pool-nak egy sérülés hullámot nem tud átvészelni a csapat,és ha mindenki egészséges lenne sem tud mindig mindenki csúcsformában játszani,ezért lenne jó ha mindkinek lenne alternatívája.

Egyébként az Arsenal-nak sem ártana valami igazgató szerű mert Wenger sem akar,60 kilónál nehezebb 1,70-es madrácsontú tinédzser gyerekeken kívül igazolni senkit.Pedig kéne most nekik egy csatár egy klasszis kapus meg meg mondjuk egy férfi a középpályára aki tud ütközni,Song fasza nem arról van szó csak kevés egyedül.

horas 2009.12.25. 15:17:20

@bag: MEg még annyit,hogy Aquilani nem lett volna rossz igazolás,de ez benne volt a pakliban,hogy sérülékeny,más kérdés,hogy tudtommal egészségesen sem nagyon tette be Benítez.Duplán fájó dolog ez mert Alonso jobban hiányzik mint azt előzetesen kalkulálni lehetett.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.25. 15:20:04

@horas: Ott van Gazidis, de ő csak intézi az igazolásokat, Wenger dolgába nem szól bele és ez így helyes.

Egyébként egy csatár biztos jön januárban, AW nagyon rajta van a témán.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.25. 15:39:47

@peter135: én még most sem vagyok meggyőződve, hogy csatár kell. hátra kellene vki szerény véleményem szerint...

spangol 2009.12.25. 15:41:01

@horas: benne van a pakliban? Vazz, nála ez a pakli :) Az ilyenek után ne nyávogjon a pincér, hogy nincs suska.

horas 2009.12.25. 15:44:44

@spangol: Gondolom olvastad,hogy amióta itt van többet költött mint Ferguson...ennyit erről
@peter135: Helyes nem helyes,nem akarlak megbántani de idén sem valószínű,hogy bármit is nyer az Arsenal.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.25. 15:48:01

@imici77: Meg valaki Song mellé. Ez a két hiányposzt megvolt már nyáron is, sőt tavaly is. Viszont Wenger nagyon elszánt hogy csatárt vesz, és azért ennek biztos megvan az oka, hiába beszélünk ellene jó ideje. Én kezdek belenyugodni hogy támadó jön és a védekező felfogású játékos egy sem. Akkor viszont legalább minőségi ember legyen. Indexen beszéltünk tegnap(illetva ma is) erről. Én arra jutottam hogy a Carlton Cole, Gignac párosból jó lenne valamelyik. Persze egy Dzeko szintű csatár az álom, de maradjunk reálisak.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.25. 16:00:01

@peter135: akkor jöjjenek a 6-4-es, 5-3-as meccsek :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.12.25. 16:01:45

@imici77:
melyiket rakjam meg vasárnapi tippnek?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.25. 16:01:51

@peter135: Cesc 50% h játszik... Denilson megoldja :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.25. 16:02:23

@pote: 6-3, mert van 3 gól különbség a 2 együttes között :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.25. 16:14:19

@imici77: Legalább Traore lesz. Szilvit megették volna.

Viszlat 2009.12.25. 17:16:27

Megszólalok, nehogy aztán valaki azzal vádoljon, hogy ha nem megy a szekér, akkor szép csendben kussolok. Az alkalmi munka nagy áldás ínséges időszakban, de sajna a fordulókról teljesen lemaradok (persze most hétvégén nem).

bag 2009.12.25. 17:33:25

@horas: Sajnos már stabil kezdőnk sincs, padunk meg egyáltalán nem létezik. Kérdés miért van ennyi sérültünk, lehet, h Rafa túledzi őket, vagy már a VB-re tartalékol mindenki?

horas 2009.12.25. 17:56:51

@peter135:Huntelaar sztem lenne a legjobb megoldás illene az Arsenal-ba,de sztem Pazzini is jó döntés lenne,de Carlton Cole is fasza meg őt azért lehetne padoztatni is ha felépülnek a csatárok.De sztem Darren Bent se sűlne be.
Felipe Melo nagyon irogatják hozzátok mind lehetséges érkezőt,mondjuk a Juve-s formája alapján nehéz megítélni,hogy erősítést jelentene.Esetleg Flamini hozzá mit szólnál úgy sem játszik a Milan-ban sztem vissza jönne szívesen,talán nem is lenne olyan drága és biztos igazolásnak tűnik,vagyis ő nem zsákba macska.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.25. 18:14:44

@horas: Most az egy dolog hogy én mit szeretnék, de egy csatár érkezésén kívül másra nem igazán lehet számítani. Esetleg ha Senderos megy, akkor egy épkézláb védő.
süti beállítások módosítása