A futballtörténelem első  ázsiai világbajnokságáról szólva nemigen kezdhetnénk mással történetünket, mint egy bizonyos Jean-Marie Faustin Goedefroid de Havelange-zsal. Ha a „mi lett volna, ha?” történelmietlen kérdésén nem is tűnődünk el, annyit bizonyosan megállapíthatunk, hogy az egykori úszó- (1936, Berlin) és vízilabdázó (1952, Helsinki) olimpikon szerepét a futball globalizációjában nem lehet túlbecsülni. Igaz, a firnyákos brazil nem merő szívjóságból fordította figyelmét Afrika és Ázsia felé: egész elnökségét az addig pária-létüket a futballvilág perifériáján morzsoló szövetségek támogatására építette. Már megválasztását is annak köszönheti, hogy a FIFA „régi gárdájánál” jóval előbb felismerte a lehetőséget, amit a futball és a szervezet földrajzi terjeszkedése jelentett. Stanley Rous elnöksége alatt ugyanis, elsősorban az afrikai szövetségek mind elégedetlenebbé váltak az eurocentrikus szervezet lekezelő, gyarmatosító attitűdjével. Havelange pedig ezeknek a szövetségeseknek a segítségével 1974-ben elorozta a gyeplőt az ellustult európaiaktól, majd negyed évszázadig ki sem engedte azt a kezéből. Akármit is gondoljunk Havelange ellentmondásos örökségéről, az, hogy a 21. század első világbajnoksága Ázsiában kerülhetett megrendezésre, ennek az örökségnek az egyik legjelentősebb eleme volt. A Rádió Q-val közösen indított sorozatunk utolsó előtti része köszönt rád hajtás után.     

A két esélyes pályázó  közül Japán kezdetben egyértelmű favoritnak tűnt: a FIFA szponzorai között számos japán cég található, a rendkívül sikeres J-League mintaértékűnek számított a (futballügyileg!) fejlődőnek tekinthető országok számára, az ország nagysága és gazdasági ereje pedig piacként is szinte az USÁ-hoz hasonló fejlődési potenciállal kecsegtetett a focibizniszben utazók számára. Dél-Korea ezzel szemben jelentősebb futballmúltjára és a szöuli olimpia sikerére hivatkozhatott, illetve aduászként az Észak-Koreával közös rendezés került elő a pakliból: a FIFA rangján és elismerésén természetesen óriásit dobott volna, ha sikerül megvalósítani a két ország látványos együttműködését, amivel még az ENSZ is hiába próbálkozott. A koreaiak emellett kihasználták Havelange – autokratikus vezetési módszeréből fakadó – népszerűségvesztését is azzal, hogy az ellentábor, az új irányvonal jelöltjeként pozícionálták magukat.

Naivitás lenne persze azt gondolni, hogy az előbbieknél keményebb (értsd: anyagi) érvek felett átsiklottak volna a döntéshozók. Mindkét kandidáló ország grandiózus elkötelezettségeket vállalt, nyíltan elsősorban a labdarúgás globális fejlesztését célzó pénzalap formájában (a kevésbé nyílt ígéreteket, bizonyítékok hiányában borítsa a feledés jótékony homálya). Így aztán a váratlan, forradalmi megoldást, a közös rendezésről szóló döntést is olvashatjuk úgy, hogy a FIFA és szövetségei végül nem kívántak egyik kezükbe sem harapni.

A meglepő döntést követő  örömbe azonban hamar ellenérzések is vegyültek: a két ország történelmileg igencsak terhelt viszonya miatt nehéz volt elképzelni, hogy az együttműködés zökkenőmentes lehet. A közös lebonyolítás azonban összességében sikeresen, bár nem minden problémától és vitától mentesen valósult meg. Emlékezetes példa volt erre – a nyitómérkőzés és a döntő feletti marakodás mellett – a világbajnokság hivatalos nevéről folytatott, kissé abszurd vita, amelynek tétje az volt, hogy vajon – a francia elnevezést alapul véve – Dél Korea, vagy – az angol írásmód szerint – Japán neve kerüljön előre. Részben ezek a purparlék, részben pedig a két szervezőbizottság működéséből adódó párhuzamosságok és problémák aztán – a világbajnokság sikere ellenére – egy időre elvették a FIFA kedvét a közösködés engedélyezésétől, így – a jelenlegi álláspont szerint – a 2002-es nemcsak az első, de egyben az utolsó közös rendezésű világbajnokság is volt. (by AHB)
 

Magyar szereplés (_benito)

Bár a 2000-es Európa-bajnokság selejtezőit nem sikerült zajos sikerrel vennünk (sőt, néhány kifejezetten kellemetlen eredmény is kifutott, köztük a liechtensteini 0-0-lal), a szövetség vezetése is beláthatta, hogy száraz kenyérből és lókolbászból nehéz kontinentális reggelit rittyenteni, és megtartották Bicskei Bertalant. Ez már az az időszaka volt az életemnek, amikor utaztam is a válogatottal jobbra-balra, például a helyszínen láttam Horváth Feri győri ollóját Szaúd-Arábia ellen (sokáig a Góóóól! főcímében is szerepelt), vagy az izraeliek elleni meccset, és nagy reményekkel vonultam ki  hatvanezredmagammal a Puskásba, hogy életem meghatározó futballélményével gazdagodjak.

Bicskei válogatottját, sok korábbival ellentétben, igazán lehetett szeretni. Kevés volt benne az igazán szar arc, viszont tele volt olyanokkal, akiktől legalább jogosan el lehetett várni, hogy néha jól játsszanak. És néha ki is jött: Litvániát idegenben (szegény Fehér Miki nagy meccsén) nagyon megvertük, de aztán itthon már csak sovány döntetlenre futotta, Romániában pedig – hiába volt a meccs előtt óriási arcunk – óriási ruhát mértek ránk. Aztán következett a grúzok elleni parádé (Korsós Attila élete meccsén élete gólját somta a léc alá kapásból), és nem is álltunk annyira rosszul a csoportban, de aztán Grúziában alaposan elvertek, ami Bicskei állásába került. A románok ellen már Gelleivel kaptunk ki hazai pályán (elég simán sajnos), Olaszországban pedig már egy lemondó, semmire nem képes csapat veszített 1-0-ra, még ha a végén volt is Ferenczinek egy ziccere, amit hála az égnek kihagyott a nyomorult, így nem kellett további 20 meccsen át néznünk a válogatottban.  Visszautalnék heinrich kolléga kajszi-posztjára: Tököli például már alapember volt, ahogy Lendvai és Juhár Tamás is, de már feltűnt az importrománunk, Miriuta Lászi is. Szóval ez már a magyar futball legsötétebb időszaka, nem vitassuk.

További selejtezők (heinrich)

199 csapat nevezett a küzdelmekre, melynek során 29 vb részvételt érő helyet próbáltak megkaparintani, hiszen Japán és Dél-Korea helye rendező országként biztos volt, mellettük – utolsó alkalommal – a címvédő is automatikusan kvalifikálta magát a tornára. 1990 után újra az a helyzet állt elő, hogy minden korábbi vb-győztes ország kijutott, Uruguay, Olaszország, Németország, Brazília, Anglia, Argentína és Franciaország is képviseltette magát. 

A selejtezőkből az olasz, a spanyol, a horvát, a svéd, és a portugál válogatott veretlenül érkezett a vb-re, míg a német, szlovén, török, belga, ír ötös pótselejtező után landolt Ázsiában. Nagy hiányzónak mindössze a hollandokat és Jugoszláviát tekinthetjük. Első alkalommal járt vébén Szenegál, Szlovénia, Kína és Ecuador. Érdekesség, hogy mindössze kilenc helyen változott az 1998-as franciaországi torna mezőnye.

Csoportmeccsek 

A csoport
Dánia
Szenegál
Uruguay
Franciaország

A címvédő gallok a sérült Zizou és Pires nélkül szenesre égtek, óriás blama volt utolsóként, rúgott gól nélkül kiesni – még ha a kapufákat bőséggel termelték is. A csoport legnagyobb meccsét az utolsó fordulóban játszották. A Recobával, Forlánnal, Monteróval (vadállat I.) és Dario Silvávval (vadállat II.) felálló uruknak mindenképp győzniük kellett Szenegál ellen a továbbjutáshoz, de csak a bravúros egyenlítésre futotta, miközben Morales az utolsó másodpercekben ziccert hibázott.

B csoport
Spanyolország
Paraguay
Dél-Afrika
Szlovénia

A José Antonio Magic Circle Camacho vezette spanyoloknak semmiféle gondot nem okozott a szerény csoport, mindenkinek legalább hármat rúgva, könnyedén léptek tovább, míg Szlovénia hiába bravúrkodott a selejtezőn, rútul leszerepelt.

C csoport
Brazília
Törökország
Costa Rica
Kína

A Ronaldo-Rivaldo-Ronaldinho sorral operáló brazilok majdnem megjárták a törökök aranycsapatával szemben, melyben ez idő tájt Rüstü, Alpay, Hasan Sas, Hakan Sükür, Emre Belozoglu stb. játszott csúcsformában, helyzeteik alapján bőven nyerhettek volna. A brazilok csak a vége előtt kiharcolt tizenegyessel tudtak győzni, de hogy nagyon necces volt, azt az is bizonyítja, nem válogattak az eszközökben, ami az időhúzást illeti. Csúnya, csúnya Rivaldo.

D csoport
Dél-Korea
USA
Portugália
Lengyelország

A dél-koreai válogatott hosszú hónapokon keresztül együtt készült a vb-re, Hiddink erősítő programot, teljes étrendváltást és maximális mentális felkészítést vezényelt, így a pusztító zombihadsereggé váló Dél-Korea feldolgozta a csoportot, és megérdemelten jutott tovább. A csoport legjobb fociját az USA – Portugália meccs hozta, a zseléseket bő fél óra alatt bedarálta az amerikaiak fizikai hadviselése, három gólról pedig már képtelenek voltak felállni.

E csoport
Németország
Írország
Kamerun
Szaud-Arábia

Ismét egy öregedő, de persze elnyűhetetlen német csapat vette fel a küzdelmet. Az 1998-as vb Berti Vogts és egy generáció végét jelentette. Az új válogatott felépítése Erich Ribbeck feladata lett volna, ám a kétezres EB-n sikerült a tökutolsó helyet megcsípni egy valóban kemény, de nem megoldhatatlan csoportban - országos égés a javából. Mivel ez idő tájt Daum éppen kétpofára küldte a kokaint, a szövetség végül Völlert nevezte ki megváltónak.

Az utolsó körben rendezett Németország-Kamerun hirig történelmi szinten is megállta a helyét, 14 sárgát, és két kiállítást hozott, ráadásul a németek már a szünet előtt emberhátrányba kerültek Ramelow kiállítása miatt, de a Nationalelfet az ilyesmi nem szokta zavarba hozni, most is ágyelő lett az oroszlánokból.

F csoport
Svédország
Anglia
Argentína
Nigéria

A csoport kulcsmeccse természetesen a hosszú múltra visszatekintő angol-argentin volt. Négy évvel korábban Beckham buta kiállítása, és az azt követő tizenegyespárbaj az angolok búcsúját hozta. Most a lábfejsérülésből épp' csak felépülő David visszakapta a lehetőséget, és bár pocsékul rúgta az Owen által kiharcolt tizit, ez senkit nem érdekelt, a hülyegyerekből Anglia kapitánya lett, _"a végső győzelemre is mindig esélyes"_ argentinok pedig a csoportból sem jutottak tovább.

G csoport
Mexikó
Olaszország
Horvátország
Ecuador

Mindössze öt perc választotta el az olasz válogatottat a teljes megsemmisüléstől, de a végén bal-jobb mák-kombinációt bemutatva előbb a csereként beálló Del Piero egyenlíteni tudott a tét nélkül játszó mexikóiak ellen, majd a Vatikánt is bevetve kiimádkozták, hogy a fogalmatlan ecuadori csapat legyűrje a horvátokat az utolsó fordulóban.

H csoport
Japán
Belgium
Oroszország
Tunézia

A francia vébén elbukó, pontot sem szerző japók, most házigazdaként, és a koreaik szereplésének tükrében mindent elkövettek, hogy ne maradjanak szégyenben. Belgium ellen parádés utolsó harminc percet produkálva, az orosz és a tunéziai meccseken gólt sem kapva húzta be a csoportot.

Egyenes kiesés (_benito)

Nyolcaddöntők: Németország-Paraguay 1-0, Egyesül Államok-Mexikó 2-0, Spanyolország-Írország 1-1 (11-esekkel 3-2), Dél-Korea-Olaszország 2-1 (h.u.), Anglia-Dánia 3-0, Brazília-Belgium 2-0, Szenegál-Svédország 2-1 (h.u.), Törökország-Japán 1-0

A legjobb 16 között a szimpatikus német csapatot szimpatikus kapusa vette szimpatikus vállára, ami – tekintve, hogy a kieséses kör első ellenfele Paraguay volt – már eleve nem hízelgő annyira. Oliver Neuville az egyik legviccesebb fejű vb-játékos a 88. percben döntötte el a meccset, amelyen még azt is túlzás lenne állítanunk, hogy Németország komoly fölényben játszott volna. A kifejezetten jól teljesítő dánok durván megfizettek a világbajnokság legrosszabb félidejéért, Anglia 45 perc alatt három gombócot gyömöszölt le Dánia torkán. (Trivia: van az a rettenetesen rossz angol teasütemény, amihez falatonként negyven deci nyál kell, hogy le tudd nyelni. Na, az annyira vállalhatatlan, hogy az angolok úgy hívják, Danish). Sven-Göran Erikkson nevét belevette az angol himnuszba a rendszeresen visszafogott angol sajtó, amely már csak formalitásnak tekintette a világbajnokság hátralevő meccseit.

Szenegál lett Afrika új hőse, azt a Svédországot ütötték ki, amelyben éppen generációt váltottak: Ibrahimovic még a padon, Larsson meg vezetőgólt lőtt. A FIFA egyik rossz vicce, az Aranygól hála az égnek már csak rossz emlék, érthető módon Szenegálban jó szívvel emlékeznek rá. A spanyolok büntetőkig osztották egymást az írekkel, akik Robbie Keana 90. percben bepofozott góljával mentették ikszre a meccset. A kötélidegekkel rendelkező írek három 11-est is elrontottak, jómagam pedig elképedve néztem, hogy az ekkora mély szerelmem tárgyát képező Valerón is elrontja a büntetőjét. A 2002-es amerikai csapatról én ott és akkor elhittem, hogy valami megmozdult a köcsögsportok kontinensén. Na, nem Mexikó levadászása miatt, őket amúgy is el-elverték saját konföderációjuk meccsein, hanem inkább összeszedett, egészen futballra emlékeztető játékuk miatt. Brazíliát egy félidőn át lefocizták a belgák, és ha megadják Wilmots teljesen szabályos gólját, talán más lett volna a végeredmény. Mert így jött Ro és Ri, és lerendezték a meccset. Japán kevesebb pénzt invesztált a vb-rendezés Egyéb kategóriába eső költségvonzataiba, ezért kikapott a torna egyik legjobb európai csapatától, Törökországtól. Dél-Korea már sokkal gondosabb volt…

Negyeddöntők: Németország-Egyesült Államok 1-0, Dél-Korea-Spanyolország 0-0 (11-esekkel 5-3), Brazília-Anglia 2-1, Törökország-Szenegál 1-0

A koreaiak igazából nem is az olaszok elleni meccset csalatták el nagyon durván, hanem a negyeddöntőjüket, ahol Spanyolországnak megvolt az az előnye is az olaszokkal szemben, hogy nem adtak esélyt a hazaiaknak a gólszerzésre. Guus Hiddink arcképét elkezdték a helyi pénzekre nyomtatni, az államelnök kezét tördelve járult a holland mester elé, hogy méltóztatna-e elfogadni fele királyságát, és tetszőleges számú lányát. A baj csak az a dologgal, hogy a futball igazából Európa, és semmi más, ha pedig a legöregebb kontinens felhúzza az orrát, az jelentős botrányt kavar. Ha mondjuk Paraguayt és Szenegált verik ki ekkora irtóztató csalással, az ember megvonja a vállát, és maximum a bajsza alatt mormolja el, hogy egyébként sem volt helyük a legjobbak között, de így Európát innentől kezdve igazából nem érdekelte, mi történik a vb-n.

Illetve dehogynem, de már csak egy meccs erejéig: Anglia ugyanis elhitte, hogy most újra meglehet, és megint nem sokon múlt, hogy tényleg odaértek a végére. Az angolok azonban nem bírtak egyik legnagyobb átkukkal, vagyis  inkább futballképzésünk egyik nagy hiányosságával, aminek köszönhetően a poszt-Shilton korszakban egyetlen normális kapust sem bírtak kinevelni. Owen góljával még vezetni tudtak (Lucio, bruhaha), de Rivaldo egyenlítése után a pofátlanul fiatal Ronaldinho nagyon becsapta (?) Seamant, (brazil tolmácsolásban) így Anglia újra búcsúzott. A németek, és ezt talán még saját szurkolóik sem tagadják, a kutyát nem érdekelték, az amerikaiak ellen sem feltétlenül érdemeltek továbbjutást (Tarnatnak még kezeznie is szabad volt), de Ballack góljával bejutottak az elődöntőbe. Szenegálnak a masszív törökök jelentették a végállomást, Európa ázsiai fele örömmámorban úszott a vb-elődöntő előtt.

Elődöntők: Németország-Dél-Korea 1-0, Brazília-Törökország 1-0

Németország zsinórban három 1-0-lal verekedte magát a döntőbe. Az ember a Németország-Dél-Korea elődöntőt nézve nem tudta, melyik ujjába harapjon: jussanak be a csalók, vagy az egy darabbal kapussal, és egy sereg arctalan robottal cséphadarózó németek? Talán a jobbik eset vált valóra azzal, hogy Ballack a hajrához közeledve a németeket bólintotta a döntőbe. A másik ágon a brazilok a torna során másodszor is egy góllal verték a törököket, és teljesen megérdemelten jutottak a döntőbe, bár Törökországnak is futott némi ijesztgetésre. Érmet aztán már nem csaltak oda a koreaiaknak, a törökök simán leverték őket a bronzmeccsen. A meccsről még annyit érdemes tudni, hogy Hakan Sükür a vb-k történetének leggyorsabb gólját szerezte 10,8 mp-cel a sípszó után. 

Döntő: Brazília-Németország 2-0

A döntő több szempontból is drámai volt. A németeket a döntőig cipelő Kahn bakijával a brazilok a második félidőben vezetést szereztek (a páncélmellényéről kipattanó labdát pofozta be a pályafutása leghülyébb hajával büntető Ronaldo), majd egy gyönyörű akció végén újra a Csodálatos Hód köszönt be, de ebben a gólban nagy szerepe van a labdaérintés nélkül gólpasszt adó Rivaldónak is. Ronaldónak aztán ujjgyakorlat a hosszúba belsőzni.

A brazilok nyilvánvalóan a világ legjobb csapatával jöttek, és teljesen megérdemelten nyerték meg a tornát. A kérdés az lehetett volna, hogy vajon az olaszok szét tudták volna-e védekezni őket, vagy a spanyolok flamencóval elnyomják-e a szambát. Az angolokban is benne lehetett volna, de őket végül nem a futballszerencse, hanem maga a későbbi győztes takarította el az útból. Voltak ennek a világbajnokságnak jó pillanatai (itt van egy nem rossz TOP10-összeállítás - igen, Ilhan Mansiz rainbow-ja, és Blanco blancócsele is benne van), de sokunknak ha eszébe jut a torna, egyből a szemforgató ázsiaiak ármánykodása ugrik be.

A világbajnokság arca (heinrich)

Ronaldo Luis Nazário de Lima - O Fenômeno, a világbajnokságok történetének legeredményesebb csatárzsenije. De nemcsak góljai miatt lehet kedvelni. Láttuk már Bebetót, Romariót, Rait, Elbert és megannyi brazil klasszist. Viszont egyikük arcáról sem sugárzott ez a gyermeki öröm, a foci imádata, ez a könnyedség, játékosság, ötletesség, a nézőre is átragadó eufória. Mindennapos életkép volt, ahogy Ronaldo a felezővonalnál átveszi a labdát, testcsel-bringa-rakéta kombót villant, senki nem éri utol, felrúgni sem lehet, semmit sem lehet. Mindent tudott a gólszerzésről, a technikailag legnehezebb megoldásokat is mesterien, játszi könnyedséggel alkalmazta, ugyanakkor hanyagolta a parasztvakító trükközgetést, sőt zsenialitása gyakran épp’ az egyszerűségében rejlett. Átvette, bepasszolta, ha valaki útban volt, elfektette. A testcselek, súlypontáthelyezések nagymestere volt. Mi nem láttunk hozzá fogható brazil csatárt; játékát, minden labdaérintését élmény volt nézni, és rendelkezett egy varázslatos, csak a legnagyobbra rendelkező tulajdonsággal. Az ember minden labdaérintésénél feszülten emelkedett a fotelben, sosem lehetett tudni, mi fog történni a következő pillanatban – bár hogy középkezdés lesz a vége, az mindig sanszos volt. Imádtuk, imádjuk a dagi hódot, a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosát (15 vb gól, élő kommentárral az alábbi videón).