A 11. forduló változást hozott az élen és egyben sűrűbbé tette az élmezőnyt is azáltal, hogy a Barcelona nem lépett meg az üldözőktől. Lehet fanyalogni a bajnokság színvonalán, meg összehasonlítani más európai pontvadászatokkal, de a naptári év utolsó hónapjához közeledve, úgy tűnik, hogy a spanyol bajnokság idei kiírása igenis tartogat izgalmakat a számunkra.
A két éllovas párharcán kívül a Sevilla és a Valencia is tartja magát, vannak kiscsapatok, amelyek eléggé bekezdtek és várható, hogy legalább a derékhadhoz csatlakozni tud majd a Villarreal és az Atlético Madrid is. Utóbbi persze még az alagutat sem nagyon látja, nem még a fényt a végén, de egy Zaragoza szintű bukást azért minden bizonnyal el tud kerülni a többre hivatott piros-fehér-kék madridi csapat. Tovább után a 11. forduló legérdekesebb eseményei következnek.
Jorge Valdano ismételten hiányolta a csillogást a királyiak játékából, annak ellenére, hogy a csapat biztatóan kezdett a gyengélkedő Racing ellen. A négy kezdő középpályás közül csak Xabi Alonso tekinthető védekező típusúnak, és ez a bátrabb felfogás meg is hozta a gyümölcsét az első félidő első felében. Benne volt a gól a Real játékában, és meglepő vagy nem, de az a Drenthe tűnt a legéletrevalóbbnak, aki kapott már hideget-meleget, amióta Madridba költözött. A gólt végül Pipita Higuain jegyezte, akitől elvitathatatlan, hogy rendkívül veszélyesen játszik és eddig jobban elkapta a fonalat idén, mint Benzema. A középpályán Kaká és Granero is aktívak voltak az elején, de aztán elszürkült a hazaiak játéka és a Santander előtt is adódtak lehetőségek. A meccs krónikájához hozzá tartozik, hogy a csereként beállt Canales szabályos gólját érvénytelenítette a bíró, míg a másik oldalon Benzema esésénél lehetett volna akár tizit adni. Az El Clásico és a BL-kör előtt már szinte biztosnak tűnik, hogy C.Ronaldo is csatlakozik, meglátjuk milyen formában.
A San Mames közönsége azt az oroszlánt akarta látni a gyepen, ami úgy üvölt, mint az MGM filmek elején és nem azt, amelyik a Leo és Fredben bárányhimlőt kap és pizsamában nyavalyog. Jórészt megkapták a baszkok, amit akartak. A lebutított Barcával hellyel-közzel felvették a versenyt a középpályán is azzal, hogy az Orbaiz, Gurpegui, Javi Martinez, Yeste kvartett mindegyike jó futballista és ezen a napon oda is tették magukat. A Pedro-Messi-Iniesta trióval rohamozó Barca nem volt az igazi, de az első félidőben és Alves góljánál mégis azt lehetett érezni, hogy a győzelem kivívásához elég lehet a szűkebbre szabott muníció is. Amíg azonban Rambónak Vietnamban pár napos intenzív kínzás után is elég volt két-három mindent felrobbantó nyílvessző, ahhoz, hogy véghezvigye küldetését, a katalánokon inkább a problémák látszottak meg és éles lőszer híján nem sikerült behúzni a győzelmet a baszkok földjén. Ibrahimovic hiánya, Messi sérülése és Henry kálváriája megbosszulhatja magát, lehet, hogy ez sok egyszerre még a Barcelonának is.
A Sevilla talán idén lesz annyira kiegyensúlyozott, hogy felülemelkedjen a neki szánt szerepen, történetesen, hogy alkalomszerűen megfricskázza a két nagy valamelyikét, de ostoba módon elhullajtott pontokkal lemaradjon a végelszámolásnál. Az érezhető az andalúziai csapaton, hogy főleg támadásban mindig van egy-két olyan játékos, aki az adott meccsen magára vállalja a vezérbika szerepét és igenis átdobja a városfalon az aktuálisan előtte rohangáló ellenfelet. Tenerifén Perotti és Renato nem akármilyen góljaival nyertek Manolo emberei. A csatárok helyett, akik közül most a Fabiano-Kanouté kettős kezdett, most ők voltak eredményesek Később egy Fabiano-Romaric cserével erősítette meg a középpályát a Sevilla, amivel szemben a Tenerife csak egy szépítő gólra volt képes.
Nem lett olyan rossz az Osasuna-Valencia, mint amire előzetesen számítottunk. Ehhez az kellett, hogy ne Marchena és Albelda viselkedjen úgy, mint két felbőszült kidobó, hanem a két hazai kopasz csatár Pandiani és Aranda. Míg a két rutinos spanyol középpályás egymáshoz hasonló klasszis mozdulattal adott gólpasszt illetve szerzett gólt, addig a két pamplonai támadó, az első félórában összesen háromszor ért labdához, viszont reklamálásban, bíróanyázásban és összefejelésekben olyan intenzitással vettek részt, mintha kérték volna tőlük. Villa góljánál az érintést pedig csak olyan kommentátor minősítheti „focistához nem méltó megmozdulásnak” aki csak nézi a focit, de nem látja, és nem játssza, az meg minek. Marchena később még egyszer eltalálta a labdát, megszerezve második gólját az elmúlt négy szezonban. Végül a hazaiak kilencen fejezték be a meccset és csak egy semmit nem érő gólra futotta az erejükből. A Valencia néha szokott hibázni ilyen meccseken, de akárcsak a Sevilla esetében, most van annyi jó játékosuk megfelelő formában, hogy valaki mindig segítsen behúzni a kötelezőt.
Szegény embert az ág is húzza tipikus esete, ami az Atléticóval történik. Ha marad az 1-1 a Riazorban, akkor lehetne nyilatkozni, hogy ez már a felemelkedés jele, de így marad a távoli jövőbe vetett pozitív hit és az állandó magyarázkodás. Persze az utolsó percben kapott tizenegyesnél történhet jobb is egy csapattal, de azt is lehetne, hogy jobban futballoznak és tizenegy meccsen nem tizenhárom gólt lőnek, ezek segítenének igazán. Forlán hiányát most hagyjuk, vele vagy nélküle egyelőre puha a matrac. A Depor előtt viszont le a kalappal, a közepesnél semmivel sem erősebb kerettel nyerik a nyerhető meccseiket és tanyáznak továbbra is a közvetlen élboly mögött. A 15-20 percekre beszálló Valerón pedig még mindig zseniális abban a szerepben, hogy megváltoztassa a játék képét, amikor pályára lép. Ha kell, visszafogja, ha kell, próbálja fellendíteni a játékot.
Talán kijelenthető, hogy magához tért a Villarreal. Kétséget sem hagytak a felől, hogy jobbak, mint a nem jó Valladolid. Nilmar végre elégedetten nyilatkozhatott saját teljesítményéről is, miután két góljával lényegében eldöntötte a párharcot. A brazil válogatott nyolc legutóbbi góljából hatot jegyző csatár átvette Pires szerepét és így talán jobban bízhatunk a sárgák feltámadásában.
Vakok között félszemű a király, mondhatja a Mallorca idei szereplésére, aki a spanyol bajnokságot előszeretettel kritizálja. Elvitathatatlan érdeme azonban a csapatnak, hogy otthon még nem kapott ki idén, sőt zsinórban aratott hat hazai győzelemmel örvendeztette meg az Ono Estadi közönségét. Az Almeria még soha nem nyert Mallorcán, most sem érdemeltek többet, mint ami jutott.
A Malaga-Zaragoza meccs csak pont eggyel volt nézhetőbb, mint egy olyan műsor, amelyben különböző celebek tüsténkednek saját konyhájukban. Új csajunknak csak akkor játsszuk le, ha ne adj' isten felvettük, ha ő a következő volt csajunk poszt jól megérdemelt várományosa, de olyan, aki tehet róla, hogy szenvedünk, az ártatlan elmúlót inkább hagyjuk menekülni. Egyébként döntetlen lett, de egyik csapat se legyen rá büszke.
Az Espanyol képes volt kikapni otthon a Getafétól egy olyan meccsen, ami a felsőházi tagságát lett volna hivatott biztosítani, és amelyen a hírek szerint uralta a játékot. A kék-fehérek azonban De la Pena nélkül olyanok, mint a Mikroszkóp Színpad Sas József nélkül vagy vele, unalmas, délutáni semmi. Michel legénysége továbbra is jól áll helyt, és ha folytatják megbízható szereplésüket, legalább a középső régióban tölthetik a tavaszt.
Xerez-Sporting az elején és a végén is 0-0, köszönjük szépen.
A forduló eredményei
Real Madrid-Racing Santander 1-0 (Higuain)
Athletic Bilbao-Barcelona 1-1 (Toquero illetve Dani Alves)
Tenerife-Sevilla 1-2 (Nino illetve Perotti, Renato)
Osasuna-Valencia 1-3 (Massoud illetve Villa, Albelda, Marchena)
Deportivo-Atlético Madrid 2-1 (Colotto, Guardado illetve Agüero)
Villarreal-Valladolid 3-1 (Nilmar 2, Rossi illetve Diego Costa)
Mallorca-Almería 3-1 (Castro 2, Victor illetve David Rodriguez)
Espanyol-Getafe 0-2 (Casquero, Pedro Ríos)
Málaga-Zaragoza 1-1 (Iván González illetve Ewerthon)
Xerez-Sporting Gijón 0-0
Utolsó kommentek