Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Válogatott történetek - 1986, Mexikó - Magyar szereplés

2009.11.15. 10:00 Vendégszerző

A magyar labdarúgás ismét a csúcson jár. Reményeink és önbizalmunk csúcsán vagyunk. És nem is ok nélkül! 1938 óta ez volt a történelemben a negyedik - és mindmáig az utolsó - olyan magyar válogatott, amely túlzás nélkül, a világ élmenyőzébe tartozott - írja mit sem kopó lelkesedéssel szempontpuska, a magyar futball utolsó nagy korszakát feldolgozó vendégszerzőnk, neki köszönjük a tovább után érkező VB-történeti posztunk újabb darabját. A magunk módján mi már korábban felidéztük az eseményeket, az élő beszámolót itt találjátok.
 
Út Mexikóba
Előbb nézzük át röviden selejtezők történetét. A Hollandiával, Ausztriával és Ciprussal alkotott négyesből csak az első válthat jegyet a tengerentúli tornára. A spanyol VB után nyilvánvaló volt, hogy az a generáció kifutott, új csapatot kell építeni, haladéktalanul meg kell kezdeni a fiatalítást a nemzeti tizenegyben. A hazai bajnokságban lecsengett a Rába ETO korszaka, az új uralkodó immár a Bp. Honvéd, Komora Imre legénysége volt. Mészöly - talán túl tétován - folytatta a válogatott élén, de az eredmények már nem úgy jöttek. Az EB részvétel lehetősége elúszott, és ezzel Mészöly is távozni kényszerült, az irányítást pedig addigi segédje, Mezey György vette át. Ezzel kezdődött meg a magyar válogatott 1986-ig tartó diadalmenete.

1984 szeptemberében Ausztria ellen kezdtünk a Népstadionban. Az Andrusch-Csuhay (Sallai), Róth, Garaba, Varga - Kardos, Nagy A. Détári - Kiprich, Nyilasi, Esterházy összeállítás már tükrözte a következő két év Mezey-féle legénységet. A VB-ig alig akadtak olyanok, akik ebbe a gárdába beférkőzhettek volna. Némelyikük nagy utat járt be. Csuhay a Vidiből, Kiprich a Tatabányából lett válogatott, Kardos győri szerződését nem régen torpedózták meg hatalmi szóval, Esterházyt pedig az egykori ferencvárosi edző, Friedmanszky Zoltán még azzal küldte el, hogy nem való az NB I-be.

Az első félidőben Schachner szerzett vezetést és a szünetig maradt is egy-null a sógoroknak. Mezey erről úgy nyilatkozott, már a félidőben érezte, nem kell sok mindent mondania, a fiúkban benne volt a fordítás. És valóban. Csak öt perccel a szünet után a jobboldalról (néhány méterre tőlem, ott vagyok valahol a MALÉV tábla mögött) Détári ívelt be szabadrúgást és Nagy Antal, remek ütemben érkezve, Koncilia kapujába fejelt. Az osztrákok megroppantak és a hajrában jött a magyar henger. A francia Vautrot ugyan nem adott meg egy büntetőt Détári buktatásáért, de aztán Esterházy lemásolta Schachner gólját, majd Kardos - egy szabadrúgás után - jó 25 méterről - a jobb alsó sarokba bombázott. Három-egy, igazi fiesta hangulat Budapesten.
 
Néhány héttel később érkezett a legnehezebbnek ígérkező selejtező Hollandiában. A narancsosok csak a mellényüket küldik be a pályára, de úgy tűnik ez is elég lesz. Wim Kieft góljával már a 21. percben vezetnek, ám nem az első eset, hogy fordítanunk kell és nincs ez másként a rotterdami katlanban sem. Öt percre rá a fiatal Détári, majd szünet után Esterházy talál be és 2:1-re nyerünk. Magyarország máris a csoport élén, és többé el sem mozdulunk onnan.
 
Cipruson, pályának alig nevezhető talajon, buckák és aknafedők között - már csak babonából is - előnyhöz juttatjuk a hazaiakat. A második félidőben Róth előre látogat és ha már ott van, egyenlít. A vége kicsit szorosra sikeredik, de az utolsó előtti percben Nyilasi megszerzi a győzelmet is. Félidő, 3 meccsből három győzelem.
 
A téli felkészülés alatt - gyakorlásként - Hamburgban megverjük Beckenbauer NSZK-ját (Gólszerző: Péter Zoltán), aztán jöhetnek a tavaszi tétmeccsek.
Nyögvenyelős 2:0 a Népstadionban, Ciprus ellen (gól: Nyilasi, Szokolai), ami azt jelenti, százszázalékos teljesítménnyel, Magyarország egyetlen győzelemre van a kijutástól.
 
1985. április 17. Bécs. Hanappi stadion
A Mezey csapat csúcsmérkőzése. A lelátók tömve magyar szurkolókkal, jómagam pedig vagy 10.000 km-re onnan a venéz közszolgálati televízió stúdiójában ültem, hátha többet tudok erről a helyi szakkomentátoroknál (nem volt nehéz). Nézzük a kronológiát:

A 21. percben Kipich megállíthatatlanul kígyózik át az osztrák védőfalon, majd laposan a kapu baloldalába lő 0:1. Vezetünk!
34. perc Esterházy a szögletzászlónál csomót köt a védők lábára, középre ad, Nyilasi fejesét Koncilia bravúrral kiüti, ide-oda pattog a labda, amikor Kiprich (mit keresett Ő ott?!) csetlik-botlik, de eléri és a rövidsarokba vágja. 0:2. (A stúdiómikrofonomat nagyjából ekkor kapcsolhatták le Caracasban.) Innen már nem veszíthetünk.

Szünet következik. Higgadt, de annál rekedtebb elemzés folyik a dél-amerikai nézőknek, mi ez a csapat és honnan jött, hogy ejtik magyarul azt, hogy Kiprics.
Aztán a második félidő eleje, a 48. perc.
Az egyik legnagyobb gól, amit magyar válogatottól valaha láttam. Méltán vetekedik Farkas braziloknak lőtt kapásgóljával.
Esterházy elhúz a balszélen, a vonal mellől beível és Úristen! Détári mit csinált! Nézzétek meg inkább a videón.
 
Innentől a mérkőzés eufórikus hangulatban zajlik. Egyetlen rigmus uralja a pályát. A lelátókról szóló Mexikó-Mexikó-Mexikó. Aki ott volt, aki hallotta, az még ma is beleborzong az érzésbe. A lefújás utáni ünneplésben a magyar drukkerek és ereklyegyűjtők csak az alsógatyát hagyják Kardoson (az a fotó bejárta a világot). Az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül, Magyarország kijutott a VB-re. Sorozatban immár harmadszor.
 
A zárómérkőzés persze (?) keserűre sikeredett. A Népstadionban de Witt góljával 1:0-ra nyernek a hollandok, akik még harcban voltak a pótselejtezős helyekért. Az örömünnep elmaradt. A csapat pillanatok alatt mennyből a pokolba süllyedt. De hát ilyen az ezerfejű cézár, a szurkolók természete.
 
A VB-ig hátralévő egy év a felkészüléssel, túrázással telik. 1986 márciusában elérkezik az újabb csúcspont. Az utolsó mérkőzés, amelyiken az igazi Mezey válogatottat láthattuk.
 
Népstadion, Magyarország-Brazília
A brazilok történelmük során addig soha nem tudtak megverni bennünket. Ezen a futballgálán sem. Miheztartás végett az új csillag, Détári már az 5. percben gólt fejel az indiszponált Leao kapujába. A mindvégig magyar mezőnyfölényben zajló mérkőzés második félidejében Kovács Kálmán a 60, Esterházy a 73. percben talál be a brazil kapuba. Magyarország-Brazília 3:0!!!
 
Mezey György és csapata a sikerei csúcsán, mehetünk Mexikóba. Kár, hogy soha többé nem láthattuk már ezt a csapatot, ezt a játékot.
 
1986. Mexikó
Önbizalommal és reményekkel telve vártuk a tornát. És vessünk egy pillantást a közelmúltra, akkor beláthatjuk: nem alaptalanul! Volt egy válogatottunk, amely az európai ranglista élén állt. Sem azelőtt, sem azóta nem láttunk olyan játékot, hogy a mérkőzés képe szerint, mintha egyszerűen  több magyar játékos lenne a pályán. Amint ellenfélhez került a labda, mindjárt 2-3 magyar került a közelébe. Istenem, de szép is volt! Ha vezettünk, nem bíztuk el magunkat, ha az ellenfél jutott előnyhöz, nem omlottunk össze.

Végigvertük a kontinenst, a nagy esélyesek közül egyedül Argentínával, Angliával és Olaszországgal nem találkoztunk. Joggal és okkal mondhattuk akkoriban: ez a magyar csapat a világ bármely csapata ellen győzelmi esélyekkel áll ki.
Alig egy éve, hogy a Videoton diadalmenetben jutott el az UEFA Kupa döntőjéig, s bár esélye nem volt a Real Madrid ellen, annyira még futotta, hogy a Bernabeuban is győztesen, méltósággal búcsúzzon.
 
A válogatott átlagéletkora azt sugallta, egészen 1990-ig megvan a válogatott magja. És az utánpótlás?! Az - ha lehet - mégjobb!

1985 nyarán a Bicskei-féle ifiválogatott Európa Bajnok lett. Petry, Szeiler, Haáz, Pintér, Keller, Szélpál, Kovács Ervin, Orovecz, Csoboth, Vincze Pilu, Kovács Kálmán, Zvara... mind olyan játékosok, akikről úgy gondoltuk, nevüket hosszú időre meg kell majd jegyezni. Nemcsak a jelen, de jövő is biztosítottnak látszott.
Keservesen csalódtunk.
 
Irapuato
Néhány perc alatt semmivé lett az egész. A 6. percben már 2:0-ra vezettek a szovjetek, az enerváltan, bénultan kóválygó magyarok ellen. Nem tudom, mi volt az oka. Soha nem voltam hajlandó találgatni, hogy a tészta, az alpesi edzőtábor, vagy/és a formaidőzítés volt az oka a katasztrófának, amely a máig tartó enyészetbe taszította a magyar futballt. Persze! Ki lehetett volna onnan jönni. De azóta nem volt semmi és senki, aki ezt a csapatot akárcsak megközelíthette volna.

Ekkor már katona voltam. Hadgyakorlat. Minden reményünk és örömünk a közelgő VB-ben volt. Személyes szerencsém (?), hogy rádiósként szolgáltam, így kicsivel több figyelmet szentelhettem a mérkőzésnek. Éppen a terepen beásott harckocsik között kellett rohangálnom, leadva gépről-gépre a használt frekvenciát. Az első BMP-t felnyitom,
- Mennyi? 0:1 a második percben.
megyek tovább, második páncélos:
- Már 0:2
és így tovább és így tovább, egészen 0:6-ig.
 
Mi történhetett?! Soha nem tudom elfeledni azt a kiüresedett érzést, azt a csalódást, amit ez a vereség okozott. Próbálom, de nem tudom. Rosszabbul járt egy másik barátom, aki Moszkvában nézte végig a találkozót, a helyi klubban már jó előre megrendelték a pezsgőt és a rágcsálnivalót. Majd az orosz pincérek gúnyos tekintetének kereszttüzében, csak csendben ültek a TV előtt.
 
Kanada ellen a bénultságból kellett visszajönni. Hátha majd főnixmadárként.... na de hagyjuk! A 2. percben Esterházy, a 76.-ban Détári lő gólt, ezzel 2:0, de látszott, a franciák ellen nincs remény. Győzni kellett volna (2:6-os gólkülönbséggel?!), de Dajka fejeséből csak egy felsőlécre futotta. Platiniék pedig könnyed 3:0-al lezárták a magyar foci utolsó nagy korszakát. (A kicsit gyenge minőségű videón megtekinthető a csoportunkban esett összes találat)
 
Azóta - 23 éve - várjuk a visszatérést. Hiába.
Akárhogy is járt, akármekkorát is buktak Mexikóban, Mezey csapatát egy lapon kell említeni a két ezüstérmes (1938, 1954) és a hatvanas évek magyar válogatottjával.
 
Ez a csapat többre volt hivatott. VB helyezésük és tudásuk, legfőképpen pedig játékukkal nyújtott élményük olyan űrt hagyott abban a generációban, amely láthatta őket a pályán, hogy az máig betöltetlen.
 
Szeretném, szerettem volna, ha fiaim is átélik azokat a borzongató érzéseket, amik az osztrák-magyar, a magyar-brazil vagy bármelyik Vidi kupameccs alatt átjártak engem. De ez nekik nem adatott meg. Ők már Cristiano Ronaldót, Messit, Rooneyt nézik a TV-n és a neten. Inter-Roma, Barca-Chelsea meccseket követnek. És ez nem ugyanaz.

Higgyétek el. Nem ugyanaz.

130 komment

Címkék: válogatott történetek fwc tort

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr11523782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_KingJack_ 2009.11.15. 11:04:12

Max respect, teljesen egyetértek a poszt minden szavával. Máig megmagyarázhatatlan az az összeonlás amit akkor produkált a csapat. Ám a legfájóbb az egészben az, hogy "úgy tűnt 1990-ig sőt még tovább is megvan a magyar válogatott magja". És mégsem lett meg. A84-es csapatból szintre senki nem futott be, a mexikóiakat pedig valósággal elsöpörte a népharag. Ki tudja talán Mezey sorsa is másképp alakul és nem lesz a magyar futballvalóság megkeseredett doktora.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 11:32:00

"Ez a csapat többre volt hivatott. VB helyezésük és tudásuk, legfőképpen pedig játékukkal nyújtott élményük olyan űrt hagyott abban a generációban, amely láthatta őket a pályán, hogy az máig betöltetlen." - ez tűpontos megfogalmazás. Nyolc-kilenc évesen éltem át ezt az időszakot, Kívülről fújva a válogatott, a Honvád, a Vidi, az Eto, de még a Volán összeállítását is. Kérdeztem is apámtó, hogy a Döméék vannak olyan jók, mint a Puskásék, ő persze csak mosolygott. Bíztam benne, hogy világbajnokok leszünk, de a legjobb négybe jutásban biztos voltam.

Aztán már a 6-0-lal huss az egésznek. Pedig még ekkor is továbbjuthattunk volna, sőt feltételezem, ha ezek a játékosok nem a bundázós magyar közegből jönnek, hanem a nyugati profivilágból, akkor a 0-6 ellenére továbbjutunk. Egy gól hiányzott mindössze, egyetlen gól. Az is igaz, hogy az élete formájában játszó Maradona és barátai következtek volna.

_KingJack_ 2009.11.15. 11:40:32

@popp: "Pedig még ekkor is továbbjuthattunk volna, sőt feltételezem, ha ezek a játékosok nem a bundázós magyar közegből jönnek, hanem a nyugati profivilágból, akkor a 0-6 ellenére továbbjutunk."

Sőt én meg azt kockáztatom meg, hogy ha ezek a fiúk 18 éves koruktól kint játszottak volna nyugaton, akkor kint vagyunk a'88-as Eb-n és '90-es VB-n. Ők azonban összeomlottak, és egész későbbi pályafutásukat ez a 0-6 tette tönkre. Ilyen más futballkultúrában elképzelhetetlen lenne.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 12:02:53

Ja szempontpuskát kiegészítve megemlítem a tényt, hogy a rotterdami holland-magyaron a hollandoknál pályára lápett három ifjonc: Franck Rijkaard, Ruud Gullit és Marco Van Basten. Ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogy a meccs egyik legjobbja Andrusch Józsi a Honvéd kiváló kapusa volt, akit aztán az UEFA-ban brillírozó Disztl Petya szorított ki.

rizla 2009.11.15. 15:43:23

szép és jó, de azért a vb nem magyar vonatkozásairól is lehetne valami, ahogy eddig, lenne miről beszélni.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 15:59:28

@rizla: Diego Maradonáról (az isten kezén túl is), a dánokról, a spanyolokról, a francia-brazilról, az ismét semmilyen játékkal a döntőbe sunnyogó németekről.

Nagyon jó vébé volt, mondhatnám klasszikus.

szeme közé, laposan! 2009.11.15. 17:07:11

Jó, jó, szép volt jó volt, de ennyi. Nosztalgiázáson kívül semmire nem jó a régi sikerek felemlegetése, mert ha rögtön utána nem vonták le a következményeket és nem javították a hibákat, akkor most már végképp semmit nem tudunk tenni. Addig pedig sajnos több Cé mez fogy itthon, mint Vidi-ETO-Honvéd stb. együttvéve. Mezey meg azóta a magyar foci rákfenéjévé süllyedt, az állandó sértődöttségével semmilyen szinten nem járult hozzá az ismételt előrejutáshoz. Pedig ha már egyszer a kezében volt a siker receptje, igazán megtehette volna, hogy ismét nekiáll felépíteni valamit - ha meg nem, akkor viszont tűnjön el végképp, a többi hasonlóval együtt.

smartdrive 2009.11.15. 17:08:27

ez valami vicc? és hol a VB?

retroflexus 2009.11.15. 17:09:39

Akkor lett nagyon jó ez a vb, amikor már nem kellett a magyarokkal foglalkozni, hatalmas csaták voltak, (nekünk) éjszakai meccsek.
Érdekes, én is katona voltam, amikor ez ment. Az én emlékem a szovjet-magyar meccsről, hogy már reggel 7 órakor be lettek ültetve a kopasz katonák a kantinba, hogy az este kezdődő meccsre foglalják a helyet a kiváltságosoknak. Sokan felállva, szívükre tett kézzel énekelték a magyar himnuszt, majd néhány perc mulva felállva, káromkodva hagyták el a helyiséget. Néhányan voltunk, akik végig tudtuk názni azt az érthetetlen összeesést, amihez méltó körítést adott Vitray enervált hangja, percekre elhallgatott meccs közben, mi meg néztük a szürke, botladozó magyarokat. A vb következő két meccse a győzelem és a kisebb arányú vereség ellenére sem hozott más játékot, Kanada ellen ugyanolyan siralmas volt a játék. A francia meccs után megkezdődött a vb, a döntőre újra megtelt a kantin és majdnem agyonvertek, mint egyetlen embert, aki az argentinoknak szurkolt...

badblood 2009.11.15. 17:55:23

Ahhoz a bizonyos Szovjet-Magyar meccshez kapcsolódnak az első maradandó élményeim, emlékeim a fociról... :((

cooper (törölt) 2009.11.15. 18:00:36

Háát, igen a Magyar-Brazil, az első meccsem, amin kint voltam, szülői felügyelettel, persze:):) Nem is mondom, hány évesen. Máig emlékszem, rögtön meg is született a meccs végére ez a kis szösszenet a nagydumásoktól:
"Itt a tojás, itt a nyúl
magyar brazil három null"
:):):):)

Shawher 2009.11.15. 18:19:14

A múlt nyáron az akarattyai strandon véletlenül fültanúja voltam egy beszélgetésnek. A csapat egy játékosa szerint vmit kevertek az ételükbe, ezért kóvályogtak Irapuatoban.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.11.15. 18:31:38

Azért érdekes, hogy vannak vélemények, amelyek szerint az irapuatói katasztrófát még mindig nem heverte ki a magyar foci. Nincs még egy olyan, picit is komolyabb focimúlttal rendelkező nemzet, amely nem jutott ki világversenyekre az utóbbi 24 évben.

Bolgárok, szerbek is kaptak már 6 gólt a vébéken, nem is olyan régen. Valahogy kiheverték. Bár a bolgároknak is már 12 éves az utolsó vb-részvételük, de 24 évet ők sem fognak kihagyni, ez biztos.

bag 2009.11.15. 18:39:33

szerencsére kinn voltam 86-ban a Népstadionban a brazilok ellen (két órát álltam sorba és előttem zárt be a pénztár, csak feketén tudtam zsugát szerezni de ott voltam és megérte!)
fantasztikus futballélmény volt. Miként természetesen ott voltam Fehérváron a MU kiveréses 11-es párbajon is... hát mit mondjak??

ezzel szemben most kivittem a fiamat a svéd meccsre, hát szóval nem ugyanaz volt.

a VB legjobbja szerintem a fantasztikus Emilo Butrageno volt , a dánok ellen lőtt mesternégyese feledhetetlen. akinek megvan tegye fel kérem

giacinto 2009.11.15. 18:42:46

@dino vercotti: ennyire jó a mostani bolgár csapat vagy az utánpótlásuk ennyire király hogy biztos vagy a kijutásukban?

Most hirtelen csak Berbatov jut eszembe róluk, meg az hogy a magyar (!) bajnok oda-vissza üti a bolgárt....

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 18:43:53

@dino vercotti: Most már minimum 28-at hagyunk ki.

@cooper: Ezt a rigmust egy évvel korábban ugyan csak a Népstadionban hallottam. "Itt a húsvét, itt a nyúl, Honvéd-Fradi három-null." Persze az újszülöttnek minden vicc új ;-). Ahhoz a brazil meccshez egy másik gyermekded rigmus kötődik számomra: "Csokoládé, vanília, kikapott a Brazília."

Amúgy a pletykák szerint azután a brazil meccs után tűnt el három napra Döme.

stars7726 2009.11.15. 18:47:47

Esetleg nem lehetne megkérdezni drmezeigyuribácsit hogy mi történt mexicóban?volt egy nyilatkozata,miszerint itthon majd mindent elmond,na ezt azóta is várjuk...

franta 2009.11.15. 18:50:30

Sajna emlékszem a szovjet-magyarra. Győzelmi hangulat volt a városban előtte, a mieinket kb. negyeddöntőbe várta a nép. Egy szó mint száz, a meccs után - tényleg kábán - jártuk a várost, céltalanul, az emberek olyanok voltak, mint mondjuk Trianon után, összerohantunk ismerősökkel is, mindenki minimum mogorva volt - elmondhatatlan.
Pedig abban a csapatban több volt, tényleg. És máig senki sem érti az okát.

Invictus 2009.11.15. 19:14:17

Szerintem nem fogjuk sosem megtudni. Lehet nevetni, de én nem zárom ki, hogy a KGB keze volt a dologban. Akik képesek polóniummal megmérgezni egy disszidenst (vagy korábban esernyőbe rejtett ricines tűvel öltek meg egy bolgár fickót), azoktól kitelik.
A másik, kézenfekvőbb lehetőség persze, hogy évek óta doppingolták a magyar válogatottat (ennek volt köszönhető a magyar focistáktól szokatlan erőnlét, az, hogy le tudták futni az ellenfél focistáit), de a vb-n nem merték a vizsgálatok miatt (akkor már volt doppingvizsgálat a vb-n, ugye?)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 21:19:44

@Invictus: Mások szerint a "tészta" éppen a dopping fedőneve volt, talán kroos említett itt egy nyilatkozatot Mohácsi doktortól, csak rosszul nem megfelelő orvosi felügyelet mellett ment az adagolás. Ráadásul eszerint ugyanazt cuccot használtuk volna, mint a nagycsapatok.

elyras 2009.11.15. 21:25:33

Felkeszules: Ausztriaban magaslaton ( a VB-hez hasonlo magassagban 2000m korul) de 15 fok koruli homerseklet tobbnyire, max. hom. 20 fok!!!! Sok esso, felhos napok!
VB: a merkozesek delben kezdodtek (TV) embertelen napsutesben (arnyekben 32-35C);A palyan joval 40 felett!!)
Akkor sem, es ma sem ertem, hogy miert csodalkoztak azon, hogy a fiuk csak lezengtek!!!!

kisqtya 2009.11.15. 21:33:14

Volt még egy pirulás sztori is, miszerint valami kis bogyókat szedtek(gyk doppingszer), és ez abban a magasságban és melegben fordítva hatott-vagy, ami logikusabb, hogy ott nem merték szedni..
Valami biztos volt, hisz pl. a dánok hogy a francba bírták? vagy a németek, franciák, belgák stb.
Én ugyan nem láttam azt a vb-t, nem tudom, milyen volt az átlagos iram, játék. De az USA 94 is melegben zajlott, meg déli kezdésekkel, igaz, nem magaslaton :)

szonyi.esztella · http://racemachine.blog.hu/ 2009.11.15. 21:36:36

Hamár mexikó és magyar sportolók:

2magyar küzd most mexikóban a DECAIRONMANEN!
1800 KM BICÓ,422KM FUTÁS, 38KM ÚSZÁS 10 NAP ALATT!

2magyar van még versenyben a 12fős mezőnyben, 5 ironman már kiesett.

Nagy a küzdelem, emberfeletti a teljesítmény!
a verseny állása
www.multisport.com.mx/eventos/rdec09.htm
itt követhető, a sportolók szurkolói, és a történések itt:

racemachine.blog.hu/
vasakarat.hu/

GargaPitics 2009.11.15. 21:39:28

A blog szerzője naiv, és pontatlan. Mentségére legyen mondva, hogy a focit szereti, de a szemellenzőjére akkor sincs mentség. Az a Mezey csapat egy nagy luftballon volt, ami Mexikóban pukkant egy jó nagyot, igaz, kipukkanhatott volna már korábban is. A csoda nem az volt, ahogy ott kiestünk, hanem maga a kijutásunk volt az. Az ismert - vagy nem ismert - bundabotrányok után, a már akkor is nagyon gyenge hazai bajnokság ismeretében, a már akkor is végtelenül lezüllött futballmorál közepette valódi csoda volt az a kijutás. És egy lapon említeni őket az '54-es, vagy a későbbi magyar válogatottakkal? Ezt már nem is lehet szavakkal minősíteni. Nagy Antalt vagy Kardost hova sorolná a kedves blogíró? Az a csapat soha meg nem közelítette a világ élvonalát, talán ha felvillanásokra, esetleg. A világ élvonalába csak az elvtelenül ajnározók emelték őket. És az a bizonyos brazilok elleni meccs! Amivel az elvtelenül ajnározók - meg néhány, mostani naiv blogíró - oly szívesen példálózott, példálózik. Az a Népstadion-beli mérkőzés egy európai túra része volt, amit Santana le akart fújni, de már nem lehetett. A túra ugyanis már korábban le volt kötve, és a visszavonása nagy lóvéba került volna a brazil szövetségnek. No, ilyen előzmények után álltak ki a brazilok, melynek hozzáállásáról a válogatottjuk összeállítása a legbeszédesebb. Az akkori egyik legnagyobb brazil sztár, Socrates doktor például olyan kamuduma végett nem játszott, miszerint az egyik csapattársa rányitott a fürdőben, neki pedig a hirtelen mozdulattól megrándult valamije, ami végett sajnálatos módon kénytelen volt kihagyni a magyar válogatott elleni mérkőzést. Szóval azt a mérkőzést a brazilok a hátuk közepére sem kívánták, de a hozsannázókat mindez nem akadályozta meg abban, hogy a csapatot az egekig magasztalják. És végül Mexikó. Ahol az amatőr játékosokból álló Kanadát is csak nyögvenyelősen tudtuk megverni. Akiknek képtelenek voltak egy négyest rúgni, amivel később továbbjutottunk volna. Ahogy később a franciák ellen is, ahol egy egygólos vereség szintén a továbbjutást eredményezte volna, nem kellett ott okvetlenül győzni. Azon a világbajnokságon 24 csapatból 16 ment tovább, és nagyon hülyének és bénának kellett ahhoz lenni, hogy a hulladék 8-ba ragadjon valaki. Azok voltunk, és ezen fátyolos szemű nosztalgiázók szelektív memóriája sem változtat.

zsakfos 2009.11.15. 22:15:43

@szonyi.esztella:
Ezt már nem először linkeled be, de hahó ez egy focis blog!!!
Egyébként ne haragudj de az ilyen őrültségeket nem tudom értékelni.

Invictus 2009.11.15. 22:18:04

@GargaPitics: Minden relatív, az a gyenge bajnokság azért sokkal erősebb volt, mint a mai, ami az akkori NB II. színvonalán áll maximum (de inkább ott se). Bundabotrány volt, de volt Olaszországban és más helyeken is. (Nem magyar specialitás a bunda.) A válogatottat Mezey klubcsapatként kezelte (és ehhez megkapta a támogatást, hosszú edzőtáborokat tarthatott), az egységben volt az ereje ez kétségtelen, és ez már Mexikó előtt megbomlott, amikor Nyilasi összeveszett Mezeyvel, aki nem volt hajlandó nevezni a "sérült" Nyilat (meg Törőcsiket sem, mondjuk ő eleve nem játszott nála évek óta, de akkor felmerült helyettesként), meg a játékosoknak már a külföldi karrieren járt a fejük.

szempontpuska 2009.11.15. 22:28:55

@GargaPitics: Azért az tanulságos lenne megtudni tőled, mi az "elvtelen" az ajnározásban :-) Háth tanulok belőle.
Ami az érdemi - személyeskedés mentes - részét illeti:
Méghogy lufi!
Ugyanmár! Aki ezt mondja az nem látta játszani azt a válogatottat. Azt a csapatot és azokat az eredményeket nem a szél fútta össze! 1985-ben az első európai csapat volt a magyar válogatott a világranglistán. Az is év csapata volt.
Rossz - de sokat mondó - mentalitás pl. Nagy Antallal vagy Kardossal példálózni. Annak a Mezey-féle gárdának éppen az volt az ereje, hgy CSAPAT volt, nem játékosok voltak kiemelkedően (bár Détári....) Ez a válogatott hosszú időn át nem talált legőzőre. Tétmeccseken. A számunkra jelentéktelen találkozón a holladok legyőztek, Brazília ellen pedig - bármelyik Brazília ellen - mindig is nagy dolog volt győzni.
Nem szabad, hogy az elkeseredettség, a fájdalom engedje bennünk a földbe döngölni azt a csapatot. El kell ismerni őket, akik eredményeikben és játékukban is emlékezeteset, NAGYOT alkottak. Bárki ellen győzelmi eséllyel szálltunk szembe, és messzemenően nem igaz (most nagyon finom voltam ám!) azt sugallni, hogy az egész kijutás, véletlenek sorozata lett volna. Abban a csapatban volt erő, taktika, összetartás és tudás.
Éppen ezért annyira fájó, hogy ez a kiváló képességű csapat egyszerűen nem volt ott, nem volt felismerhető a mexikói VB-n. Nem Mexikóban derült ki az igazság, hanem ott megtört valami, legyen az tészta, alpesi tábor, vagy dopiing - mindegy már - de sem a szovjetek, sem a kanadaiak, sem a franciák ellen már nem lehetett már látni azt a játkot, amihez hozzászoktattak bennünket.
A fomaidőzítés ma már fejlett tudomány, akkoriban mi még sehol nem voltunk.
Bármi is volt az oka, a VB-n már valami mást láttunk, valami elromlott.
De azért a másfél évért amit adtak az akkori generácónak - az utóélettől függetlenül - hálával tartozunk nekik.
Nem fájna ennyire, ha utánuk lett volna csapat. De Mexikó 86 máig az utolsó nagy lehetőség volt.
Szép volt fiúk, köszönjük, amit addig tettetek.

paraj 2009.11.15. 22:41:57

Eloszor is nem világos, miért van itt ez a blog, hiszen megy egy sorozat egy másik blogon ..... , az olvasokozonség azért itt, hogy ugy mondjam szélesebb réteget olel el, nem kizárolag az a szuk, viszonylag hozzáértobb (...) csapat, ami a másikon van, .., de mindegy:
GargaPitics stilusával nem értek egyet, de sok igazság van abban, amit ir. Szerintem valahol a ketto kozott lehet a nagy titok, nyilvanvaloan nem voltunk a VB esélyesei, de még dobogora sem, aki ebben hitt már akkor is, az nem tudom, mégis mire gondolt..de nem voltunk ennyire gyengék sem, hacsak 50%ot hozzuk, simán tovabbmegyunk, es esetleg ott jatszunk egy nagy meccset valakivel, es, ami még fontosabb, nem kovetkezik be ez az osszeomlás...Mindenesetre volt egy valogatottunk, akiket a VB elotti meccseken nézve lehetett latni, mi a taktika, mi a rendszer, tudatosan es okosan jatszottunk, ez nagyon nagy szó es ez Mezey érdeme. Egyszeruen olyan jatekrendszert alakitott ki, hogy bármely csapat ellen a vilagon megálltuk a helyunket. A csucsteljesitmény szerintem a rotterdami VB selejtezo (a brazil meccs szerintem is inkabb volt komolytalan, viszont lélektanilag még tett is rá egy lapáttal, tényleg sokan elhitték, hogy VB esélyesek vagyunk...egyébként biztos vagyok benne, hogy a jatékosok tobbsége és Mezey nem hitte ezt). Viszont, hogy 54-hez vagy akár a 60-as evek csapataihoz hasonlitsuk...hát, azért ez nagyon durva tulzas. A 60as evek Farkas-Albert-Bene fele csapata valoban es tartosan a vilag top10 csapata kozott volt (64 EB bronzérem. 66 VB negyeddonto, 68 EB negyeddonto), es kozben kupacsapataink is komoly tényezok voltak...Talán még azt is megkockáztatom, a Mezey csapat nem volt jobb, mint a Baroti fele 78-as csapat. Ott is el lehetett mondani, hogy vegigvertuk az elit mezonyt (Argentinát simán vertuk 76-ban ! de ezen kivul az europabajnok cseheket, vb bronzos lengyeleket, szovjeteket, jugokat, stb.), es vegulis az argentin VB-n tényleg halálcsoportba kerulunk, azért egy NSZK, Mexiko, Tunezia csoportbol siman tovabbmentunk volna, es akkor megint VB 8ban lettunk volna.
Szoval, nem volt ez egy akkora nagy csapat, de tény, volt benne potenciál, volt benne munka, volt benne sok tudatosság. Pont ezekre lehetett volna epiteni a kesobbiekben is, nem szétverni mindent ... es akkor biztos nem itt tartanánk (de azért nem sokkal feljebb, kb a lengyelek, ukranok szintjen, a felett utopia, ezt is meg kellene egyszer érteni itt már mindenkinek. )
Amugy szerintem ez volt a tendencia:
50es évek: vilag top 2-3 - Puskásék
60as évek: világ top 5-6 - Albert, stb.
70-es évek: világ top 15-20 (ne feledjuk, nemcsak a 78as VB kijutás, hanem egy laza EB elodonto 72-ben .... )
80-as évek: világ top 20 - ez a Meszoly es Mezey csapatok
90-es évek: egyre lejjebb.....

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 22:42:54

@GargaPitics: Na te meg a ló túloldalára esel. Mezey nagyon összerakta azt a csapatot. Még három klasszisszerű is akadt Kipu, Döme és a Nyíl. Később Kovács Kálmán is befutott némi külföldi karriert. Nyilván túlzásokba esett a közvélemény, meg a brazilok tényleg nem vették komolyan azt a meccset, de abban a generációban, kiegészülve a Bicskei fiúkkal jóval több lehetett volna.

GargaPitics 2009.11.15. 22:45:10

@Invictus: Valóban, a bajnokság erősebb volt a mainál. Ami persze nem jelenti azt, hogy jó is volt. És igen, bundabotrány volt az olaszoknál - meg máshol - is, mind '82-ben, mind legutóbb ilyen után nyertek világbajnokságot. De micsoda különbség! Mert amíg nálunk ezeket a dolgokat szövetségi szinten söpörték a szőnyeg alá, addig Olaszországban - meg máshol is - mindezek rendkívül súlyos büntetéseket vonnak, vontak maguk után. A valóban a világ élvonalába tartozó csapatok - amit akkor a brazil, az argentin, az olasz, a német csapat képviselt - szövetségeire teljesen más mentalitás volt jellemző bundaügyben is. És ha az akkori magyar válogatott valóban oda tartozott, ahova a poszt írója vizionálja, szóval egy ilyen csapatot összeroppanthatott volna egy ilyen kudarc? Nem. Már csak azért sem, mert ekkora kudarc valóban élvonalbeli válogatottakat nem szokott érni. És még valamit a mentalitáskülönbségről, ami például a cseh, és a magyar szövetség között van! Nagyot buktak ők is '82-ben - a spanyol vébén -, melyek következtében teljesen új alapra helyeztek mindent. Nem sumákoltak, elzavarták a régi vezetést, az akkori világbajnokságon szerepelt játékosokat eltiltották a válogatottól örökre. Míg nálunk Mexikó után? És igen, Nyilasi kihagyása sem volt nyerő ötlet, ahogy még sok minden más szerepet játszott az akkori szégyenteljes szereplésben, melyről Mezey a mai napig hallgat, mint a csuka.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 22:57:10

@paraj: Ez így korrekt, bár mondjuk Beckenbauer vébé előtti nyilatkozatából úgy tűnt, hogy a hazai közvélemény mellett mások is sokra tartották a csapatot. amely kétségtelenül magán viselte Mezey értő kezének nyomát.

Viszont '86 elején elég sok jel mutatott arra, hogy nem csak a fiúkkal (Détári pléldául a brazil meccs után tűnt el állítólag napokra), hanem a kapitánnyal is elszaladt kicsit a ló Nemcsak Nyilasi kihagyása bizonyult hibának, de azt sem lehet kristálytisztán érteni, hogy miért az ausztriai havasokban akarta szimulálni a mexikói magaslatot.és miután kiderült, hogy nem alkalmasak az ottani viszonyok a komoly tréningre miért nem hozta haza a csapatot.

A kérdéásedre meg az válaszom, hogy kisgyrekként mindent elhittem, főleg mikor azt láttam, hogy mindig nyerünk, legtöbbször jól focizva.

paraj 2009.11.15. 22:58:15

bajnoksag...ezen sokat gondolkoztam már, én, aki akkoriban nemhogy minden bajnokin ott voltam, amikor csak tudtam, hanem az elomeccseken is (utanpotlas bajnoksag), szoval lehet, hogy valamivel jobb volt, mint most, de nemzetkozileg az egy videoton es esetleg a 83-as ujpest kivetelével teljes nihil, vert minket bolgar, cseh, lengyel, NDK, svajci csapat, hogy a tenyleg nagy neveket ne is soroljam.. meg aztán, valoban bundameccsektol hemzsegett a bajnoksag, részrehajlo birok, stb. De nézzunk mást: abbol a Mezey csapatbol ki hová szerzodott....de most ne is Detarit emlegessuk, mert nála tényleg feje felett intézték (el) a karrierjét, de Kardos, Garaba, Bognár, stb. de még Kiprich is, OK, Feyenoord, nagy hiru csapat, de mit is ért el akkoriban nemzetkozi kupakban... Tisztességes karriert futottak be, de valljuk be, rajtunk kivul (mondom, Kiprichet kiveve) a kutya nem emlékszik rájuk, még ott ,abban a városban sem

GargaPitics 2009.11.15. 22:58:52

@szempontpuska:"Nem szabad, hogy az elkeseredettség, a fájdalom engedje bennünk a földbe döngölni azt a csapatot."

Az a csapat sikerrel döngölte földbe saját magát, a sírját nem én ástam. Még majd rám fogod!

"Abban a csapatban volt erő, taktika, összetartás és tudás."

Látszott is ez a szovjetek ellen. Meg a kanadai amatőrök ellen. Meg a franciák ellen is.

"Bármi is volt az oka, a VB-n már valami mást láttunk, valami elromlott."

Tévedés. A magyar labdarúgásban már jóval előtte - évtizedekkel - elromlott valami, de nagyon. Ez alól pedig a válogatott sem tudta, tudja kivonni magát. Ez nem működhet úgy, hogy az egész rendszer rothadt, de a válogatott menetel. Ilyen nincs.

"Nem fájna ennyire, ha utánuk lett volna csapat. De Mexikó 86 máig az utolsó nagy lehetőség volt."

Hadova. Ha egy csapat, egy válogatott szikla, ha van alapja, tartása, akkor annak van ereje megújulni. Valaki említette a szerbeket, akik a legutóbbi vébén kaptak egy szenzációs hatost az argentinoktól. Amely 0-6-os meccsen éppen Mezey doktor szakértett. (A sors keze.) És hol vannak most a szerbek? A repülőjegyek már a spájzban, mivel csoportelsőként kvalifikálták magukat. Mi hogy jártunk a '90-es selejtezőn?

szempontpuska 2009.11.15. 22:58:57

@popp: bizony hogy jól focizva! De mennyire! Az a csapat (és a közönsége) megszokta a győzelmet. Egészséges önbizalma volt. Nyilasinak gerincproblémái....

szempontpuska 2009.11.15. 23:01:09

@GargaPitics: úgy látom képtelen vagy felfogni mekkora különbség volt a válogatott és a VB-n ténfergő játkosok között.
Kár is ezen rugóznod, szerintem a többiek értik miről szólt a poszt.

(nota bene a dán válogatott nyert úgy EB-t hogy talán egyetlen játékosuk sem játszott hazai bajnokságban)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 23:03:30

@paraj: Azért Kovács Kálmán a második volt a francia góllövő listán egy bizonyos Papin mögött. Azt is tegyük hozzá, hogy belga bajnokság, ahol egész sok magyar focizott, még jóval erősebb volt, mint ma. Szóval továbbra is tartom, ha nincs a hisztérikus légkör és egy jó edző higgadt munkát végezhet még bőven lett volna abban a generációban.

szempontpuska 2009.11.15. 23:07:28

@popp: és az utánajövőben is!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 23:09:06

@GargaPitics: Na abban benne volt, hogy rendszerváltás közeledtével azért csak kipattant egy bundabotrány. A legjobb csapatunkkal biztos megverjük Máltát oda-vissza és az majdnem hogy elég is lett volna, meg az íreket itthon.

GargaPitics 2009.11.15. 23:13:46

"Egyszeruen olyan jatekrendszert alakitott ki, hogy bármely csapat ellen a vilagon megálltuk a helyunket."

Romantika. Vagy lehet sorolni azokat a nagy sikereket. Én egy ilyen meccsről tudok, amikor idegenben vertük a hollandokat, ami később döntőnek bizonyult a továbbjutást illetően. Voltak ott szenvedések Ciprus ellen, meg az osztrák öregfiúk válogatottjának a legyőzését sem magasztalnám az egekig. De kétségtelen, a kijutásunk siker volt. Vagy inkább csoda, ahogy említettem volt.

"tényleg sokan elhitték, hogy VB esélyesek vagyunk...egyébként biztos vagyok benne, hogy a jatékosok tobbsége és Mezey nem hitte ezt)."

Nagy Antal nem így hitte, ő a világbajnokság megnyeréséről ábrándozott. Naiv ember.

"Talán még azt is megkockáztatom, a Mezey csapat nem volt jobb, mint a Baroti fele 78-as csapat."

Persze, hogy nem volt jobb, de persze már az sem volt egy világverő csapat!

"...azért egy NSZK, Mexiko, Tunezia csoportbol siman tovabbmentunk volna, es akkor megint VB 8ban lettunk volna."

Persze, simán. Komolytalan!

"Pont ezekre lehetett volna epiteni a kesobbiekben is, nem szétverni mindent..."

Mi lett ott szétverve? Mezey doktor nemsokára megint szövetségi kapitány lehetett, ahogy a válogatottak sem lettek eltiltva.

GargaPitics 2009.11.15. 23:16:02

@popp: Lehetett volna? De miért nem lett? Handabanda. Mert egy csapat annyi, amennyit mutat. Nem több, és nem kevesebb annál. Feltételezésekkel akarsz meccseket nyerni, sikereket elérni? Maradj már!

GargaPitics 2009.11.15. 23:19:53

@szempontpuska:"úgy látom képtelen vagy felfogni mekkora különbség volt a válogatott és a VB-n ténfergő játkosok között."

Miért, a kettő nem ugyanaz volt?

"(nota bene a dán válogatott nyert úgy EB-t hogy talán egyetlen játékosuk sem játszott hazai bajnokságban)"

Ez mit is bizonyít?

GargaPitics 2009.11.15. 23:22:50

@popp: Biztos? Csak az biztos, hogy meghalok. Meg vicces ez a sok "ha". Ha így, ha úgy. Mindig azok az átkozott körülmények, mi sosem bactunk el semmit.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 23:23:05

@GargaPitics: Ha eltiltva nem is lettek, de Détári és egy jó páran a legjobbak közül hosszú hónapokig nem jöttek haza, míg a vizsgálat tartott, így a válogatottban sem játszhattak legfontosabb meccseken. Mezey például három hónap után lemondott, talán mert nem számíthatott a legjobbakra. Boda Imrék nyomták Kovács Kálmánék helyett a fontos meccseken.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 23:29:24

@GargaPitics: ki mondott ilyet, hogy nem basztunk el semmit, a vébé felkészülést például nagyon. Az is jó kérdés, hogy vajon törvényszerűen fakadt a hazai fertőből egy ilyen fejreállás, szerintem nem.

Az is lehet, hogy többet láttunk és többet látunk még ma is abban a generációban, de te meg a ló túloldára esel, mikor a Mexikóig elért eredményt is degradálod és lufinak minősíted, Amögött a csapat mögött nagyon komoly munka volt és némi tudás is.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.15. 23:37:29

@paraj: a cél az volt, hogy minél szélesebb réteghez jussanak el annak az időszaknak a történései, nem tudtam, h privilégium. Egyébként a személyes emlékeket, a tárgyi tudást és a hozzáértést én azért nem keverném és mosnám össze a helyedben...

Te magad is tisztában vagy vele, hogy ez a keret CSapatként volt jó, csapatként működött, maga a szisztéma segített az eredményeket elérni - aztán rácsodálkozol, hogy egyénileg nem tudtak a játékosok érvényesülni külföldi bajnokságokban.

GargaPitics 2009.11.15. 23:38:04

@popp: "Az is jó kérdés, hogy vajon törvényszerűen fakadt a hazai fertőből egy ilyen fejreállás, szerintem nem."

Szerintem meg igen. A tények legalábbis ezt mutatják.

"Amögött a csapat mögött nagyon komoly munka volt és némi tudás is."

Nézd, csak ismételni tudom magam. Ha azt a válogatottat tényleg olyan erények jellemezték, mint amit állítasz, akkor az nem tűnt volna kámforrá egyik pillanatról a másikra. Ez a lufik jellemzője, amit ha valami kibök, nagy hanggal eltűnik.

GargaPitics 2009.11.15. 23:38:54

Ja, és jó éjszakát!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.15. 23:54:22

@heinrich: Ráadásul többé-kevésbé tudtak is, csak éppen nem a legjobb csapatoknál.

@GargaPitics: A mexikói előtti szárnyalás és ottani bukás nem a közegből fakadt, hanem egy jó, majd egy elbaszott felkészülésből, szerinte,. Jössz azzal is, hogy Kanadát csak 2-0-ra, nos őket a ruszkik és franciák sem verték meg jobban.

szempontpuska 2009.11.15. 23:56:24

@GargaPitics: nem, nem ugyanaz volt. Ha láttad volna, tudnád miről szól ez a poszt

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2009.11.16. 00:10:38

Átérzem, átéreztem azt a kiüresedést. Húsz évesen nem gondoltam volna, hogy ennyi év után se lesz semmilyen sikerélmény foci téren. De lehet, hogy a két éves srácom még lát jó magyar válogatottat...

zsakfos 2009.11.16. 01:45:50

@szempontpuska: hát azt nagyon rosszul tudod, hogy a dánok úgy nyertek volna EB-t, hogy senki sem játszott volna otthon, nézd meg a Lutra albumba:)))
A csapat többsége a dán bajnokságban játszott.

England win The Ashes! 2009.11.16. 04:09:57

@Megköszönöd az italt,hazamész, kivered: OFF: klasszikusokat csak szó szerint: "Kimész, beszállsz a kocsiba, hazamész, kivered ..." ;-) (Nem kötekedésnek szántam.)

ON:
Kétlem, hogy a fiad lát majd olyat, talán, ha 100 évig elél. Hogy képzelheti bárki is, hogy olyan országban, ahol a szurkoló meg a sajtó dönti el, ki legyen az edző és ki játsszon a válogatottban, ott sikeres foci lesz? És ez nemcsak az utóbbi 25 évben van így: a magyar foci sajátossága már a kezdetektől. Csak míg régen 20 ország vette komolyan ezt a sportot, onnan egy sikeresebb generációnak nem volt nehéz kitűnnie. Ma meg 200 ország selejtez, onnan már picit nehezebb vb-re jutni.
Valaki említette Csehszlovákiát. Óriási csalódás volt, hogy Európa-bajnokként nem jutottak ki a '78-as vb-re. A '80-as olimpiai arany és EB-bronz gyógyír volt, de jött a nagy seggrecsüccs 1982-ben, pedig egész pofás csapatuk volt Bergerrel, Vízekkel, Masnyval vagy Jurkemikkel (tudom, nem sokat mondanak többségeteknek ezek a nevek, de pengés játékosok voltak). És ahogy fentebb már említette valaki, jöttek a reformok (a kulcs viszont az volt, hogy Venglost ;-) hagyták dolgozni), egy komplett generáció nyugdíjazása, egy másik csapat felépítése, annak eredményeként pedig egy vb-negyeddöntő 1990-ben (nem folytatom, majd a jövő héten, mikor ez lesz a téma).

Miért van az, hogy Magyarországon egyrészt nem hajtanak végre egy átfogó reformot a fociban, másrészt miért nem hagynak egy edzőnek időt az építkezésre? Épp ma olvastam, hogy Mexikó óta 19-szer váltottak kapitányt Magyarországon. És most már az eddig dicsőített Koemant (kéretik nem magyarázkodni, a selejtező-sorozat felénél még ment a hozsanna) támadja boldog-boldogtalan. Biztos nem a legjobb edző, de az utóbbi 25 év tendenciája az volt, hogy az utódot mindig jobban szidták, mint az elődöt (kivétel talán Bozsik; ne röhögjetek, az NSO fórumán ma többen is Várhidit éltették (nem a Pali bácsit, sajnos)).

England win The Ashes! 2009.11.16. 04:20:49

πcsába, már megint 2x ment, csináljatok valamit...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.16. 05:01:13

@dino vercotti: Abban mindenképpen igazad van, hogy a szerbeknek is megvolt a maguk 0-6-os meccse, éppenséggel az előző VB-n, és mégis, most is a selejtezőcsoportjuk élén végeztek, szinte 0 megtorpanással. Ez az, amit mi, ki tudja miért, nem voltunk képesek megtenni, pedig a keret meglett volna rá.
A poszt amúgy kitűnő, és nagyon tetszik a személyes hang, személyes élmények felhasználása.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.11.16. 09:07:10

a magyar-brazil 3:0-hoz annyit tennék hozzá, hogy az egy akkora hakni csapat volt, hogy már a szpíker is felhívta rá a figyelmet... C-válogatott volt, esetleg. Egyébként a magyar-usa 0:2 nem ekkor volt valamikor?

ZenZo 2009.11.16. 09:31:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: A poszt szerintem is kiváló, hiszen nagyon jól átjön az _érzés_, az, ami az akkori közvélemény és az egyszeri szurkolók megéltek, apámtól is nagy vonalakban így hallottam anno erről, hiszen jómagam még a járókából nézhettem végig ezt az egészet. Más kérdés, hogy van igazság a GargaPitics és Paraj által felhozott "ellenvéleményben" is, bár nem feltétlenül értem, miért kell ezt ilyen alpári, kioktató stílusban előadni.

szempontpuska 2009.11.16. 10:04:00

@anonim222 [semleges néző]: nem, az évekkel korábban. Argentína után

szempontpuska 2009.11.16. 10:25:26

@heinrich: Itt szeretném megköszönni heinrichnek és a Radio Q-nak hogy lehetőséget nyitottak kedvenc korszakom emlékeinek és történéseinek felidézésében!

Most egy szomorúbb korzsak jön, de a VB-k jók és izgalmasak voltak. Hajrá tovább fiúk!

:o)

paraj 2009.11.16. 10:28:06

@ZenZo: hol voltam én alpári ? Copy-paste légy szives, es akkor elnézést kérek, de ha nem sikerul ilyet találnod, akkor ugyebár...
ën csak annyit irtam, a Mezey csapat fényévekre volt az emlegetett régi csapatoktol sot, szerintem még a 78-as csapat is jobb volt. Ezzel egyutt, nagyon nagyot alkotott Mezey veluk, kár, hogy minden osszeomlott.
Az meg persze ugyanugy nem igaz, hogy a mexikoi szereplésbol kell kiindulni, ha tényleg olyan gyengék lettunk volna, ki sem jutunk. Osztrákok tényleg oregecskék voltak, de azért elozo 2 VB-n és az utána kovetkezon is ott voltak, hollandok pedig... de hát ez ismert is.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.16. 10:32:10

@szempontpuska: helyesebben mi köszönjük a két kiváló posztot, és persze a komplett sorozatot - az olvasók nevében is :)

paraj 2009.11.16. 10:37:22

@zsakfos : hát azt nagyon rosszul tudod, hogy a dánok úgy nyertek volna EB-t, hogy senki sem játszott volna otthon, nézd meg a Lutra albumba:)))
A csapat többsége a dán bajnokságban játszott.

Azért ennek nézz utána...legalabb a fele csapat légios volt, igaz, akkor volt a Brondby nagy korszaka, tehát onnan is lehetett meriteni

paraj 2009.11.16. 10:46:22

@szempontpuska: @GargaPitics: nem, nem ugyanaz volt. Ha láttad volna, tudnád miről szól ez a poszt

Pontosan, ez tipikus magyar jelenség, két véglet. Ma is allitom: a Mezey féle csapat Mexiko ide vagy oda vállalhato es jol osszerakott csapat volt, legyozte Spanyolországot, Torokországot, Svajcot, Ausztriat 2x, Hollandiát, NSZK-t, Wales-t (akik akkoriban csak rosszabb golarannyal maradtak le a VB potselejtezorol), Dél-Koreát, Algériát es vegul Braziliát. Bár ez utobbi a nagy szám elvileg, de szerintem Hollandia es az NSZK legyozése volt hatalmas dolog, mindkét csapat a leheto legerosebb osszeallitásban jatszott, hazai palyan. Ilyesmit vagy csak ehhez hasonlot sem produkált egyik magyar valogatott sem azota, negyedszázada. Megint más kérdés, roppant ingatag volt az alap, gyenge bajnokság, stb. de nonszensz, hogy azota egyszer sem jutottunk ki...hatalmas szakmai és vezetési hibák kellettek ehhez. Most viszont már tényleg pokoli nehéz lesz.

ZenZo 2009.11.16. 11:29:06

@paraj: nem bántási szándékból, mindenhol, de főként egy blogon megkérdőjelezni azt, hogy mi miért is szerepel ott, ahol, nálam már kimeríti - ha nem is a bunkóság fogalmát, de mindenesetre több, mint udvarias érdeklődés ;)

"Eloszor is nem világos, miért van itt ez a blog, hiszen megy egy sorozat egy másik blogon ..... , az olvasokozonség azért itt, hogy ugy mondjam szélesebb réteget olel el, nem kizárolag az a szuk, viszonylag hozzáértobb (...) csapat, ami a másikon van, .., de mindegy"

"...ën csak annyit irtam..." --> én pedig elismertem, hogy látok igazságot benne. no offense.

zsakfos 2009.11.16. 12:20:40

@paraj:
Idegenlégiósok: 7fő
Schmeichel ( MU), Sivaebek( Monaco)L. Olsen ( Trabzonspor) H. Andersen ( 1.Fc Köln) Povlsen ( Dortmund) B. Laudrup ( Bayern München) B. Christensen ( Schalke)
Otthon játszók: 13fő
K. Nielsen ( Aarhus) Krogh, Christofte, J. Faxe Jensen, Vilfort ( Bröndby) Johny Mölby ( Vejle) Elstrup ( Odense) Piechnik ( B 1903 Copenhagen) Frank, C. Christiansen, H. Larsen, P. Nielsen ( Lyngby) Bruun ( Silkeborg)
Szerintem megvan a többség.

szempontpuska 2009.11.16. 13:08:23

@paraj: teljesen egyetértek Veled. Megint!

GargaPitics 2009.11.16. 13:24:41

@szempontpuska: "nem, nem ugyanaz volt. Ha láttad volna, tudnád miről szól ez a poszt"

De igen, ugyanaz volt. Lehet, nem szó szerint, már ami az összeállítást illeti, de akkor is a magyar válogatott játszott mind a kijutáshoz szükséges tétmeccseken, a barátságos haknimeccseken, meg az óriási buktakor, szintén. És az egész szereplést, az egész Mezey érát kell górcső alá venni, nem pedig egy-egy győzelemről ódákat zengeni. A futball számomra háború. Nem játék, nem szórakozás, meg a többi kamu hadova. (Erről a cimboráim is tudnának mesélni, akikkel hetente kétszer üvöltözök "játék" közben.) Játszani a játszótéren kell, szórakozni meg megint mással. A futballban csaták vannak, és a futballháborúkat azok nyerik, akik a legfontosabb összecsapásaikat megnyerik. Tudjuk jól, kik a jók ebben. Persze, ettől függetlenül nem vagyok naiv, de maximalista attól még lehetek, és vagyok is. És a Mezey érát ha kompletten, és nem szelektíven értékelem, az eredmény nagyon lehangoló. De mit látok, olvasok egyesektől? Hogy az mekkora válogatott volt, de történt velük valami, ami aztán meggátolta őket ebben, meg abban. Önáltatást látok, olvasok. Mert miért nem a németekkel, miért nem a brazilokkal történnek olyan dolgok, amilyenek a magyar csapat háza táján oly sokszor megtörténtek? Pedig csalódások már másokat is értek. Amikor például a brazil válogatott a Maracana-ban, 200000 ember előtt vívta utolsó meccsét Uruguay ellen, ahol is egy döntetlen már elég lett volna az első brazil világbajnoki címhez - akkor nem rendeztek klasszikus döntőt a vébén -, de amelyen az utolsó percekben kikaptak 2:1-re! Mi volt ott! Síri csend, és néhány öngyilkosság ott helyben! Mégis, a brazil válogatottat aligha lehet veszteseknek kikiáltatni, mert más a mentalitás, és most már mások a feltételek is. És ne mondja senki azt, hogy ők mások, azok a brazilok, mi meg mi vagyunk. Mert sokáig előttük jártunk. Előttük is. És most hol járunk, és hol járnak ők, meg mások is? Ebből viszont már Mezeyt sem lehet kihagyni, ahogy a rajongóit szintén nem. Mert Brazíliában ha nem nyeri meg a világbajnokságot a csapattal az edző, már meg is kapja az útilaput. Emlékszünk, volt olyan - 1994-ben -, hogy még megnyert vébé után is érte bírálat a csapatot. És nálunk? 23 évvel egy hatalmas bukta után is vannak, akik hüppögve sírnak vissza egy olyan csapatot, amit a nemzetközi színtéren megaláztak, tönkrevertek, földbe döngöltek. Esett már róla szó, hogy hasonló esetben az akkori csehszlovákok hogyan reagáltak 4 évvel korábban. Ez az igazi különbség! Meg amikor néhány éve barátságos meccsen megvertük az olaszokat, sokadszorra lehetett azt hallani, hogy végre elkezdődött valami. Mondta is ekkor valaki, hogy ez az újabb alibigyőzelem megint csak arra jó, hogy valakik továbbra is jól megéljenek a magyar focinak nevezett posványból.

GargaPitics 2009.11.16. 13:48:23

@Dr Jozef Vengloš: "Miért van az, hogy Magyarországon egyrészt nem hajtanak végre egy átfogó reformot a fociban, másrészt miért nem hagynak egy edzőnek időt az építkezésre?"

Mert Magyarországon rendkívül belterjes a futball. Azok a hiénák, akik már szinte az összes magyar kispadon megfordultak, de akik sehol, semmit sem bizonyítottak - de azért jól megélnek ebből -, ferde szemmel néznek mindenkire, aki "kívülről" jön, aki nincs benne a brancsban. Az építkezésre viszont tényleg idő kellene, de ahhoz meg nem ártana találni egy jó edzőt. Mert ez a hüle, aki most van, nem az. Az ilyet el kell küldeni, mert az ilyennel nincs előrelépés. Helyette pedig? Még vége sem volt a selejtezősorozatnak, már zsebben tudta a szerződésének a hosszabbítását. Újabb példa, a lengyelek. Akik egy Beenhakkert is el tudtak küldeni, miután nem úgy sikerültek a vébéselejtezők, ahogy azt elképzelték. Pedig Beenhakker nagyon hosszú idő után kvalifikálta őket az EB-re. Nekünk külföldi edző, edzők kellenének, de onnan sem mindegy, hogy ki, kik. Mindenesetre olcsójánosok semmiképpen sem, nagyon drágákat meg nem tudunk megfizetni. De, ahogy ezt például Afrikában is megoldották, lehet kompromisszumot - jót - kötni, hogy eredmény is mutatkozzon. Ők ott vajon tejben-vajban fürdenek? (Nem az edzőkről beszélek, természetesen.) Aligha, mégis tele vannak, voltak jó nevű - de megfizethető - francia, meg német edzőkkel. El is robogtak mellettünk - ők is.

GargaPitics 2009.11.16. 13:53:52

@paraj: "Megint más kérdés, roppant ingatag volt az alap, gyenge bajnokság, stb...."

Nem lehet más kérdés, mert a dolgok összefüggenek. A fociban is.

"...de nonszensz, hogy azota egyszer sem jutottunk ki..."

Nem nonszensz az, hanem inkább reális. Aki azt mondja, hogy játékerőt tekintve - vagy akármit is tekintve - volt helyünk bármelyik vébén is 1986 után, az vagy hazudik, vagy futballanalfabéta.

ZenZo 2009.11.16. 13:53:56

@GargaPitics: "Mert Magyarországon rendkívül belterjes a futball. Azok a hiénák, akik már szinte az összes magyar kispadon megfordultak, de akik sehol, semmit sem bizonyítottak - de azért jól megélnek ebből -, ferde szemmel néznek mindenkire, aki "kívülről" jön, aki nincs benne a brancsban."

Ezzel messzemenőkig egyetértek, mert szerintem is ez a legnagyobb baj a mai magyar rögvalóságban. Hogy az egész "szakma" ott tart, ahol.

paraj 2009.11.16. 14:04:42

@zsakfos : Igen, de szvsz a kezdoben kb fele-fele volt. De ezen nem veszunk ossze (remélem, nem nevezel alpárinak emiatt). Akkoriban volt, hogy a Brondby alázta a Honvedot BEK-ben, egy elég massziv klubcsapat volt az europai szinten is. Maganugy, hogy nem tudtam orulni az EB gyozelmuknek, szerintem az volt minden idok legjobb jugoszlav csapata ..

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 14:05:50

@GargaPitics: Csak nem Csehmatyi?

Az utolsó kommenteddel sok vonatkozásban egyetértek, de önellentmondást is látok. Azt mondod, hogy most már valakit hagyni kéne építkezni, de ezt hülét most azonnal küldjük el. Tehát kerülő úton mégis csatlkakozol a kórushoz.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 14:06:55

@GargaPitics: Vagy csak másképp látja, mint te.

paraj 2009.11.16. 14:10:03

@GargaPitics: "Megint más kérdés, roppant ingatag volt az alap, gyenge bajnokság, stb...."
Nem lehet más kérdés, mert a dolgok összefüggenek. A fociban is.

Hosszu tavon igen, hiszen kb ugyanaz a top10 csapat a vilagon már x évtizede. De egy-egy idoszakra torténnek csodák, vagy nevezd aminek akarod. Gondolom, valoszinutlennek tartod te is, hogy az észak-koreai labdarugas alapjai rendben voltak 1966-ban (VB negyeddonto), vagy, ha már a dánoknál tartunk, ok voltak akkor Europa legjobb csapata (hiszen ki sem jutottak).
Viszont a mentalitás, igen, az a rákfenéje minden bajunknak, visszamenoleg már Puskásékig, egyreszt a kozonségnek semmi sem jo, másreszt teljes erkolcsi nihil volt-van évtizedek ota, játekosok, edzok, vezetok szintjén egyaránt.

szempontpuska 2009.11.16. 14:53:48

@GargaPitics: az az érzésem, egyszerűen nem akarod megérteni, hogy ugyanaz a csapat, ugyanazok a játékosok, mennyire nem ugyanazt nyújtották, mint amire képesek voltak 1,5 éven át.

Most akkor melyik volt a valóságos képességük: a 1,5 év, vagy az a három meccs Mexikóban ?

kroos 2009.11.16. 14:55:08

@szempontpuska: szerintem a 86-os a világ egyik legjobb csapata,persze Nyíllal.

GargaPitics 2009.11.16. 14:55:17

@popp: "Azt mondod, hogy most már valakit hagyni kéne építkezni, de ezt hülét most azonnal küldjük el. Tehát kerülő úton mégis csatlkakozol a kórushoz."

Igen, aki építkezik, azt hagyni kell. De Koeman azt teszi? Szerintem nem, ezért bele a levesbe. Hát azokat a győztes meccseit is rossz volt nézni, amit az albánok, meg Málta ellen produkált a csapat! Bölöninek a minapi nyilatkozata viszont nagyon tetszett, de ő nem is kurvult el a hazai belterjes posványban. Ami pedig leginkább szembetűnő benne, hogy hasonlóan szókimondó és profi vélemény alig jelenik meg honi sportsajtónkban, csak a szokásos, az unos-untalan ismételt, semmitmondó nyilatkozatok.

www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/boloni-laszlo-ez-nem-igazi-fejlodes-2006860/

GargaPitics 2009.11.16. 14:56:16

@popp: Igen, másképp. Rosszul.

szempontpuska 2009.11.16. 14:58:20

@kroos: nagyon jó csapat volt, sokkal többre hivatott, mint amit elért. valami történt ott Mexikóban, vagy a felkészülésben és már teljesen mindegy, hogy mi.
De annak a csapatnak a tudását, képességeit, helyét a világban, nem az a mexikói három darab meccs ítéli meg.

GargaPitics 2009.11.16. 15:05:55

"Hosszu tavon igen, hiszen kb ugyanaz a top10 csapat a vilagon már x évtizede. De egy-egy idoszakra torténnek csodák, vagy nevezd aminek akarod."

Nem tudom, hogy milyen volt az akkori észak-koreai labdarúgás alapja. De olyan rossz nem lehetett, mert már '66-ban sem osztogatták ajándékba a győzelmeket a világbajnokságon. Lehet, jó generáció volt, jó mentalitással, és jó szakmai háttérrel. Mert az eredményekhez szükségesek ilyen dolgok, olyat tornagyőztest nekem senki nem tud mondani, aki érdemtelenül jutott volna a trófeához. Mert lehet, hogy nem mindig a legjobb csapat nyer - sőt biztos, hogy sokszor nem, ez is adja a futball egyik nagy varázsát -, de hosszútávon a labdarúgás igenis igazságos. És előjön az, hogy hol építenek valami masszívat, ki meg csak homokvárra képes.

GargaPitics 2009.11.16. 15:09:03

@szempontpuska: "az az érzésem, egyszerűen nem akarod megérteni, hogy ugyanaz a csapat, ugyanazok a játékosok, mennyire nem ugyanazt nyújtották, mint amire képesek voltak 1,5 éven át.

Most akkor melyik volt a valóságos képességük: a 1,5 év, vagy az a három meccs Mexikóban ?"

Mindegyik valóságos volt. Csak amíg te azt a három meccset negligálod, különböző kifogásokat keresve annak megtörténtére, addig én együtt kezelem az összeset. A végeredmény pedig igencsak lehangoló.

GargaPitics 2009.11.16. 15:10:26

@kroos: "szerintem a 86-os a világ egyik legjobb csapata,persze Nyíllal."

Hehe! Az egyik legrosszabb meg Argentína volt akkoriban Maradonával.

GargaPitics 2009.11.16. 15:14:18

@szempontpuska: "nagyon jó csapat volt, sokkal többre hivatott, mint amit elért."

Persze! Bizonyították ezt a következő, a '88-as EB selejtezőkön szintén. Mert minden csapat annyi, amennyit a pályán mutat, se több, se kevesebb. Minden más romantikus hadova.

szempontpuska 2009.11.16. 16:01:19

@GargaPitics: Újat mondani nem tudok, és nem zavarlak tovább abban, hogy elmélyülj a keserves (ön)sanyargatásban :-)
egészségedre!
:-D

GargaPitics 2009.11.16. 16:25:47

@szempontpuska: Bocs, hogy közbeszóltam.
;?)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 16:29:34

@GargaPitics: Egy másik posztban kifejtettem a véleményemet Bölöni nyilatkozatáról. Rettentően igazságtalan. Aztán mégis mit vársz magyar csapattól ezektől a játékosoktól? Voltak jó meccsei is a csapatnak, de mikor jött a tét begörcsöltek és gyengébbek voltak mint az ellenfelek.

Amúgy szerintem meg te gondolod rosszul ;-).

Arról a '88-as EB-re selejtező sorozatról egy csapat jutott ki, az pedig a későbbi Európa-bajnok Hollandia volt. Szerintem egyszerűsítesz amúgy, a dolgok nem csupán feketék és fehérek.

montipájton 2009.11.16. 16:30:20

@szempontpuska: De, sajnos az ítéli meg. legalábbis a külvilág felé. vagy te tudni szoktad utólag 1-1 vb után, hogy melyik csapat mit csinált a selejtezőkön?

Mexikóban leégtünk, erre sokan emlékeznek. Hogy előtte barátságos meccsen vertük a brazilokat, arra meg talán csak itthon.

Pedig Mezey tényleg értékes munkát végzett 3 év alatt a csapattal. Ám a külső körülményeket igenis hiba lenne utólag figyelmen kívül hagyni: a közeg ellenére, és nem abból szervesen következve volt jó az a válogatott. Márpedig előbb-utóbb minden a helyére kerül a futballban (is).

szempontpuska 2009.11.16. 16:34:32

@montipájton: ezért használtam azt a kifejezést, ez a csapat sokkal többre volt hivatott, mint amit elért

GargaPitics 2009.11.16. 16:42:29

@popp: "Egy másik posztban kifejtettem a véleményemet Bölöni nyilatkozatáról. Rettentően igazságtalan."

Miért az?

"Arról a '88-as EB-re selejtező sorozatról egy csapat jutott ki, az pedig a későbbi Európa-bajnok Hollandia volt."

És? Az az akkori "szupercsapat" csak a harmadik helyet szerezte meg a csoportjában, amikor is a lengyeleket csak gólaránnyal előztük. Ahogy az egy igazi "szupercsapathoz" méltó, szerinted.

"Szerintem egyszerűsítesz amúgy, a dolgok nem csupán feketék és fehérek."

Miért is?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 16:48:43

@GargaPitics: Azért a portugál és a francia válogatottéhoz mérni a magyar teljesítményét nem egészen korrekt, ahogy három általa gardírozott tizenévesen berobbanó játékos sorsát úgy találni, mintha az lenne az általános szintén nem jogos.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 16:50:29

@GargaPitics: '88: Verebes kicserélte a csapat háromnegyedét, tehát kuffára nem ugyanaz csapat játszott teljesen más stílusban. Vanak nüanszok is nemcsak ahúsz év távlatából kibökött bazi nagy igazságok.

GargaPitics 2009.11.16. 16:59:23

@szempontpuska: "ezért használtam azt a kifejezést, ez a csapat sokkal többre volt hivatott, mint amit elért"

A sportban nincs olyan, hogy hivatott. A sport minden válfaja mérhető. Lehet handabandázni arról, hogy ki, mekkora futballista volt abból a csapatból, meg hogy az a csapat mire volt hivatva, a pályán bizony éles helyzetben csúfosan leszerepeltek, nemzetközi szinten pedig azok közül a játékosok közül senki nem futott be fényes karriert. Vagy ki akadályozta meg a "szupersztárokat" abban, hogy a későbbiekben válogatott szinten, vagy a klubcsapataikban bizonyítsanak? Mert alig-alig volt olyan, aki ezt megtette, élcsapatot pedig ő se látott, kizárólag ellenfélként.

GargaPitics 2009.11.16. 17:06:50

@popp: A portugál, a francia csapat az utánpótlásneveléssel kapcsolatban került szóba, ahogy a fiatal játékosokról leírt mondataival is egyetértek.

GargaPitics 2009.11.16. 17:09:35

@popp: Ha egy válogatott alapja szikla, akkor azt tönkreteheti egy kapitányi váltás a maga változtatásaival? A szerbeknél tönkretette?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 17:11:01

@GargaPitics: Egy évtizedek óta bejáratott csatornákkal (lásd: fogadó klubok) bíró utánpótlás képzési rendszereket (a világ legjobbjai között lévő kettőt noch dazu) sem teljesen igazságos a most épülgető magyar rendszerrel hasonlítani.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 17:16:02

@GargaPitics: Arról az eshetőségről beszélünk itt, ha azt a mexikói csapatot nem söpri el népharag (mint ahogy elsöpörte). Persze abban igazad van, hogy ez feltételezés, de azt kéne belátnod szerintem, hogy nem kizárólag játékosok képességei miatt esett vissza az a generáció, sőt szerintem elsősorban nem amiatt.

A szerbeknél viszont egy tök új csapat épül azóta, mert nekik van honnan meríteni és a közvélemény sem volt annyira hisztérikus.

GargaPitics 2009.11.16. 17:18:20

@popp: Pedig összelehet. Vagy miért nem? És miért csak most épülget? Amióta az eszemet tudom, az utánpótlásképzésről megy a duma.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 17:21:27

@GargaPitics: Na az jó kérdés, hogy miért csak most épülget. Azt viszont így is be kell látnunk, hogy nekünk sohasem voltak afrikai gyarmataink, de nem is ugyanazt a nyelvet beszéljük, mint a brazilok. A merítési lehetőség szűkebb tehát, sokkal.

GargaPitics 2009.11.16. 17:21:47

"Arról az eshetőségről beszélünk itt, ha azt a mexikói csapatot nem söpri el népharag (mint ahogy elsöpörte)."

Ugyan kit söpört el?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 17:28:10

@GargaPitics: Nézd meg majd, hogy Komora meg Verebes kiket próbált ki válogatottban. Néhány név: Kvaszta, Kékesi, Presszeler, Rostás, Szeibert.

GargaPitics 2009.11.16. 17:34:46

@popp: "A merítési lehetőség szűkebb tehát, sokkal."

Hollandul többen beszélnének? Ott nagyobb lenne a merítési lehetőség? Brazíliában, Argentínában a mai napig sokszor a nyomorból való felemelkedés egyetlen lehetősége a futball, mint nálunk volt Puskásék idejében. Mára persze Európában megváltozott a helyzet, manapság ezen a földtekén tenyésztik a játékosakat, mint a nyulakat. Ezt speciel Hollandiában (is) durva jól csinálják - ahogy az edzőképzésük is kiváló -, holott méretében meglehetősen hasonlatos Magyarországhoz. Vagy ott van Portugália. És Svédország? Svédül sokan beszélnének? Kevesebben vannak, mint mi. A dánok csoportelsőként mentek ki, játékosaik közül pedig nem egy élvonalbeli bajnokságokban kergeti a zsugát. Vagy az őserő horvátok. Milyen szikla válogatott az is, miféle mentalitással rendelkeznek! És ez akkor is így van, ha most lemaradtak a vébéről. Nem kell tehát a legnagyobbakhoz mérnünk magunkat, hisz náluk sokkal kisebbekkel összehasonlítva a csapatunkat - és körülményeit - a kép talán még sötétebb. És sokan még mindig nem értik, mekkora is a lemaradásunk valójában.

GargaPitics 2009.11.16. 17:36:36

@popp: És? Az elődeiket a népharag söpörte volna el? Nem, Verebes volt az, aki váltott. A kettő nagyon nem ugyanaz.

kroos 2009.11.16. 17:38:53

@popp: Végre valaki aki emlékszik Kékesi Rezsöre:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 17:43:49

@GargaPitics: Mondjuk Hollandiának is voltak némi gyarmatai és legjobbjaik között most is ott vanak az azokról származó fiúk.

A kisebbekhez képest meg a lemaradásunk annyi, hogy nálunk most épülget, ami náluk évtizedek óta kész. Ezenkívül a szakmai színvonal is jóval följebb van, mindegyik általad említett országból lehet sorolni edzőket, akiket legnagyobb bajnokságokban is hajlandóak foglalkoztatni. Az ő utánpótlás rendszerüknek is megvannak a maguk beágyazott csatornái Anglia, Németország, vagy a nagy mediterrán bajnokságok felé.

Ezekkel tisztában kell lenni, mielőtt Koemannak és a nagyválogatott játéksoainak neki ugrunk. Ennek tudatában vállalható az, amit Koeman elért a csapattal.

Abban sincs vita közöttünk, hogy már nyolcvanas években, sőt sokkal korábban el lett ez kúrva. Csak azt bizonygatom, hogy abban az adott válogatottban több lehetett volna (nem pedig azt, hogy több volt).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 17:44:41

@kroos: Kékesi - pettyes labdát jól nyesi!

retroflexus 2009.11.16. 17:49:11

@popp: Kvaszta Lajos- de kurva gyenge játékos volt az... Nem tudom, hogy a Népsportban volt-e 5-nél jobb osztályzata.

GargaPitics 2009.11.16. 17:55:33

@popp: "Ezekkel tisztában kell lenni, mielőtt Koemannak és a nagyválogatott játéksoainak neki ugrunk."

Koemannak én nem az utánpótlásképzésünk hiányait hánytorgatom fel - ahhoz semmi köze -, hanem a védekező szisztémáját. Mert ha az még olyan eredményes lenne, mint a görögöké volt 2004-ben! Persze, Rehhagelt nem lehet vele egy lapon említeni. És nem kell az egykor volt gyarmatokra hivatkozni. Néhány éve láttam egy műsort az Ajax szisztémájáról, hogy vadásszák Amszterdam 60 km-es körzetéből a tehetségeket, majd hogy csiszolják őket, mint a szurkolóik a gyémántot.

zsakfos 2009.11.16. 17:59:31

@popp:
Ha már Kékesi és MTK-VM ,
Emlékszik még valaki Talapára?
Rajongói oldala van a fészbukon. Azért ez nem gyenge:))))

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 18:57:12

@GargaPitics: Azért Rehagel részben a rendszeresen Bl-ben játszó Pana és Olympiakosz focistái közül válogathatott, részben meg nívós külföldi bajnokságokból. Koeman eseténél, meg lásd még a szar és a vár viszonyát.

A dokumentum film után meg nézd meg az Ajax mostani keretét. Aki meg például Portugália ellen támadó focit vár egy magyar válogatottól az vagy hazudik vagy foci analfabéta.

@zsakfos : Talapa Jani meg van bajnok volt Verebesnél és tíz évvel később Garaminál is.

GargaPitics 2009.11.16. 20:20:12

@popp: "Azért Rehagel részben a rendszeresen Bl-ben játszó Pana és Olympiakosz focistái közül válogathatott, részben meg nívós külföldi bajnokságokból. Koeman eseténél, meg lásd még a szar és a vár viszonyát."

Kétségtelenül van különbség a görög és a magyar foci között - ahogy a két edző között szintén -, de pontosan, hogy egy védekezni nem tudó csapatot kell a legkevésbé olyanra kényszeríteni, amit végrehajtani az képtelen. Vagy olyan sok jó védőnk van, kikre rá lehet ereszteni akár a támadószellemű csapatokat is?

"A dokumentum film után meg nézd meg az Ajax mostani keretét."

Én nem a mostani, vagy akármelyik keretéről beszéltem, hanem az utánpótlásneveléséről. Mert abból az iskolából olyan mókusok kerültek ki, mint Van Basten, Cruyff, vagy Bergkamp. Egyébként az Ajaxot nagyon nem szeressük.

"Aki meg például Portugália ellen támadó focit vár egy magyar válogatottól az vagy hazudik vagy foci analfabéta."

Szerintem meg az hazudik, vagy az futballanalfabéta, aki nem vár támadófocit akármelyik csapat ellen, amikor is csak a három ponttal megyünk valamire. Mert mit is mondott Deco azután a gyalázatos hazai meccs után? Ha a magyaroknak hazai pályán jó az egygólos vereség, akkor ők ugyan miért hajtanák szét magukat! És milyen igaza volt!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 20:45:33

@GargaPitics: Volt egy kontrákra építő taktika a svédek és a portugálok ellen is, amely egy-egy korai gól után dugába dőlt miután viszább állt az ellen, de Rehagel is vakargatta volna a fejét serényen még 2004 nyarán, ha a franciák, a csehek vagy a portugálok valamelyik helyzetéből gól lesz az elején. Ha kinyílunk jött volna a nagy zakó, ráadásul azért sem sikerült támadásba lendültünk, mert Tóth és Vadócz öt méteres labdákat is elvétették, Torghellére meg hiába vagdaltuk föl a labdákat, mert Sanyi szótárában a passz kifejezés helyén is a birkózás szerepel.

Amúgy hol vagyunk már Dömééktől.

szferi 2009.11.16. 20:52:22

@GargaPitics: az az igazság, hogy azzal az ominózus kijelentéssel csak a saját impotenciájukat próbálta kimagyarázni, mert az a teljesítmény egy portugál válogatottól a nullával volt egyenlő, és ezt ők is nagyon jól tudták.

GargaPitics 2009.11.16. 22:06:17

@szferi: Persze, mi voltunk a jók.

GargaPitics 2009.11.16. 22:11:05

@popp: Milyen kontrákra építő taktikáról beszélsz? Hát Koeman ennyire megkavarta a te fejed is? És ha az ellenfél előnybe kerül, azt nem lehet kiegyenlíteni? Mert ott a cél az nem az volt. És most olyan meccsekről beszélünk, ahol számunkra szinte csak a három pont volt az elfogadható.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 22:45:01

@GargaPitics: Olyan meccsekről volt szó, ahol a kijutásra az erőviszonyok alapján esélyesebb ellenfeleinkkel szemben és főleg a svédek ellen még a döntetlen sem lett volna tragédia. Sőt ha mindkettőt döntetlenre hozzuk, amire főleg a svédek ellen megvolt a sansz, akkor elég faszán álltunk volna. Persze én egy pillanatig nem tartottam reálisnak a kijutást, ha te igen, akkor te nyaltad be a Kisteleki-féle maszlagot.

Mivel azonban nem közelednek az álláspontok, inkább rekesszük be a vitát.
Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha isten beáll és mindenkit megszopat, de elfogadom a realitást, sőt egészében vállalhatónak tartom a selejtezőkön elért eredményeket és a játékban is voltak előrelépést jelentő momentumok.

szempontpuska 2009.11.16. 23:08:04

@GargaPitics: "A sportban nincs olyan, hogy hivatott"
Jah értem. Akkor most az '54-es aranycsapatnak is annyi :-P
Amúgy miféle "szupersztárok"???
Nem olvastad amit a csapatról írtam ?!

szempontpuska 2009.11.16. 23:10:21

@zsakfos : Hogyne! Kékesi Volán, aztán Talapa...
Régebben Magos, Szeibert, Seres...
:-)

GargaPitics 2009.11.16. 23:21:30

@popp: "Olyan meccsekről volt szó, ahol a kijutásra az erőviszonyok alapján esélyesebb ellenfeleinkkel szemben és főleg a svédek ellen még a döntetlen sem lett volna tragédia."

És? A döntetlenhez azon a meccseken nem lett volna szükséges gólt rúgni? Ha már mi kaptuk mindkettőn az elsőt?

"Sőt ha mindkettőt döntetlenre hozzuk, amire főleg a svédek ellen megvolt a sansz, akkor elég faszán álltunk volna."

Az eszem megáll! Már megint, "ha"! És milyen sanszról beszélsz a svédek ellen? A svédek a góljuk után sem álltak be védekezni, és csak a jóistennek köszönhetjük, hogy a helyzeteikből nem születtek újabb gólok. Aztán megkaptuk az ajándéktizit, meg ami utána jött. Ha létezik érdemtelen pontszerzés, akkor a miénk az lett volna.

"...sőt egészében vállalhatónak tartom a selejtezőkön elért eredményeket és a játékban is voltak előrelépést jelentő momentumok."

Nekem sem az eredményekkel van bajom, hanem ahogy az létrejött. Mert ki lehet kapni jobb csapatoktól, de nem úgy, hogy több mint 40000 ember előtt 180 perc szinte anélkül teljen el, hogy épkézláb támadást vezettünk volna. Gyalázatos játék volt, ahogy gyalázatos játékot mutattak mind Izrael, mind a románok ellen korábban. Ennek fényében kíváncsi lennék az "előrelépést jelentő momentumokra".

GargaPitics 2009.11.16. 23:25:33

Így van. Az az '54-es csapat arra volt hivatott, képtelen volt feltenni az i-re a pontot. És már volt szó róla, hogy a fociban nem mindig a jobb csapat nyer. És olvastam az írásaid - a hozsannáid - azokról a "szupersztárokról", akiket idézőjelbe is tettem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.16. 23:29:48

Stabilabb védelem, sokkal kevesebb potyagól és a selejtezők első szakaszában ígéretes támadójáték. Azt sem szabad elfeljeteni, hogy az őszi selejtezőkre a korábbi húzó emberek közül egyedül Dzsudzsi volt csúcsformában, a többiek sérültek, félsérültek vagy játékon kívül voltak, erre a jóformában lévő Rudolf is lesérül. Ezt is számold bele, amikor Koeman nyakába varrnád a gyengébb játékot. Sajnos nincs több tizenöt-húsznál több használható embernél.

GargaPitics 2009.11.16. 23:39:00

@popp: Merőben máshogy látom, de mindegy.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.17. 00:22:05

@szempontpuska: Katzenbach Imréről nemrég olvastam valami BLSZ-os csapat edzője volt és valami adósságok miatt nyoma veszett.

Kosztolnik?

GargaPitics 2009.11.17. 00:40:25

@popp: "Katzenbach Imréről nemrég olvastam valami BLSZ-os csapat edzője volt és valami adósságok miatt nyoma veszett."

Igazi magyaros történet.
;?)

MB13_fan 2009.11.18. 14:21:24

@GargaPitics: nem tudom ki hogy van vele.. de én a hozzászólásaid után már mindent elhiszek neked.. :)))
süti beállítások módosítása