Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Ligue 1 - #12 Klasszik fantasztik

2009.11.09. 22:37 OJ

Gyerekkorom kedvenc játéka volt egy bábus foci, ahol kimustrált sakkfigurák keltek életre a gyepnek átminősített padlószőnyegen, és mivel eljátszottam az összes, addig előttem ismert gól- és gólhelyzetfajtát, teljesen irreális eredmények születtek, a térdemről meg lekopott a bőr, míg felhoztam az ellenfelet három perc alatt ötgólos hátrányból. Nem volt semmi esélye, hogy hasonló összejöhet a valóságban is, de tegnap este a szerencsével és káosszal beoltott Lyon és OM újabb, felejthetetlen fejezetet írt a közösségi futballélmények sorában. A maradék kilenc bajnoki szinte széljegyzetre se érdemes, de szólunk azokról is - bár olyan ez kicsit, mintha opera után skótviccekkel akarnánk oldani a feszültséget.

Néhány alapvető észrevétel, hogy ne csak tátogjunk: Puel most Gassamát nevezte a védelem jobboldalára, aki nemcsak a vendégtámadókkal szemben tűnt versenyképesnek, de a vele szemben érkező Heinzét is megrajzolta egyszer-kétszer. Bastos és Gomis maradt a padon, így kapott megint lehetőséget Ederson, de Pjanic teljesítménye annyival jobb és kiegyensúlyozottabb, hogy a brazil a múzsa csókjaival a cipője orrán se érne föl hozzá és a többiekhez. A túloldalon a legutóbbi meccseket rendre felfrissítő Konéval próbálkozott DD a görcsös Valbuena és a gyenge Ben Arfa ellenében, nem véletlenül. Hátrébb megszokottá kezd válni, hogy Taiwo posztját Heinze veszi át, teret adva még egy masszív belső védőnek (Hilton) - meg a Lyon jobbszárnyának, lásd azt az enyhén amerikaifocis gólt, amikor a saját térfeléről meginduló Govout a rendezetlen marseille-iek hazáig kísérték. Hasonló pótmegoldás a Lyonnál Toulalan, aki lassan végképp beleőszül a tudatba, hogy egy sorral hátrébb kell megöregednie - vagy abba a komikus öngólba 5-4-nél...

A további, szakmainak tűnő elemzést hanyagoljuk is, mert Deschamps és Puel praxisában se fordult még elő ekkora őrület, ez még nekik is magas. Fordulópontokat is kereshetünk, megmagyarázhatjuk a kacskaringós részeket, de teljesen felesleges, hálásak lehetünk, hogy csak cirka húsz perc erejéig töltődtek be a korábban gondosan elhelyezett fájlok, utána kivetette magából őket a rendszer és a védekezés gyakorlatilag felszívódott. Felmerülhetnek kérdések. Vajon hogyan érezhet az edző, akinek a csapata két gól előnnyel fordul az utolsó tíz percre, mégis végül malaccal csíp pontot? Mit élhetett át a játékos, aki azt hitte, hogy az ötödikkel győztes gólt rúgott? Mi járhatott Lloris fejében, aki többhónapnyi tökéletes produkció után majdnem eltolta az egészet? Végül: vajon hová tűnt az állam? Igen, elég sokan keressük a magunkét. Szétesésig élveztük a francia klubfoci egyik legnagyobb klasszikusát. Az ötödik öt-öt a bajnokság történetében (Fives-Cannes, Club Français-RC Paris 1932/33, Cannes-Red Star 1937/38, Nice-Lille 1957/58) és 1984 óta az első tízgólos mérkőzés. The Game of the Century, ahogy a ligahonlap írja. Megmutatjuk, de elmesélni nem lehet, nem tudjuk. [Lyon-Marseille 5-5]

Két másik helyen is ötször találtak a hálóba, ami eleve se fordul elő gyakran, de minden csak viszonyítás kérdése: a Gerlandban fejenként rúgtak ennyit. Gameiro és Vahirua egymást váltogatva mártották bele a tőrt a Boulogne-ba, összesen ötször suhant át a penge henya szívén is, miközben a bundáskodásba iktatott vacsiszünetben csekkolta az eredményt. Magabiztos, összeszokott focival már két nagyarányú hazai győzelmet hozott le idén a Lorient - ezzel otthonában a leggólerősebb csapata a ligának -, ez kellő intelem lehet a továbbiakban idelátogatók és a tippguruk számára egyaránt. A kicsiket nem tudjuk menteni, hiába történt váltás a kapuban, Koné legalább olyan gyenge, mint Valverde. [Lorient-Boulogne 5-0] Szintúgy ötször zörrent a ketrec Toulouse-ban is, csak a különbség nem volt ennyire markáns. Még visszafogottabb alapállásból indított a Rennes, de mindössze egy félidőn át volt képes lépést tartani a lilákkal. Sissoko megint hozta magát, akárcsak egy pazar összjáték után Gyan, a második játékrészt mégis a Toulouse nyerte, köszönhető ez részben a visszaeső kapusteljesítménynek: Douchez bizony Braaten és Gignac távoli lövésében is benne volt. A Toulouse talán idén először került a felső-, a Rennes meg az alsóházba. [Toulouse-Rennes 3-2]

Ragyogóan tömörödött a tabella középső tartománya, míg az alján csöppet kristályosodtak a dolgok, mert ketten is a legjobbkor ugrottak el az alkonyzóna közeléből. Féltucatnyian maradtak gólképtelen a hétvégén, például a bajnok, a PSG meg a Grenoble is, bár utóbbiak legalább pontot szereztek helyette, ami csodában felveszi a versenyt az öt-öttel. Igen, hosszú hónapok után, tragikus hirtelenséggel adta át a múltnak pontmentességét a Grenoble és még a tarajos jugó se kellett hozzá. Az első lövés a vendégeké volt, aztán feljött szépen a Monaco a Nené-pótlék Mollo és a szintén aktív kapitány Alonso révén, de igazi ziccer nem akadt. Gudjohnsen visszatért, de minek, megint csak a szokásos lomha bálnavadászt testesítette meg, aki mindig lemarad a halvacsoráról, mert kinn mereng a hidegben. [Monaco-Grenoble 0-0] A Nizza egy hajrában talált Rémy-góllal kente el a Párizst, meg a párizsiakba hirtelen bizalmat helyezők arcát. Flúgos egy csapat, szinte csak a nagycsapatokra korlátozza a futballt és akkor még - teljesen logikátlan módon - a szerencse is megtámogatja. Hiába mozgatta meg a lécet két ízben is a PSG, egy lagymatag kontrával nem tudtak megbirkózni. [PSG-Nice 0-1] A Le Mans-nak továbbra sem sikerült a gólcsendet megtörnie, ha azt nem számoljuk, hogy most az ellenfél javára jótékonykodtak, az Auxerre meg ezzel a dobogóra ugrott. Lehetett volna egyenlíteni, de Le Tallec a kapufánál peches volt, a tizinél hitvány. [Le Mans-Auxerre 0-1] Várjuk a gratulációkat a zöldek idegenbeli sikere kapcsán: Janot serénykedett, Payet meg döntött, pedig mielőtt beakadt a lövés a hosszúba, majdnem befalcolt a támadás... [Nancy-St-Étienne 0-1] Hasonlóan irreális gondolat lehetett a Sochaux meccsén vendégre tenni, de valami azt súgta, vége lesz a töréstesztnek és a Lens begyűjt néhány zsíros pontot. Wallemme támadóbb szelleműre állította be a csapatot, de egy védő (Sartre) és egy középpályás (Boukari) góljai vitték sikerre azt: mikor betaláltak idén, a csapat nem kapott ki. A Lens a legjobbkor nyert: a válogatott szünetben elég nyomasztó lehet a vonal alatt tanyázni. [Sochaux-Lens 1-2]

Bajnokot vert a Lille, ezzel megvalósította azt, amit a pökhendi van Gaalnak még felrajzolnia se sikerült rendesen - pedig most nem volt pihentetés meg türelem-győzelem konstelláció, pusztán fáradtság, amit Blanc nem-tudom-mi-történt nyilatkozatokkal próbált palástolni. Az összeszedettebbnek mutatkozó házigazda közelebb állt a győzelemhez, mint a labdákat elszóró, visszafogott lövőkedvű címvédő. Hetven perc robot és egy Gervinho-Frau összjáték után Cabaye vitte be az elsőt, amit Balmont megkísért egy büntetővel, a bajnok pedig elszenvedte harmadik vereségét, de - köszönhetően Toulalan sípcsontjának - megőrízte az elsőség büszkeséggel vegyes terhét.  Az északiaknak minden kimenetelből négy van, 14-14-gyel áll a 14. helyen, mintha csak így akarták volna... [Lille-Bordeaux 2-0]

Az eddig megismert metódusokat felrúgva rögtön egy korai góllal igyekezett irányba állítani magát a Montpellier, de az ilyen hamar pottyanókkal az a baj, hogy sokáig kell védeni az előnyt, egy félidőnél tovább most sem sikerült. A Valenciennes fordítani is megpróbált és ha Szpahics negyedórával állíttatja ki magát, még össze is jöhetett volna, de így ez az iksz így is fenemód értékes a Girard-csapatnak, lévén a piros-fehérek még mindig a liga legügyesebb gólgyárosai az idén. Érdekes, hogy a L'Equipe osztályzatainak tanulsága szerint 2 és 8 közt ingadoztak a teljesítmények, ezt nehezünkre esik elhinni egy döntetlen kapcsán. Kolumbiai erők - Montano és Sanchez - jegyzik a két gólt, extra öröm az országnak, amelynek U17-es válogatottja bejutott a vébé négy legjobb csapata közé. [Valenciennes-Montpellier 1-1]

***

A góllövőlistára pillanatva láthatjuk, Nené mögött ott nyomulnak hatan, Kevin Gameiro viszont kiemelkedik a sorból, mert 6 gólja mellett 4 másikhoz is hozzájárult, őt mutatjuk be most. Csendben, mindenféle ismertség nélkül lesz a srácból gólkirályjelölt, mondogatják, de lassan tényleg be is igazolódik a jóslat. Portugál kapcsolatot idéző neve ellenére Gameiro Párizs környékén született, de a Strasbourgban hívta fel magára a közvélemény figyelmét, kár, hogy nem volt valami nagy szám a csapat, három év alatt tíz gólig jutott. A Lorient-nál már bőven túlszárnyalta ezt, igaz, jó háttér nélkül nem megy a gólszerzés, a Vahirua-Monterrubio duó és a fiatal középpálya egyaránt ütőképes. Válogatottban csak korosztályos szinten szerepelt, a 2007-es touloni torna legjobb játékosa volt: mondjuk, aki a döntőben rúg egy mesterhármast, azt illik is megtisztelni ezzel a címmel.

Tabella

Góllövőlista

Játékunk helyes megfejtését, Toulalan nevét többen is postázták, a sorsolás bjoe0502 nicknévvel dolgozó olvasónknak kedvezett, így két hét múlva egy veszélyes tipposzloppal jelentkezhet a szerkesztőségben.

6 komment

Címkék: francia videó beszámoló összefoglaló lyon szakértelem marseille ligue 1

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr721513479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bjoe0502 2009.11.09. 23:45:38

meglesz alig várom :D

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2009.11.10. 00:30:08

A franc essen bele! Miért kellett a Grenoble-nak pontot szereznie?!!!

Woland 2009.11.10. 02:24:27

VIVE LA FRANCE!!!!!!!!

Hispan07 2009.11.10. 08:55:57

ez a Lyon-Márszely kegyetlen volt, sok ilyen védelem kéne, lenne akkor mulatság :)

viszont én azt hittem, Gameiro azért van kiemelve, mert kvázi az egyetlen fehér, aki gólt lőtt Franciaországban ;)

marvin__42 2009.11.10. 11:15:17

Nem tud valaki HQ összefoglalót a neten? Ezt meg kell nézni, és nem akarom Youtube minőségben...

ZenZo 2009.11.13. 15:00:25

Most volt érkezésem megtekinteni ezt a Lyon-Marseille csodát, hát kemény. Azért kapusposzton rájár a rúd a Lyonra, a Nice elleni csunyaság után ugye... azért ez vicc.
süti beállítások módosítása