A világbajnokások történetét feldolgozó sorozatunkhoz a magyar vonatkozású részt szempontpuska, a magyar futball utolsó nagy korszakát feldolgozó blog egyik szerkeztője, készítette el számunkra. Vele a ma este 21 órakor a RadioQ Izompacsirtamező műsorában is találkozhattok. Ehhez semmi más dolgotok nincs, mint a 99.5-re tekerni a rádiókészüléketeket, vagy a neten a rádió online műsorára kattintani. 

Három mérkőzés. Tulajdonképpen ennyire kell visszaemlékezni, ha a spanyol VB magyar vonatkozását tárgyaljuk. Nade ennél jóval többről van szó. Egy korszakról. Olyan ez mintha egy Olimpiát csupán húsz nap krónikájává degradálnánk. Nos nem az. Legalább két év készülődése, izgalma, feszültsége és extázisa teljesedik ki abban a három meccsben, amit Mészöly gárdája Elchében és Alicantéban megvívott.

Csoportelsőként vívtuk ki az útlevelet Spanyolországba egy olyan csoportban, ahol nem volt pofozógép. Anglia, Románia, Svájc és Norvégia.
Mérkőzéről mérkőzésre küzdöttünk meg a továbbjutásért, kiszenvedve, megharcolva minden egyes pontot, egészen addig a pillanatig, amikor páholyból és elnézően figyelhettük az angolok erőlködését, hogy - a románok helyett - másodikként az oroszlánosok juthassanak ki a legjobbak közé.
Öreg válogatott volt ez. Az utolsó nagy erőpróbája volt. Tudtuk, hogy az EB-re és a mexikói VB-re már alapjában más csapattal kell majd nekivágnunk. Node hagyjuk ezt!
Ott voltak az idegenlégiósaink, Fazekas, Bálint, Martos, Mészáros "Bubu" Müller és az utóbbi két év felfedezettei: Garaba, Sallai, Kiss L., Pölöskei vagy a kipróbált öreg harcosok Tóth J, Nyilasi, Törőcsik, Bodonyi, Csongrádi, Csapó.
A válogatott imponáló teljesítménnyel kivívta a huszonnégyes döntőbe jutást és eközben a hazai futballpályákon egy egészen más mentalitású gárda - a Verebes-féle Rába ETO - legyalulta 102 góllal és 5 pont előnnyel a magyar NB I-et.
De ez már túl későn jött. Mészöly félévnyi tétova, erőtlen és sikertelen kísérletezés után végül mégis a kipróbált csapatát nevezte a VB-re. És hiszem, hogy igaza volt!
Figyelem! A most következő rész szubjektív elemekkel súlyosan terhelt lesz. 1982-t írunk, tizenötéves kamaszként nagyjából a fociőrület csúcspontján járok, ráadásul mindezt egy dél-amerikai országban. A dél-amerikaiakról tudni kell, hogy saját országuk csapatán túl, bármelyik "testvérükért" éppen olyan lelkesedéssel tudnak szurkolni, örülni, sírni, mint szebb időkben a dózsások, fradisták, ETO-sok stb. a Videotonért vagy az FTC-ért az európai kupákban.

Namost a mi csoportunkban volt mindjárt két latin-amerikai gárda. El Salvador és Argentína.
A nyitómérkőzésen - hagyományok szerint - az előző világbajnok Argentína játszott, Belgium ellen. Ez a mi csoportunk! Nem tudtam mi következik, zsigerből mégis, ahogy az argentínok elcsalták az előző világbajnoki címet, nem tudtam nem örülni, amikor a 62 percben Vandenbergh mellel leveszi a labdát és belövi Fillol kapujába. Ha akkor tudtam volna, hogy ez nekünk mekkora baj lesz! De nem tudhattam!
Két napra rá következik a magyar csapat bemutatkozása. El Salvador ellen. Kötelező győzelem. Csak el ne szúrjuk, istenem!
Beültem a TV elé és ezen a napon talán még Anyám is megértette, hogy nem élhet azzal a kivételes női tehetséggel, amellyel hosszas percek tétlensége után éppen egy gólhelyzetnél képesek átsuhanni a képernyő előtt, hogy pont lemaradjunk a meccs döntő mozzanatáról. Ismerős ez ugye mindannyiunknak?! Mondjátok, hogy igen!
Lássuk mit tudunk! A negyedik percben rövid időn belül a második szöglet jön jobbról, Nyilasi a sztartoszférába emelkedik és bólint Tibi, igen bólint. 1:0.
Namost tudnotok kell, hogy egy valamirevaló latin-amerikai szpíker nem hagyja abba a góóóóóóóól "ó" betűjét tíz másodperc alatt. Ez egyfajta követelmény. Olyan mint az úszóknak a szintidő. Nem jópofiból csinálják. A lelkükből jön. És mentségére szolgáljon a kommentátornak, El Salvador, egy testvérország kapta a gólt, de az az "óóóóóó" szólt hosszan és hangosan. Ahogyan kell.
 
Aztán a 11. percben megszökik a baloldalon Pölöskei és 2:0. Majd Fazekas bombája a tizenhatoson kívülről. 3:0. Ez a meccs már megvan. Szünet. Ami a második félidőben történt az már egyfajta extázis. Nem álltunk be - jó magyar szokás szerint - őrizni az eredményt, hanem mentünk előre. Tóth Jokka talán életében először lőtt gólt címeres mezben, aztán Fazekas (5:0) és már magam is elismerően mosolyogtam amikor a salvadoriak belőtték történelmi első góljukat a VB-n a jegyzőkönyvek szerint Ramirez, a közvetítés szerint pedig Zapata révén. Bocsássatok meg, de egyszerűen nem tudtam neheztelni rájuk 5:1-nél. Aztán jött még Kiss Laci háromszor (az egyiket zseniális átemeléssel), Szentes és végül az első és utolsó jogán Nyilasi.  10:1! Értitek ?! 10:1. Történelmi győzelem. A VB csúcs 9:0 volt, amit az - örök referencia - Aranycsapat Korea ellen, és a Jugoszláv-Zaire tartott mindaddig.
 
Nem tudom, hogy el tudjátok-e képzelni azt az érzést, ahogyan másnap, kb. tíz-tizenöt centivel a föld fölött lebegve, bestáltam a suliba. Néhányan mutogattak rám, mondván, hogy ott jön az húngaro, és hogy tíz-egy mi ?! A legrosszabb feddést amit kaptam osztálytársamtól annyi volt, hogy 3:0-nál kikapcsolta a TV-t. Nem bírta tovább nézni. Szemében és gesztusaiban egyfajta méltatlankodás volt, mint akik nem bírtak úriemberek lenni és abbahagyni 5:0-nál, vagy mondjuk 5:1-nél. Hát szabad ilyet tenni? 10:1 ? ez nem túl lovagias "Píter", neked is be kell látnod!
 
Nem láttam be. El Salvador újonc és tapasztalatlan gárdájával a lehető legrosszabb történt, ami történhetett. Kellő rutin és felkészültség hiányában a csapat egyszerűen összeomlott. Csapatuk teljesen szétesett. Egyetlen játékosba vetették hitüket: Mágico Gonzalezbe. A magyarok kedvükre lőtték a gólokat, egyiket a másik után. A közép-amerikaiak többé nem szaladtak bele ebbe a hibába. Belgiumtól 1:0-ra, Argentínától 2:0-ra kaptak ki. Szolíd vereségek.
 
Következett Argentína. Egy döntetlen elég lesz. A belgák, akik nem voltak jobbak nálunk, legyőzték őket a megnyitón. Mészöly összesen hét (!) védővel-védekező felfogású játékossal küldte pályára a csapatot. A selejtezőkön Keegant és Iordanescut is sikerrel közömbösítő Sallai kapta feladatul Maradona őrzését. Meccs előtt megkérdezte Garabát - aki játszott már Maradona ellen -  mit tanácsol, mit tegyen?! Semmit - hangzott a válasz. Mi is egész meccsen csak a hátát láttuk. Így lett.
Azóta a meccs óta, ha azt hallom egy magyar edzőtől, hogy "nem megyünk feltett karokkal a pályára" azonnal tudom, hogy vereség következik. Majd figyeljétek meg! (a másik ilyen fordulat: "a labda gömbölyű").
Az előző VB egyik sztárja, Bertoni a 26., és Maradona két perccel később eldöntötték a meccset. A félidőben 0:2 és mi tele voltunk védőkkel.  Csereként beállt Fazekas, majd később Kiss László, de menet közben nem lehet kereket cserélni. Magunkra húztuk a bizonyítani vágyó argentínokat és ennek meglett a veszte. Újabb tragikus három perc, Ardiles és Maradona révén már 4:0 oda, a meccs kezdett katasztrófális vereségbe torkollni.
Vitray egy becsületgólért könyörög éppen, hogy ne érezzük olyan megalázónak a vereséget, amikor a 76. percben Tóth J. csatárokat megszégyenítő szlalommal előretör, bead  Pölöskeihez és ő bombagólt küld a rövidsarokba. Argentína - Magyarország= 4:1. Másnap azt hiszem kihagytam a sulit.
 
Belgium ellen győzni kell, nekik már a döntetlen is elég. A magyar válogatott jobb csapat volt. És ez a játék képén is meglátszott. Az első félidőben Törőcsik addig cselezett, amíg a belga védelemről visszapattant a labda, Varga "Kacsa" megiramodott vele, átkígyózott a védők között és - bár két csatárunk is üresen várta középen - nem cifrázta, ballal óriási bombát küldött a léc alá. 1:0. Megvan, vezetünk!
A magyar csapat továbbra is jobb volt, támadott. A 64. percben Mészáros kirúgásával Fazekas középen egyedül ugrott ki, már csak a kapussal állt szemben, mire Jean-Marie Pfaff gondolkodás nélkül letaglózta. Manapság ez mérlegelés nélkül piros lapot ér, akkoriban megúszta egy sárgával és megérte nekik...
Már csak alig volt több mint tíz perc hátra, amikor Ceulemans, szólója után középre gurít Czerniatinskynek, aki tizenegy méterről leadott lövésével beírja magát a magyar focitörténelem fekete lapjaira. Oda Edström és Fritz Walter társaságába, szomorú góljával.
Kiestünk. A magyar csapat helytállt, nem vallott szégyent, mint négy éve Argentínában. Csak egy kis szerencse kellett volna az áhított továbbjutáshoz, de nem sikerült. A VB-nek számunkra vége volt. Egy kiöregedett csapat méltó búcsúja volt ez. Nem is sejtettük, milyen szép négy év áll még előttünk. Amikor végigvertük Európát.