Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

2642,926776987-szer amennyit felraktál

2009.10.21. 14:59 _benito

Nyolc meccsen mindössze egyetlen győzelem, és két sovány pontocska a hazai csapatok mérlege a Bajnokok Ligája 3. fordulójának első játéknapján. A durva meglepetésekről annyit, hogy ha valakit megszállt az ihlet, és telibe trafálta az összes eredményt, az 2642,926776987-es osztalékkal számolhatott a nyolc meccsre (csak papíron, a tippmixen találtunk meg tegnapi oddsokat). A Barcelona elszenvedte a sorozat mostani szakaszában szokásos vereségét (bár kicsit korábban, mint szokta), az Inter pedig hozta a szintén szokásosnak mondható egy pontot. Beniteznek akár az állásába is kerülhet a Lyon elleni hazai bukta, úgyhogy elmondható, nem a sztárcsapatok fordulója volt a tegnapi.

Az E csoportban már nagyon úgy néz ki, minden eldőlt, a Liverpool hazai vereségével nem csak azért került nehéz helyzetbe, mert azért nem jár pont, hanem azért is, mert ha a franciák és az olaszok cinkosul összekacsintanak, maguk közt ki is fingathatják az ezért mindent megtevő angolokat. Távozz, sátán, távozz!

A Debrecen viszont folytatja az egy sima, egy fordított menetelést, mert az első forduló után újabb maradéktalan produkcióval virított elő a magyar bajnok. Hagyjuk most a védelmeket, meg az óvodás hibákat, foglalkozzunk inkább Rudolf gyönyörű góljával, és a második félidőben óriási hittel támadó magyarokkal. Nem volt benne az egyenlítés, valószínűleg ha korábban jön a 3. gól, akkor feljebb jött volna a Fiorentina, de ettől még nagyon jó volt nézni, amit a Loki csinált. Herczeg a végén azt mondta, csalódott, mert most szerezhettek volna egy pontot, és abban egyet kell értenünk, ha valamikor, akkor most lehetett volna. Azt kell mondjuk, ez a mi futballőszünk mindenestül.
Liverpool-Lyon 1-2, Debrecen-Fiorentina 3-4

A Barcelona továbbjutásáért felesleges aggódni, még az első hely is elég simának látszik, az Inter ellenben már komolynak mondható bajban van. A csoport utolsó helyén állva már lesz miért idegeskedni Kijevben, egy ottani vereség után már Moratti is összevonná a szemöldökét. Kvízkérdés: vajon hogyan tolná ki mindkettőt a csoportból az UEFA, ha az Inter és a Barcelona kiesésre állna?
Barcelona-Kazany 1-2, Inter-Kijev 2-2

A Sevilla habkönnyű győzelme papírforma-eredmény, nagyon simán hozni fogják a csoportot (és a végén még egy kis lazítás is belefér, miután otthon is felfordították a Stuttgartot), a második helyért viszont nagy harc lesz, a románok ugyanis némi meglepetésre nagyon megrakták Glasgowban a Rangerst (az öngólok meccsén). Őszintén szólva 0,2 centiméternyit feljebb vontuk az egyik szemöldökünket az eredmény hallatán, ennyit ért.
Stuttgart-Sevilla 1-3, Rangers-Urziceni 1-4

Az Olimpiakosz volt a játéknap egyetlen hazai pályán nyerő csapata, a Liege elleni győzelem nem született meg könnyen, de legalább összejött, ezzel még jobban tudjuk, amit eddig is tudtunk: a görögök és az angolok mennek tovább. Az Arsenal annak ellenére első helyen, hogy csak egy pontot hozott el Alkmaarból.
AZ-Arsenal 1-1, Olimpiakosz-Standard 2-1

A ma esti kínálatban már lesznek azért jóval komolyabbnak ígérkező meccsek is, de a heti formát nézve lehet, hogy pont ez lesz a laposabbik játéknap. A forduló két rangadója a Real Madrid-Milan, és a Bordeaux-Bayern lesz, mindkét párharcnál van olyan fél, amelyik még csúnyán ráfaraghat, ha ki talál kapni. Most nincs tőlünk sem három dolog, csak Jó mulatást a mai meccsekhez is! A párosítások:

B csoport: CSZKA Moszkva-Manchester United (18:30), Wolfsburg-Besiktas

A csoport: Bordeaux-Bayern München, Juventus-Maccabi Haifa

C csoport: Real Madrid-Milan, FC Zürich-Olympique Marseille

D csoport: FC Porto-APOEL, Chelsea-Atlético Madrid

158 komment

Címkék: beszámoló beharangozó bl három dolog beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr101465509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JokerZ 2009.10.21. 18:52:18

baszott durva gyerekek. a sokak által megálmodott 4-2-3-1-gyel kezdünk. ferrara nst-t olvas, remélem megtartja a jó szokását.

böfi - zebina, canna, chiellini, grosso - melo, poulsen (...) - camo, diego, giovinco - trez (végre!)

4-0-át tippelek, megindulunk felfelé.

Lacóka 2009.10.21. 18:54:41

Tud vki streamet a MU meccshez?

mann 2009.10.21. 18:57:30

Jó kis meccs eddig. Sheasy, Neville sarkazgatnak :)
Fabio egészen remek.

Titi120 2009.10.21. 19:08:22

Az esti meccsekhez annyit, hogy a Bordeaux - Bayern X1 -nek néz ki totónyelven, a Marseillenek szerintem most végre adni fog a gép Zürichben, a Milan öregjei meg fel fogják szívni arcukat és ráncaikat felvarratják újra. Nem lefutott az a meccs sem.

Jo_Jo 2009.10.21. 19:09:23

Gary Neville ballal teker a jobb felső felé!! Már ezért megérte megnézni a meccset :D

ZenZo 2009.10.21. 19:11:20

@mann: nem rossz, de ha ezt a ManUt otthon nem rakja el a Moszkva, akkor lebuzizom őket :)

És lehet, hogy nem először mondom (naná hogy nem), s biztos mindenkinek vannak ilyen emberei a rivális csapatokban, de nehezen tudok felülemelkedni azon, hogy Nani szintű futballistának nevezett organizmusok pályára léphetnek ManU mezben, ha ez az idegenbeli épp nem is olyan szép...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.10.21. 19:15:17

Éppenséggel a United idei mezei nem sikerültek szerintem túl szépen. De komolyan, nehezen tudom elképzelni, hogy ez ne döntetlen legyen.

Lacóka 2009.10.21. 19:16:37

@Boodler: köszi. Azt hittem, a diginél ez csak a loki meccsre vonatkozott. Kezdem őket megkedvelni.

d3vnull 2009.10.21. 19:17:42

@ferenck: "raadasul csoro ovrebot (mint altalaban minden cselzi-kiesessel vegzodott bl-kuzdelem) birajat annyira "kicsinalta" az ujgazdag senkihazi londoni csapat segget nyalo media,h garantaltan a barca ellen vezetne barmilyen meccset is."
Te nagyon sötét vagy. De legalább koncentrálni kell a hülyeségre amit írsz, mert ékezet nélkül, rövidítések és elírások nehezítenek.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.10.21. 19:17:45

@Titi120: nagy baj lenne, ha nyerne a Bordeaux, mivel a Juve garantáltan be fogja húzni a kötelezőt és a csoport harmadik helyéről várni a tavaszt a felfújt arcú franciák ellen nem egy élményfürdő

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.10.21. 19:18:51

Istenem, azok a régi szép idők, amikor a Viasat kedden és szerdán is két-két meccset adott le...

pepe11 2009.10.21. 19:22:00

Komolyan, ennél még egy MU-Villareal is izgalmasabb:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.21. 19:25:18

@Zlatan: Marchisio sérülésével ez a legkézenfekvőbb. Giovinconak remek alkalom, hogy fakítson. Remélem, hogy nyer a Juve és kikap Bayern.

sAp 2009.10.21. 19:26:29

@Jo_Jo: ne is mondd bmeg, a szokásos ötévenkénti kapuralövése jóra sikerült:),majdnem lefordultam az ágyról, ha az bemegy komolyan elmentem volna venni egy neville-mezt. (ja és csak most nézem,nem is tudom eddig hogy nem tűnt fel 10 év alatt,hogy az apját Neville Neville-nek hívják:))

nils_h 2009.10.21. 19:30:48

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: belenéztem én is a digibe a szünetben, hát.... Csiszár katasztrófa, Pisont, mintha viszgázna, úgy makog.

Glory 2009.10.21. 19:31:22

vhol hallottam, hogy van megoldas arra, ha kulfoldrol akarod nezni a digi-t. vki tudja mit kene tennem??

sAp 2009.10.21. 19:33:41

amúgy meg jó kis csapat ez a cszka (bár a meccsből még csak 15 percet láttam),csupa jó fiatal név - dzagoev,necid,mamaev,akinfeev,krasic (ő már nem sokáig),guilherme. párat a unitedban is el tudnék képzelni a jövőben,akinfeevnél kezdve:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.21. 19:34:48

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Majd ha nem beszél a Jenő ekkora ormótlan baromságokat, akkor nem oktatják ki. Dodótól meg jó volt a műfű azért nem tatami duma.

Pisont István pedig továbbra is a legnagyobb király!

Glory 2009.10.21. 19:38:28

@nils_h: nem, mert azt irja hogy ahol en vagyok ott nem foghato

Glory 2009.10.21. 19:39:14

@Glory: A tartalom az Ön szolgáltatási területén nem elérhető.
This content is not available in your area.

capor_ 2009.10.21. 19:39:57

Borzalmas ez a CSKA-MU meccs...

WallyB 2009.10.21. 19:41:55

A végén még hideg lesz Moszkvában... itt is lehet nézni:
www.rojadirecta.com/freedocast/5320426E31DA213B109A

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 19:43:54

most azért volt egy kis néznivaló: Berba sárgát kapott színészkedésért (pedig...), aztán Fabio majdnem összehozta a moszkvai vezető gólt

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.10.21. 19:44:02

@nils_h: Brutálisan rossz, ennél már lejjebb csak a Story TV-s EL meccsek vannak.

@popp: Én nem védtem szegény Jenőt, csak megjegyeztem, bocsi. :) Pisont se villog, még Dodó aki elmegy.

capor_ 2009.10.21. 19:45:17

@divi: Berbatov esése elég színházira sikeredett, megérdemelte a sárgát :)

nils_h 2009.10.21. 19:46:39

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: szerencsére nincs tévém, csak belenéztem. furcsa is a magyar kommentátor...

@capor_: @divi: most egy kicsit tényleg jobb, de már majdnem elaludtam.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 19:46:51

óóóóó Akinfejev te jó ég, nagyon kellene Edwin után...

sAp 2009.10.21. 19:48:15

ezt az előző VdS kicsúszást meg foster simán benézte volna, de legalább 11esre. ennyit számít az öreg...

mann 2009.10.21. 19:49:24

@divi: ez megfordult az én fejemben is. Inkább ő mint PIG vagy Foster.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.21. 19:50:18

Neville-t vagy öt éve nem láttam ilyen jól játszani.

nils_h 2009.10.21. 19:51:48

@sAp: tényleg jól nyomja. Egyszerűen nincs kérdés 16-on belül, annyira magabiztos.
Ennek a Necidnek a feje meg mindig Solksjearra emlékeztet :)

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 19:52:12

@mann: igen, sajnos ők egyszerűen kevesek. Foster talán majd jó lehet, de még nem. Jövőre pedig megoldást kell találnunk...

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 19:53:48

basszus a wolfsburg hogy tudott 3at rúgni Akinfejevnek? :S

Glory 2009.10.21. 19:54:51

@divi: de fosternel nincs majd. nem 20 eves o mar sose lesz igazan jo kapus.

sAp 2009.10.21. 19:58:35

@Glory: sajnos szerintem is,egy évvel fiatalabb kuszczaknál,és ő még mindig a nagy ígéret, korrekt kapus lehet belőle (már most is az), de nem feltétlenül united kezdő szintű (ez már többször kiderült,mint az hogy van olyan).
akinfeevről eddig az volt az egyetlen kételyem, hogy kicsit alacsony,ehhez képest teljesen magabiztos,és még mindig csak 23 éves...
neville meg király:)az a beadása naninak a régi szép időket juttatta eszembe.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 19:58:44

@Glory: van benne valami. de én mégis úgy érzem, ő ahhoz túl jó, hogy nálunk 2. számú legyen... Ha nyáron jön valaki elsőnek (amit én szeretnék :) ) akkor szerintem nem marad sokáig. Kuszczak pont olyan kapus, aki végigül szó nélkül egy szezont a padon, Foster szerintem most már nem.

mann 2009.10.21. 19:59:29

@Glory: ezt érzem én is. De SAF hozza a formáját kapus kérdésben és kiáll Ben mellett, pedig szerintem nem jobb egy átlagos kapusnál az angol.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.21. 19:59:31

@Mr.AT: no, hát köszönöm, de azért meg kell védenem a többieket valamelyest. egyszer majd leírom, hogy működik az nst (amikor működik, vehehe), mert elég frusztráló látni néha, hogy 'méé nincs máá beharang', és társai.

nem azért, minden ilyen felvetés jogos, csak a szerencsétlen felépítés miatt nehézkes sok mindent úgy intézni, hogy meg is legyen csinálva, meg jó is legyen, meg időben is legyen... mert sokan profi működést várnak tőlünk, pedig semmilyen feltétel nem adott hozzá.

nem szeretnék belemenni, majd egyszer felrántjuk a függönyt egy napra.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:01:29

@Glory: na igen, ebből a szempontból Barthez-feeling: nagy bravúrok és hatalmas bakik...

nils_h 2009.10.21. 20:03:20

@_benito: nem a többiket ekéztük (vagy nem nagyon:), hanem téged fényeztünk, tesvér!

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:08:25

na, kapufa. akkor most már kikapunk?

Boodler 2009.10.21. 20:08:35

Azér' ez nem volt csúnya...

Jo_Jo 2009.10.21. 20:08:40

Valencianak nagyon megcsinálták a helyzetet, kár h nem befele pattant...

sAp 2009.10.21. 20:08:46

ez a támadás elég jól nézett ki baszki...

Glory 2009.10.21. 20:09:40

az a jatek te joooooo eg:D
hol vagy csoncson??????????????????????

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:11:34

@Glory: tudod hogy csak akkor néz United-meccset, ha a Barca ellen játszik a csapat :)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.21. 20:11:47

@nils_h: vágom, brotha, csak azt akartam mondani, hogy egyedül nekem kötelességem, úgyhogy kevésbé érdemlem a dicsfényt (még ha jól is esik, mittagaggyam)

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:12:25

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL

Magnetico 2009.10.21. 20:14:01

egy élmény volt a CSKA-ra fogadni, legalábbis az 1X-re

Glory 2009.10.21. 20:14:02

amugy ez a valencia miert nem orul a goljanak????

capor_ 2009.10.21. 20:14:25

ez olyan tipikus MU... szar meccs, de csak begyötörtek egy gólt a végére

sAp 2009.10.21. 20:14:34

szép volt. visszafogott játékkal is megvan,úgy tűnik.

Glory 2009.10.21. 20:15:44

@Glory: goljainak. mindig csak lehajtja a fejet.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:16:21

@Glory: ő egy ilyen szerény gyerek, nem egy Arshavin ;)

mann 2009.10.21. 20:16:41

Fabio már megint.... Elképesztő, hogy a két pumukli lépten-nyomon lesérül.

Matteo_B 2009.10.21. 20:17:05

@Magnetico: nekem is élmény a tippmixemre nézve...

sAp 2009.10.21. 20:17:08

ezt a kis szögletet nem értem,biztos vmi kurvajó formáció van rá,de eddig nem nagyon jön ki,pedig azért tavaly volt egy pár vidic fejesgól...

sAp 2009.10.21. 20:19:22

és így csinál meg egy kapus egy lövőcselt,nem úgy mint foster a city ellen...:)(de nem akarok nagyon ben ellen beszélni,mert én bízom benne mint állat ennek az idénynek a végéig)

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:21:20

megvan, huhh... mondjuk lehetett volna kettő is, ha Anderson kicsit hamarabb lövi el...

Glory 2009.10.21. 20:21:42

@sAp: en meg nem. remelem az oreg telen vesz vkit.

capor_ 2009.10.21. 20:23:03

borzalmas meccs volt. Hihetetlen, hogy a CSKA nulla veszélyt jelentett a meccsen...

ZenZo 2009.10.21. 20:24:12

Hát akkor ígéretemhez híven: búúúzi, búúúzi... a második félidőt nem néztem, volt jobb dolgom is, de azért illett volna, kedves CSKA. Otthon a tartalékot.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.21. 20:25:07

@sAp: Azért az utolsó negyedórában nagyon jól játszott az Utd. ez a Valencia gyerek is megállja a helyét pedig nem könnyű ez Cé posztján.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:25:27

azért rossz meccs ide vagy oda, Moszkvából és Isztanbulból elhozni 3-3 pontot nem rossz...

Boodler 2009.10.21. 20:27:09

@divi:

+ nem volt egy igazán hajtós meccs, jól jön ez a Liverpool ellen.

Titi120 2009.10.21. 20:27:40

@mocsing:
Robbery nélkül sajnos nekem ez inkább 1-esnek tűnik mint vendégnek, de az iksz ettől függetlenül kinéz.

mann 2009.10.21. 20:28:00

Ennyi kellett és nem több a csapattól. A Pool elleni rangadó előtt érthető, hogy nem törték össze magukat.

psychocska 2009.10.21. 20:28:49

Hát ez a csiszár botrányosan, elmondhatatlanul, alulmúlhatatlanul fogalmatlan egy hülye. Kíváncsi vagyok hol tanulta, hogy mindig bele kell vágni a másik szavába... Egy igazi ősbunkó.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 20:29:50

@Boodler: ja, főleg ha megszületik addig a kis Rooney :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.10.21. 20:30:13

@mocsing: Milyen tavaszt, még ősszel lejátszák a csoportkört. Ha viszont csak allegórikusan gondoltad, akkor bocsesz.

Mr.AT 2009.10.21. 20:31:30

@_benito: Nézd, vágom. Nyilván nagyrészt az egész full önálló, saját és legfőképp tisztán nonprofit vállalkozás, mint minden "blog", mégha mostanra már túl is nőttetek egy klasszikus blog fogalmán.

Ennek megfelelően a szemszögetekből a normális hozzáállás a "miért nincs új poszt?" rinyálásokhoz nyilván az lenne, hogy "mert CSAK, kussoljatok férgek, majd dobunk csontot, ha úgy tartja kedvünk", tekintve, hogy mi, mint kommentelők semmivel nem honoráljuk a ti munkátokat - ami meg nem kevés. Qrva nagy meló 3naponta tényszerű, részletes, szórakoztató és eredeti stílusú, jó meglátásokat tartalmazó 8-10 bekezdéses szösszeneteket kreálni.

Én személy szerint nem is értem, miért csináljátok. Ha az embernek van egy többé kevésbé normális 1. párkapcsolata, 2. releváns munkája, 3. normális, nem 2 emberből álló baráti köre, emellett még esetleg 4. családja, 5. igénye arra, hogy karban tartsa a testét, és 6. hobbija, akkor jellemzően átlag 190 órát máris betáblázott magának a heti 168ból. És akkor még nem is aludt.

F*sznak sem hiányzik még egy napi gyakoriságú, rengeteg munkát igénylő meló, amiért semmit sem kap az ember cserébe, s aminek az eredményét mindenféle kritikus, arrogáns k*csögök, amilyen pl. én is vagyok, rendszeresen nagy nyilvánosság előtt lefikázzák. (Ahhoz meg ugyanakkor nyilván nem pörög elég jól, hogy komoly reklámbevételeket generáljon hirdetésekből - meg hát nem is minden esetben feltétlen PC a tartalom, amivel egy klasszikus multi feltétel nélkül és mindig azonosulni tudna.)

(Egy vad, egyelőre átgondolatlan, s jelenleg ötlet szintjén beugrott ötlet: szerintem tegyétek fizetőssé a blogot. Én a magam részéről egy havi jelképes összeget minden további nélkül fizetnék egy account-ért. Gőzöm sincs, hány látogató olvas bennetek rendszeresen, de ha csak a rendszeresen hozzászóló 2-300 regelt usert veszem alapul, pár ezren biztosan lennének. Ha mki csak havi 100-200 HUF-ot fizetne a tartalomért, nektek máris megérné.)

Tika_ 2009.10.21. 20:39:38

OFF
@Mr.AT: mindig röhögök ezen a sík demagógián. Ja, saját, a-ha, azért hívják, az index blogjának, az meg közismerten tök nonprofit, persze

ON
legalább kipróbáltam, hogy akadásmentes a stream akkor is, ha megy a dc++ a háttérben :)) (2. legkisebb chelloval). 1. félidőben MU meccsen a kommentátor kb. 0-szor emelte fel a hangját, így alig néztem (ez még szarabb lehetett, mint tegnap a Barca, pedig Barca-szurkolóként mondom, az q fos volt)

zsakfos 2009.10.21. 20:41:08

@Glory:
Azt nyilatkozta azért, mert gyerekkorában CSKA drukker volt...

Glory 2009.10.21. 20:55:26

@Tika_: nem volt ez olyan rossz. mi uraltuk a jatekot a moszkvanak nagyon helyzete sem volt. az volt amit mi akartunk. volt egy ket nagyobb helyzet (az a sokpasszos kapufas akcio ha bemegy az ev golja-legalabbis nalam). amugy pedig ez a fabio ha megerosodne meg none per centit melto parja lehetne evranak.

czudarpesta 2009.10.21. 21:04:55

Dida, te atyaúristen...

Glory 2009.10.21. 21:12:21

amugy ez a kor rekord ongol mennyiseget fog hozni, ert a porto is ongolt lott--vezet az apoel

mann 2009.10.21. 21:15:24

@Glory: hát kb., de szerencsére Ben nem keres annyit :)

Glory 2009.10.21. 21:17:34

kicsit off: kire hasonlit (szerintem) nagyon durvan leonardo (foleg az a leonardo aki meg jatszott-nem most 40 evesen)

Glory 2009.10.21. 21:18:56

upsz a bayern bajban mostmar

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2009.10.21. 22:11:38

real-milan: 1-2

erre nem tettem volna!

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.10.21. 22:24:38

@Glory: meg a bayern is öngóllal vezetett, ja
süti beállítások módosítása