Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Szóljatok a köpcösnek! - PL 6-7. összeharangozó

2009.09.26. 15:40 Alapvonalszippantó Hapci Benő

 Olyanok vagyunk (már a blog angol szekciója), mint a Manchester United. Szenvedünk, gürizünk, balfaszkodunk, mezőnyfölényünk jobbára meddő; ám az utolsó utáni pillanatban valahogy csak behúzzuk. Ami az MU-nak Bellamy és Given, az nekünk a MÁV és a közművezetékeket szétgyakó építőmunkások; igaz a mi dolgunk annyival nehezebb, hogy nekünk nem intéz nyolcnapos hetet az illetékes sporttárs. Rövidre zárva tehát: itt a poszt, nesztek. Hajtás után az előző forduló csúcsmérkőzéséről olvashattok bővebben, a többi meccset csak finoman érintjük, mint Adebayor van Persiet; na meg kicsit harangozunk a mostani hétvége találkozóiról is. 

A manchesteri városi rangadó már csak azért is hatalmas élményt jelentett a számomra, mert két nagytudású kollégám, pöte és habitang társaságában izgulhattam végig – és ezen a szellemi ballasztként funkcionáló, az igazi futballt a Bundesligában megtalálni vélő heinrich kolléga jelenléte sem tudott érdemben rontani. Bár az élő közvetítés ötletét (mondanom sem kell, mekkora meglepetés volt számomra a felelőtlen ígérgetések beszüntetését többször megfogadó kollégám élő közvetítés várható megjegyzését olvasni az előző, maratoni beharangozóban) – a szombati események terhét nyögve hamar elvetettük, én azért igyekeztem elraktározni az elhangzottakat. 

Mivel pöte kolléga és jómagam is inkább egy kis- vagy legfeljebb középcsapat sikeredzőjeként tudjuk elképzelni a Man City mesterét, érdekes volt hallani például habi véleményét, aki szerint Hughes azért elég nagy sztárokkal játszott együtt ahhoz, hogy ne okozzon neki problémát megtalálni a hangot egy ilyen, egóktól zsúfolt öltözőben sem. Nyilvánvaló, hogy a Citeh-t még bőven work in progressként kell kezelni, ám ami a második félidő egy jó húszperces szakaszában történt, az teljesen elfogadhatatlan egy (legalább) a top fourt megcélozó csapattól. Érthetetlen, hogy adhatták át szinte teljesen a labdabirtoklást a Unitednak, ahogy az is, amit a harmadik egyenlítő találat után műveltek. Ugyanakkor néhány egyéni teljesítmény több mint bíztató volt: az idény egyik nagy kérdése a kékeknél ugye az, hogy ennyi potenciálisan destruktív, nehéz alkatból ki lehet-e hozni egyáltalán egy nyerő csapatot. A szezon eddigi húzóemberét parádésan helyettesítő Bellamy példája is azt mutatja, hogy amíg ilyen embertelen bizonyítási vágy hajtja őket, addig a válasz egyértelműen igen

A Unitednál épp ellenkező a helyzet: náluk inkább néhány egyéni teljesítmény (pl. Foster, Ferdinand) okozhat fejfájást, ám addig nincs gond, amíg csapatként valahogy mindig megoldják az előttük álló feladatot. Ugyanakkor például Fletchert nem lehet nem kiemelni, sőt, a unitedos kommentelőtábor Fletcher-idolizáló lendületét egy érdekes adattal támogatnánk: a MU 2008 áprilisa (West Ham – MU: 2-1) óta egyetlenegy alkalommal kapott csak ki a skóttal a soraiban: a Fulham ellen még tavasszal, amikor a 17. perctől emberhátrányban játszottak.

A mérkőzés utolsó 20 percében természetesen Michael Owen szolgáltatta a társalgás fő témáját az NST főhadiszállásán: mikor, ki helyére, egyáltalán álljon-e be: pötével döntetlennél nem húztuk volna meg a cserét, én pedig ahhoz is ragaszkodtam volna, hogy semmiképpen se Berbatovot váltsa: habi természetesen kijelentette, hogy Owen fejjel is jobb a bolgárnál („Berbatov helyzeteiből legalább egy gól, ha Owen áll ott”), érveim tarthatatlanok tehát. Végül persze Ferguson tudta a legjobban: épp időben szólította a partvonalhoz a köpcöst, MO7 pedig csak megmutatta, mire osztanak aranylabdát. 

Az FA által hagyományosan az Old Traffordban tesztelt szabálymódosítási javaslat, a 100 perces mérkőzések körüli vitát kicsit unjuk már, nem bírjuk megállni viszont, hogy ne idézzük a társaságunkban tartózkodó hölgy meccszáró megjegyzését az ünneplő vörösökről: „De hogy tudnak ezek után örülni?” 

Man Utd - Man City 4-3 

Az ágyusoknál Gallastól Vermaelen vette át a gólfelelős szerepét: mi sem mutatja jobban, mennyire idétlen csapat ebben az idényben az Arsenal. Amíg azonban a náluk egyértelműen gyengébb csapatokat ilyen magabiztosan tudják lerendezni, kapnak némi haladékot arra, hogy kitaláljanak valamit a küzdelmes meccsekre is. Januárig például bőven elvégezhet Fabregas egy intenzív vezetői készségfejlesztés tanfolyamot. A Wigannél nagyon hiányzik valenciaami.   

Arsenal - Wigan 4-0

A Villánál jó döntés volt az Agbonlahor-Carew csatárduóval kezdeni, az első pillanattól igen komoly támadójátékot vezetett elő a csapat, így még az első félidőben eldöntötték a meccset, hiába javult fel a Portsmouth a második játékrészben. Jó 25 éve a Leicester City kezdte olyan szánalmasan az első osztályú bajnokságot, mint idén a Pompey. Ha januárban nem alkot valami nagyot az arab...  

Aston Villa - Portsmouth 2-0

Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás, mondja a bennünk szunnyadó Népsport Tibi. A Stoke szurkolói valószínűleg máshogy gondolják, sőt, talán még a boltoniak is: mindenesetre az utolsó előtti percben befújt tizenegyes nem volt elég ahhoz, hogy vigyorogva hagyják el a nézőteret.  

Bolton - Stoke 1-1

A Burnley megszokott egy sima - egy fordított kampányában most az előbbin volt a sor: David Nugent kölcsönvétele mindenesetre faszipántos húzás volt. A Sunderlandnél van még munka bőven.   

Burnley - Sunderland 3-1

Ha nem Myhill védi a Hull kapuját, sokkal simábban is nyerhetett volna a Birmingham. Ez a Benitez pedig nem csak jó nevű, de jó képességű spíler is. A Hull viszont ki fog esni, most szólunk. 

Hull - Birmingham 0-1

A Liverpool ismét sikeresen megnehezítette a saját dolgát, az eddigi necces meccsekkel ellentétben azonban van egy igencsak megnyugtató újdonság, mégpedig Torres pazar formája. A vörösök pontrúgások elleni védekezéséről viszont egyszerűen nem vagyunk hajlandóak beszélni a továbbiakban. 

West Ham - Liverpool 2-3

Furcsa egy meccs volt a londoni rangadó: a Tottenham játékában több látszott az elején, Modrics kínzó hiánya mellett viszont a későbbi csapásokat nem bírták lábon kihordani, sérültlistájuk lassan a tavalyi Newcastle-éhoz hasonló terjedelmű. A Chelsea mindenesetre egybe' van, mint Samu nadrágja: kíváncsian várjuk az első komoly ellenfél elleni meccsüket. 

Chelsea - Tottenham 3-0

Az Everton most már egyértelműen magához tért a szezoneleji padló után: a védelmen ugyan van még mit csiszolni, a töketlen Blackburn ellen azonban nem kerültek bajba. Elöl pedig elég bíztató a helyzet; már amennyire bíztatónak lehet mondani egy olyan támadósort, ami hosszútávon akar Louis Sahára építeni. 

Everton - Blackburn 3-0

A Wolves Rory Delap Greg Halford spéci bedobásaira építve (a meccs döntő részében) Ebans-Blake és Kightley nélkül is lebuzizták a Fulhamet rendkívül atletikus játékukkal. Mást erről sajnos nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki.  

Wolverhampton - Fulham 2-1

 

 Miután a legutóbbi alkalommal szánalmasan méltatlannak bizonyultam szeretett mesterem módszerének követésére, ezúttal 360 fokos fordulatot végrehajtva, homlokegyenest ellenkező taktikát választva a Tudományhoz fordultam a tippelés folyamán. 

Mi a tudomány? - kérdezhetitek persze, a válaszom pedig egyszerű, és vélhetően egybecseng a honi kommentátor-szakma krémjének véleményével is: a tudomány nem más, mint számok, számok és ismét csak számok

A tét hatalmas: vajon sikerül-e kozmetikáznom pöte kolléga múlt heti vereségét (pöte-alnyuszi: 9-12), és főképp: lekerülhet-e hétfőre a fejemről a szégyenrejtő papírzacskó?

A Pompey kapta a PL-ben eddig a legtöbb gólt az első félidőben; az Evertonnál viszont Louis Saha a 200. PL-meccsét játszhatja. Az eredmény ezek ismeretében nem lehet más, mint: 

Portsmouth - Everton: 1-1

Ha megtudjátok, hogy a Birmingham és a Bolton már több mint 10 éve nem játszott gólnélküli döntetlent bajnoki mérkőzésen, nyilván ti is azt gondoljátok, épp itt az ideje ennek az eredménynek. A Bennett játékvezető viszont épp januárban lesz 49 éves, ennek ismeretében némiképp módosítanunk kell a tippünket.

Birmingham C. - Bolton W.: 1-1

A Villa az 1998-99-es szezon óta nem kezdte ilyen jól a bajnokságot; ugyanakkor szinte napra pontosan 109 éve annak, hogy a Blackburn a jelenlegi otthonába, az Ewood Parkba költözött. Ezeknek az információknak a birtokában már könnyű a dolgunk. 

Blackburn R. - Aston Villa: 1-1

A Liverpool 74 alkalommal találta el a kaput ebben a szezonban, a Tigrisek viszont 102 alkalommal szabálytalankodtak. Csak egy eredmény születhet tehát: 

Liverpool - Hull C.: 3-1

A Stoke utoljára 1984-ben győzött a United ellen. Az, hogy O'Shea 350. mérkőzését játszhatja csapatában, minden kételyünket eloszlatja.

Stoke C. - Manchester U.: 1-2

Az eddigi 18 Premier League szezon során mindössze hatodik alkalommal fordult elő, hogy a Tottenham 10 vagy több gólt kapott az első hat fordulóban. Van még kérdés? 

Tottenham H. - Burnley: 2-1

A Wigan a legtöbb fejesgólt kapta be a mezőnyben (négyet), Michael Ballack pedig ma 33 éves. Ez csak egy dolgot jelenthet.

Wigan Athletic - Chelsea: 1-2

A Fulham a naptári évben még nem játszott döntetlent hazai pályán, szemben az Ágyúsokkal, akik már ötször találták el a kapufát ebben a szezonban.

Fulham - Arsenal: 1-1

A Wolves 1993 szeptemberében tudott utoljára győzni a Sunderland otthonában. Darren Bent 7 kapura tartó lövéséből viszont 5 gól lett az idén. 

Sunderland - Wolverhampton W.: 1-0

Craig Bellamy 98 bajnoki találatnál jár, a West Ham pedig idén még nem győzött a táblázat első felében tartózkodó csapat ellen.

Manchester C. - West Ham U.: 4-1

Ellenfelem - ismét egy régi tartozást kiegyenlítve - nagyon_halott kolléga lesz, íme az ő tipposzlopa: 

Portsmouth – Everton 1-2                 

Birmingham City – Bolton Wanderers 1-1              

Blackburn Rovers – Aston Villa 2-2            

Liverpool – Hull City 4-0                 

Stoke City – Manchester United 0-1                       

Tottenham Hotspur – Burnley 3-1               

Wigan Athletic – Chelsea 0-2                      

Fulham – Arsenal 0-2

Sunderland – Wolverhampton Wanderers 3-1

Manchester City – West Ham United 2-1

175 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr671408302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.26. 18:53:02

@badblood: Na jó, elintézem:)
@Woland: R Kínt szerintem megint leigazoljuk. Hát van Rafánál normálisabb edző?

Woland 2009.09.26. 18:54:24

@bag:

"miatta buktunk tavaly" - nem azutan csuszott le a Pool az elso helyrol hogy Keane-t visszaadta Rafa a Tottenhamnek? tul sokat tulajdonitasz az irnek. kivancsi lennek, a legutobbi bajnoki cim ota eltelt eveket is mind egy-egy jatekos szamlajara irod? : ) vagy csak Keane-nek sikerult a bravur?

bag 2009.09.26. 18:55:06

@crouchy: én még emlékszem a vele felálló "csatársorra" és a 0-0ás rémálmokra. akkor Torres sérült volt, ugyan kinek kellett volna gólt szereznie szerinted?

Data4u 2009.09.26. 19:01:39

ha r.kin rúg még 3* egy ilyen kört, akkor mondjuk nem fogom ennyire utálni.
'forgiven not forgotten'
coruchy for sub-president
defoe for president :-D

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.09.26. 19:01:56

De szarul játszunk, gera bezzeg osztja a forintos labdákat, meg ment arsa elöl... De még így is meglehet, mert már így is zavarba hoztuk a fham védöket. Gó gúnárok!

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.26. 19:09:39

Ja, a Liverpool messze a legtöbb gólt rúgta a PL-ben, lassan kezdem hinni, hogy meglesz ez. És épp a 20. évfordulón...

Strigo 2009.09.26. 19:14:43

Giggs tavalyi "életmű" év játékosa díja kissé elhamarkodott volt.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.26. 19:20:53

remélem, Giggs beáll hozzánk a második félidőben és ad 2 gólpasszt... egyelőre nem látok sok pozitívumot...

bag 2009.09.26. 19:22:22

@Woland: nem sorolom fel a vele született 0-0kat.
A Pool történetének legsz@rabb játékosa. Szégyen h viselhette Keegan és Dalglish mezét.
Az előző években sajnos nem volt bajnokesélyes gárdánk, tavaly igen, de az ő minősíthetetlen "hozzállása" vezetett a kínos 0-0khoz.
szégyellje magát és az is aki idehozta.
Nem felejtünk!

badblood 2009.09.26. 19:25:09

@Kisvárosi Fojtogató:
Előre is köszi! Maj' valamit pottyantok a lóvéból... ha lesz... :))

Woland 2009.09.26. 19:35:01

@bag: oke latom hogy a kronikus keanophobia tuneteit nem csak poenbol szinleled. : )

szerintem se egy Berbatov vagy Torres a srac, de hogy a PL egyik megbizhato csatara az tagadhatatlan. ha a Spurs-ben megy neki a Pool-ban meg nem ment akkor szerintem ez csak azt mutatja hogy egyik helyen tudta az edzo mit jatszasson vele masik helyen meg nem.

de reszemrol ennyi a Keane-tema, nincs nalam ellenszerum : )

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.09.26. 19:37:59

@Woland: bag az én emberem, hosszú ideje megbízható teljesítményt nyújt Kínnel kapcsolatban :)

Amúgy elég radikális felfogás egy az egyben az edzőre kenni, objektíven nézve is csúnyán benne volt Robbie.

bag 2009.09.26. 19:43:41

@heinrich: köszi a támogatást, végre egy szakmai érv.

nordsee 2009.09.26. 19:56:24

H. B. I.: "a legtöbb váratlant a Fulhamben Gerától várhatjuk"

Viszlat 2009.09.26. 20:02:30

Megint lemaradtam a meccsünkről, lassan krónikus meccshiányban fogok szenvedni... Jelzi ezt az is, hogy képes vagyok Arsenal stream-et nézni, csak, hogy egy kis focihoz jussak. :O

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.26. 20:06:26

Most olvasom az indexen, mert PL meccset utoljára 1914-ben láttam, tényleg, angliában már megfoghatják kézzel a lasztit a kapusok?, szóval most olvasom, hogy a pool megint szögletből kapott gólt.

bag 2009.09.26. 20:09:28

szöglet ellenünk nem fél hanem egész gól!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.26. 20:29:54

háááát, 3 pont, aminek örülök, de hogy fel tudnék sorolni 5 játékost, aki nélkül el tudom képzelni az Arsenalt, az biztos...

ps: egy támadónk lőtte a gólt, Benő, ebbe köss bele :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.26. 20:35:09

@morphine: de semmi más... de legalább megnyertük a meccset. volt, amikor sokkal jobb játékkal kapufákkal, 17 szöglettel elbuktuk... kellett ez a 3 pont.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.09.26. 20:37:29

hosszabban: erősen klisé immár, hogy a nagy csapat akkor is nyer, ha szarul játszik. Nos, az első félidőben csak Mannone játszott tényleg jól, a másodikra Cesc legalább feljavult, így az egyetlen lehetőséget ki is használta Robin't feliratni a góllövők listájára. Azt kb ennyi. Ha a fulhamnek jobb csatárai lennének, talán nem ússzuk meg ennyivel, Gera szerintem jól játszott, sőt, az egész F'ham jól játszott, részben az ő területszűkítésük miatt volt annyira szar a Gunners. de nem csak miattuk, ma senkinek nem ment igazán.

de a győzelem megvan, és csak ez számít - hiszen ha szépen játszva kapunk ki, kiröhögnek ;-x

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.09.26. 20:39:03

Don Vito for president. Nem tartom túl jó kapusnak, de ma nagyot játszott!

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.09.26. 20:39:30

Ja, és mannone második meccsét hozza le gól nélkül, almunia ilyet idén még nem tudott......... bíztató :-)

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.09.26. 20:40:50

Nálam hozzáétőbb angol fanoktól kérdezem: van olyan megbízható és korrekt angol weboldal, ami meccsenként a teljesítményük alapján pontozza a játékosokat?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.26. 20:45:47

@bag: Aquilani már a csapattal edz és nem hulladék.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.09.26. 20:48:20

bbc.co.uk/football amit én nézek, itt azt hiszem nincs

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.09.26. 20:52:47

@JClayton: bocs, ezt neked akartam, szóval:

bbc.co.uk/football amit én nézek, itt azt hiszem nincs

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.26. 21:11:38

átnézek az olasz posztba, biztos megy az anyázás, állítólag kikapott az inter :)

Woland 2009.09.26. 21:38:09

@heinrich: @bag:

a radikalis felfogas szerintem nem az en teruletem ebben az ugyben : ) teny az hogy RK egy felevet kapott bizonyitasra es illeto felevben ha jol emlekszem elvetve jatszott vegig 90 percet, es meg ezen 90 perc alatt is sokszor szelsokent futtatta a mester (de ketszer egymas utan ugyanazon a poszton egy kezen meg lehet szamolni hanyszor lathattatok).

Rafa sok jo jatekost tud egyik naprol a masikra szarkupacca valtoztatni ezt en sem vitatom. Foleg a tamadok kozott. Babel az egyik legszagosabb pelda. Kuyt csodaval hataros modon valahogy visszajott a sullyesztobol. Keane-nek viszont nem adtak meg erre az eselyt.

nekem sem a kedvencem az ir - a negy csatarunkbol a negyedik/otodik legszimpatikusabb a sorban. viszont nem rossz focista. neha kihagy egy mesterharmasnyi helyzetet mint az elso forduloban amikor miatta nem lottunk egy otost a Pool-nak. maskor meg helyzetek nelkul lovi a golokat meg osztja a forintos labdakat. nem kiegyensulyozott klasszis de hogy a Liverpool-ban is van nala rosszabb jatekos (a mai csatarok kozott is) az hetszentseg.

nyilvan neki is nagy volt a felelossege abban hogy a merseyside-i kaland nem jott ossze, viszont en ezt nem is vitattam. a radikalis felfogas inkabb az szerintem hogy csak az o hibaja volt, sot a bajnoki cim is rajta ment el. ezt nem lehet komolyan venni - es gondolom ti sem varjatok el senkitol hogy komolyan vegye. : )

rizla 2009.09.26. 22:22:49

@Ferguson: scholes nem normális, öregkorára teljesen megőrült. évente kétszer kiállítják kezezésért kb, mániákus

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.09.26. 22:29:05

@popp: Az túlzás, hogy a csapattal edz. Elkezdett futni. Az erőnléti edzővel kettesben.
:)

ZenZo 2009.09.26. 22:31:18

@rizla: az én problémám nem az, hogy évente kétszer kiállítják, hanem az, hogy öt kiállításból kap meg kettőt...

h492019 2009.09.26. 22:36:04

ehh Keane bácsi két tavaly elmaradt duplát is bepótolt...

ZenZo 2009.09.26. 22:38:55

@JClayton: hm, megbízható nincs, elvégre ez mind sajtó :)
A Sky-t (www.skysports.com) érdemes átnézni, vannak nagy melléfogásaik, de 80%-ban azért megbízhatóan osztályoznak.

Példának okáért itt van a mai meccsünk:
www.skysports.com/football/user_ratings/0,19768,11065_3149608,00.html
nagy vonalakban szerintem rendben van, de hogy a Wiganben Rodgella 9-es, az túlzás, mert sima hetes, míg nálunk a Cech min 6-os, Anelka meg nem hatos, hanem 5 v. inkább 4, míg Drogba már csak azért is legalább hatos, mert a legjobbunk volt. A védelmünk full ötös, hiszen a háromból 1 gólról tehettek lényegében, annyi meg benne van, függetlenül attól, hogy voltak viharok hátul. A középpályánk viszont full négyes, egyik sem érdemel többet. Na, erről ennyit, ez a mai alapján nem is olyan jó a sky ... :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.09.27. 01:58:16

Robbie megérdemelne simán egy könyörtelen harkályt,
tavaly sz.rt a megérzéseimre,
erre most kettesével törleszt :)

Everred 2009.09.27. 03:00:08

@ZenZo: ugyan, a Spurs ellen egy becsúszásért plusz egy teljesen ártalmatlan, visszahúzott lábbal történő szerelési kísérletért máris kiállították, pusztán azon az alapon, hogy ő Paul Scholes... ezeket is észre kéne venniük a folyton a bírók miatt sápítozóknak.

Könyörtelen Harkály 2009.09.27. 05:27:33

@pote: Előbb Robbie-nál voltam, de megjöttem. :-)

Woland 2009.09.27. 08:16:40

@Everred:

ha jol emlekszem senki sem panaszkodott ManU-reszrol amiatt a piros miatt - egyertelmu volt, meg Scholes sem meltatlankodott. a sracot minden egyes meccsen ki lehetne es minden masodikon ki kellene allitani, van meg par ilyen jatekos, csak nem sok. Stephen Taylor is ilyen, csak o meg a tetejebe alattomos is, amit Scholes-rol nem mondanek. regebben sokkal tobb olyan jatekos volt akit minden masodik meccsen le kellett volna zavarni.

ha valaki 20 eves profi palyafutas alatt nem volt kepes megtanulni becsuszni az ne csusszon be, mert abbol csak baj lehet. sarga/piros az egyik oldalon, serules a masikon. kinek jo ez? maradjon csak a kapasloveseknel meg a tert olelo inditasoknal. azokert meg nem allitottak ki senkit.

chrisred 2009.09.27. 08:29:19

@Woland: Rosszul emlékszel. Fél év alatt 21 alkalommal volt kezdő, ezeken a meccseken jó sok időt kapott a bizonyításra (aki 75 perc alatt nem csinál semmit, nagy eséllyel 90 alatt sem fog). Isteni szerencséje volt, hogy pont abban a félévben volt Torres sérülésmizériája, Crouch az előző szezont végigimádkozta egy ilyen lehetőségért. Utólag viszont hatalmas pechnek tűnik, mert így még nagyobbat pukkant a Keane-lufi.

Másodszor volt élcsapatnál az Inter után, és másodszor bizonyosodott be az alkalmatlansága. Ilyen csapatoknál nem elég 10 meccsből egyszer jól játszani, folyamatos bizonyítási kényszer van, akár jó lábbal kelt fel aznap a focista, akár nem. És ami végképp bevágta mögötte az ajtót, inkább az emberi oldala volt. Ahogy nem tudott kilábalni a saját maga által ásott gödörből, és maradozott ki a kezdőből, egyre mélyebben merült az állandó sértettség állapotába, mindenki zavarta őt, az edző, a játékostársak, a nézők. Benayoun pont abban az időszakban két hónapra került parkolópályára, de amikor végre lehetőséget kapott, szinte szétszakadt a pályán, hogy bizonyítson.

A januári visszaigazolással mindenki jól járt. Keane visszakerült a megszokott közegébe, ahol elfogadják tőle, hogy alkalmi jó játékos, a Liverpool meg nagyrészt helyre tudta hozni a nyári hibáját (ahogy Rafa nyilatkozta tegnap Torres esetében, 20 millió font nagyon nagy summa pénz az LFC számára, hogy nagyon megnézzék, mire költik), és a csapaton belüli légkör is pozitívan változott.

Egyébként, hogy Rafa milyen játékost tud csinálni egyesekből, ne Keane legyen a példa, hanem Torres vagy Gerrard.

Woland 2009.09.27. 10:11:06

@chrisred:

Szoval Torrest es Gerrardot Rafa csinalta. nem is tudom milyen szmajli kell ehhez...

az Intert nem erdemes felhozni RK-val kapcsolatban: Lippi vette meg akit aztan nagyon hamar kirugtak az uj edzo meg nem szamolt vele.

butasag azt mondani hogy tiz meccsbol egyszer jatszik jol, de van egy sejtesem hogy ezt csak hiperbolanak szantad.

a tudasa alapjan Keane siman elferne a mai Pool-ban - bar keves olyan PL-csatart tudok akire ez nem lenne igaz. Voronin, Babel, N'Gog...

Keane nagyon hasznos jatekos ha tudja az edzo hogy hol kell hasznalni. egyeduli csatarkent nem is erdemes probalkozni vele es a szelen sem hatekony. viszont egy kombinativ csatarkettos tagjakent vagy a csatar(ok) mogotti 'szabad' szerepkorben rengeteget tesz a csapat jatekahoz. de ezt mindenki tudja aki kettonel tobbszor latta jatszani. Rafa gondolom az elso liverpool-i edzesen latta az irt eloszor. mert azt nem hiszem hogy ne lenne szeme a focihoz. vagy meg az lehet hogy elvbol a legbonyolultabb megoldast keresi hogy mindenki lathassa mekkora zseni.

ahogy mar irtam RK nem tartozik a kedvenceim koze, de hogy jo jatekos azt nevetseges tagadni. amikor palyan van akkor a hozzaallasa mindig peldaerteku, mindent belead. ha padoztatjak vagy lecserelik akkor elofordul egy-egy kislanyos hiszti, de hatha Harry kiveri a fejebol a hulyeseget.

nordsee 2009.09.27. 10:28:54

@Woland: chrisred csak arra gondolt, hogy ha őt elcseszte Rafa, akkor őket miért nem...
A tavalyi játékrendszer Xabival a 4-2-3-1 volt, hangsúlyosan a 2-3 résszel.
1. A hátravont ék már egy ideje foglalt a Poolnál.
2. Ez magyarázza, azt is hogy egyszem csatárként miért nem ment Robbienak, csakúgy mint szélsőként.
3. Ismerve Benítez érzéseit a nyári igazolásokkal kapcsolatban, nem is nagyon igyekezett a lenyelni a Robbie-pirulát.
4. Az idei 4-4-2-ben jobban elférne.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.09.27. 10:37:25

@chrisred: az interes részéhez csak annyit, hogy az olasz bajnokságba csöppenő emberkéknek azért jó sok idő kell általában ahhoz, hogy megtanulják az olasz focit. soha, egyetlen angol játékosnak sem sikerült igazán, de spanyolnak, vagy portugálnak is csak nagyon-nagyon ritkán, és sok év után.

keane-t én kedveltem mindig, de jobbára csak a tigrisbukfences gólöröme miatt. a pool nem jött be neki, de ettől még jó csatár maradt, van ilyen.

Viszlat 2009.09.27. 10:57:53

Most - végigolvasva a bejegyzést - esik le, hogy O'Shea a 350. meccsén gólt szerzett. :)

chrisred 2009.09.27. 11:12:45

@Woland: Nem ő csinálta őket, a Gerrard és Torres szülők érdemeit nem lehet elvitatni ezen a téren. :) De a félresiklani igyekvő karrierjüket/játékukat ő rakta helyes irányba.

Tudom, hogy az Inter teljesen más helyzet volt. Ahogy mindenki abban bízott, hogy annak semmi jelentősége, azóta Robbie beérett klasszis játékos lett. Sajnos, mégsem, legalábbis nem sikerült ezt európai élcsapatban bizonyítania.

Voronyin pont Keane érkezése miatt került a Herthához, pedig a Liverpoolban mutatott teljesítményük között hajszálnyi különbség sem volt. N'gog 20 éves, tökéletesen megfelel neki az a lehetőség, hogy Torres backup-ja legyen, nem sír a kevés lehetőség miatt. De ha megkapja, sorban lövi a gólokat. Babel szélső, és nehezen értettem az előbb leírtakat. Rafa egyik legnagyobb pedagógiai sikere lesz (pedig ez nem kis szó), ha a rendkívül jó alapképességű, de iszonyatosan link hollandból értékes futballistát farag..

Nekem viszont RK a kedvenceim közé tartozott, nagyon bíztam benne. Ezért duplán elkeserítő volt, amit láttam tőle - még egyszer hangsúlyozom, hogy nem az, amit csinált, hanem ahogy csinálta. A Rafalution alatt alig pár játékos volt, aki szemmel láthatóan morális visszahúzó erőnek tűnt, sajnos, közülük az egyik legszemléletesebb példa pont Keane.

Ronal-d'oh! 2009.09.27. 11:36:27

Scholes a legjobb középpályása a MU-nak, ez tegnap is látszott, persze csak akkor, ha nem vesszük figyelembe a becsúszásokat. Erről kéne letiltani, akkor viszont elég nagy ballaszt ott a középpályán. Lehet fel kéne tolni Rooney mögé árnyékéknek, talán lassú, de olyan agya van a focihoz, mint max Giggsnek. :)

United82 2009.09.27. 13:41:05

Na eddig ez a forduló is parádésra sikeredett.
Volt meglepetés, így oda az utolsó veretlen csapat is(Wigan-Chelsea 3-1)
Volt mesterhármas és sima Pool siker, volt mesternégyes és sima Spurs siker, és volt egy kiszenvedett Arsenal győzelem is. Döntetlen egyenlőre megint nem akadt:)
És volt egy United, amely bedarálta a Stokeot, az elnyűhetetlen Giggsy beállása után. (Scholesy első sárgája vicc kategória volt, a kezezés sárgát ért volnam de az első vicc volt, sztem kompenzált a bíró)
A forduló lényege hogy a United újra az élen áll:)

rizla 2009.09.27. 14:22:05

torres mesterhármasa zseniális

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 14:42:58

(Lehet, hogy a vébének úgy indul neki majd a spanyol válogatott, hogy ők adják majd a PL és a PD gólkirályát is?...)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.09.27. 14:52:23

@Csöncsön: A Franciák is milyen jól jártak ezzel 2002-ben. (PL és Serie A gókirály)

Ronal-d'oh! 2009.09.27. 14:59:04

@Csöncsön: Szerintem a spanyolok örülhetnek majd, ha az elődöntőig jutnak. Sajnos nagyon kinézem belőlük azt, ami a Konföderációs kupán történt, pedig szimpatikus csapat.

(Torresszel is csak annyi a bajom, hogy Poolos. De a Xavi-Iniesta-Messi hármas rovásán is csak annyi van, hogy elverték tavaly az MU-t.)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 15:01:45

@nekedX: @peter135:

(Szerintem is inkább visszaüthet majd ez a jó szereplés. Mindenki tőlük fogja várni a parádét, és simán el tudom képzelni, hogy begörcsölnek, elidegeskedik.)

rizla 2009.09.27. 15:09:56

@nekedX: kit érdekel a konföderációs kupa? egyébként évek óta az az egyetlen vereségük (és meglehetősen peches, ahogy hallottam), simán az (egyik) legnagyobb esélyesek lesznek. nem nagyon tudom elképzelni olyan arcokról, mint xavi, iniesta, torres, villa, vagy xabi alonso, hogy nyomassza őket az esélyesség terhe.

papercut 2009.09.27. 15:43:58

@peter135: 2002-ben annyival volt rosszabb a helyzet a franciáknál, hogy francia gólkirály is francia volt, nem csak az olasz és az angol(Cissé,Henry,Trezeguet).. Azóta is nagyon fáj az a 0 rúgott gól.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 15:50:50

(Mondjuk az is igaz, amit rizla ír: ezek hihetetlenül sokat próbált, rutinos játékosok már. Abszolút a legjobb korban vannak. Annak idején Henry és Trezeguet még aránylag fiatalok voltak.)

bag 2009.09.27. 16:00:49

@Woland: "amikor palyan van akkor a hozzaallasa mindig peldaerteku, mindent belead. "

engedj meg egy méretes MUHAHA-t erre a méretes marhaságra.
Tavaly a "teljesítményét" látva a távirányító többször landolt a földön, mikor már üvöltött róla a belesz@rás az egészbe.
Te lehet, h ezt elfogadod tőle, de ne haragudj rám ha ezt nem bírom megtenni.
Az előttem szólók rengeteg szakmai érvvel alátámasztották a véleményemet.

SamS 2009.09.27. 16:14:14

@bag: Ahányszor láttam játszani, mindig küzdött - mondjuk Torresszel ellentétben. Egyértelmű utóbbi fényévekkel jobb játékos nála, de hozzáállásban Keane egyértelműen jobb.

bag 2009.09.27. 16:20:37

@SamS: akkor tavaly egyszer sem láttad...én viszont sajnos igen.
mivel akkor még lehetett Pool meccseket nézni, mostmeg nem.
A digi betett mindnyájunknak

nordsee 2009.09.27. 16:53:07

@SamS: Torresszel ellentétben? Nabazz! Ideje lenne megnézned egy Pool meccset!

bag 2009.09.27. 16:59:33

@nordsee: csatlakozom, bár nézhetnénk...
a Villa ellen ha nézte volna a kolléga Torres arcát, már ami maradt belőle a monoklik mögött, nem írna ilyeneket.

Woland 2009.09.27. 17:00:49

@bag:

kicsinalsz ezekkel a misztikus "elottem szolok szakmai erveivel" : ) sot, rengeteg.

az volna a szakmai erv hogy moralis visszatarto ero volt? mert kabe ez az egy ami teged tamaszt ala. bar lehet hogy 'szakma' alatt az erkolcsrendeszetet erted.

azt is irtak meg az elotted szolok (nordsee), hogy jobban elfert volna 4-4-2-ben (amit egyebkent en is emlitettem.) ennek mar van valami koze a 'szakmahoz' de ez meg nem sokban tamogat teged.

RK gyakran jatszik max kozepesen - viszont az erofeszitessel soha nincs semmi gond. bar, ha Rafa mar elore megmondta neki hogy visszakuldi Tottenhambe abbol szarmazhattak motivacios problemak - de ennyire talan nem lehet hulye egy edzo sem?

szerintem csak valld be hogy Keanophobiad van, semmi baj nincs ezzel, csak legyel tisztaban azzal hogy irracionalis a vele szemben erzett undor. : )

Glory 2009.09.27. 17:03:48

kozben olaszoban annyi dontetlen volt ma mint itt a pl-ben eddig osszesen (4)

bag 2009.09.27. 17:06:15

@Woland: rendben téma lezárva :)
szidjuk inkább közösen a digtv-t, vagy aki eladta nekik a közvetítési jogokat!

Woland 2009.09.27. 17:24:04

@chrisred:

Voronin meg mindig a Poolnal van - neki megadtak a lehetoseget, RK-nak nem. szerintem viszonylag kevesen ertenenek egyet Rafaval kettejukkel kapcsolatban.

Babel meg eredetileg csatar, ezert is van az hogy szelsot 'kell' (kell a fenet!) faragni belole. Hollandiaban szorta a golokat kozepso csatarkent. az egyetlen dolog amiben mindig egyetert Mark Lawrenson meg Alan Hansen a MoTD studiojaban az hogy Babel-t otromban elpazarolja Rafa.

N'Gog meg valoban fiatal, de engem mindig meglep ha belegondolok hogy Nemeth meg egyetlen lehetoseget sem kapott a felnott csapatban, meg a Kupaban/Ligakupaban sem.

egyebirant a 21 meccsen ahol Keane kezdokent palyara lepett 7 golt lott, szoval minden harmadik meccsen golt szerzett. nem vilagrengeto statisztika, de a teljes kudarctol messze van. (ugye Kuyt-nek, Voroninnak sem jobbak a mutatoi eteren.) a Tottenhamben meg kabe minden masodik meccsen lo golt - de golpasszokban sem marad el ettol.

Jon Motson az egyik BBC-s oreg roka tudosito mondta valamelyik tavalyi meccsen Keane-rol, amikor harom golpasszt adott meg egy golt lott, hogy 'you gotto ask the question, is there an overall better footballer in the Premier League?" szerintem boven tulzas amit mondott viszont mutatja hogy aki latja jatszani a sracot az tudja mennyire hasznos.

Woland 2009.09.27. 17:29:06

@bag:

oke, mondjuk nekem van DigiTV otthon : ) csak a PL-szezon alatt mindig mashol vagyok : (

a livesport247.com-ot szoktam hasznalni, igaz hogy kell fizetni 5 dollart hetente, de minden valamirevalo meccset meg tudsz rajta nezni. es a kepminoseg is jo.

Glory 2009.09.27. 18:58:49

vki szamolja mar ki a topligak idei golatlagat. mert hogy itt a pl-ben vadul potyognak a golok az tuti

Vul-Kahn 2009.09.27. 19:15:20

@Glory: Parancsolj:

BuLi: 2,74
PL: 2,95
PD: 2,89
Pénzmoso..., izé, Serie A: 2,42

(A mai meccsek nem biztos, h benne vannak már, ez az angoloknál, és a németeknél is növelné a számot, latinoknál nem tudom.)

chrisred 2009.09.27. 19:20:02

@Woland: Nem küldte őt Rafa sehová, akkoriban Parry intézett mindent. Viszont Torres december végére felépült, és onnantól ő egyre többet játszott, Keane egyre kevesebbet. Akkortól kezdett RK nyilvánosan nyafogni, hogy ő nincs hozzászokva a padozáshoz. Aztán Defoe sérülése után léptek a Spurs részéről, amibe villámgyorsan belement mindenki a Liverpoolnál, ha jól emlékszem, egy hétvége alatt megvolt az átigazolás.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.27. 19:21:00

@Woland: Babel emlékeim szerint soha nem játszott középcsatárt az Ajaxban: a 4-3-3-uk baloldalán játszott. ami azért nem akkora ordas nagy különbség a liverpooli posztjához képest, hogy (kizárólag) erre lehetne fogni a tavalyi kritikán aluli játékát.

Németh pedig sérült volt, amikor a kupameccseken játszhatott volna, de ezt már annyiszor kitárgyaltuk, hogy már én unom.

N'gog meg jó kis játékos, én csípem.

poolfanati 2009.09.27. 19:22:04

@chrisred: te és bag olyanok vagytok mintha a barátnőtök megcsalt volna titeket és még nem hevertétek ki:D
tedd már túl magad rajta én is túl vagyok meg keane is túl van rajta:D

poolfanati 2009.09.27. 19:26:49

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: babel az utolsó három meccsén jól játszott mind csatárként mind a szélen. most hogy rúgott két gólt szerintem rafa ad neki egy esélyt a kezdőbe(eddig sosem élt vele), de úgy kéne hogy csatár legyen torres mellett. így riera kerülne ki de ez egyáltalán nem zavar.
torres, babel, yossi, gerrard mind kurva kreatív, szép összjátékokat tudnának. mostanába kuyt is cselez meg kreatívkodik. lucas egyre jobb, az ötödik gólnál neki is nagy szerepe volt szombaton, nagy passz volt az babelnek!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 19:32:49

(Ha már Rafa. Csak nekem tűnt föl, hogy a Liverpool játéka kb. február óta megváltozott, és hogy sokkal több kockázatot vállalnak, ha vezetnek, nem ülnek rá az eredményre, hanem mennek előre? Tavaly volt egy zsák döntetlenjük, most meg egy sincs. Mintha Benítez rájött volna, hogy sok döntetlennel akkor se lehetnek bajnokok, ha veretlenek maradnak 38 fordulón át. Szerintem beszédes, hogy korábban mindenki "nézhetetlen robotfociról" beszélt velük kapcsolatban, most meg ők lőtték messze a legtöbb gólt, és övék talán a leglátványosabb játék is a PL-ben.)

chrisred 2009.09.27. 19:35:29

@Woland: Keane és Kuyt gólmutatói (ha a tizenegyeseket levesszük) valóban nagyjából megegyeznek, dehát ez nem tudom, mitől hízelgő Keane számára, tekintve, hogy Kuyt már lassan két éve szinte csak szélsőt játszik, rengeteg védekezési feladattal. Voronyinnal nem érdemes párba állítani, az ukrán ingyen igazolás volt, aki elfogadta, hogy háttérember lesz. Keane számára ez a pozíció derogáló volt, arról nem beszélve, hogy fizetése is a többszöröse Voronyinénak.

Németh azért nem kapott lehetőséget tavaly, mert állandóan sérült volt.

Babel az Ajax 433-as rendszerében bal oldali támadót játszott. A 4231-ben nem különbözik ettől jelentősen a balszélső pozíció, ami különbséget adja, a holland és az angol bajnokság színvonala. Odaát megélhetett egy bal oldalvonal melletti játékos úgy, hogy a bal lábát csak támaszkodásra használja, mint Babel. Az első szezonja után Angliában mindenki kiismerte ezt a gyengéjét, előre tudták, mit fog csinálni. Ő meg ahelyett, hogy újított volna a játékán, beletörődött, hogy ez nem fog menni.

bag 2009.09.27. 19:50:08

@Csöncsön: kösz a dícséretet, kár hogy nem láthatjuk ezt a köcsög szerződők miatt. kinek jó ez?

poolfanati 2009.09.27. 19:56:09

@chrisred: erre rafa is rájött ezért babel ha játszik akkor feltűnik nem csak a bal oldalon hanem középen és a jobbszélen is.
rierát is kiismerték a védők, utóbbi két meccsen ő is sokat volt jobboldalon. kuyt meg a balon! sőt mindenhol! ez rafát dicséri, eddig nagyon kiszámíthatóak voltunk, de most a védőknek nem csak gerrardra és torresre kell figyelni hanem az összes támadónkra! ha kikapcsolják gerrardot és torrest akkor benajun és kuyt villog. ha kikapcsolják benajunt és kuytot akkor torres mesterhármas:D

poolfanati 2009.09.27. 19:57:03

@Csöncsön: nekem is feltűnt, de rafa azt mondja hogy nem változott semmi sem, csak kihasználjuk a helyzeteket. én veled értek egyet.

poolfanati 2009.09.27. 20:14:57

valami szaudi herceg pályázik a poolra.
hogyha ezek is valami hitellel merészelnek próbálkozni én kinyírom őket

crouchy 2009.09.27. 20:49:04

@poolfanati: ugyan már, az araboknál hitelt csak adni lehet:)

Woland 2009.09.27. 21:32:07

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: @chrisred:

nem tudtam hogy Babel nem kozepcsatar volt az Ajaxban, mindenesetre csatar volt es nem balszelso.

de tenyleg unalmas ennyit a Pool csatarairol beszelni : ) foleg hogy iden ok lottek eddig a legtobb golt, akkor meg mit szamit.

kis szerencsevel meglesz a top4 iden is a Poolnak. a Citeh-Arse-Pool harmas nagyon egyformanak tunik.

joccakat!

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.09.28. 09:31:41

@bag: úristen, a könyörtelen harkály figuráját rólad mintázták!? minden bajodat be kell kommentelned minden threadbe 5x ....? :-)

poolfanati 2009.09.28. 09:45:40

@Woland: "kis szerencsevel meglesz a top4 iden is a Poolnak. a Citeh-Arse-Pool harmas nagyon egyformanak tunik. "
ha nyerünk jövő hétvégén, akkor top2-top1 közelbe lesz az:D

Tika_ 2009.09.28. 12:25:50

Gloryk, olvasom a spanyol posztban, hogy Ronaldo szarul nyomja a csapatjátékot. Hogy van ez nála? Csak az MU-ban ment neki, vagy majd megtanulja az irRealban is, vagy az egész MU alá dolgozott, stb.?
előre is thx a választ

Everred 2009.09.28. 12:35:22

@Woland: rosszul emlékszel, mert Fergie panaszkodott miatta, teljes joggal, ugyanis egy vicces piros lap volt, semmi rosszat nem követett el Huddlestone ellen, húzta vissza minden végtagját, amikor látta, hogy a labda aligha lesz az övé. Gyakorlatilag azért állították ki, mert ő Paul Scholes, teljesen jogtalan piros volt.

Everred 2009.09.28. 12:38:08

@Tika_: az elmúlt két szezonban már büdös volt neki a csapatjáték, normálisan kizárólag a kötetlen, csak támadásra fókuszáló szerepkörben volt képes teljesíteni. Illetve abban abnormálisan zseniális volt, de az összjátékban 2007 óta egyre kevesebbet mutat, megszűnt kreatív futballista lenni, a góllövés megszállottja lett.

Szóval nem új dolog ez. Az ő hiányának köszönhetően láthatunk most egy gördülékenyebb, látványosabb, ám jó eséllyel hosszú távon kevésbé eredményes Manchester Unitedet.

drosiii 2009.09.28. 13:01:43

@Everred: hosszú távon kevésbé eredményes MU-val nem értek egyet. előfordulhat, hogy 2-3 évig nem lsz trófea, de azt hosszú távnak nem nevezném. Előtte is voltak sikerek és utána is lesznek. Ronaldo nélkül meg jobb lesz a csapatjáték.

zsakfos 2009.09.28. 13:56:28

Babelhez:
Általában a balszélsőt játszott az Ajaxban a 3-4-3ban,de volt középcsatár is, de leginkább csak akkor mikor Huntelaar sérült volt. Viszont már ott is hangoztatta, hogy sokkal jobban szeretne középcsatárt játszani mert közelebb áll hozzá.
Amiben igazán jól érzi magát a 2 csatáros játék. Így nyertek U21es Eb-t a hollandok, az éktársa Righters volt( ő lett a gólkirály! sokra nem vitte azóta...).
Egyébként szerintem Babel a holland csatárok többségéhez ( Lsd. Kuyt, van Persie stb.) hasonlóan, abszolút több poszton használható és képes jó teljesítményre, csak saját magán és Benítezen múlik mennyit hoz ki belőle.

Everred 2009.09.28. 16:12:20

@drosiii: a hosszú távot én itt rövid távon értettem, ha ennek van értelme :-) Szóval magyarul: most ugyan jól megy, de nem hiszem, hogy komoly trófeát nyerünk ebben az idényben.

A következő szezon az más tészta, az még soká lesz.

wilco 2009.09.28. 18:15:10

sziasztok,
az MU Gunners vörös ördögeitől kérdezném hogy lenne-e kedvük a szombati X. angol szurkolói tornán a csapatunkat erősíteni? sajnos a csapat fele kidőlt/nem ér rá, így nagyon jól jönne néhány új kispályás fociban otthon lévő játékos hogy visszaszerezhessük a júniusban elvesztett kupát. a torna 11-től lesz a fehérvári úton, akit érdekelne írjon az fcunited@t-online.hu-ra. köszi!

Strigo 2009.09.28. 19:41:29

Most olvastam, hogy a hazai szurkolók azt skandálták Naninak, hogy "you'll never be Ronaldo" :)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2009.09.28. 20:46:36

15 perc múlva MCFC-WHU meccs Digin élőben, ha kell stream a fenti blogra raktunk ki egy csomót

Santa Cruz bemutatkozhat ma végre

Azazello007 2009.09.28. 21:53:18

Nagyon jó kis hétfői meccs; Tevez bocsánatkérése a West Ham-szurkolóktól a gólja után példaértékű jelenet volt, kicsit ellensúlyozta Adebayor görénységét. A City jó, csak furcsa, hogy pont Lescott bizonytalankodik sokat.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2009.09.28. 22:05:24

@Azazello007:

1 baj van, hogy még nem 4-1 az állás, pedig lehetne

Lescott mákos volt kicsit,hogy ott befújták a faultot, amúgy kicsit lassú felfogásúnak tűnik, meg az utolsó pillatokban esett be, kb. 2 hónap kell neki mire megérti , hogy hogyan működik ez

Everton-ban azért stabil egységes védelem volt, ott sem egyből nyújtott jó munkát

Azazello007 2009.09.28. 22:54:50

@crazy_horse: azért a 3-1 meglett...

Petrov viszont csúcsformában van.

Woland 2009.09.28. 23:52:01

@Azazello007:

szerintem ez a bocsanatkeros 'golorom' is van annyira butuska mint a lo masik oldala (Adebayor) - meg vagyok gyozodve hogy magasrol leszarjak a WHU-fanek hogy most eppen Tevez vagy Santa Cruz lo eppen golt a csapatuk ellen. a szokasos undoritoan szar erzes kerulgeti a gyomrukat mint maskor. ha mondjuk egy volt Millwall-jatekosrol lenne szo akkor tuti jobban baszna a csoruket, de igy szerintem semmi kulonos.

Lescott meg nagy lutri, az Evertonban nem volt rossz, de az angol valogatottban tobb borzaszto meccse volt mint kozepes. mindenesetre hihetetlenul tul lett arazva.

ki ellen is maradt el meccse a Citeh-nek? egy 4-0-as gyozelem hijan vezetik a bajnoksagot... sajna nehezen tudom elkepzelni hogy nem lesznek top4-ben... nekunk meg igy mar szinte nulla eselyunk marad. nembaj szepen csillog majd az 5-6. hely is (csak jonne melle egy kupa!!!:).

DoktorHáz 2009.09.29. 08:42:16

Ez a Citeh annyira könnyen veri a kiscsapatokat, hogy simán a négyben lesz. Sőt , akár az első háromban is.

wilco 2009.09.29. 11:39:28

@DoktorHáz:
na és kit szorítanak ki? :)
megjósolhatatlan a dolog jelenleg szerintem.

United82 2009.09.29. 11:59:39

Paul Scholes-ról egy adat.
92.6%os a passzolási rátája idén. (309 passz 286 jó)
Ebben az összevetésben vezeti a PL-t!!!
A rövid passzai 96, a hosszú indításai majdnem 80%osan pontosak.
Ő Paul Scholes...
a Stoke ellen 85/80 volt a mutatója...
Itt a forrás:
www.timesonline.co.uk/tol/sport/football/premier_league/manchester_united/article6852824.ece

United82 2009.09.29. 12:02:41

@DoktorHáz:
a többi nagy is simán veri a kiscsapatokat.
Nagyon együtt vannak idén. Végülis 3 ponton belül van az összes csapat. ÉS a kicsiket 1-2 kivételtől eltekintve eddig simán verte mindenki.(Burnley-United,Wigan-Chelsea,Bolton-Pool) De egy biztos idén a rangadók pontjai súlyozotabban fognak számítani(pl amit tavaly a United művelt hogy 72/70 a kicsik ellen és alig nyert pontot a rangadókon szerintem idén nem működhet). Szóval nagyon kiegyensúlyozott lesz a bajnokság és a gólkülönbség is sokat fog számítani.
süti beállítások módosítása