Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Serie A, 5-6. giornata befoglaló

2009.09.25. 15:49 _benito

Már csak ketten nem kaptak ki, viszont még mindig hárman nem nyertek a Serie A mezőnyéből, amelyet újra az elmúlt évekhez hasonlóan újra az Inter vezet, jobb gólkülönbségével megelőzve a Juventust. Vesszőfut a Milan, az Armageddon kellős közepén játszott óriási meccset a Palermo és a Roma, először kapott ki a Sampdoria (a Fiorentina kezelte a tilót), a másik genovai csapat viszont a szezon eddigi legjobb meccsén hatalmas 2-2-t játszott a Juventusszal. Az Atalanta első pontját kiállítással ünnepelte Conte, de az edzők közül Zenga sem alhat nyugodtan, Donadoni pedig mindjárt elnöki raportra jelentkezett az újabb Napoli-vereség után, amivel egészen a szakadék széléig sodródtak. Az újoncok közül csak a Parma maradt legény, a Livorno idegenben, a Bari otthon kapott ki. Hajtás után 5. összefoglaló, 6. beharangozó, hogy ott rohadjon meg az összes hétközi forduló, ahol van.

Lippi ott volt a Marassi lelátóján, és bizony volt is mit néznie: a Genoa-Juventus magas színvonalú, pörgős, jó meccs volt két kiváló, győzni akaró csapattal. Az olasz futballról szoktuk mondani, hogy 10-ből öt meccs nézhetetlen, három elmegy, de a maradék kettő… azokra nem lehet egyetlen pillanatnyi panasz sem. Ilyen volt ez is, majd a kommentek között kijavítotok, de úgy éreztem, a Juve közelebb állt a győzelemhez még úgy is, hogy Poulsen miatt végig emberhátrányban játszott, és Amaurinak sem nagyon volt értékelhető megmozdulása. A Genoa nagyon jó csapat, több dolgot is hatékonyan tudnak játszani, csütörtökön elsősorban Mestót kell kiemelnünk, aki egyszer túlugrotta, egyszer lefutotta Grossót, és ezzel kis híján megnyerte csapatának a meccset. A meg nem adott gólokkal nem akarunk foglalkozni, mert sehova nem számít, ki hány ilyet szerez, de szándékos csalást nem látnánk azért egyik szűk ítélet mögé sem. Akiről viszont muszáj beszélni, az Marchisio. A félelmetes szemű ifjonc azt játszotta, amit olasz középpályás nagyon régen nem: eszetlen mennyiséget futott, ha kellett, passzolt, ha kellett, felvitte a labdát, cselezett, lőtt, átlépett, és mindenhol ott volt. Lippi lelki szemei előtt már látja is a De Rossi-Gattuso-Marchisio hármast talpig azzuróban, és igaza is van: Pirlo 2.0 megérkezett. (Genoa-Juventus 2-2)

Simán látszó, tulajdonképpen valóban sima győzelmet aratott az Inter, de a Napolinak is bőven volt helyzete, Julio Cesar kétszer is óriásit védett. Nehéz a meccsről nyilatkozni, mert eldőlt, mielőtt elkezdődhetett volna, Eto’o és Milito folytatja a gólgyártást, Maicon pedig lassan már tényleg többet van az ellenfél térfelén, mint a sajátján. Sneijder szabadnapot vett ki, így igazán érdekes lehetett volna, mire megy az Inter a Napolival, ha nem vezetett volna már az 5. percben 2-0-ra, így csak annyit jegyezhetünk fel, hogy Donadoninak hamarosan kitelik a becsülete Nápolyban is. Nem is csoda, a bánatos arckifejezéssel poroszkáló Lavezzi látványától az élettől is elment a kedvünk szerda este. Megfogalmazódott bennünk, hogy azért idén is az Inter a legnagyobb esélyes, de a Juventusnak nagyon sokat érhet, hogy télen hazai pályán fogadja a Roma, Lazio, Genoa hármas tagjait, azaz ezekkel az ellenfelekkel szemben mindössze két pontot bukott el idegenben. Az Inter a következő fordulóban komolyabb feladattal találja szembe magát, Genovába látogatnak a Sampdoriához. (Inter-Napoli 3-1)

Nem az a baj a Milannal, hogy kikapott Udinében, hanem az, hogy az erőviszonyoknak megfelel ez az 1-0. Nem üzemképes egyszerűen a csapat, Oddónak hiába mutogat Nesta (aki viszont parádés formában tért vissza, a Milan legveszélyesebb helyzete is az ő fejese utáni kapufa volt), hogy ne lógjon be négy méterrel, ha ezt magától nem tudja, már régen rossz. Flamini ráadásul megkapta azt a pirosat, amit egy hete kellett volna megkapnia, Di Natale meg az 5. fordulóban belőtte a 7. gólját. Ennél ezért fog sokkal szebbeket is szerezni, az igaz. (Udinese-Milan 1-0) A Barberát akkor eső verte, hogy igazat kell adnunk popp beszámolójának: butaság volt végigjátszatni a meccset a csapatokkal, teljesen irreálisak voltak a körülmények. Ettől még mindkét csapatnak jár a vállveregetés, fordulatos, jó meccset játszottak az összefoglaló alapján, amiből ki kell emelnünk Tottit (újabb gól-gólpassz-combo), és Burdissót, akiről még biztosan kap néhány gólt a csapat, de fejelni is fog még néhányat. A Palermónak valahogy nem akar összejönni semmi, de hamarosan ők is megindulnak. Csak legyen türelmük kivárni. (Palermo-Roma 3-3)

A Sampdoria a várakozásoknak megfelelően kifeküdt Firenzében, ráadásul pont úgy, ahogy egy 5-9. helyezett csapatnak kell. Jovetics már megint, majd Vargas és Gilardino másolták le egy héttel ezelőtti góljukat: előbbi ívelt, utóbbi bólintott. A Fiorentinának pont erre volt szüksége a Roma elleni kiábrándító meccs után, hiszen azért csak a listavezetőt verték meg, cinkosan hallgassunk róla, hogy ettől még a Samp nem több egy jó rajtoló középcsapatnál. (Fiorentina-Sampdoria 2-0) A Lazio tragikus hetet tudhat maga mögött, bajnoki veresége után otthon kapott ki az EL-ben, majd a Serie A-ban is, méghozzá az újoncok legeminensebb képviselőjétől, a Parmától. Bozsinov szégyentelenül nagy gólt ragasztott a léc alá, majd hiába egyenlítettek egy (ajándék) büntetőből, a Parma egy (jogos) 11-esből megnyerte a meccset. (Lazio-Parma 1-2) Némileg meglepő, hogy a Cagliari a kiválóan startoló Bari otthonában szerezte meg első győzelmét, ami egyben a kakaskák első veresége is volt. Nené első Serie A-gólja győzelmet ért, amiért Marchetti kapusnak is fizethet egy bambit (Bari-Cagliari 0-1)

Megkezdte idei működését Di Vaio, bár az ő gólja már csak bebiztosította a Livorno elleni győzelmet, úgyhogy kevésbé lett hangsúlyos, hogy a csatár kezezett a gólja előtt. Mi azért láttuk, Marco, úgyhogy ejnye. (Bologna-Livorno 2-0) Conte bemutatkozása nem sikerült olyan marha jól Bergamóban, mert ugyan megszerezte első pontját az Atalanta, de a szintén nehéz helyzetben levő Cataniát talán illett volna megverni. Ráadásul Contét kiállították dumáért (egy kezezést vitatott, ráadásul nem is a 16-oson belül), és a hajrában Morimoto majdnem megnyerte a meccset a szicíliaiaknak. (Atalanta-Catania 0-0) Egy-egy kapufa, egy-egy pont, egy felejthető meccsen Sienában. (Siena-Chievo 0-0)

A 6. fordulóban még mindig nem áll az élre az erről folyamatosan csak hajszállal lemaradó Juventus, mert legyűri a Bolognát, de eközben az Inter is győz a Marassiban, és ezzel teljesen leszakítják magukról a még reménykedő üldözőket. Megindul, vagy inkább lendületbe jön az a folyamat, aminek köszönhetően a fenti két csapat karácsonyra 15 pontot ver a mezőnyre, hogy aztán tavasszal egymás ellen döntsön. Rangadó lesz Udinében, de két felpörgött csapat találkozik Rómában is, ahol a Lazio és a Palermo csap össze. Megint lesz derbi (most Toszkánában), és most kell fogadni arra is, hogy a Milan nyer!

Sampdoria-Inter 0-1
Milito kedvenc ellenfele (összesen négyet gurított nekik tavaly, köztük egy triplettával a szezon legfontosabb genovai meccsén) egyelőre még nem tart ott, hogy győzelmi reményei legyenek az újjáalakuló Inter ellen. Ez a start jól mutat a tablón, de ha megnézzük, kik ellen és hogyan nyert a Doria, majd melléjük tesszük az Intert, már egy iksznek is fenemód kell örülniük a genovaiaknak. Ennek ellenére egy döntetlent nem tartunk elképzelhetetlennek, a tavalyi 1-1 is inkább a hazaiaknak állt, aztán a kupában a szezon egyik legcsúnyább verését mérték az Interre, de ez a csapat most más, mint a tavalyi volt. Erősebb, sokkal több lábon áll, és négy bajnoki cím önbizalma sugárzik az újonnan érkezettekre, akik a Napoli ellen csapatuk mindhárom gólját szerezték. Ez egy olyan meccs, ahol meg lehet botlani, de az Inter (és a Juve) úgy kimagaslik a mezőnyből, hogy az ilyen meccseken már az is elég, ha rákoncentrálnak. A bukás majd a Catania, meg a Siena ellen jön a legyintgetés miatt.

Juventus-Bologna 4-1
Itt nincs mese, gázolni kell, bár nem árt tartalékolni a müncheni túrára is. A két kenyérpusztító közül csak Amauri kerül a padra, Poulsennek kezdenie kell, a másik oldalról pedig két ex-juvés csatár melegít. Zalayetát különösen szeretni fogja a nép a nápolyi mutatványa után.

Milan-Bari 1-0
Ha az ember ránéz a Milan kezdőjére, meg nem mondaná, hogy 2007 BL-győztesének romjait látja. Ennek ellenére hazai pályán muszáj nyerniük (az Internek ugyanitt nem sikerült), mert már most igen rusnyán fest számukra a tabella, amelynek pont a közepén állnak. Mögöttük egy ponttal a Bari, ez sem akármi.

Udinese-Genoa 2-2
Mindkettő ott lesz az élmezőnyben, ha nem történnek gyökeres változások, úgy tippeljük, a BL-helyekért fognak versenyezni. Mindkét csapatnál erős kezdők, de nem különösebben mély keret áll rendelkezésre, ez pedig a szezon elején még azt jelenti: nagyon jó meccset látunk sok góllal.

Catania-Roma 0-0
Újra nekirugaszkodunk egy római döntetlennek, ha már a másik szicíliai 0-0-lal csúnyán melléfogtunk. Ehhez viszont most van magyarázatunk is: a Catania iszonyúan feltüzelve kezdi a meccset, Ranieri érzésünk szerint előre aláírná a döntetlent az Elefántok földjén.

Lazio-Palermo 1-1
A rómaiak még csak hagyján, mert nem is kezdtek rosszul, múlt hétig minden kerek volt az Olimpicóban, de a Palermo óriási tervekkel kezdett, ehhez képest egy győzelemmel előzik csak meg a szigetük már kiesőnek tekinthető másik lakóját. Itt is mozog a kispad erősen.

Livorno-Fiorentina 2-2
A szezon második derbijén a Fiorentina tartalékolni fog a BL-re, mert egyrészt a Liverpool jön hozzájuk, másrészt ha kikapnak, valószínűleg ki is esnek. Ezt kihasználhatják a komcsik, de a győzelmüket túlzásnak éreznénk.

Napoli-Siena 2-1
Do or die, ha Donadoni nem veri meg a toszkán kiscsapatot sem, kivágják, mint a gerelyt. A csapatra költött majdnem 40 millió euróból eddig semmit nem látott vissza Di Laurentis, az pedig már nem fér bele, hogy a 6. fordulóra eldőljön, idén sem ér el a világon semmit a csapata.

Chievo-Atalanta 2-0

A veronaiak sokkal jobb csapatot alkotnak, ráadásul a bergamóiaknál nem lehet ott a kispadon Conte, így nem is tippelhetünk mást, mint magabiztos hazait. Acquafrescának vajon hány meccs kell ahhoz, hogy eltalálja azt a nyomorult ketrecet?

Parma-Cagliari 3-1

A Parma szeretné tovább húzni a kiváló rajtot, ehhez pedig nem kegyelmezhet a masszív, de a hibázásra bármikor kapható szárdoknak. Biabianyra újra felhívjuk a figyelmet, mert ilyen gyorsan futó labdarúgót ritkán lát az ember, a francia ráadásul a labdát sem hagyja el közben.

269 komment

Címkék: olasz beszámoló beharangozó üveggömb serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr451406674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 15:24:24

Közben vezet a Catania! Megérdemelten, többet támadtak. És ki más lőtte, mint Morimoto? Egy kapufáról kipattanó ívelést varrt a léc alá.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.27. 15:26:04

Trezegol is villan,apropó,tényleg boldog születésnapot az említettnek.

Mr.AT 2009.09.27. 15:26:51

1:0. :-) Zebina milyen kis kreatív volt. :-)

dzolutan 2009.09.27. 15:27:02

De ezt is bedobásra rúgta volna Zebina. :)

daneeka 2009.09.27. 15:27:05

Trezeguet meglőtte a szokásos gólját. Nagy kár, hogy elmegy jövőre. Azért remélem májusig lő még pár gólt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.27. 15:30:24

@kroos: Ez off,te ezt te sem gondolod komolyan,hogy annak köze van a színvonalhoz,hogy a Fradi szurkolói mit tagadnak,mit nem,és kiket szidnak.Ha tetszik,ha nem,többen nézik az NB1-et ha ott a Fradi,többen mennek ki meccsre,ha a Fradi a vendég,és többen nézik a tévében,ha Fradi meccset adnak.Több nézővel a hangulat és a tét itthon rögtön megnő.

Mr.AT 2009.09.27. 15:32:42

Ezt párszor már leírtam, meg még párszor le is fogom írni a szezon során, de Felipe Melo egyszerűen QRVA YO.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 15:39:48

Helyzetjelentés Cataniából: a gól óta átvette az irányítást a Roma, távoli lövésekkel és egy De Rossi-fejessel veszélyeztettek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 16:31:39

Közben meghalt (kiszáradt) a patak. A Roma nyomorgatott, de a Catania volt gyorsabb és veszélyesebb a második félidőben.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 16:32:57

Találtam egy másik patakot. Tovább nyomorgat a Roma.

tamass 2009.09.27. 16:39:16

Hm, Hamsik egyszemelyben tartja a viz folott a Napolyt... kar, hogy a szlovak valogatottban meg nem lattam igazan jol jatszani

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.09.27. 16:40:15

@Csöncsön: Ezzel már én is próbálkoztam. Sikertelenül. :DD

Piiii 2009.09.27. 16:43:02

Romat ma sajna borzalom nézni...nagyon gyengék vagyunk...

Mr.AT 2009.09.27. 16:43:07

Welcome back, Capitano! :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 16:46:27

@Piiii:

Nincs átütőerő és fantázia a Romában.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.27. 16:48:50

Nem mondanám, hogy megérdemelték az egyenlítést.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.27. 16:49:27

Kitartásból ötös mindkét római csapat,ezt el kell ismerni.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.09.27. 16:51:36

Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól

daneeka 2009.09.27. 16:51:46

Ferrara eltaktikázta ezt a meccset...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.09.27. 16:53:00

A Bologna edzője pont úgy néz ki mint Rudi Völler bajusz nélkül.

Rino 2009.09.27. 16:53:12

yeeeeah, eddig remek forduló:)))

dzolutan 2009.09.27. 16:54:28

Még mindig a Bayern tartom esélyesebbnek szerdán, annyival nem erősebb a Juve középen mint amennyivel gyengébb a szélen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.27. 16:54:39

Nem semmi volt a Juve vége,de számomra az volt szép,hogy ha nem is nyert a Lazio,de végre fel tudott állni a földről,ez is haladás,szóval ma küzdöttek a római csapatok.

tamass 2009.09.27. 16:55:38

Ugy tudtam, hogy ez lesz... elrontottak a szelvenyemet

Mr.AT 2009.09.27. 16:55:41

@daneeka: Az nem Ferrara hibája, hogy Molinaro alszik az összes szélső beadásnál. Nem csoda, hogy úgy vágta ki a csapatból, mióta itt van, mint a sz*rt, most is csak azért játszhatott, mert Grosso pihent.

dzolutan 2009.09.27. 17:01:04

Grossoról is kaptunk két gólt a Genoa ellen, csak ő két szerzetthez is hozzájárult.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.27. 17:03:25

Végre játszott Rocchi is,elégedetnek kell lenni ezzel az 1 ponttal.

daneeka 2009.09.27. 17:05:52

@Mr.AT: De az az ő hibája, hogy 1-0-nál a csapat úgy ment be a szünetre, hogy kapott egy (meg nem adott) gólt előtte, és miután kijöttek, összesen egy komolyabb helyzetet sikerült kidolgozni.

Mr.AT 2009.09.27. 17:08:55

@dzolutan: A Genoa ellen Crespo gólja Legroé volt, róla fejelte, nem Grossóról.

Hispan07 2009.09.27. 17:09:50

Hát ha most nem zárkózik egy kicsit a Milan, akkor soha.

dzolutan 2009.09.27. 17:11:22

@Mr.AT: S ki mellől jött a beadás? :)

Mr.AT 2009.09.27. 17:13:07

@daneeka: Milyen egy komolyabbat? Végig ott voltunk a kapujuk előtt. Ha a 83.percben Camo nem kapufára fejeli Del Piero csúsztatott labdáját 4 méterről, most nincs miről beszélni.

Ráadásul nyilván nem állunk neki nyomni, mikor mi vezetünk, a Bolognának meg mattja nem volt. A Bayern elleni meccsre készülve a második félidőben egyértelmű volt a taktika: biztos védekezés, s lehetőségek adta kontrázás. Tökéletesen be is vált volna, ha Molinaro a 93. percben nem megye2es szinten nézte volna közelről, hogy Adaílton érkezhessen az ötösre.

BruceWayne 2009.09.27. 17:13:29

@Hispan07: zárkózik vagy zakózik? (hirtelen utóbbit olvastam :-)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.09.27. 17:13:43

@Hispan07: Esküszöm, a zárkózikot, zakóziknak olvastam. :)

daneeka 2009.09.27. 17:25:51

@Mr.AT: Az az egyetlen helyzet volt, előtte-utána semmi a. A Bologna meg nyomott folyamatosan. A meccs nagyon hasonlít a tavalyi Lecce elleni hazai döntetlenre, de utána Ranieriről leszedte mindenki a keresztvizet.

JokerZ 2009.09.27. 17:30:57

ferrara is eltaktikázta, hiszen látta, hogy az elöl szotyizók ezen a meccsen többet már nem fognak alkotni (valszeg mindenki kipurcant a genoa ellen - miért is?), mégis fent hagyta a diego/giovinco - camo - trez - amauri/del piero négyest, akiknek ezen a meccsen sem volt semmilyen védekező funkciójuk. Ez gyakorlatilag egész meccsen egy 4-2-4-es felállást eredményezett.

Molinaroról nem is érdemes beszélni, most kell szerződést bontani vele, és akkor nem leszek még mérgesebb.

Amúgy pedig továbbra is - ahogy ezt már minden meccs után leírtam - nem látom biztosnak a juve védekezését, elsősorban azért, mert tetszőlegesen szar csapatok is könnyűszerrel áthozzák a középpályán a labdát. Értem, hogy Momo hiányában csak Poulsennel lehetne "erősíteni", de valamilyen megoldást erre akkor is kell találni.

Az pedig természetesen nem igaz, hogy ha 1-0 marad, akkor magabiztos a győzelem. Pontosan olyan gyatrán unalmas és kiábrándító volt a második félidő, mint a Livorno ellen, csak az ellenfél itt most bemákolt egy egyenlítést.

+1: azt néztem, hogy idén szinte egyáltalán nincs lestaktika. emiatt olyan hátra húzódnak a védők, hogy keletkezik egy kb. 30 méteres sáv a védősor és a középpálya között, ahová bármilyen nyomorult csatár vissza tud lépni üresen. ezt is meg kéne fontolni.

calcio_di_rigore 2009.09.27. 17:31:07

Nah, erre a maira inkább nem írok semmit, ha nekik egyszerűbb hogy vért izzadnak az idegenbeli derbiken, minthogy a otthon a bohóccsapatok ellen kegyetlenül behúzzák a három pontot, akkor csinálják.
Ha tegnap az Inter nem zakózik, akkor valószínűleg már a szünetre is 2-0-val megyünk, de így gondolták szórakoznak egy kicsit, csak mondjuk Molinarótól már elszoktak. A Palermót kell így megverni, az biztos egyszerűbb lesz, de ott legalább pörögni fognak.

calcio_di_rigore 2009.09.27. 17:34:49

"nem látom biztosnak a juve védekezését, elsősorban azért, mert tetszőlegesen szar csapatok is könnyűszerrel áthozzák a középpályán a labdát."

A Genoa is? A Lazio? A Roma?
Ne szajkózd már a hülyeségedet, vedd észre a tendenciát, egyszerűen olyan sűrű a versenynaptár, hogy a kicsik ellen próbálnak meg pihenni, csak a túlzott magabiztosság miatt ma megszívták.
Tanulni kell belőle, lehet a kicsik ellen lazáskodni, csak profibban.

Mr.AT 2009.09.27. 17:39:15

@daneeka: Nézd, senki nem örül, hogy 2 pontot elajándékoztunk a 93. percben, de ettől a meccs még végig kézben volt. Nem adott nekünk a gép, az első félidőben mehettünk volna 3 góllal is, a másodikban meg semmi nem jött össze elöl.

Ez nyilván felhozta a Bolognát, középen meg elfáradtunk kicsit, így törvényszerű volt, hogy pár helyzetet kialakítanak - ezek közül talán Di Vaio kilépése (ami Chiellini kifejelt) meg a gól említésre méltó, a többi távoli lövés volt, olyan meg nálunk is volt (Melo & Camo).

Ferrarát nem lehet hibáztatni, a cseréi rendben voltak:
1. Diego elfáradt, ráadásul most tért vissza, 60 percet lehúzott, le kellett hozni - ráadásul Gio gyors és játékügyes, kontrázni kiváló. (Ha pl. a 3 a 3 elleni kiugratásnál, mikor Alex passzolta be neki a 16osra a labdát, nem ment a védő egy óriásit, szintén 2:0, s most mki Ferrarát dicsérné.)
2. Zebina szintén kidolgozta magát, rajta szintén érezhető volt, hogy egy óra után már nem fog fel- és vissza is érni.
3. Alexet meg nyilván be kellett hozni, ráadásul Amaurinak most sem jöttek össze a megoldásai, adott volt a csere, hátha villan egyet Alex, ahogy szokott (ez is majdnem bejött, sajna Camo és Gio is kihagyta a ziccert).

Éppúgy lehetett volna 2:0 is, mint 1:1, ezúttal sz*ptunk, ez van, legközelebb meg meglesz a 3 pont. A lényeg: 1 ponttal még így is megyünk az Interhez képest, és ez számít.

Most már teljes egészében a müncheni túrára kell készülni.

JokerZ 2009.09.27. 17:40:28

@calcio_di_rigore: mindegyiken játszott poulsen, ezért voltunk jobbak:)

de ha már vitatkozunk, mondd, hogy bármelyik általad említett meccsen lemostuk az ellenfelet.

de őket persze nem is kell lemosni. akkor csak nézzük a hazai meccseket: melyik volt biztos győzelem? netalántán a bordeaux ellen jól ment a szűrés a középpályán? miért buffon rendelkezik a legjobb átlagos osztályzattal?

igazad van, lehet lazázni, ha nem mennek el rajta a pontok. és ez nem arról szól, hogy jaj egyszer most becsúszott a molinaro-hiba a bologna ellen, hanem arról, hogy eddig mindhárom hazai meccs borzasztó nagy szenvedés volt, és ordas szerencse, hogy 1-0, 1-0, 1-1 az eredménysor, nem pedig 1-1, 1-1, 1-1. ennyi.

JokerZ 2009.09.27. 17:45:00

@Mr.AT: nem illik csukott szemmel nézni a meccset.

di vaio üres kapu
di vaio rávezetés, amit elbaltázott legro keresztezése után
xy, aki a buffonról kipattanót 8 méterről nem rúgta be
guana centikkel melléguruló lövése

a gólunkról pedig inkább ne beszéljük, "gyönyörű" zebina bepassz előzte meg. a sok helyzetünket ugyancsak nem láttam: camo kapufa és giovinco elrontott középre gurítása. sovány volt ez, na, ahogy a többi hazai meccs is eddig.

azért ranierit ne említsük még egy ideig, kérem szépen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.27. 17:45:09

A Juve talán tanul a maiból,kár lenne,ha az Inter letaszitása a trónról ilyen pontokon menne el nekik.

Mr.AT 2009.09.27. 17:51:37

@Zlatan: Nem hiszem, hogy ez az olasz első osztály arról szólna, hogy le kellene mosni ellenfeleket. Qrvára kiegyenlített a mezőny, még a legnagyobbak is megbecsülik a legszorosabb győzelmeket a legkisebbek ellen is. (Mást ne mondjak: Inter-Bari 1:1.)

Egy egy kiugró meccs néha kijöhet a legerősebbeknek (Milan-Inter 0:4, Roma-Juve 1:3), de ez nem trend, és főleg nem elvárható.
Qrva jó kis csapatok vannak az egész ligában, egyáltalán nem lefutott itt még semmi.

A problémák egyáltalán nem a középpálya közepén vannak, mint te írod (itt kétmeccsenként egyszer jön át a labda, még Sissoko nélkül is), hanem a két szélsőhátvéd pozijában.
A 4-3-1-2nél a két szélsőhátvéden rengeteg múlik, támadniuk és az egész saját térfelet a szélen biztosítaniuk is kell, s pont itt nincs egyelőre megnyugtató megoldásunk, egyik oldalon sem.

Komolyan mondom, eddig még kb. a mai Zebina tetszett legjobban, megbízható és stabil volt, amíg fent volt, jobbról nem is jött egy beadás sem.
Bal oldalon Grosso még keresi magát, remélem megtalálja, mert szükség lesz rá, De Ceglie támadni jól tud, védekezni már csak gyenge közepesen, Molinaro meg egyszerűen elszomorító, a beadásai minősíthetetlenek, cselezni nem tud, s bár védekezésben általában lelkes, benne van a hiba.
Jobb oldalon alapból Grygera a kezdő, aki sztem szintén nem Juve-szint, ill. legfeljebb kiegészítő ember kellene, hogy legyen, rengeteg támadás megakad a szintén gyenge beadásain. Zebina ma nem volt rossz, de rengeteget sérült, Salihamidzic pedig szintén olyan, mint De Ceglie, inkább egy sorral előrébb tud igazán jól játszani.

Itt vannak elásva a kutyák, nem középen. A Felipe Melo-Sissoko-Marchisio hármas nem a liga, de kb. egész Európa legerősebb védekező hármasa.

calcio_di_rigore 2009.09.27. 17:54:25

@Zlatan: 1-0, 2-0, 1-1, hogy pontosak legyünk. A győzelmeket továbbra sem fogom magyarázni, a mai meccsről pedig már leírtam a véleményem.

A Bordeaux egy szabadrúgás utáni lesgóllal egyenlített, ezután meg is nyerhettük volna a meccset (pl. Marchisio kapufa), Buffon meg azért kapja a legtöbb fizut, hogy védjen.

Évek óta tendencia, hogy a komolyabb csapatok ellen játszanak jobban, de ha akarod te is megmagyarázhatod, hogy a Genoa vajon miért nem jött át a középpályánkon.

Mr.AT 2009.09.27. 17:58:48

@Zlatan: Találd már ki, hogy a Juve a pályán se volt...hülyeségekkel azért már hadd ne vitatkozzak.

Juventus-Bologna 1:1
Ball possession: 60,2% - 39,8%
Shots on goal: 5-3
Shots wide: 14-9

Ennyi.

JokerZ 2009.09.27. 18:08:12

@calcio_di_rigore: a győzelmeket valóban nem kell megmagyarázni, de elég szélsőséges vélemény az, hogy beszélni sem érdemes róluk. éppen azért, mert hosszútávon olyan kínos döntetlenekhez vezetnek a szenvedős győzelmek, mint a mai. és az is igaz, hogy évek óta tendencia a komolyabb csapatok elleni jobb játék, aminek következtében évek óta nem is nyertünk semmit.

@Mr.AT: szeressük a statisztikát, de attól még a bologna három kapura menő lövése kicsit veszélyesebbnek tűnt számomra, mint a juve 5 darabja - főleg azért, mert az egyik üres kapura ment.

nem akarom végletekig szidni a csapatot, csak szerintem idénre már annyira megerősödtünk, hogy ennél picivel jobb és hatékonyabb játékot láthassunk. persze lehet, hogy túlságosan is kongatom a vészharangot, nézzük meg a müncheni túrát, ott azért sok minden kiderül.

dzolutan 2009.09.27. 18:14:24

Münchenben Diego-Melo-Marchisio középpályán fog múlni minden(főleg Diego), a széleken Robbennel és Franckkal senki nincs egy szinten, illetve Butt bizonytalansága magas labdáknál, ami a győzelmet jelentheti, de inkább a döntetlent.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.09.27. 18:19:26

@Mr.AT: Chiellini benn lógott 3 méterrel annál az ívelésnél a rövid oldalon. apropó, az öngólját miért nem adták meg? szabályértelmezés kéne...

JokerZ 2009.09.27. 18:37:39

@anonim222 [semleges néző]: mert nyilván nem rúgja be a saját kapujába, ha a lesen tartózkodó csatár nem liheg a nyakába. ezt is lesnek hívják.

münchenben csak a győzelem elfogadható, a szélsők lefogása tényleg egy kicsit nehézkesnek tűnik, de ezt úgy kell megoldani, hogy védekezésnél jó mélyen visszahúzódunk, gyors kontrákkal pedig megütjük őket. de azért ciro ehhez jobban ért, remélem.

horas 2009.09.27. 18:48:39

Az első félidő után,sszinte biztos voltam benne,hogy gólokkal nyer a Juve.Ez egy megnyert meccs volt.Részben balszerencse részben ezt egy kicsit eltaktikázta Ferrara,de hát fiatal edző lesz még ilyen sztem.

giacinto 2009.09.27. 19:04:32

Ma oktatott a bologna.

giacinto 2009.09.27. 19:19:15

OFF: m2 élőben adja az U20 meccset 21.00-tól.

Egyébként van egy olyan rossz érzésem hogy nagy égés lesz nekünk ez a torna de ne legyen igazam.

giacinto 2009.09.27. 20:16:42

@dzolutan: a múltkori nagyképűségeteket a saját csapatotok köpte szemközt ma délután.

ezúton is gratulálok nekik :)

calcio_di_rigore 2009.09.27. 20:33:52

@giacinto: minek örülsz? még így is mi jöttünk ki jobban a fordulóból.:)

dzolutan 2009.09.27. 20:55:30

Látom általánosítasz, úgyhogy nem rondítok bele az élet ezen apró örömének élvezetébe.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.27. 20:55:42

Na Fülöp végre Bari meccset közvetít, igaz hamarosan kapcsolok is el. Hajrá U 20-as gyerekek!

Ennyi 1-1-et régen láttam, mi meg örülhetünk egy 90. percben megmentett pontnak. Hiába, Szicíliában nem megy.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.09.27. 21:15:36

Úgy látom oktat a Bari. Érik a Milan gól.

calcio_di_rigore 2009.09.27. 21:44:31

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: főleg amikor egy 2-0-ás sima győzelmet összehasonlít egy utolsó percben kiharcolt iksszel... meg amikor interista létére nagyképűségról papol...
Ezekért érdemes idejárni.:))

_alerob 2009.09.27. 21:47:27

Juve Xel kettőt és elvan temetve. Na ez a lényeg.

A Juve saját hibájából nem nyert a hét mindkét meccsén. Ennyi.Ettől még nagyon jó a csapat.

Annyi vigasztal, hogy Alex visszatért és Trez megint betalált. Bayern ellen kettejüknek kezdenie kell!

rexford 2009.09.27. 21:58:54

Frappírozik ma az interes köménymag. Jobb is, hogy nem marad bennük a tegnap esti frusztráció.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.27. 22:04:10

@calcio_di_rigore: Arra reagáltam,hogy az az irritáló nagyképűség,ami pár szurkolót jellemez,az ilyenkor kicsit visszaszorul(hatna).Nem elegáns.

daneeka 2009.09.27. 22:10:57

@horas: Lesz még ilyen, ahogy az Inter is fog még kikapni.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.09.27. 22:11:47

Szinte már várom mikor lő gólt pippo, hogy 46 Bari ziccer után nyerjen 1-0 ra.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.09.27. 22:16:28

nem nézem 100%-ban a milan-barit, ezért kérdezem, hogy tényleg gólokkal kellene vezetnie az újoncnak? akárhányszor benézek, bari-helyzet van

Hispan07 2009.09.27. 22:19:40

Ez a Milan egy kalap szar, elmentem aludni,

nalazo 2009.09.27. 22:22:19

Azért Sampdoriában ki lehet kapni. Nem tépték az Inter szurkolók annyira a hajukat tegnap, mint a Juvésok ma. Sajnáljuk, hogy a Sampdoria gólt lőtt, örülünk, hogy a Bologna egyenlített, és reméljük, hogy a Bari is nyer.

czudarpesta 2009.09.27. 22:26:44

@redcard: sajnos igen, bár nekünk is volt pár helyzetünk. Azt hiszem ez a mi szintünk az idén, ki-ki meccsek a középmezőnnyel...

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.09.27. 22:40:24

én ha bari játékos lennék, most nem lennék elégedett. ha milan-szurkoló, akkor viszont tényleg kurva ideges és szomorú

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.09.28. 08:48:07

milyen idejétmúlt volt látni labdát vezető, és sikeresen cselező játékosokat. a bari-ban, persze. volt egy a balon, meg egy a jobbon. ráadásul eszméletlenül gyorsak voltak. :) vagy a milánosok voltak k. lassúak. taktikailag már rég nem divat ilyet csinálni.

giacinto 2009.09.28. 08:57:30

nagyon tetszetős amit a Bari csinál, de tényleg.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.09.28. 09:02:45

ugyanakkor a Milán a bl-ben, tippem szerint Ronny nélkül, kb 5x ekkora sebességgel fog sokkal jobban játszani. hívhatjuk a tegnap esti jelenséget bl-effektusnak (interre is igaz, gondolom én.) ezt Olaszországban ki is használják :). az aktuális ellenfelek. a Bari nekem is tetszett... amúgy.

Hispan07 2009.09.28. 09:28:18

Őszintén: miért játszana jól a Milan? Van olyan meghatározó játékos, aki az egész csapatot a hátára tudná venni? Nincs. Van egy taktika, amihez a keret passzol? Nincs. Van gólvágó? Nincs. Van irányító? Nincs. Van orgyilkos szűrő a középpályán? Nincs. Van megfelelő szélsőhátvéd a keretben? Nincs (szegény Abate lett hátrakényszerítve, a kevés dicsérhető ember egyiket). Van bármi koncepciója a vezetésnek, mit kéne ezzel a széteső csapattal kezdeni? Nincs. (Ha van, jól titkolják.)

Láthatjuk: kb semmi nincs jelenleg. Akkor miért pont gólok, győzelmek, sikerek lennének?

horas 2009.09.28. 10:05:47

@daneeka: Amúgy szerintem ez a szörnyű az olasz nagy csapatoknál,és most nem csak a Juvére gondolok,mert az Inter is ugyanez a kaptafa,hogy egy kis csapat elleni 1-0 ra megpróbálnak ráülni ahelyett,hogy eldöntenék a meccset.Ezt láttuk tegnap a Juve-nál és láttuk az első fordulóban az Inter-től is.NEm azt mondom,hogy minden esetben,de mondhatni gyakori jelenség.Sztem ilyen nem nagyon van másik bajnokságok elit csapatainál.
@Hispan07: Találó az összegzés kiváncsi vagyok mikor esik már le a tantusz Berlusconi és Galliani úr nál.A Milan-t sztem egy Manchester City-szerű beruházás mentheti meg.Vagy lehet Berlusconi ott akar majd megválni a klub-tól ahol át vette a másodosztályban.:)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.09.28. 10:49:27

@Hispan07: nem ismerem jól a Milán-t, de Abate helyett ki bírt volna el azzal a Bari-s ámokfutó szélsőgyerekkel? ez a része korrekt volt szerintem.

drdugo 2009.09.28. 11:01:33

@horas: nem a másodosztályban vette át a klubot. a totonere az korábban volt.

nem beruházás kell, hanem koncepció, meg a vezetőségben néhány váltás. most ugyanaz van, mint a '90-es évek végén, mikor kiöregedett a sacchi-capello féle sikercsapat maradványa és jónéhány évig vergődött a csapat. volt hogy azt hiszem 11-ikek lettünk a bajnokságban. akkor se ment egyik pillanatról a másikra a megtisztulás. meg kell szokni most egy kis időre a középmezőnyt.
inkább az az aggasztó, hogy az átalakítást nem megfelelő edző végzi.

federicapellegrini 2009.09.28. 11:50:57

@drdugo: azért nem ugyanaz a helyzet, mint a '90-es évek végén. akkor ugyanis megmutatkozott valamiféle hajlam arra vonatkozólag, hogy a természet törvényeinek, és saját kötelességeiknek eleget téve a vezetők erősíteni akarnak, és mindez nem csak szólamok szintjén valósult meg.
akik milan szurkolók, nekik kell a legjobban látniuk, hogy ez a csapat sokkal, de sokkal szarabb, mint aminek a köz véleménye beállítja, még ha már azon mércével mérve sem bajnokesélyes.
kb sevcsenko eladása óta, amit ez a klub játékában, kommunikációjában, igazolásaiban megtestesít, attól minden jó ízlésű embert elfog a hányinger, már ha nincs rajta szemellenző.

Hispan07 2009.09.28. 11:53:56

@anonim222 [semleges néző]: Abate helyett senki - Zambrotta balra kell és nem a régi már, Oddo szimplán szar, Antonini és Bonera sérült, bár előbbi olyan túl sokat még egyszer sem mutatott. Abate tette a dolgát, vele volt/van itt a legkevesebb gond.

Hispan07 2009.09.28. 11:59:16

@federicapellegrini: enyhe túlzás, amit írsz a jóizlésű emberek hányingeréről. Sevcsenkó eladása után azért pl ez a klub még nyert egy BL-t, többek között rommáverve a dicsőséges MU-t is CéRonáldóstul - az más kérdés, hogy ez a siker valszeg csak rontott hosszú távon a dolgokon.

Ami tény: a régi nagy nevek mögött tényleg egy sokkal gyengébb csapat van, mint ahogy azt be merik/merjük vallani.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.28. 13:23:32

Azért be kell vallanom,legalább egy capo di tutti capi van,akivel nem cserélném el Lotito urat,ő pedig Berlusconi úr.Mert amit utóbbi bemutatt,az jelentőségében még Lotito esztelenségeit is felülmúlja.

czudarpesta 2009.09.28. 14:48:28

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Mondasz valamit. Ronaldinho a legjobb példa erre. A Barcában is kutya volt az utolsó szezonjában ennek ellenére nagy csinnadrattával idehozatja. Én nem emlékszem, hogy egyetlen csele is sikerült volna tegnap...Az is érdekes, hogy Oddo a Lazioban remekelt, nálunk nem volt egy épkézláb meccse.

federicapellegrini 2009.09.28. 16:11:20

@Hispan07:
2004-05:
szvsz ez a szezon volt az ancelotti korszak csúcspontja. a sors (és egyéb körülmények...) fura fintora, hogy eme zseniális milan semmit sem nyert. a mélyebb okokat hagyjuk, maradjunk annyiban 1-1 paraszthajszálon múlt mind a bl, mind a serie a (még ha utóbbit lehet utólag el is vették volna)
2005-06:
érkezett: gilardino, vogel, vieri, jankulovski
távozott: tomasson, dhorasoo, pancaro, crespo
ezek voltak az érdemi játékosmozgások. jól láthatóan minden távozó helyére jött valaki, más kérdés, hogy minőségileg az újak hozták-e a régiek szintjét. vieri nyilván nem tomassonét, jankulovski kezdetben igen pancaróét (aki megmondom őszintén nekem kellemes csalódás volt anno), dhorasoo=vogel, mivel egyik sem játszott soha (pedig az "európa egyik legjobb csapatának stabil cseréje" szintet mind a ketten hozták), gilardinoról pedig mindenki azt hitte, hogy azonkívül, hogy pótolja crespot, még sokkal többet is nyújt. ehhez képest jóindulattal sem volt soha még crespo árnyéka sem, bár hangsúlyozom akkor ésszerű lépésnek tűnt a csere.
ez az átigazolási időszak korrektnek lett volna mondható, ha az alapcsapatban nem lett volna dida 32, maldini 37, cafu 35, stam 33, nesta, seedorf, sevcsenko 29-29 éves. hogy a bővebb keretből costacurtáról, ambrosiniről stb.. ne is beszéljünk. másrészt a koron túlmutatva, bizonyos idő után egy sokáig együtt játszó brigád vérfrissítés nélkül kiég, motiválatlanná válik, pláne egy olyan edzővel akinél bérelt helyek vannak, és a rotálást csak hírből ismeri.
ez az idény még bőven jó volt, a szar ősz után, egy rohadt jó tavasszal kis kíján a juve is be lett fogva, és a bl-ben is csak a barca elleni elődöntő jelentette a végállomást (ott is egy vitatott döntés).
a sötét árnyak azonban ekkoriban már kezdték beborítani milánó felett az eget. a korábban ultabiztos védelem + dida egyre többet bakizott, a legendás pirlo, gattuso, seedorf hármas egyre többet volt fos (különösen igaz ez a mára már csak komikumként funkcionáló pirlóra, aki 1-2 meccset leszámítva 2005 óta szar a milanban, és a 2006-os vb-t leszámítva szar a válogatottban). és mindezek következményeként a korábban egy rohadt bűzös 1-0-al minden meccset lehozni képes csapat kezdte elveszteni ezen a képességét, régi önmaga halványabb változatává válva ezzel...
2006-07:
...hogy aztán ekkorra már -pár bl meccs kivételével- átlátszó milant lássunk.
érkezett: gourcuff, favalli, oliveira, bonera
távozott: sevcsenko, vogel, amoroso, rui costa, stam
és akkor el is érkeztünk a majomparádé kezdetéhez. ami innentől jön az a racionalitás minden fokát nélkülözi, érthetetlenség, bűz, gumiszoba.
a bundabotrány miatt mínusz 8-ról indult a szezon, és bl-selejtezőt kellett játszani.
nos, berlusconi, galliani, ancelotti egy álló évig mindent a botrány miatt felborult menetrendre fogott, minden rossz eredményt erre kent!
a télen megszerzett ronaldonak hála végül elmondhattuk, hogy volt úgy 3 jó meccsünk a bajnokságban.
a bl győzelem (ebben a sorozatban kb. 4 jó meccs) -az évtized legszebb tündérmeséje- alapvetően meghatározta a következő éveket; na nem a pénz okos beruházása -mert az a 0 teljesítményért kiutalt csillagászati fizetésekre megy el (dida 4 milla/év atyaég..) -, vagy az ezáltal csábítóbb célponttá válást kihasználandó új gerinc építése miatt, hanem azért mert ez a győzelem a mai napig (!) kifogás minden szemétségre, amit a vezetők képébe lehetne dörgölni.
a további szezonokkal külön-külön nem is érdemes foglalkozni, csak a naptárra pillantva vehetjük észre, hogy ez már másik évad, a csapat ugyanis semmiféle változáson nem megy át -ez a 3-4 év nekem 20-nak tűnik-, miközben a média úgy ír a milanról, mintha bajnokesélyes lenne.
a kedvencem most ez az "új csapat épül, amihez idő kell". hogy a tökömbe van képük azt mondani, hogy új csapat épül?
amikor pato-t megvették 2007 nyarán, de a szabályok miatt csak 2008-ban mutatkozhatott be, gallianiék egy fél évig azt dugdosták a torkunkon (jell. hazai pályán egy fél évig 0 győzelem), hogy semmi gond, januárban jön pato, aki akár 40(!) gólra is képes lehet egy fél szezon alatt.
évek óta berlusconi nem szégyenli lenyilatkozni, hogy a milan még mindig európa legjobbja, bajnokok gyülekezete.
azt mondják nincs pénz igazolni, miközben pl a barit elnézve, nem 1 játékosuk fix erősítést jelentene. de nem a bari az egyetlen ilyen csapat a serie a-ban. fillérekért ide lehetne hozni őket! de inkább a 0 teljesítményért folyósított csúcsgázsikra spórolnak

ha ettől nem, mitől kéne, hogy hányingerem legyen?

Hispan07 2009.09.28. 16:44:58

@federicapellegrini: múlt héten már hosszasan foglalkoztunk az elmúlt 10 év Milanos játékospolitikájával, nagyjából ugyanezekre a következtetésekre jutva.

és bár reggel vhogy túl erősnek tűnt a megfogalmazásod, ezt így egyben elolvasva (mert a mindig reménykedő énem ha mindezt egyenként tudta is, egyben nem akarta látni) én is azt mondom: teljesen igazad volt/van, ez vérlázító és hányinger.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.28. 16:45:10

@czudarpesta: Szerintem ennek az lehet az oka,hogy Oddo pont a helyén volt a Lazioban,egy jelenlegi Lazioban is kiemelkedne egy pár évvel ezelőtti Oddo.De egy szintel feljebb ő már nem képes arra,amit egy kisebb csapatban tud.Egy klasszisokkal teli csapatban ő kevés,és az a Milan,ahova ő anno visszament,az még azért az volt.
@popp: Mit szólsz hozzá,már október eljsején találkozik a Lazio a Romával. :)

freiwald 2009.09.28. 17:51:21

@Hispan07: Értem. Ki volt az okostojás, ha szabad kérdeznem?
Egyébiránt megint megörvendeztetett minket a csapatunk ill. hozták azt, amit vártam. Beszélnek itt mondván "a BL más tészta", de ez csak akkor igaz, ha egy csapat nem veszi fel a sündisznóállást. Jelen esetben viszont úgy gondolom egy ilyen lagymatag, semmitmondó Milannak még ez sem lesz elég, pedig én szívvel-lélekkel szurkolok még ennek a középcsapatnak is. Abba pedig nem hiszek, hogy a Zürich nincs tisztában a saját erejével.

horas 2009.09.28. 19:42:57

@federicapellegrini: Egy tökeletesen objektív múlt idézést sikerült összehoznod.Én nálam akkor vált egyértelművé az,hogy véget ért végérvényesen vmi a Milan-nal mikor címvédőként az Arsenal 0-2vel símán lepofozta a San Siro-ban a őket.Az az Arsenal nem volt rossz de messze voltak ahhoz,hogy realís esélyük legyen bármilyen címet is nyerni.
süti beállítások módosítása