Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

SPL 4. és 5. forduló - Amikor a Hamilton kétszer olyan jó, mint a Gers

2009.09.23. 22:25 donnelly

Van egy kis tartozásunk, ugyanis néhány dolog miatt (pl. NST-kupa) elmaradt kettő darab poszt is: az, amelyikben beszámolunk harmadik győzelmünkről, illetve, amelyikben előrevetítjük a negyediket. Most hétvégén azonban a tipposzlop helyett a műfüvön mértük össze tudásunkat, és természetesen mindenki nyert, még pancho kolléga is, hiszen óriási sportértéke volt a rendezvénynek. Aki nem nyert semmit, az a Rangers, a Celtic pedig ezt kihasználva egyedül állt az élre. Összevisszafoglaló videókkal a két legutóbbi skót fordulóról és a tippverseny állásáról a túloldalon. Na meg valami kvíz is.

A Rangers egy hét (nyolc nap) leforgása alatt három mérkőzést vívott meg veretlenül, de egyben nyeretlenül is. Stuttgartból egy ponttal eljönni ugyan nagyobb szégyen, mint Motherwellből, de majdnem egyenesen vereség lett a keménynek igérkező hárommeccses túra nyitányából, azonban Jim O'Brien képességeit meghaladta az utolsó percekben a tizenegyes értékesítése. (Vagy McGregor érezte az irányt, de hát jól rúgott büntit ugye nem igazán lehet védeni...)

Azon a meccsen a Svábföldön pontot mentő Bougherra szedett be két sárgát, Kilmarnockban pedig Pedro Mendes járt így, akárcsak a hazaiaknál Pascali, akinek feltett szándéka túlszárnyalni az előző szezonban termelt 13 figyelmeztetést. A Rugby Parkban csak a jelentősebb időszakot emberelőnyben játszó Killie jutott helyzetekig, de gólt nem lőttek, így a Gers lehetett boldogabb az egy ponttal.

A Celtic szintén döntetlennel hangolt a hétközi kupafordulóra,

melyen aztán Szamarasz vezetésével el is hasalt a Szentföldön. Ez azonban nem vette el a kedvüket attól, hogy két fejessel megfordítsák a Hearts elleni rangadót, amely azzal kezdődött, hogy Suso lövésénél Boruc beszedte idei első lepkéjét. Aztán bólintott Killen, illetve Loovens is az utolsó pillanatokban. Mindkét Celtic-gól elkerülhető lett volna, ha a Hearts védői nem hagyják, hogy Maloney összeszedje a már szinte játékon kívüli zsugát, illetve ha a hosszabbítás sokadik percében előrebikázzák a lasztit ahelyett, hogy lehetőséget adnak a sporinak arra, hogy befújjon egy vitatható szögletet...

A Celtic két ponttal vezet, és a héten megszerzi a kínai válogatott csapatkapitányát, Zseng Zsit akinek büdös volt az angol harmadosztály.

 

4. forduló

MOTHERWELL-RANGERS 0-0
A vendégek lehettek boldogabbak, természetesen benéztük mi is, és toto92 is.

CELTIC-DUNDEE UTD 1-1
Na, ezt sem találta el senki. A Dundee vezetett a hatodik perctől a tizenhetedikig.

ST MIRREN-ST JOHNSTONE 1-1
Ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mindenki eltalálta.

HAMILTON-HIBERNIAN 2-0
Ellenfelünkkel együtt vendéggyőzelmet vártunk, de ez annyira tipikus - mindkét bandától.

FALKIRK-ABERDEEN 0-0
Döntetlent tippeltünk (csak négygólosat), és be is jött, és ezzel a győzelmet is elvittük.

HEARTS-KILMARNOCK 1-0
A meccset szombatról keddre halasztották, ugyanis a Killie busza egy baleset miatt dugóban ragadt az autópályán, de ez minket nem zavar, lévén telibe vala lőve az dolog általunk. De ez már csak hab volt a tortán.

A tippverseny állása ezzel NST-Kommentelők 3-0, köszönjük a játékot toto92-nek, aki egy kevésbé totógyilkos fordulóban bizonyára megszorított volna bennünket.


5. forduló

KILMARNOCK-RANGERS 0-0
Két kiállítás, erősebb Kilmarnock, de jó, hogy nem láttuk!

HIBERNIAN-ST JOHNSTONE 3-0
Na pont erre a Hibbies-re tippeltünk mi a negyedik kör előtt! Anthony Stokes duplázott, Riordan is betalált.

HAMILTON-FALKIRK 0-0
A góltalan SPL-rangadóktól ments meg, Uram minket!

DUNDEE UTD-MOTHERWELL 0-1
Ezt tuti benéztük volna, még jó, hogy kihagytuk a fordulót! (A Well szerencséje, hogy O'Brien ezt a tizit nem vállalta...)

ABERDEEN-ST MIRREN 1-0
Természetesen Mulgrew, ezt eltaláltuk volna.

CELTIC-HEARTS 2-1
Na meg ezt is, a legtipikusabb végeredmény, bár a Shrácok majdnem rajta szívtak.


A hatodik (a mi szempontunkból negyedik) fordulóra az tippelhet, aki először kommenteli be az egyetlen értelmes összefüggést, mely az alábbi neveket köti össze (mindet!):

Carbone
Jörg
Káposzta
Mickael
Simon

8 komment

Címkék: d videó skót összefoglaló tippverseny spl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr241403071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Strigo 2009.09.23. 23:16:24

Benito Carbone
Jörg Heinrich
Káposzta Benő
Simon Donnelly

és van olyan, hogy Mickael Pote?

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.09.23. 23:27:08

@Strigo a divatdrukker: Bizony van, gratulálok a villámmegfejtéshez!:) Küldök mailt is.

Rangers10 2009.09.23. 23:27:10

Igazából elcsalták mindkét meccset (a játékosok is, de főleg a bírók)
;)

christvhu 2009.09.24. 16:22:02

@kroos: szerinted lőni akarta? nekem inkább úgy tűnt, hogy símán beadta, várták ketten.
Ha lőni akarta, akkor nem gyenge ötlet.

Glory 2009.09.24. 20:16:12

@donnelly: alegkomolyabb beugrokerdes EVER :DDDDD
süti beállítások módosítása