Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Serie A köcsögválogatott

2009.08.21. 18:47 _benito

Ha köcsög futballisták kellenek, az ember automatikusan Olaszország felé fordul, de idén csalódást kell okoznunk: Materazzi padozik, Ibrahimovic jámborabb volt, mint egy büfiző újszülött, Nedved meg már nem ért utol senkit, hogy széjjelrúghassa. Az ígéretes importáruk között is akadt, aki csalódást okozott (Poulsen például senkihez nem ment elég közel ahhoz, hogy leköphesse), de az újonnan érkezők között azért akadt néhány, aki tudta, mi a kötelessége. Furcsa összeállítású köcsögválogatottunkban vannak hiányposztok, de erős középpályával, és a támadószekcióban túldimenzionált padkoptatókkal érkezünk.    

Matteo Sereni

Nem igazi köcsög, sőt, néhány hajmeresztő hibája ellenére nem tartjuk rossz kapusnak. Hozott néhány pontot a csapatának, de végül ez is kevésnek bizonyult, mert csak sikerült addig szerencsétlenkedniük, míg kiestek. A válogatottunk kapuját azért bízzuk rá, mert csapata kiállításainak egyharmadát szállította, két pirosával nemcsak a kapusok közül emelkedik ki, de a Toróban senki nem kapott rajta kívül egynél többet. Nem illik a posztba, de fel kell írnunk neki, hogy a szezon védésének is ő a birtokosa, a Juventus ellen a mai napig nem értjük, hogy ért le Iaquinta fejesére.

Jonathan Zebina
Bár csak kilenc meccset teljesített, a klasszikus jobbunkó-tulajdonságok mindegyikét felvonultató franciából úgy süt a köcsögség, hogy akár a csapatkapitányi karszalagot is rábíznánk. Zebina az a fajta játékos, akit akkor is rühellsz, ha a kedvenc csapatodban játszik. Hosszú lábai minden előnyét lenullázza csámpás lábfeje, és a szürkeállomány teljes hiánya, előre is csak azért megy, mert kimondatlan törvény, hogy a védőknek nehezebben adnak lapot az ellenfél térfelén. Néha az az ember érzése, hogy csak azért adja el a labdát, hogy aztán stoplijait az ellenfél térdkalácsának porcai közé illesztve domboríthassa ki játéka lényegét. Még csapatot is jól választ magának, mert aki nem köpött utána rómaiként, az most Juventinóként a lábujjából is felszippantja a gempát.

Simone Loria
Belerúgunk még mi is egyet, mintha nem kapott volna eleget a sorstól. A Curcira elcserélt középhátvéd több bajt csinált, mintha a cserekapus játszott volna centerhalfot. Loria nem tipikus köcsög, az ő esete inkább a segítőkész elefántra emlékeztet, aki a függőhídon a segítségedre siet szorult helyzetedben. Nem akart ő rosszat egyszer sem, de a Roma akkor járt igazán jól, ha csak percekre cserélték be, mert olyankor rendszerint csak egy gólt kapott róla a csapat. Talán agyban nem bírta el a Romát, mert az Atalantában a Serie A egyik legjobb középhátvédjének tartották a 32 éves játékost, akit a szezon végén olyan sebességgel hajtották el a fővárosból, hogy csak sistergett. Most a B ligába süllyedt Toróban ijesztgeti csapattársait.

Bruno Cirillo
A második legtöbb gólt kapó védelem alapembereként még nem kerülne be, és hiába van az abszolút élmezőnyben 13 sárgájával, nem a pályán mutatott teljesítménye miatt kapott meghívót a köcsögkapitánytól – bár a simán kihulló Reggina szurkolói nem biztos, hogy nem szavaznák be. Hanem azért, mert amikor látszott, hogy a calabriaiak idén már nem kapaszkodnak meg (hiába a Menekülő Ember becenév), kijelentette, egy olyan adottságából kíván a továbbiakban megélni, aminek vajmi kevés köze van a futballhoz. Cirillót bitang nagy cerkával áldotta meg az élet, innen beceneve, a Dotato is. Amikor Cassano önéletrajzában azt olvasta, a háborodott elméjű támadónak 700 nője volt életében, szívében irigység gyúlt, és kijelentette, elmegy pornózni. Nevezzetek bár péniszirigynek, szerintem ez köcsögség. 

Matthieu Flamini

Az Arse-fanok (valahol mind azok vagyunk) is megerősíthetik, ez egy kis köcsög. Fla-money arra megy, ahol a pénzt szagolja, hát most alaposan rápacsált a Milannal: vagdossák a fizetéseket, gyengül a csapat, neki meg rohadtul nem sikerült eddig megtalálni a helyét az egyébként is elég fogalmatlannak tűnő csapatban. Durcásan kijelentette, ő bizony nem jobbhátvéd, úgyhogy lesznek szívesek őt a helyén játszatni, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy az hol is van igazából. Angliában ugye elég volt eszetlenül feltúrni a pályát, Milánóban viszont kiderült róla, hogy szűrőnek lepkefing, passzolni annyira nem tud, se nem gyors, se nem szép, se nem okos. Csak egy kis köcsög.

Felipe Melo

Védekező középpályásként unkaköri kötelessége köcsögnek lenni, aminek maradéktalanul eleget is tesz. Az első fordulóban azonnal megcsillantotta, mire lehet számítani tőle: előbb úgy agyonrúgta Poulsent, hogy a dán szaltózott egyet a levegőben, Melo pedig indulhatott zuhanyozni. Kész csoda, hogy két pirossal lehozta a szezont (11 sárga mellett), hiszen arról a játékosról beszélünk, akinek mindegy egyes becsúszása egy pályafutást veszélyeztet, majd amikor kiskanállal összekaparták a felrúgottat, Melo torkon ragadja, és a pofájába üvölti, hogy ne szimuláljon. Persze, csak miután szemfenéken sercintette. Ha véletlenül akad a pályán egy lökdösődés, ami nem az ő környékén robban ki (eleve nehéz elképzelni), viharsebesen terem a helyszínen, hogy békítő szándék által vezérelve kioszthasson néhány lángost a tumultusban. 

Thiago Motta

Akár össze is köthetnék Melóval, cirka ugyanakkora tahó ez a félig olasz, félig brazil fiatalember is, aki épphogy 20 éves volt, amikor a Barcelonában már kiállították, mert a szünetben a folyosón bepancsolt egyet a Celtic kapusának, Robert Douglasnek. Az irányítók nagy szerencséjére elég sokat volt sérült, így viszonylag kevés kárt tudott tenni bennük, de amikor a pályán volt, nem kímélt senkit. Kulcsszerepet játszott az a városi derbin kirobbant pofozkodásban is, talán a tömegben megbújva kiosztott könyökösök vonták magukra az Inter figyelmét, Motta ugyanis már a milánóiak játékosának tekinthető. Azt ismeritek, hogy Thiago Motta, Muntari, Balotelli és Eto’o ülnek a könyvtárban…

Cigano Quaresma

Lehetséges volna köcsögválogatottat csinálni portugálok nélkül? Ugye, hogy nem! Kínálja magát az Arany Szemetes-díjjal jutalmazott Quaresma, akit csilliárdokért vásárolt patrióta szívére hallgatva Mourinho, hogy aztán közröhej tárgyát képezve a hátsó ajtón csempésztesse ki szerzeményét. Annál biztosabb semmi nem volt, hogy az ő olaszországi szerepléséből csúfos bukta lesz, az ilyen gyantázott lábú szépfiúknak tilos kilépni az Ibériai-félszigetről, mert azonnal lenyelik őket keresztbe a marcona bácsik. A trivelázó bohócokra, akármekkora arccal érkeznek is, a Serie A-ban az a sors vár, ami Quaresmára, de még mindig nem tanult, és visszatért, ahelyett, hogy elfogadta volna a Funchal ajánlatát. És bocs, de nem lőtt gólt az Interben, hiába adnak neki egyet a statisztikák.

Amaranto Mancini
Amikor egyévnyi takonycukrozás, duzzogás és fingfogás után az Interbe igazolt, nem is tudtunk volna vele jobban egyetérteni, amikor így szólt: hazataláltam. Mourinho 20 meccs erejéig helyezett bizalmat a brazilba, ami már eleve érthetetlen, hiszen köztudomású, hogy nála maximum egy olyan ember lehet a pályán, akinek nem kell védekeznie. Mivel a bubuhajú brazilnak büdös volt akár csak a labdát felhozót is megtámadni, villámsebesen a kispadon találta magát, és már nem is tudott visszakapaszkodni, pedig az Inter üvöltött egy olyan játékos után, aki képes egy cselt megcsinálni az ellenfél térfelén. Mancini gól nélkül zárta az évet, és csak azért nem az övé lett az Arany Szemetes, mert Quaresma többször és látványosabban esett keresztül a labdán.

Mario Balotelli
Fiatal kora ellenére köcsögválogatottunk csapatkapitánya az ifikorú szerecsen, aminek jogosságát talán még az Inter szurkolói sem vitatják. Balotelli igazi büdös bunkó, a legrosszabb fajtából. Nem csak odatapos és lekönyököl, de azonnal dobja magát, amint lehetősége van rá, a góljait pedig szimpatikusan kizárólag az ellenfél szurkolói előtt tudja megünnepelni – már ha ünneplésnek nevezhetjük, hogy Nesztek, parasztok!-arckifejezéssel parádézik előttük. Mindezt olyan arcpirító stílusban vezeti elő, hogy néha már csapattársainak kell figyelmeztetni, hol a határ. Képességeit senki nem vitatja el, nagy kár, hogy nem lesz lehetősége kibontakozni, mert (például) Felipe Melo egyszer csak gondol egyet egy Balotellis megnyilvánulása után, és háromba töri.

77 komment

Címkék: videó szakértelem több mint foci válogatott vegyes izé köcsögválogatott

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr211328635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pampito 2009.08.21. 19:21:23

Ez Qrva YOO lett !
Megnyugtató,h az Inter játékosok,a hagyományokhoz hiven,többségben vannak :)
Köszönjük Benito!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 19:23:52

@Great Cornholio: Meg Camoranesit, ő helye tuti (inkább csk), mondjuk queresma helyett, aki csak szimplán szar.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 19:30:11

Mondjuk, jó lenne tudni, hogy a pályán nyújtott teljesítményükkel érdemelték-e ki, v összesen azon kívül is? Mert Mancini a pályán semmit sem mutatott. :)

Tarfful 2009.08.21. 19:34:25

A köcsögválogatottból alapból leküldtek valakit pirossal? :) Mert csak 10en vannak!

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.08.21. 19:34:39

"Balotelli képességeit senki nem vitatja el" - dehonnem :)

értelmetlen_nevű 2009.08.21. 19:37:12

"Azt ismeritek, hogy Thiago Motta, Muntari, Balotelli és Eto’o ülnek a könyvtárban…"

:)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 19:49:41

@értelmetlen_nevű: És azt, hogy Melo, Poulsen, Sissoko és Camoranesi sakkoznak? :)

calciomax 2009.08.21. 19:55:47

Baoteli egymaga kitesz egy köcsögváloogatottat...

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2009.08.21. 19:59:57

éljen a poszt-matula generáció:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 20:00:19

Loria szegény legjobban valamelyik Klicsko gyerek imitátoraként járna, de biztos, hogy lehetne nála nagyobb köcsög középhátvédet találni. Akármennyire is bíromm a mi Mexesünket, el kell ismerni, hogy tett eleget a megtisztelő meghívóért, de Chiellinit is előbb jelöltem volna a kezdőbe, mint Loriát. Sok kommentelővel ellentétben szerintem életműért is be lehet kerülni a köcsögválogatottba, Materazzi pedig kiharcolta az örökös tagságot a korábbi évek során.

Ezek alapján Falmini helyére is Poulsent jelölném és egy kis szerkezet átalakítással Quaresmát kiszedve Ibrával kiegészítve támadóbbá transzformálnám a jelentős fagurigák csapatát. Ha a bosnyák-svéd tavaly visszafogottabb is volt a korábbiaknál, az egyértelmű, hogy Balotelli tőle tanulta a legtöbbet. Ráadásul a Fla-moneynál fölhozott "odamegy ahol a pénzt szagolja" tétel rá hatványozottan igaz.

És ha már megemlíted a köcsögök kapitányát, akkor én nevesíteném is, kézenfekvő lenne Mourinhot fölkérni. Egyéni szimpátia alapján azonban a kispadon ugyancsak csucsi parasztként viselkedő Walter Zengát javasolnám.

ForzaBianconero 2009.08.21. 20:03:27

benito, köszi, szét röhögtem magam az egészen! A legjobban a Melo-s tetszett. :)

calcio_di_rigore 2009.08.21. 20:17:47

@Great Cornholio: Marchionni? Jah, ő tényleg nagy köcsög, szerintem még bocsánatot is kér ha felrúg valakit.

Amúgy látom a Juve iránti frusztrációd a nyáron sem csökkent, szar éved lesz.:))

BK 2009.08.21. 20:19:20

ez tényleg csak 10 játékos! :) bár érthető, Materazzi akkora bunkó volt mindig is, hogy megbuherálva a téridőt még akkor is be fog férni, amikor már visszavonult.

calcio_di_rigore 2009.08.21. 20:20:12

"Ha véletlenül akad a pályán egy lökdösődés, ami nem az ő környékén robban ki (eleve nehéz elképzelni), viharsebesen terem a helyszínen, hogy békítő szándék által vezérelve kioszthasson néhány lángost a tumultusban."

Bazz, ez tényleg így van, már a felkészülési meccseken is ezen röhögtünk páran.:) Stankoviccsal és Gattusóval már meg is találták egymást.

dzolutan 2009.08.21. 20:23:12

Juvésként én is követelem Camoranesit a csapatba. Vagy már ki is állították?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 20:23:41

@calcio_di_rigore: Főleg amikor mellmagasságig emelt lábát, látván, hogy így sem éri el a labdát a mellette elfutó játékos arcába rúgta, majd rá egy meccsre úgy vesén rúgta szegény szembejövőt, hogy Montero személyesen gratulált neki.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 20:24:16

@_benito: Mégha arcot írtál volna -> nagy arc. :D De így, széles háta van? Csak nem udvarolsz neki. :))

_benito · www.nst.blog.hu 2009.08.21. 20:26:04

azért vannak 10en, mert egy játékost már az öltözőben kiállítottak. (igazából meg azért, mert addig variáltam az összeállítással, míg egy valaki ki nem maradt, de most már nem írom meg újra).

bocs érte.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 20:27:39

@_benito: Legalább írd be hogy melyik Inter játékosra gondoltál. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 20:30:10

@_benito: Annyit azért elárulhatnál, hogy ki volt az ötözőben rekedő tizenegyedik. Résazemről így meg is találtam Ibra helyét. Abban meg GC-vel értek egyet, hogy Camonak inkább ott a helye, mint Quaresmának..

_benito · www.nst.blog.hu 2009.08.21. 20:56:17

@popp: a teljesség igénye nélkül az alábbiak szerepeltek a csapatban hosszabb-rövidebb ideig: legro, muntari, lucchini, marchionni, bovo, camoranesi, menez, tiago, és julio baptista.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 21:01:38

@_benito: Baptistát és Menezt nem is értem ;-). Vagy az is számít ki okozott csalódást?

_romanista 2009.08.21. 21:02:37

hát, ez a Loria, ez valami egész jó lett.
gratuláció, ismét csak meg kell erősitenem, hogy a goldenblog 7. helyezés messze nem reális...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2009.08.21. 21:12:26

"Amikor egyévnyi takonycukrozás, duzzogás és fingfogás után az Interbe igazolt, nem is tudtunk volna vele jobban egyetérteni, amikor így szólt: hazataláltam"

Azért ez ütős volt. :D

szeme közé, laposan! 2009.08.21. 21:36:26

Na végre! Ez volt az igazi hiányposzt, nem a kapusé az angol válogatottban!:):)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.08.21. 21:44:25

felipe melo azért erősen pályázhat legalább a helyettes csk címére, persze ha meg akarja szerezni, elég ha végrehajtja azt amit a balotelliről szóló részben megírtál, simán benne van

rbaggio 2009.08.21. 21:55:19

"Azt ismeritek, hogy Thiago Motta, Muntari, Balotelli és Eto’o ülnek a könyvtárban… "
Ezért megérte várni a posztra...
Köszönöm!!!

giacinto 2009.08.21. 21:58:27

"Mancini gól nélkül zárta az évet"

na persze, nézz utána jobban.

@popp: "Vagy az is számít ki okozott csalódást? "

ha jól megnézed, fele ember emiatt került be és nem a viselkedése miatt.

Mátrix kb 3-4 éve nem csinált semmi kivetnivalót, nem is értem az itt-ott hörgőket, gondolom utoljára 2003-ban láttak inter-meccset.
Camoranesi viszont oszlopos tag lehetett volna bármelyik inter-szélső helyett.

Muntarival mi a baj? 2-szer összeakaszkodott Tedescoval... :)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.08.21. 22:22:29

@giacinto: pont úgy lőtt gólt, mint quaresma: neki adtak egy öngólt a torino ellen. (nem bajnokin lőtt igazit is, asszem)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 22:29:37

@giacinto: Materazzinál vitatkoznék. Miért ne lehetne bekerülni elévülhetetlen érdemek alapján?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 22:29:53

@_benito: Az Pisano öngólja volt, nem adták neki. bajnokin nem lőtt gólt.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.21. 22:30:29

@popp: Lerágott csont, kitalálhatnál te is inkább valami újat.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.08.21. 22:50:28

Megsajnáltam Loriát, igazán, zsepit ide gyorsan. :)

Törteli Tivadar 2009.08.21. 22:55:43

@popp: menez már csak azért a szenvedő arckifejezésért is beférne, amit mindig meccsen vág.

giacinto 2009.08.21. 23:03:42

@golazzo: vannak egypáran ilyenek, egy ilyen Világfájdalom FC-ben helye lenne az biztos, Berbatovval, Vierivel együtt.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 23:05:48

@golazzo: Tudtam, hogy valaki ezt hozza föl, de ő alapból ilyen málészájú gyerek, erről nem tehet.

@Great Cornholio: Nincs új a nap alatt ;-). De az első hsz-emben volt egy másik javaslat is a középhátvéd posztra.

LevyASR 2009.08.21. 23:07:44

_Benito!
Mancini nevét direkt írtad el?
(Alessandro Faiolhe Amantino (Portuguese pronunciation: [ɐləˈsɐ̃dru faˈjɔʎi ɐmɐ̃ˈtʃinu]), best known as Mancini )

egyébiránt mindegy ;)
Balotelli simán kitesz 2-3 köcsögöt, így mondhatjuk, többen is vannak, mint 11

...és holnap KEZDŐDIK!!!!!!!!!!!!!!!!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 23:09:15

@OJ: Én a Romát sajnáltam meg, ahányszor beállt. Azt bizonyította is, hogy teljesen alkalmatlan erre a kihívásra, de azt nem, hogy akkora köcsög volna, mint Mátrix, Mexes vagy Chiellini.

LevyASR 2009.08.21. 23:10:39

@popp:
Mexes sem köcsög, csak forrófejű...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 23:11:30

@LevyASR: Valszeg viccelődésnek szánta, Quaresmanak sem Cigano hanem Ricardo a vezetékneve.

giacinto 2009.08.21. 23:13:16

@_benito: BL-ben lőtt gólt.

"Ott lehet az élmezőnyben az utóbbi évek legszebb futballját mutató Roma is. Ha Totti egészséges és megtalálja az összhangot Vucsiniccsel és Menezzel, akár a bajnoki címért is versenyben lehetnek"

jah végülis HA egy csapat megnyer 38, meccset akkor bajnok is lehet :) szóval iylen HA_t bármelyik cspathoz lehett volna írni. Ki is próbálom behelyettesitve különböző nevekkel:

Ha Doni egészséges és megtalálja az összhangot Acquafrescával és Pintoval, akár a bajnoki címért is versenyben lehetnek :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 23:22:17

@LevyASR: Persze, hogy nem köcsög. Hogy is lehetne, hisz ASR tetkó figyel az alkarján. Más klub hasonló mentelitású játékosára viszont simán rámondom, hogy köcsög ;-). Ha Chiellinit köcsögnek titulálom,muszáj volt bedobnom Mexes nevét is, akinek a forrófejéből elég sok bajunk van. Emiatt utaznak is rá a sporik.

Azt viszont megmondhatná valaki, hogy miért van a sport tévének két csatornája, ha egyiken sem közvetít egyet sem a vasárnap délután hármas meccsekből. Pedig akkor lesz
a Genoa-Roma is. A sport1 részint egy skót bajnokit, részint meg egy konzerv műsort ad ebben a sávban. A sport2 meg a PSV aktuális meccsét. Hát baxák meg.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.21. 23:23:41

@giacinto: Azért az Atalanta meg Roma nem ugyanaz a kávéház még most sem.

calcio_di_rigore 2009.08.22. 01:11:03

@popp: Azért illene tudnod, hogy mikor játszotok, most vasárnap 3-kor nem is lesz meccs, egy sem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.22. 01:18:29

Tényleg háromnegyedkor nyóckor játszunk és közvetítik is. Nos tehát, föl Genovára. Forza Roma!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.22. 01:28:20

Sport2 legalábbis egy olasz bajnokit írnak arra az időpontra csak a Genoa-Roma lesz az.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.22. 01:33:41

@calcio_di_rigore: De most látom, hogy vasárnap háromnegyed nyóckor játszák a legtöbb meccset.

calcio_di_rigore 2009.08.22. 01:43:30

@popp: Az első 2 fordulóban egy kicsit át lett szervezve a beosztás, aztán visszatérnek a du. 3-as időpontok természetesen.

Amúgy a Juve-Chievót közvetítik vasárnap este, előtte 6-tól Inter-Bari, holnap este Siena-Milan.

s4tch 2009.08.22. 03:08:11

@_benito: Ezek - Camo kivételével - azért nem kimondottan köcsögök. Legro legfeljebb egy bakiválogatottba férne be.

Tudod, kit hiányolok? Dianát. Balotelli mögött/mellett a legnagyobb sutyerák volt az egész Serie A-ban. Nem fog hiányozni sem ő, sem a nyamvadt csapata.

shinigami 2009.08.22. 03:23:13

@Nerazzurri:
mondjuk azt nemis ertem h gondolhatja vki aki ert is ehhez a jatekhoz h ibra jobb mint a dagi
(vannak akik alapbol ruhellik a dagit... rajtuk kivul persze)

calciomax 2009.08.22. 07:39:52

"Ronaldo jobb volt mint Ibra mert nyert 2 vb-t és 3-on golkirály lett.." Hát Gigi nem a láng eszedért szeretünk. Ha Ronald mondjuk Hondurasban születik akkor is biztos nyer két vb-t mert ő kurva jó volt...sőt még mindig ő a jobb mert több gólt lőtt a brazil bajnokságban mint Ibra. Elvitathatatlan, hogy nagyobb játékos volt mint Ibra most de nem ezekért.

füligjimmy77 2009.08.22. 09:01:40

Camoranesi tényleg akkora köcsög? A talján taplóságra különösen reagens vagyok, de nekem fel se tűnt, hogy olyan gyökér lenne (jó, két meccset látok a Juvétól egy szezonban). Amúgy szerintem Queresma megállja a helyét a köcsögválogatottban, annak ellenére, hogy nem csinált nagy durvaságot, viszont "a nem lőttem gólt, de ejj, milyen jóképű vagyok" attitűd azért helyet biztosít neki. Materazzi egyértelműen életműdjas. Jó, az utóbbi két évében nem nagyon csinál taplóságot, mert inkább a levegővételre koncentrál, de bőven nagy gyökér még így is, bár a felrúgom, aztán puttánázok talán fel se tűnik tőle, annyira alap.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.22. 09:37:35

@calcio_di_rigore: Értem én, hogy sok a kö... Juve szurkoló ;-), de a Genoa-Roma meg kuffa jó meccset ígér, a tavalyi szezon alapján.

@_benito: Pedig Közép-Európai idő lesz az.

badblood 2009.08.22. 09:49:43

Se kispad, se edző :((
De azér fasza lett!
Várom a többit! :))

horas 2009.08.22. 09:51:07

benito egy csöppet feltünő h a 2.hely beszél belőled

LevyASR 2009.08.22. 11:34:05

Most, hogy készen van a kötsökválogatott, ideje leporolni az üveggömbt, és meghúzni a beharang zsinórját!
_benito, már ha érted a célzást ;)

dzolutan 2009.08.22. 12:38:12

@füligjimmy77: Tényleg akkora. Sérülése miatt havonta egyszer beállt játszani, kb. mindig rögtönpirossal sétált zuhanyozni, nem is piti szabálytalanságok miatt.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.22. 12:44:45

@_benito: Oh, jogos, háromnegyed nyócat írtam, pedig háromnegyed kilencre gondoltam.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.08.22. 12:52:14

@popp: ráadásul Közép-európai :D

calcio_di_rigore 2009.08.22. 13:11:07

@popp: Ezen ne emészd magad, a második fordulóban már titeket is adnak.:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.22. 13:11:47

@_benito: akkor már közép-európai :-D.

SamS 2009.08.22. 13:21:32

Nagyon jól sikerült, grat _benito!

Kár, hogy az angoloknál nem volt ilyen...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.08.22. 14:56:22

Elnézést kérek a Juve szurkolóktól, Marchisiora gondoltam, mikot Marchionni köcsögöztem le.

dzolutan 2009.08.22. 15:44:28

Pedig akkor írtad jól.

giacinto 2009.08.22. 20:58:07

@popp: a bajnoki cimre ugyanannyi esélyük van ;) :))

Tika_ 2009.08.23. 10:05:11

ez jó lett, thx benito. Mondjuk nem bántogatásból, de emögött kevesebb munka érződik :$; n szépen ki lehetett volna dekorálni a szóban forgó urak, izé vadbarmok témához illő képeivel.
@Tarfful: ez mekkora :)

Hispan07 2009.08.23. 16:02:22

szerintem Flamini nem volt köcsög. lehet, hogy az Aersenalból köcsög módjára jött el, de a Milanban egyszerűen csak nem volt elég jó - eddig, mert pl tegnap egészen jól játszott

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.23. 18:45:52

Egy Bergomi nevű szakkomentátor szerint Materazzit ezután ki kellett volna állítani.

Mr.AT 2009.08.23. 18:53:35

@dino vercotti: Jó, de ő nem ért hozzá. Az itteni nagy tudású interes különítmény egyfolytában azt mantrázta egész nyáron, hogy Materazzi milyen higgadt úriember, aki csak szórakozásból mutatja magát egy favágó hentesnek a pályán. :-)
süti beállítások módosítása