Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League 38. - A bennmaradást akarni is kell

2009.05.26. 09:00 pote

Sokféle verzióval eljátszadoztunk az utolsó fordulóval kapcsolatban. Azt az egyet kifelejtettük, hogy a kiesés ellen küzdő kvartett összes tagja ki fog kapni. Mi még most is szégyelljük magunkat a helyükben, mert a várt dráma elmaradt, és csak unalmas passzolgatást kaptunk cserébe.
Az elégedetlenségünket tovább növelte, hogy a kupaindulási harcban érdekelt csapatok is lecumiztak, ami azt jelentette, hogy mind a hat olyan csapat kikapott, amelyiknek nyernie kellett volna, parádésan megdöntve a teher alatt nő a málna ősmagyar megfigyelést.
Tovább után röviden sommázzuk a büdösnagy semmit.

Kivel is kezdjük. Persze-persze, legyen a Newcastle.
Minden Geordie egy életre megtanulta, hogy a Premier League 38, azaz harmincnyolc fordulóból áll, és nem harminchatból, ami után megünnepelték a bennmaradásukat. A tizenkilencedik Boró elleni győzelem után úgy gondolták, hogy sima ujjgyakorlat lesz a hatodik és a hetedik legyőzése, de most már ők is tudják, hogy nincs ujj a nap alatt.
A Fulham ellen még pechjük is volt, ezt nem is vitatjuk, de a Villa Parkban már egy olyan akaratgyenge alakulatot láttunk, amelyik az NBII Keleti-csoportjában is komoly kihívásokba ütközne, amikor Békéscsabára kellene lebuszoznia. Az első tíz percben még úgy tűnt, hogy nagyon akarnak nyerni, törte is Friedelék hátát a háló, aztán - a MU vezetésével egyidőben - érthetetlenül visszavettek és képtelenek voltak felpörögni. Duff találata tökéletesen összefoglalja a Newcastle egész idényét. A tíz hónap alatt öngólok sorát vétették. Nem hármat, hanem csak egy csapatot kellett volna legyőzniük, a Newcastle Unitedet.
Shearert mi is sajnáljuk. Ha pályán van, lehet, hogy bennmaradnak. A pálya szélén azonban ő is kevés volt, de nem vagyunk biztosak benne, hogy van olyan menedzser, aki benn tartotta volna a Szarkákat, mert nagyon úgy tűnt, hogy a játékosok sem akarják úgy istenigazából. 2009-ben külön tehetség kellett ahhoz, hogy valaki kikapjon a Villától, és vasárnap sem mutattak semmivel sem többet, mint ebben a naptári évben eddig. A meccs nyolcvan százalékban olyan volt, mint amikor egy baráti társaság kimegy a mezőre, elkezdenek játszani, aztán ahogy telik az idő, meg egyre melegebb lesz, kezd az egésztől elmenni a kedvük. A fura csak az volt, hogy a vendégek unták meg előbb.

A Boró is előre megfontoltan, szisztematikusan vitte véghez a kiesés eléréséhez megálmodott tervét. Ők sem tudták megcsapni a Villát, majd lefeküdtek a West Hamnek, hogy meglegyen nekik a hiperértékes kilencedik hely. Az összeesküvés-elméletek korát éljük, így simán elhisszük, hogy inkább mindkét északi klub kiesett, csakhogy jövőre is legyen Tyne-Tees derbi.

A forduló mázlistáit a sunderlandi és a hulli öltözőben kell keresnünk.
Halmosiék - Peti nélkül - egy olyan MU-tól nem tudtak pontot szerezni, amely ellen még a Barca is esélyesként szállna harcba. A manchesteri extrafakó labdát tartott és támadott. Vagyis megmutatta a hazaiaknak, hogy mit kellene csinálniuk, megfejelve egy Gibson dugóval.
A Sunderland is simán maradt az első osztályban, ehhez nem kellett más, mint otthon kikapni a Chelsea-től. Csak neten tudtuk követni az eseményeket, és sokáig nem tudtuk elképzelni, hogy milyen gól lehet az, amit egyes források Drogbának, a másikak Anelkának adnak. Megtudtuk, iszonyat nagy. A livescore-ban továbbra sem bízunk, a gólkirályi cím meg a francia csatáré. Lehet, hogy idén a mezőny volt gyenge, az is lehet, hogy nem a szívünk csücske Nicolas, de azért a gratulációt megérdemli. Nem is rakjuk be a köcsögválogatottba.
West Ham - Middlesbrough 2-1
Aston Villa - Newcastle 1-0
Hull - Man Utd 0-1
Sunderland - Chelsea 2-3

Ezek alapján a három kieső: West Brom, Middlesbrough, Newcastle. A tegnapi helyosztóval meg már teljes is a következő szezon mezőnye. A feljutók: Wolverhampton, Birmingham, Burnley.

A hetedik helyért sem feszültek meg a csapatok. A Fulham - Gerával - otthon kapott ki az Evertontól. A Spurs meg az Anfielden zakózott. Vagyis maradt minden az eredeti állapotban, Gerzsonék mennek Európába.
Nem megyünk el szó nélkül Robbie Keane mellett sem. Nagy csalódás volt az ír vasárnap. Bíztunk benne, hogy másodszor is betalál.
Fulham - Everton 0-2
Liverpool - Tottenham 3-1


A maradék négy meccs sok izgalmat nem tartogatott. Csak annyit, hogy Imicivel szemben buktam egy sört, de ez csak én tragédiám.
Arsenal - Stoke 4-1
Blackburn - West Brom 0-0
(valaki patakoztatta? neki is megy egy sör)
Man City - Bolton 1-0
Wigan - Portsmouth 1-0

A tippversenyünkben is végeredmény született. Óriási küzdelemben, az utolsó pillanatokban aratott sikerekkel, a Kommentelők nyerték a 2008/09-es szezont. Ez amolyan beetetés volt, de ezt Ti is tudjátok. Természetesen gratula mindenkinek - ezen a héten Kyle Troynak -, aki sikeresen belénk (vagyis inkább belém) rúgott, és köszönet továbbá az összes résztvevőnek.
A díjazás sem fog elmaradni. Azok akik legyőztek, és speciális lengyel sörre vágynak, azoknak nincs más dolguk, mint imádkozni, hogy minél több maradjon a szerdai meccsnézés után. A díjak átadásáról és annak megünnepléséről részletek hamarosan olvashatóak.
NST - Kommentelők 14-20

Válogatottak, szezonelemzések természetesen lesznek, és a nyarat sem akarjuk átaludni.

112 komment

Címkék: angol összefoglaló premier league pl tippverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr951143916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

d3vnull 2009.05.26. 11:41:43

@johevi: Voltam olyan bátor, ott szúrtam el, hogy melléjük csaptam még a real madridot is amit 3-1re vert el a Mallorca...

johevi 2009.05.26. 11:50:43

@kroos:
Southampton, Leicester, Charlton... van még egy-két nagy eltűnő

ZenZo 2009.05.26. 12:09:46

@kroos: A Newcastle-nek egy esélye van a túlélésre (értsd: nemleedssorsrajutás), ha következetesen elzavarnak mindenkit a jelen garnitúrából, max 1-2 ember maradjon, aki hajlandó vállalni a (jóval) kevesebb fizetést, és nem Barton. Shearer a hírek szerint hosszú távú szerződést kap, ha maga köré gyűjt egy rakás tehetséges fiatalt, s gyorsan (2 éven/szezonon belül) visszajutnak a PL-be. Még az is belefér, hogy utána liftezzenek egyet-kettőt, de a PL jogdíjak miatt muszáj a tűz közelében lenni, ha nem akarnak lejjebb süllyedni.

clfo 2009.05.26. 12:12:23

@pote: haha hát asszem az lenne az igazi dream come true ha a pool a coca colában nyomná :D

da 2009.05.26. 12:36:40

Gyerekek, kosszepen a ezt a blogszezont, mindig nagy elmeny volt.

wilco 2009.05.26. 12:37:30

@imici77: "kezdődhet az átigazolási időszak!"

Wengert ismerve: Rosicky, Senderos vissza :)

balu11 2009.05.26. 13:01:50

nagyon kösz a posztokat az év során, igazán jól sikerültek, és a rendszerességgel sem lehetett (sok) bajunk - szóval kösz, na! (ja, és azt is, hogy szándékosan hagytál nyerni minket, hogy még inkább "magunknak érezhessük" a blogot :)))

@wilco: Rosicky már elég sokat dobna azért, Senderoshoz nem ragaszkodom; centert Ade helyére, egészséges vanPersiet, Walcottot, Cesc-t, Eduardot, Arsa-t, és +egy rutinos (középső) védőt (meg egy védekző kp.-t esetleg....) - így meglehet a dobogó, és még nem is költöttünk sokat

Glory 2009.05.26. 13:10:54

en is koszonom minden posztszerzonek es kommentelonek ezt a szezont. meg jon egy nagy meccs aztan napi egy posztot kerek erdekessegekrol, jatekosokrol, csapatokrol, stb..... pote kiraly vagy kisebb-nagyobb (city drukker pahhh) :)
www.youtube.com/watch?v=D4T3g4gGqHQ

kroos 2009.05.26. 13:13:51

@johevi: azért nem ugyanaz a newcastle szinte mindig teltház elött jtszik és országszerte sok szukesszek rendelkezik.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 13:43:30

@wilco: és aug 31én jön egy 32 éves tetűlassú középső védő is! :)

rosicky, ediardo új igazolásnak számít majd, troere is visszajön, ez már 3. Sőt, ha adet megtartja (istenem, bcsak ne sikerülne), akkor ő is, ez már 4; ha azt vesszük, h ars4a csak télen jött, az már 5... ezt fogjuk hallgatni egész nyáron, meg h bischoff vagy kicsoda elmegy, van Persie szerződése kétséges... tralalala... meg jön vki franciából sztem, és afrikából, utóbbira legalább az afrika kupákon nem számíthatunk...

én ezt várom.

luis garcia 2009.05.26. 13:53:34

@kroos: mondjuk a Leeds is. velük ha jól emlékszem az volt a baj, hogy a BL-menetelésük idején nagyon túlköltekezték magukat, és nem volt biztos fedezetük a felvett hitelekre, ettől mentek csődbe..

t.o.d. 2009.05.26. 14:41:20

az Isten áldja meg a kezeteket, amivel ezeket posztokat képernyőre vetitek, a napom ezzel kezdődik mindig. zsír. nem tudom, hogy lehet majd a nyarat kibírni, de valahogy eddig is túléltük... :-)

még egy utolsó erőfeszítés kell, holnap este go MU, aztán nyugodtan küldöm nyáriálomra a labdarúgásszerető énemet.

papercut 2009.05.26. 14:41:46

@imici77: @balu11: Szerintem nem lesz gáz idén: Senderost elzavarjuk, Ade és Van Persie marad, jön Hangeland + 1 középpályás és akkor ott leszünk a tűz körül megint! Azért nem voltunk olyan rosszak, ha játszott Walcott Arshavin Ade Van Persie meg Fabregas!

ZenZo 2009.05.26. 14:48:17

Na Woland te lehet, hogy tudsz róla, de érdekelne, mi erről a véleményed:

Gareth Bale has now played 24 league games for Sp*rs and never been on the winning side.

Ez mekkora :)

Ja, egyébként érdekes statok Eurosport módra:
uk.eurosport.yahoo.com/26052009/ ... eason.html

ZenZo 2009.05.26. 14:49:02

Na Woland te lehet, hogy tudsz róla, de érdekelne, mi erről a véleményed:

Gareth Bale has now played 24 league games for Sp*rs and never been on the winning side.

Ez mekkora :)

Ja, egyébként érdekes statok Eurosport módra:
uk.eurosport.yahoo.com/26052009/ ... eason.html

ZenZo 2009.05.26. 14:55:54

Na bocs, nekem kidobja, hogy internal server error, aztán berakja kétszer, ráadásnak úgy, hogy rossz a link.

Újra: uk.eurosport.yahoo.com/26052009/58/premier-league-top-100-stats-season.html

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 14:57:48

@ZenZo: "Na Woland te lehet, hogy tudsz róla, de érdekelne, mi erről a véleményed"

Én arra vagyok kíváncsi, hogy Woland hozzá tud-e szokni a szombat-szombat ritmushoz :)

Üdv, ymy - bocs:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 14:59:19

@papercut: Úgy legyen, bár én Adehoz nem ragaszkodom, Bendtnerhez sem, ha hozunk helyettük vkit... (vagy a Mester nem farag Songból csatárt - talán még ott nem játszott). Csak Persie maradjon.

Tika_ 2009.05.26. 15:02:58

pote, én is köszi az egész éves posztokat. Számomra a te írásaid állnak messze a legközelebb ahhoz a _világ legjobb futballjával foglalkozó_, _sírásmentes_ stílushoz, amit általánosan szeretnék a blogon. @morphine: tökéletesen megfogalmazta.
A tippverseny n jó, igazi közösségformáló, és a videók alapgondolata is kiváló.

Everred 2009.05.26. 15:04:33

Ma lenne 100 éves a Manchester United történelmének legnagyszerűbb embere, Sir Matt Busby.

És 10 éve, 1999. május 26-án egy szimpatikus norvég fiú bekotort egy gólocskát a Nou Campban...

Lencse. 2009.05.26. 17:20:22

Pöte, én is köszönöm a szezont, üveggömbölésben bűbájos bukdácsolással, de a posztszerzés terén kifejezetten erős teljesítményekkel vétetted magad észre.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 17:25:17

@Lencse.: "bűbájos bukdácsolással" - aranyos alliteráció :-).

crouchy 2009.05.26. 18:17:16

ilyenkor tudatosul bennem mindig, hogy voltaképpen a nyárban semmi jó nincs. nemelég hogy pl sincs, de még nst is alig. Azt nem lehetne megoldani hogy 3 hónap csúsztatással tesztek fel mindent?:)

Woland 2009.05.26. 18:32:39

@ZenZo:

hehe, igen Bale sajna peches figura eddig. amugy sokmindent nem lehet hozzaszolni, szerintem erdekes adat, de nem vonnek le belole messzemeno kovetkezteteseket:

- amikor erkezett es elkezdett jatszani Jol utolso meccsei alatt hihetetlenul szarul ment az egesz csapatnak

- megerkezett Ramos es jott vele egy kis lendulet - Bale megserult.

- tavalyi szezon vegere felepult (ha jol emlekszem) a csapat meg teljesen leeresztett. alig nyertunk meccset a Ligakupa-gyozelem utan.

- a mostani szezon elejet Ramos tortenelmi negativ csuccsal kezdte, majd a mikor jott Harry megint megserult, a felepules utan meg immel-ammal jatszik.

nem mondom, lehetseges osszefuggeseket keresni es talalni, de en nem tennem, Bale jo jatekos, kifejezetten a tamadomunkaja kivalo, baloldali kozeppalyaskent es balhatvedkent is bevetheto (bar az utobbi poszton meg van mit tanulnia).

ja, es 19 eves a srac.

Woland 2009.05.26. 18:39:14

@imici77:

szombat-szombat ritmus? nem is hangzik olyan rosszul, hatha segit majd abban hogy kozelebb keruljunk a top4-hez es pariban legyunk pontok teren a Villa-Everton parossal.

amugy konnyen megeshet hogy az Arse nem jut BL-be. meg csak a selejtezos hely van megy ugye most nehezebb ellenfelek kozul sorsolnak majd. imadkoznotok kell hogy Arsavin nehogy megseruljon vagy Wenger nehogy padoztassa mint az FA-kupaban : )

amugy persze szar erzes hogy lemaradtunk Europarol. a maradek ket kupara es a bajnoki helyezesre kell koncentralni. (valasztas most nincs : )

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 18:59:52

@crouchy: Hát vébé és EB nélküli nyár valóban diétás, de a Copa Americán lehet szurkolni az argentinoknak, a Interkontinentális genyón meg az olaszioknak, ezt javaslom neked is ;-).

poolfanati 2009.05.26. 19:17:11

@ZenZo: nekem nagyon bejönnek a statisztikáid. :))

-86 pontot még sose szerzett 2. helyezett! ez is bizonyítja a PL erejét! az inter olaszba 81 pontos és már bajnok... angliába nagyon meg kéne szenvedni a BL induláslért.
- arshavin az első játékos aki 4 gólt szerzett és nem nyert a csapata. valahogy nem tudom sajnálni.:)

crouchy 2009.05.26. 19:17:50

@popp: e-két csapat közül csak az argetnínokat meg az olaszokat utálom. Különben sem vagyok oda a válogatott meccsekért. de vb meg eb azért elmegy persze:)

crouchy 2009.05.26. 19:34:41

amúgy valaki magyarázza meg a newcastlet. Azokat a játékosokat tényleg nem érdekelte hogy mi fog történni? Akkor miért profi futbalisták? Ha nem láttam volna az utolsó 4 meccsüket, azt mondanám hogy jajj, hát a Newcastle azér mégse essen már ki. de egyszerűen semmit nem csináltak. ok, a Boro még náluk is szarabb volt, de amúgy tényleg nulla. és nem csak játékból. küzdésből is. Ez már az a szint, hogy tényleg nem értem miért nem engem engedtek oda. én legalább megdöglöttem volna a pályán, az biztos.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 19:35:48

@poolfanati: Mármint, hogy számomra ez csak az MU és 'Pool erejét mutatja, meg azt , hogy kis és középcsapatok nem nagyon tudnak tőlük pontot rabolni. Azt mutatja, hogy a másik top bajnokságokban a nagyok gyengébbek, a kicsik erősebbek, ezért kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. A németeknél meg jóformán tíz ponton belül van az első nyolc.

poolfanati 2009.05.26. 20:36:17

@popp: de a bajnokságok erejét csak a BL-lel és a néhai UEFA kupával tudjuk lemérni. oda nem jut ki a torino, a gijón és a hull city. így marad a BL ahol láthatjuk hogy az angol bajnokság tarol.
de az világosan látszik hogy a többi top bajnokság top csapata nem bírná az angol bajnokságot.

drosiii 2009.05.26. 21:48:04

@poolfanati: bocs hogy megint a Barcelonát hozom fel, de ők sem tudnának nagyobbat szakítani az angol bajnokságban. Ugyebár technikailag simán odaverik a mezőnyt, 20 forduló után még az élen is állhatnának, de nem bírnák azt a rengeteg ütközést és hamarabb kimerülnének. Spanyolországban alig faragják őket, de Angliában más lenne a helyzet. Hogy ez most jó-e vagy sem a focinak, azt így innen nem lehet megállapítani.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 22:09:34

@poolfanati: Oké. Akkor vegyük a kedvenc csapatomat az idei olasz bajnokságban hatodik Romát, 4 meccset játszott a big4 csapataival az idén, kettőt a Chelseaval, kettőt az Arsenallal: két győzelem, két vereség a mérleg és 5-3-as gólkülönbség. Szóval ebből ez sem jön le.

Ennek ellenére a big4 európai fölénye az utóbbi három év tükrében egyértelmű - bár közel sem akkora, mint ahogy azt sokan látják - velük csak a Barca és talán az Inter veheti föl a versenyt (bár a Roma csak tizikkel esett ki az Arse ellen). De ők a PL-ből mezőnyéből még jobban kiemelkednek, mint a BL-éből. Aztán az UEFA kupában nem nagyon vitézkedett a maradék az utóbbi években, mindössze egy döntőt mutattak föl ('Boro, 2006). Nem olyan biztos ám, hogy az olasz és spanyol bajnok nem lenne versenyben a PL címért is, de ezt persze sohasem tudjuk meg.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 22:17:24

@drosiii: Az Inter nem jött ki jól az utóbbi években az angolok elleni párharcaiból, de szerintem ők fizikailag is bírhatnák és padjuk is elég hosszú oda. Abban például biztos vagyok, hogy a big4-on túli csapatok ellen elég jó százalékot produkálna Mourinho és Ibra brigádja - persze ellenpróba erre sincs. Az viszont egyértelmű, hogy az MU a kis és középcsapatok elleni parádés mérlegével nyerte az idei bajnokságot.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 22:46:59

az u18-asok FA kupa döntőjének visszavágóján is győztünk: liverpool 1-2 arsenal, összesítésben 2-6, így kettős győzelemmel a bajnokság után ezt a sorozatot is behúztuk.

Az első meccsen több, mint 33 néző volt az Emirates-ben.

A végén a pudli alex coopernek elszállt az agya, pedig az ezüst is szépen csillog, olyan könyököst nyomott, h steve gerrard a diszkóban megirigyelte volna :)

Mindenesetre egész jól alakul az utánpótlásunk, aminek örülök, a Srácok szépen dolgoztak az idény közben...2 éven belül a BL-ben láthatunk majd 1-2 játékost, ebben biztos vagyok.

Szép munka volt, Gratulálok!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 22:51:35

@Woland: igazad van, egyre nagyobb tényező lesz a sp?rs, nekem meglepő volt az idei teljesítményetek (-21 pont). Mondjuk, kár volt feladnotok az uefa kupát, mert így semmit sem ért.

Azért most belenéznék Keane fejébe:)

Azért a selejtező időszakban nem szoktunk rosszul játszani, sztem meg lesz a BL. Vagyis ezt mondom, a jelenlegi kerettel biztosan.

Amúgy kösz az egész évi normális hozzáállásod, sztem jókat "vitáztunk", csak 1-2-3-szor sikerült élesebbre a vitánk, de ez belefér! :)

Baráti kézfogás, Üdvözlet, ymy

ui: ha itthon vagy Magyarországon, szólj, egy sörre a vendégem vagy!:)

Lencse. 2009.05.26. 22:53:20

@imici77:
|Az első meccsen több, mint 33 néző volt az Emirates-ben.

Mennyi? 35? 39? Olyan kíváncsi vagyok. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 22:55:12

Kedves Szabályértő Nst Közönség! :)

Ma történt velem, h kispályán (5+1-ben) a kapu mögött álltam, mert ott kell cserélni. Nem voltam a csapatban, csere voltam, nem voltam a játékban. Jött a laszti felém, meg az ellenfél játékosa. A mi kapusunk közben sehol, amúgy sem volt a közelben csapattársunk, csak az ellenféltől 1 játékos. Jött a laszti és kihúztam a pályáról. Ha nem teszem, akkor ugye gól, mert az ellenfél belövi.

Kérdésem: mi a helyes bírói ítélet?

Kisebb vita volt a bírói döntés körül, azért kérdem.

Köszi, ymy

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 22:56:40

@Lencse.: 33662 néző

bocs, mi ezrekben beszélünk, ha nézőszámról van szó:P

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.26. 23:06:50

@imici77: a nagypályás ítélet szerintem hasonló esetben (nem vagyok szakember, de ebben többé-kevésbé biztos vagyok):

- játékvezetői labdafeldobás a tett színhelyén, ha csere vagy, akkor pedig ki is állítanak.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 23:15:36

@imici77: Én büntetőt adtam volna ;-). Egyébként mennyire hivatalos ez a bajnokság, mert ha nem annyira, akkor megegyezés kérdése.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 23:21:03

@popp: fizetünk érte, a bíró is pénzt kap meccsenként. ez egy normális kispályás bajnokság, ahova nevezni kell.

Amúgy szerintem a helyes ítélet (nem ez volt): sárga nekem sportszerűtlenségért, s közvetett(? vagy közvetlen) szabadrúgás az ellenfélnek.

@JClayton: sztem nem kiállítás, de nem vagyok benne biztos.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 23:25:19

@imici77: Sárga és közvetett szabadrúgás a nagypályás ítélet, a grundon lincselés. Én személy szerint minimum megfejeltelek volna, ez akkora geciség;)

Lencse. 2009.05.26. 23:29:37

Hát nem tudom, szerintem ilyenkor a bíró egyvalami nem lehet: túl szigorú. Piroslap+büntető kombótól a krokodilveremig mindent jogosnak találok.

Bocs, ymy. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 23:42:02

@donnelly: többen voltunk, és nem 50kilós gyermek vagyok:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.26. 23:46:25

@Lencse.: mondjuk bírót még nem vertem, bár a múlt héten kevés kellett hozzá :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.27. 02:24:19

@imici77: Én olyan 67 kiló vagyok, de bárkire rácsúszok úgy, hogy nem kel föl;)

mann 2009.05.27. 05:59:16

@imici77: "...csere voltam, nem voltam a játékban. Jött a laszti felém, meg az ellenfél játékosa. A mi kapusunk közben sehol, amúgy sem volt a közelben csapattársunk, csak az ellenféltől 1 játékos. Jött a laszti és kihúztam a pályáról."
- mekkora gecó vagy :D
Mákod van, hogy Cantona vagy Barton nem játszott az ellenfélnél. :)

kroos 2009.05.27. 07:40:48

@donnelly: és hányat tudsz dekázni?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.27. 09:53:33

@donnelly: emlékszel arra a jelenetre, amikor ronaldinnye és deco összekacsintott?:) Egyiket megrúgták csúnyán, de nem Ő törlesztett, mert akkor piros, hanem a csapattársa, s így ők is megúszták egy sárgával... :)

Azért is jó kapusnak lenni, mert egyik kezedben elfér a laszti, a másikkal azért még egy fülest ki tudsz osztani búcsúzóul, ha úgy adódik :)

Üdv, ymy - a kapus szent és sérthetetlen :)

@mann: egyetértek :) de jó móka volt :) Amúgy a bíró nem vette észre, mi jöttünk kirúgással, de sportszerűen visszaadtuk a labdát :D

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 10:03:03

@kroos:
igazolhatom, h többet, mint a skót válogatott keret együttesen

(25-nél több)

@imici77:
még mindig nem jutok szóhoz. írhatnám, h ez a hozzáállás meglepő egy angolfoci-rajangótól,
de ugye Te az Arsenalnak szurkolsz:)
Szerintem Te falkós is vagy!

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 10:05:56

@imici77:
még valami,
valahogy Lehmann ugrik be :)

ZenZo 2009.05.27. 10:11:22

Hosszú lesz, de:

AC Milan manager Carlo Ancelotti has revealed he was wanted by Chelsea last summer and held secret meetings with owner Roman Abramovich.

The Blues were on the lookout for a new man at the helm after Avram Grant was sacked following disappointment in the Premier League title race and UEFA Champions League final.

Chelsea eventually turned to World Cup winner Luiz Felipe Scolari, but that did not stop Abramovich meeting with Ancelotti, who is now among the front runners to replace Guus Hiddink this summer.

The experienced Italian tactician has confirmed Chelsea's billionaire owner Abramovich was keen to learn more about him, although neither money nor contracts were ever discussed.

"Abramovich came after me. We sat down and started to talk," said Ancelotti in his upcoming book Preferisco La Coppa.

"Always about football and only football. Abramovich wanted to know everything about me, my way of working, my philosophy.

"An hour went by during which we never talked about money."

After meeting with Abramovich a second time, Ancelotti immediately pointed out: "I have a contract with Milan. An eventual agreement with Chelsea can only happen if Milan is also in agreement.

"Again, we only talked football. How would I make Chelsea play in case they got me as a manager."

Ancelotti believes Chelsea needed to add more quality in the middle of the park last summer and recommended the club look to sign Franck Ribery and Xabi Alonso had he taken charge.

"President, your team is very physical, you have to put more quality in the middle of the pitch. I gave him two names, Franck Ribery and Xabi Alonso.

"I can easily chat with Abramovich. He doesn't make me feel uncomfortable, not even when he says with a low voice: 'We've just lost the Champions League final, and the league, I can't be satisfied'.

"He thinks so much about the results and the beautiful game. Another 40 minutes fly by, 'Thanks Ancelotti, we'll meet again'. No financial offer."

The Italian went on to express his bafflement at why Andriy Shevchenko did not succeed at Stamford Bridge.

"He thought of a third name, that of Andriy Shevchenko, who was close to his heart it was easy to see. 'I can't understand why he's not playing, because since we brought him to England he's not the real Sheva, he's in difficulties.' 'President, I can't know the reason myself.' We talk and talk and talk some more."

Ancelotti also described another meeting in Paris, in which he is whisked across the city in a private car.

"The manager of Milan is on a secret mission. I, like 007, on my own. Sat behind a driver with the face of a killer. More than a taxi, this is like a time machine, from Milanello [the Serie A club's training ground] to Stamford Bridge, from yesterday to tomorrow, from one devil (the rossonero) to another . . ."

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 10:18:38

@ZenZo:
mókás:)
itt bővebben is van:
http://www.timesonline.co.uk/tol/sport/football/premier_league/chelsea/article6367805.ece

Spallettit békénhagyni Roman bácsi!

kroos 2009.05.27. 10:23:13

@pote: tegnap még citys voltál ma roma holnap mi lesz reál?

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 10:26:47

@kroos:
ennyi, semmi több
1. Körmend
2. ASR
3. City

nem az én évem volt

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 11:02:27

@nils_h:
az egy hosszú történet.
én nem is tudom elmesélni, pedig ott voltam :)

az a hír járja, hogy várhatók kis Astrák a közeljövőben...

nils_h 2009.05.27. 11:08:28

@pote: Ha jól értem, akkor PFÚÚÚÚÚÚJ!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.27. 11:15:41

@kroos: Még Manchesterben élve az Old Traffordon is szurkolt a Romának, ráadásul ezért a szimpátiájáért kapott is rendesen a PL fanoktól, az Arsenal-Roma párharc közben. Már két éve sem titkolta, hogy Roma drukker, Nem figyelsz csak vagdalkozol szakikám :-D.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 11:16:10

@nils_h:
nyugi, csak szoftról szól a fáma

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 11:18:11

@popp: @kroos:
most azért ne essetek egymásnak.
főleg ne miattam:)

r_magpie 2009.05.27. 11:18:57

@imici77: gratulálok. te mit tettél volna, ha az ellen csinálja ezt veletek?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.27. 11:23:19

@pote: Nem esek én neki többet, hozzá se szólok, csak a Roma fan feleimet köll megvédenem ;-).

nils_h 2009.05.27. 11:24:16

@pote:
Ó, hogy eszem a szádat, semmi panda, vagy dragon? :)

"nem az én évem volt"
azt tudod, hogy az Opelt is eladják :)

kroos 2009.05.27. 11:27:26

@popp: Nem tartom számon hogy az itt kommentelök milyen életszakaszukban milyen drukkerek voltak.
A kérdésben meg semmi vagdalkozás nem volt,mintahogy az a válaszból is kiderül.
Szóval itt ne kellett senkit megvédeni.
Szerintem.Föleg nem ilyen kioktató hangon.Szakikám.
Azért mert minden 2. anyázás mellé nem rakok ki szmájlit (mint egyessek) még valaki értheti hogy mit akarok.Mert attól hogy ott van a szmájli még anyázás az ami annak minösül.

kroos 2009.05.27. 11:35:49

vagy a másik kedvencem
,,ez egy baráti társaságban elmegy"
DDDDD A fagyi visszanyal tipikus esete.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.27. 11:37:47

@r_magpie: nem ez volt a kérdés :) természetesen tisztában voltam a sportszerűtlenséggel. 5-1 volt oda, 2 perc volt hátra. A sporinak és az ellenfélnek mondtam, hogy rúgják a büntit... Persze szánom-bánom a tettem, de akkor jó móka volt, az ellenféllel a meccs után még jókat röhögtünk... :)

Üdv, ymy

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.27. 11:41:20

@pote: a falkó szombathelyi csapat? :)

Nekem amúgy legalább csak 1 kedvenc csapatom van:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.27. 11:41:35

@imici77: Ezt szerintem elég sok ember meg csinálta volna a helyedben és után persze meg is bánja. ahogy te. Ezért nem szeretem, amikor erkölccsőszként osztjuk a sportszerűtlenkedő profikat.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 11:41:48

@imici77:
egy Inter-Bayernen sem mentség az ellenfél :)
(kroos, ne akadj ki, kösz)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 11:45:29

@popp:
nem értek egyet.
egy erkölcscsősz

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.27. 11:47:26

@popp: nem fogom magam védeni, mert nincs értelme és eszem ágában sincs... igen, "nem volt szép" ez tőlem (elismertem ott is, megbeszéltük az ellenféllel, röhögtünk, nem volt tétje, stb...), de ezen lépjünk túl... csak gondoltam itt mindig osztjuk az észt a bírókról, játékosokról... s ezért kérdeztem meg, hogy mi a helyes bírói ítélet, hogy legalább a szabállyal legyünk tisztában...

ymy

kroos 2009.05.27. 11:47:32

@pote: http://www.youtube.com/watch?v=JLO1YIWQuXE

az összes mozdulatot készség szinten tudom.
csak szólok.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.27. 11:48:58

@kroos: A mai labdarúgásban már nem igazán számít, hogy az ember mennyit dekázik, igazi dilettáns kérdés, következő!;)
(Amúgy fogalmam sincs, de mindig egyre többet:))

Titi120 2009.05.27. 11:59:27

@donnelly:
" A mai labdarúgásban már nem igazán számít, hogy az ember mennyit dekázik, igazi dilettáns kérdés ... "

Blablabla ... Szóval 10 alatt vagy ? :-P

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 12:06:58

@kroos:
nem tudok videót nézni,
de elhiszem

kroos 2009.05.27. 12:11:47

@pote: akkor az elsö az Bruce lee Vs. Chak Norris
a 2. Onk-bakból.

kroos 2009.05.27. 12:13:08

@donnelly: értékrendek kérdése kinek mi számit.
(na ekkora közhelyet is régen mondtam-lol)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.27. 14:39:57

@kroos: @Titi120: Volt egy edzőm, aki mondta, hogy őt nem érdekli, hogy tudunk-e dekázni ezret a fülemmel, az számít neki, hogy mennyit futunk, meg hogyan passzolunk. Ezzel a többi (épeszű) edző is így van. Nem véletlen, hogy aki ezreket tud fejelgetni, az a lelátón teszi ezt szünetben, aki meg tíz kilométer fölött fut, az van a pályán;)

(Amúgy sose voltam nagy dekázógép, inkább mostanában szoktam rá, és ha nem vagyok túl merev, akkor szerintem az ötvenes nagyságrend megvan, bár nem szoktam számolni. Viszont jobbal-ballal beadok, lövök, és kurva erőszakos vagyok, meg gyors is:D)

Majd a nyári NST tornán igény szerint lesz dekázóverseny, meg büntetőrúgások, hm?:)

balu11 2009.05.27. 15:06:05

@imici77: azért ez a megmozdulás tényleg kemény (persze már sok szó volt róla, de én csak most olvastam) - egyébként szerintem nem kérdés, hogy kiállítás (súlyos sportszerűtlenség) viszont csak közvetett szabadrúgás, az meg nem lehet büntető, úgyhogy a büntetőterület széléről (mintha hazaadás lenne) - persze nem tuti, és inkább a nagypályás szabályok alapján

@pote: nem mindig lehet megítélni az embert arról, hogy kinek szurkol... lehet, hogy valaki teszemazt Szombathelyen születik és fiatalabb korában teljesen elkápráztatja Bergkamp játéka, és hopp - máris kész egy Falco-Arsenal szurkoló :)))

(persze elsősorban Haladás - újoncként bronz, és mi játszuk (sokakkal egyszerre) a történelem első Európa Liga-meccsét!!! :)))

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.27. 15:12:40

@balu11: "Haladás - újoncként bronz"
:DDDD így helyes: "Haladás - huszonötödjére újoncként első bronz"

ui: a Bergkampért jár a sör, mintha egyszer már megígértem volna:)

@donnelly: "Majd a nyári NST tornán igény szerint lesz dekázóverseny, meg büntetőrúgások, hm?:) "
LEGYEN :)5ből 3at megfogok a heteseidből! :)

kroos 2009.05.27. 15:17:01

@imici77: szerintem a hetest is becsuszva rugja:))))

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 15:19:06

@balu11:
már akartam írni, h Te vagy az egyetlen normális Falco szurker :))

balu11 2009.05.27. 15:26:48

@pote: óóóó, ennél szebb dícséret, így a megterhelő munkanap kellős közepén... :) [könnycsepp]

@imici77: behajtom! pöte tippversenybeli bravúros legyőzéséért is jár (elvileg) egy... érdemes ide kommentelni :)))

egyébként nagyon megy már itt a (főként pozitív) szájkarate a nyári NST-tornáról, remélem, lesz belőle valami... hetesrúgásra benevezek, mert kiszámíthatatlan a rúgótechnikám (=mindig ugyanoda akarom rúgni, ennek következtében szinte mindig máshova megy, legritkábban oda, ahova tervezem :))

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.27. 15:29:12

@balu11:
ha sárga-feketében jössz, akkor donnelly-vel fogatlak
;)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.27. 15:31:48

@imici77: @kroos: Na majd meglátjuk!;) Egyébként tizit jobban szeretek rúgni:)

balu11 2009.05.27. 16:28:42

@pote: azért nálam a sorrend: 1. Haladás 2-4. Falco 2-4. Arsenal 2-4. Ajax [igen, mégezis! :)]

(természetesen nem említve a válogatottakat)

szóval zöld-fehérben inkább! de ha lehet inkább ne a skót, hanem mondjuk a spanyol poszt (foci) felelősét szemeld ki őrzőmnek :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.27. 16:32:49

@balu11: "spanyol poszt felelősét szemeld ki őrzőmnek" - Téged nem fog senki majd? :)

@kroos: :DDD páros lábbal!!! :)

@donnelly: mert tizit könnyebb rúgni... - matematikai aránypárok... :)

Lencse. 2009.05.27. 16:42:17

Úristen, már egy éve, hogy megfejtettük, milyen bőrszínű, nemzetiségű és mezszámú játékos nem lőhet büntetőt.

crouchy 2009.05.27. 16:53:25

@balu11: "hetesrúgásra benevezek, mert kiszámíthatatlan a rúgótechnikám (=mindig ugyanoda akarom rúgni, ennek következtében szinte mindig máshova megy, legritkábban oda, ahova tervezem"

végre. ezek szerint nem vagyok egyedül:)

balu11 2009.05.27. 16:54:30

@imici77: ezt csupán a két ország focija sztereotíp megközelítésének a posztíróra vetített hipotetikus védekezés-keménység mondatta velem [szándékos magyartalanság és stílusterjengősség], a szerzők személyét (és játékát) nem ismerem - egyébként megvan a poén értelme is, csak ezt gondoltam leszögezem, még mielőtt itten személyeskedéssel lennék megvádolva

@Lencse.: posztú, szerepkörű (csk., csere - nem), lábméretű, ...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.27. 16:57:44

@balu11: úgy értettem, h a spanyol "foci" szurkeszek állandóan picsogtak itt, h nincs posztjuk.. az én poénom erre vonatkozott... :)

Nah, leléptem, focizni, aztán irány a meccsnézés! :)

Üdv, ymy

balu11 2009.05.27. 17:11:14

@imici77: jaja, erre írtam, hogy vettem a poént :) jó játékot!

wilco 2009.06.01. 11:48:44

ahogy várható volt Carlo a kékek új edzője...kiváncsi vagyok lesz-e nagytakarítás.
süti beállítások módosítása