Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Három dolog: BL-negyeddöntők, visszavágók II. - A tegnapiból, ha még maradt

2009.04.15. 19:00 pote

Az igényszintünk - a tegnapi kilencvenperces focireklám után - egy csöppet magasabbra került. Ha nem is várható hasonló adok-kapok gólparádé, de az izgalmak szinte biztosra vehetők mindkét párharcban. Az idegenben lőtt gólok miatt, az Arsenal és a Porto egy hangyapöcsnyit előnyben érezheti magát, de senki sem kapna sokkot, ha a MU és a Villarreal játszaná a második elődöntőt. Lapozás után egy megdöntésre váró újkori BL rekord és három-három dolog a két párharc elé.
 
Általában az első gól fontosságáról szoktunk értekezni, de most ez felesleges lenne, mert egyik pályán sem mozdul meg a föld, ha valaki vezetést szerez, hiszen óriási előnybe egyik csapat sem fog vele kerülni, csak továbbjutásra fog állni. Ellenben a meccseknek nagyon jót tenne, mert nullnullákra gondolni sem merünk. Sőt! Arra vágyunk, hogy megdőljön a Bajnokok Ligája történetének negyeddöntős gólcsúcsa (amióta BL-nek csúfolják a sorozatot, mert előtte azért potyogtak a gólok rendesen). Ehhez más nem is kell, mint hét aprócska gól, és akkor feledésbe merül a 2004-es gólszüret. Igen, 2004-ben harminc gól született ebben a szakaszban, a MU-ért rajongóktól meg is kérdezhetnénk, hogy ki nyerte akkor a sorozatot, de nem vagyunk ilyen gonoszak. Ellenben az olvasóink azok, legalábbis a szavazódobozunk alapján (ld. jobbra, egy picit lejjebb)
 
Porto - Man Utd (első meccs: 2-2)
1) A statisztika szerint, egy hógolyónak nagyobb esélye van a pokolban, mint Rooneyéknak Portóban, de a Statisztika csak ping-pongban jó, fociban még semmit sem nyert.
2) Sir Alex 150. (kiírva még durvább: százötvenedik) meccse lesz a BL-ben, amelyen már Rio Ferdinand is a védelmét fogja erősíteni. Azonban ne felejtsük, hogy kapott gól nélkül is ki lehet esni.
3) Amennyiben ezt a mérkőzést is Macheda dönti el, akkor ő tippelhet a hétvégi PL beharangozónkban.
Szerintünk: 1-3
 
Arsenal - Villarreal (e.m.: 1-1)
1) Sok a sérült mindkét oldalon. Senna jobban fog hiányozni, mint Clichy, Gallas vagy Almunia.
2) Három éve elég volt az Ágyúsoknak a gólnélküli döntetlen a továbbjutáshoz, de ahhoz kellett az a büntető is.
3) Az elmúlt hetekben mutatott bajnoki formák alapján, a spanyolok továbbjutása legalább akkora meglepetés lenne, mint egy spanyol poszt az NST-n. Azonban ezen a héten mindkettő elképzelhető.
Szerintünk: 2-0

284 komment

Címkék: bajnokok ligája bl villareal arsenal porto mu három dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr781066564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fejlődő Szervezet 2009.04.15. 23:48:53

Na az arnylabda odaítélés is megérne egy beszélgetést, ha már itt tartunk...

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.15. 23:51:52

@halareaal: nem gondolnám, hogy a Porto jobban tudna focizni, de értem mire gondolsz. ez a mai meccs megint jó példa volt arra, hogy az európai élcsapatok nem elsősorban a "technikai" futballtudásban, hanem fejben és taktikában erősebbek a közvetlenül mögöttük lévőknél. (szerintem)

mann 2009.04.15. 23:52:29

@Stiel: ezzel sokat kezdeni nem tudok. Ugrotok minden írására :)

@Tika_: szerintem abban nincs köztünk vita, hogy idén messze lesz a balontól :)

2009.04.15. 23:52:59

@Fejlődő Szervezet: bármekkora genny ember, tavaly megérdemelte. Az aranygömböt a címekre adják. Nem mellesleg pár "kevésbé fontos" gólt is lőtt, tavaly vitán felül nyerte az aranylabdát.

Mondom ezt úgy, hogy utoljára talán a görög EB-győzelem idegesített fel annyira, mint CéRoni tavalyi viselkedése.

Ettől még tény, tény.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.15. 23:55:02

egyébként már rég meg akarom kérdezni a helyi MU-szurkereket: ti úgy egyébként szeretitek Cét?

2009.04.15. 23:55:58

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: ja amúgy erről jut eszembe, hogy Bernd Schuster szerint a Real idei (főleg év elején látható) mélyrepülése CéRoni üldözése miatt volt.

:D:D:D

halihalo 2009.04.15. 23:56:13

@mann: Nem én jöttem elő vele, csak kijavítottam egy tárgyi tévedést... :)) Ne velem veszekedj miatta. :)

drosiii 2009.04.15. 23:57:25

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Jó kérdés. Örülök, hogy a csapatban játszik, mert azért küzd a MUért (vagy magáért, ki-ki válassza ki a számára elfogadhatót), de ha elmegy nem fogom sajnálni, bár szerintem elrontaná vele a karrierjét: itt legenda lehet.

drosiii 2009.04.15. 23:59:45

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Játékával kapcsolatban pedig: Jó nézni amikor tényleg elemében van, de amikor nem megy neki akkor hihetetlenül fel tud baszni a viselkedésével. Összmegítélése mindenképp pozitív, mert sokat köszönhet neki a MU (és ő is a csapatnak) és fejlődőképes (egyre inkább csapatjátékos).

halareaal 2009.04.16. 00:00:15

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:

én sem gondolom, h jobban tudna focizni. de ettől még ebben a párharcban jobban játszott sztem, fizikálisan sem voltak elmaradva a MUtól, és az akarás is megvolt. 1xüen nem győztes tipusok, mint a jelenlegi MU, Bruno Alves balfaszkodása tökéletesen illusztrálta ezt, épp teljesen lefocizzák a MUt idegenben, erre ad 1 gólpasszt Rooneynak (úgy h közben kurvajó védő, nagycsapatba is elmehetne).

ezen a mai meccsen ráadásul Lucho kiesése is nagyon visszavetette a Portot, kb Lisandro mellett a legfontosabb emberük, (ami egy ilyen csapatnál többet számit, mintha a MUból kiesne mondjuk Rooney) mégha nemis mutatott sokat az első meccsen.

United82 2009.04.16. 00:00:41

1-0ra nyertünk ott ahol angol csapat még sosem, jóhogy nem várjátok el hogy bocsánatot kérjünk miatta:)
A Red Wall összeállt és ha az összeáll, akkor elég 1 klasszis megoldás elől.
Amit pedig a 2006/2007es szezontól produkál a csapat az elképesztő...
2 PL cím és vezetünk most is, 3 BL elődöntő zsinórban-közte egy győzelem és ezek mellett pár "mikiegér" kupa....elképesztő..
És ebben az évben gyengébb játékkal is ott vagyunk mindenhol a tűzközelben vagy már nyertünk is. ENNYI!

Jöhet az Arsenal, 2 hét múlva jobbak leszünk:)

Fejlődő Szervezet 2009.04.16. 00:02:24

@dann:
Nem is az hogy genny vagy nem,mert ez estben ez indifferens. Csak nekem keserű a szájízem tudod, amikor egy DelPiero vagy Raul -de sorolhatnánk sokáig- nem érdemelte ki, de Cé egy lendületese reklámhadjárat során rgyből behúzta. Vágom, hogy nem életműdíj, de akkor is.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.16. 00:05:36

azért is kíváncsi vagyok rá, mert úgy sejtem, hogy a legtöbbeteknek elég ambivalens érzés lehet. engem legalábbis állatira frusztrálna, ha lenne a csapatomban egy zseniális játékos, akiért mégsem tudok "rajongani".

és ezt nem valamiféle MU-utálat mondatja velem: egy Keane-t imádtam volna a Liverpoolban, hogy Cantonáról ne is beszéljünk. :)

drosiii 2009.04.16. 00:05:44

Meccsel kapcsolatban: végig izgultam és nagyon örülök az elődöntőnek. Talán újra kezd beindulni a gépezet. Porto egyáltalán nem volt jobb, bíráskodásra fogni pedig butaságra vall. Mindkét oldal kárára tévedett, de hogy említsem a szidott csapatét: Rooney, illetve Ronaldo esete a 16os vonalán.
Azzal, hogy ki milyen formában van, azzal nem igazán tudok mit kezdeni. Ha a mai játék a formába lendülés eleje, akkor szép lehet az év vége, mert idén sajnos adósok a szemetgyönyörködtető játékkal (más kérdés, hogy amikor meg kápráztatóan játszottak akkor kiestek a Milan ellen és az olaszok nyerték a BL-t. - akik ezen kárörvendenek, azoknak csak annyit mondanék hogy kettős mérce..).
Persze meglehet hogy idén a Barca nyer, de ez semmit sem von le abból, hogy az utóbbi években angol dominancia van. És ezzel semmi gond sincs, mert lesz ez még így se. Ugyanolyan, mint a "szar odavágók" legendája.

Ferguson 2009.04.16. 00:05:46

A fintorgóknak annyit, h a manchester nem játszik szépen és nem lő elég gólt, h van nistelrooy óta nincs normális gólvágó befejező csatárunk sajnos - nem sajnos.

mann 2009.04.16. 00:05:46

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Én kissé elfogult vagyok vele, mert kb. 5 éve vallom,hogy Rooney és C a MU jövője (már jelene), két legfontosabb játékosa. Azt nem hiszem, hogy 30 évesen is így fog viselkedni.
Az tény, hogy néha nagyon gáz amit művel és még finoman fogalmaztam. Megértem, hogy sokan utálják. Én viszont csapatom játékosát soha nem fogom :). O'Shea pl egy isten :))

mann 2009.04.16. 00:06:23

@halihalo: jovanjovan, legközelebb nem folyok bele :)

halihalo 2009.04.16. 00:07:00

@drosiii: Úgy járna, mint Sevcsenko. Máshol nem biztos korántsem, hogy ekkora "sztár" lenne. Legfeljebb akkor, ha lenne, aki rendszeresen a fejére koppintana. Ebben SAF jó, Szerintem még Hiddink és Capello hasonló erős egyéniség.

halareaal 2009.04.16. 00:07:10

Ronaldot sztem nem birják a MUsok sem, pl drosii igen visszafogottan nyilatkozott róla az előbb. "összességében pozitiv a megitélése". még jó, a MU jelenlegi dominanciája legnagyobb részben neki köszönhető. tavaly egyik cim se lett volna meg a játéka nélkül, max ha egy aranylabda formában lévő Kaka vagy Ronaldinho van helyette. ma is pl semmit sem csinált, nemtom ez a jó teljesitményei közé tartozik-e vagy sem, de nélküle valszeg itt kipottyant volna a MU.

halihalo 2009.04.16. 00:08:57

@Ferguson: Miért kellett elüldözni???

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.16. 00:09:29

@halareaal: itt megint nem azt gondolom, hogy "nem győztes típusok", hanem fejben nem voltak elég jók. rossz döntések és koncentrációs hibák az egyének szintjén és a "kollektív ész" (?) hiánya a csapatjáték szintjén.

halihalo 2009.04.16. 00:09:32

@mann: Semmi baj,nem volt komoly... :)

drosiii 2009.04.16. 00:09:48

@Fejlődő Szervezet: Hogy ennyire elkeseredett legyél öregem. Mintha csöncsön lennél álnéven:
reklámhadjáratának köszönhetően nyert aranylabdát???
MU-t segítik a bírók? Én eddig nem vettem észre, de biztos igazad van. Nem tagadom, hogy nem fújtak már a MU számára kedvezően, de kb ugyanannyiszor a kárára is.
Inkább szurkolj csendben a Barcának hogy megtörjék a hegemóiát...

mann 2009.04.16. 00:10:05

@Fejlődő Szervezet: Lendületes reklámhadjáratnál azért kicsit többet mutatott a srác. Mindössze két csapat volt tavaly, akiknek nem rúgott gólt a MU ellenfelei közül, ha jól emlékszem ;)

halihalo 2009.04.16. 00:10:45

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: No, meg egy Hulk hátrányban voltak... :) sajnos... :(

drosiii 2009.04.16. 00:12:06

@halareaal: Na, na én nem ezt írtam. Csupán akkor idegesít, ha MU szarul áll és hisztizik. Azzal nem tudok mit kezdeni.

Fejlődő Szervezet 2009.04.16. 00:13:19

@drosiii:
Hát igen, sajna nekem már tényleg csak ez maradt :(

2009.04.16. 00:14:40

@Fejlődő Szervezet: amúgy meg mi az az aranylabda?:)

Ennyi erővel Xavi és Iniesta nálam már rég kapott 5 darabot belőle.

Nálam az számít, hogy kinek a játékától vagyok odáig és kit tisztelek. A többi csak máz.

Sok ilyen ember van: Gerrard, Xavi, Puyol, Del Piero, stb.

2009.04.16. 00:15:46

@drosiii: Amúgy akkor a legjobb a gyerek feje:D

Vicces nagyon:D

mann 2009.04.16. 00:16:26

@halihalo: bezzeg az ellen Hulkja bejátszotta az egész pályát. Ráadásul sokszor jobbhátvédként is aktívkodott.

rizla 2009.04.16. 00:16:58

az MU ma egy rakás szar volt, kb olyan, mint a real madrid a bajnokságban, vagy a liverpool a BL-ben régebben, meg a katartikus meccseit leszámítva. teljesen semmilyen, elképzelés nélküli játék, de győzelem, mert az ellenfél meg lúzer is, ha az nem lenne elég, hogy több szinttel gyengébb.

szerintem az arsenal kiveri a manchestert, de a bajnokságot azért behúzzák FAS-ék

rizla 2009.04.16. 00:18:39

@Strigo a divatdrukker: én beszélek a gólról szívesen, gyönyörű volt. de tegyük hozzá, ezen kívül ronaldo nem sok mindent csinált, volt még egy lövése, és kb ennyi. eladott emellett rengeteg labdát, számtalan támadás meghalt rajta. persze berbatovnál jobb volt.

mann 2009.04.16. 00:18:45

@dann: tipikus C, mikor ül a földön és az oldalát csapkodja két kézzel, keserves arccal nézve a bírót, mert nem kapott szabit, pedig szerinte qrvára járt volna neki :)

halihalo 2009.04.16. 00:19:19

@mann: Igen, Rooney az utóbbi időben pl. azon kevés MU játékosok közé tartozik, aki szimpatikus. És ez nagy szó nálam... :))

halihalo 2009.04.16. 00:22:25

Egyébként a vörös falról jut eszembe, hogy nem fair, hogy ha Rio és Vidics egyszerre elkezdenek "mosolyogni" akkor az ellenfélnek elmegy a kedve attól, hogy a kapu 50 méteres körzetébe menjen? Így könnyű védekezni... :)))

Ferguson 2009.04.16. 00:22:41

@halihalo: Miért kellett elüldözni? Én személy szerint nem örültem neki, de az idő megint a Mestert igazolta :)

Ferguson 2009.04.16. 00:24:34

Rooney egy Isten. Ezt már hetek óta bizonyítja. Örülök, h a teljesítménye láttán sokkal felülbírálják álláspontukat. Ha csak a focira koncentrál, akkor zseniális. Tartom azt a véleményem, h mezőnyben a leghasznosabb és legjobb támadójátékos a világon...

halihalo 2009.04.16. 00:24:41

@Ferguson: Mire gondolsz? Mi igazolta? Azért a Realban elég sok gólt vágott.

drosiii 2009.04.16. 00:24:59

Ja és ilyen sem volt még, hogy 5 egymást követő évben adjon egy nemzet csapatot a döntőbe.

halihalo 2009.04.16. 00:25:20

@Ferguson: Azért ne essünk túlzásokba...

dann (törölt) 2009.04.16. 00:25:27

@Ferguson: nem a kedvencenm, de aláírom.

Ettől még egy igazi bányászgyerek:)

Ferguson 2009.04.16. 00:25:36

@halihalo: A kupák igazolták, amiket nyertünk ruud után. Lehet, h vele is megnyertük volna őket, de ezen már nem kell morfondírozni szerencsére :)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.16. 00:27:13

@rizla: "persze berbatovnál jobb volt."

szerintem az első félidőben Berbatov talán a legjobb manchesteri volt.

mann 2009.04.16. 00:29:59

@halihalo: natessék :))

@dann: ez biztos egy elszigetelt eset lehet, ilyen arcot tőle ritkán látni ;-D

Asidotus 2009.04.16. 00:30:27

Az angol csapatok egyszerűen fejben sokkal gyorsabbak. Fizikálisan nem jobbak, technikailag nem jobbak, mint a többi nagycsapat, de fejben hamarabb kapcsolnak, és eleve több lépéssel előre gondolkodnak, mint a kontinentális riválisok. A Barca csak a technikai fölényével veheti fel velük a harcot.

halihalo 2009.04.16. 00:31:22

@Ferguson: Ja, így igen. Azt hittem, arra gondoltál, hogy utána nem ment neki.
Amúgy ő is egy szimpatikus MU játékos volt. El is ment... :))))

halihalo 2009.04.16. 00:33:10

@mann: Ami jó, azt elismerem.. :)
(De a mai meccs akkor is Sz@r volt.)

halihalo 2009.04.16. 00:35:07

@Nűnű: A Barcának akkor lehet esélye, ha nem megy el a kedvük pár keményebb belépő után. Mert a "latinoknál" ez a veszély mindig fennáll.

dann (törölt) 2009.04.16. 00:35:40

@mann: keresem várjá:D

mann 2009.04.16. 00:39:21

@halihalo: ámen :)(ami tény az tény)
na jójcakát mindenkinek

szbszig 2009.04.16. 00:40:28

Igazából tök jó dolog kapcsolgatni két meccs között, nem is tudom, miért kapott ez a pont csak 4%-ot a szavazásban. Akkor, amikor van két ilyen meccs, ahol az egyik alacsony színvonalú, a másik meg a felétől már eldőlt és unalmas, remekül fel lehet dobni vele a hangulatot, hogy amíg éppen húzzák az időt, vagy a védők lelkesen passzolgatnak hátul percekig a saját térfelükön, átkapcsolunk a másik találkozóra. Amúgy különösen büszke vagyok magamra, mert olyan ügyesen kapcsolgattam, hogy mind a négy gólt élőben láttam. :)

mann 2009.04.16. 00:41:26

@dann: szerintem nincs annyi hely a vinyómon, amennyi képet lehetne róla találni... :))

Spender 2009.04.16. 00:42:28

Kicsit komikusnak tartom, hogy amíg mi United szurkolók ünneplünk és 128-adszorra nézzük meg a Ronaldo bombát, itt az egyre nagyobbra növekvő ellenszurkoló tábor azt vitatja meg, miért undorító szar csapat a MU és miért nem érdemel semmit.

Ahogy Rooney82 is írta, még a végén bocsánatot is kell kérnünk, hogy továbbjutottunk.

Én elhiszem, hogy szarul esik a Liverpool szurkolóknak, hogy ők elköszöntek tegnap, mi meg nem. Azt is elhiszem, hogy a spanyol meg olasz foci rajongóknak is tele van az összes tökük azzal, hogy mármegint 3 angol van a 4-ben.

De ez akkor is rettenetesen szánalmas szerintem.

Mindenki aki abban éli ki "vígaszdíját", hogy most 2 lábbal próbálja fröcskölni a sarat a MU-ra, gondoljon bele 2 dologba:

1. Még angol csapat a büdös életben nem nyert az Estadio do Dragao-ban. A MU ezzel a nehéz feladattal találta szemben magát.Ha szar formában vagyunk is de hoztuk 0-1-el a továbbjutást. Ki az aki ne örülne és becsülné meg a BL NYOLCADDÖNTŐBEN, IDEGENBEN az 1-0-ás győzelmet? Melyik csapat vagy csapat szurkolói hordják úgy fenn az orrukat, hogy erre azt mondanák, nem vagyunk elégedettek, nem örülünk ennek a győzelemnek?

2. Liverpool szurkolóknak: Tegyétek a szívetekre a kezeteket és tegyétek fel magatoknak a kérdést, őszintén: cserélnétek-e a káprázatos 4-4-es meccseteket egy 0-1-es, de elődöntőt érő meccsre?
(Ha igen, akkor itt a vége a sárdobálásnak, jó éjszakát!
Ha nem, akkor végre érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy akartok is nyerni valamit végre vagy csak évi 3-4 meccsre visszagondolva nosztalgiázni)

Lencse. 2009.04.16. 00:43:26

Arséne tánca priceless!

Lencse. 2009.04.16. 00:45:21

Ja, és jelentkezzen már az összes nagytudású, aki bármikor leírta, vagy akár csak komolyan gondolta a "Cé nem csinál semmit a fontos meccseken" című faszságot! Nekem most nincs kedvem nyomozni, de biztos emlékeztek, tessék vállalni.

Spender 2009.04.16. 00:47:03

A "nyolcaddöntő" persze negyeddöntő akart lenni, csak már kurva késő van :)

Ferguson 2009.04.16. 01:09:53

Higgadtan értékelve: megértem a fanyalgókat, akiknek nem tetszik a MU játéka ill. az, h nem lőttek több gólt ma este, pedig megtehették volna, mert a porto védelme és kapusa nem erős. Ugyanakkor sajnos nekünk idén nem jut az a privilégium, mint a barca-nak, h fossuk a gólokat. Ez a mostani manchester egyelőre próbálja megtalálni a másfél hónappal ezelőtti önmagát. Nincs 4-5 szenzációs formában futballozó játékosunk, mint a katalánoknak. Cé roni szerintem idén sem rossz, nem lő annyi gólt, de lehet így is megnyeri a PL gólkirályi címet... Ami bizakodásra adhat okot, h visszatértek a sérültek és eltiltottak. Ha egy csapat két évig a csúcson van, mint mi 2007 óta, akkor előbb - utóbb megtalálják az ellenszerét, mint ah a 2006-os fantasztikus barca-nak is megtalálták. Utána pedig jön a nagy szenvedés. Tevez idén formán kívül van, berbatovot lehet kritizálni, de ne felejtsük el, h fél éve van nálunk és abból is sokat volt sérült. Rooney ronaldo helyett végzi a mezőnymunkát, persze h kevesebb ereje marad odaérni a kapu elé. Mint ah mondtam, nincs igazi gólvágó csatárunk. Ma este a manchester túlélésre játszott, de bejött szerencsére...

rizla 2009.04.16. 01:32:53

@Nűnű: nem jobbak fizikálisan? láttad te a liverpool-real madridot?

rizla 2009.04.16. 01:37:21

@Ferguson: szó sincs semmiféle ellenszerről, ahogy a barcánál sem erről volt szó, ezt mindig is egy hülye, és teljesen laikus elméletnek gondoltam. sokkal többet nyomnak latba a mentális okok, amik különbözőek lehetnek. jóllakottság, például.

jól látod, hogy rooney ronaldo helyett végzi a mezőnymunkát, igazság szerint mindenki ronaldo alá dolgozik, hogy csináljon mutatóba két biciklicselt, meg rálőhesse meccsenként 5ször. nemhogy góllövő csatára nincs az MU-nak, de szinte csatára sem, az ugyanis ronaldo a középpályáról.

rizla 2009.04.16. 01:44:11

@Spender: "Még angol csapat a büdös életben nem nyert az Estadio do Dragao-ban. A MU ezzel a nehéz feladattal találta szemben magát"

jajj, nemár! mindannyian tudjuk, hogy valószínűleg csak a véletlenek összjátékának köszönhető ez a statisztika, és nem jelent semmit önmagában. azt legalábbis biztosan nem, hogy ettől most a porto MU-szintű lenne.

"Ki az aki ne örülne és becsülné meg a BL NYOLCADDÖNTŐBEN, IDEGENBEN az 1-0-ás győzelmet? Melyik csapat vagy csapat szurkolói hordják úgy fenn az orrukat, hogy erre azt mondanák, nem vagyunk elégedettek, nem örülünk ennek a győzelemnek?"

ez igaz, semmi baj nincs is az MU által elért eredménnyel, de ettől még nézhetetlen volt a produkció.

a tények: az MU kb 5ször olyan erős csapat, mint a porto, és 5ször annyiba is került a kerete. sorsoláskor mindenki a portót akarta ellenfélnek (vagy a villarrealt), nem véletlenül. ehhez képest a manchester összteljesítménye gyenge volt. kb mint a barcáé tavaly a schalke ellen.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.16. 01:58:54

@rizla:
csakhogy valaki válaszoljon miközben egyedül küzdesz ;)

habitang · www.nst.blog.hu 2009.04.16. 02:23:16

@dann:
Ez nagy tévedés. Az már csak az Aranylabdára szavazók inkompetenciáját és az értékrend torzulását mutatja, hogy az díj kiírásnak azt a pontját, amely alapján Ronaldo soha nem kaphatná meg a díjat, nem veszik figyelembe. Pedig eléggé egyértelmű, hogy a személyiségre vonatkozó pont Hisztiánót gyakorlatilag kizárja a versenyből.

Sehol nincs elírva az sem, hogy a legjobb futballista, a legtöbb címet szerző játékos, vagy a legtöbb gólt szerzőnek kell kapnia. Négy kritérium van, ebből egy Ronit kizárja. Punktum.:))))

A tavalyi Aranylabdának pedig Iker Casillasnál kellett volna landolnia, nem másnál!

habitang · www.nst.blog.hu 2009.04.16. 03:19:39

Ja, gyalog jöttünk, hogy elfárasszam a szőrgombócot. Annyira jól sikerült, hogy még most is nyomja a kezembe a húzókát, játszani akar! :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.16. 03:26:04

@habitang:
hjja, nincs jobb, mint mikor az ember becsajozik

a szőrgombócból ítélve, nem egy borotvált példány akadt a horogra ;)

rizla 2009.04.16. 03:47:57

@habitang: és hogy "méred" a személyiséget? egyrészt túlságosan szubjektív lenne a voksolás, másrészt egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki "emberileg szar", ahogy CR-ről szól a közkedvelt szófordulat. ki szabná meg, hogy mik a fő futballistaerények? platini? lol. ilyet nem lehet bevezetni.
zidane-nak sem adtad volna az aranylabdát? ő megtaposott egy játékost egy VILÁGBAJNOKSÁGON (tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt) abban az évben, amikor kapta. ez bizonyos szempontból sokkal kifogásolhatóbb, mint CR csajossága.

rizla 2009.04.16. 03:54:47

"A tavalyi Aranylabdának pedig Iker Casillasnál kellett volna landolnia, nem másnál!"

tavasszal szokásához híven vitte a madridot a hátán a védéseivel, az EB-n sokat nem kellett mutatnia, ősszel pedig élete talán legrosszabb formájában játszott. erre miért kapott volna aranylabdát? mondjuk szerintem is végezhetett volna előrébb, torrest és/vagy xavit megelőzve.

egyébként ezt az egész aranylabda dolgot el kellene törölni, vagy csökkenteni kellene körülötte a felhajtást, csökkenteni a presztizsét. csak visszahúzza a játékosokat már, akkora felhajtással jár.

Ferguson 2009.04.16. 09:41:45

@rizla: azért húzod le ennyire a MU játékát, mert az utóbbi egy hétben láttál egy 4-4-es meccset meg egy barca gálát a bayern ellen. Hidd el, a BL nem erről szól, hanem kiegyenlített csatáról, ahol 1 max. két gól van a csapatok között. Ilyen 4-4 meg 4-0 minden századik meccsen jön össze az egyenes kieséses rendszerben főleg. Szerintem pont, h ez a 4-4-es és 4-0-ás meccs nonszensz, mert egyenes kieséses rendszerben elvileg már nem lehet, h két védelem egyszerre nyeljen be 4 tarisznyagólt, a 4-0 esetében meg a bayern nevetségessé tette magát, h negyeddöntőben ilyen különbség van a csapatok között, ahol pedig már elvileg a legjobbak vannak...

rizla 2009.04.16. 09:49:56

@Ferguson: azért húzom le ennyire az MU játékát, mert egy náluk SOKKAL gyengébb csapat ellen támadásban nagyon nagyon keveset mutattak. az igaz, hogy egy 4-4es meccs inkább jéghoki (mondá a bölcs josé), de ezzel ne mentegesd a manchestert, amelyik címvédőként 1 kapott gólra volt attól, hogy kizúgjon a leggyengébb megkapható ellenfél ellen.
egyébként nem húzom le annyira a játékukat, akartam is írni neked a szünetben, hogy mit izgulsz, a porto soha nem fog gólt lőni (azóta érdekesen megváltozott a véleményed a meccsről), ami nyilvánvalóan a manchesteri védelem elismerése is, bár annyira mengingathatatlannak nem tűntek, de a portugálok nem mutattak eleget.

horas 2009.04.16. 09:52:52

Fejlődő szervezet!
Hát igen az ember elgondolkodik,mikor elkezdi sorolni az aranylabdásokat.Például egy Nedved vagy egy Shevchenko össze sem hasonlítható,egy Henry-val,
vagy egy Del Piero-val.Vagy Raúl Owen-nel,az említett játéksosk aranylabdája kistúlzással megalázó pl:Maldini-nek,Bergkamp-nak,Totti-nak,de meglehet említeni a négyszeres BL-győztes Seedorf-ot,vagy az Európa- és Világbajnok Vieria-t aki a saját posztján etalonnak számít.De úgy érzem C.Ronaldo nem a Sevchenko féle vonalathoz tartozik,az ő aranylabdája megérdemelt
és a srácban min.még egy benne van.

Ferguson 2009.04.16. 10:11:13

@rizla: most már a porto sokkal gyengébb csapat, az odavágó után meg azt mondtátok, h milyen erős... :) Fogadd már el azt, h a MU csúnyán megégette magát a porto ellen az első meccsen. Ezért a biztonságra ment. Ha a porto nem játszik olyan jól az első felvonásban és a védelem ugyanolyan jó lett volna, mint tegnap, akkor a united már az első meccsen eldöntötte volna a továbbjutást és nincs miről beszélni. Tegnap a túlélésért játszottak...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.04.16. 10:15:28

@rizla: a leggyengébb megkapható ellenfélről azért megkérdezném a wolfsburgiak véleményét.

balu11 2009.04.16. 10:16:05

"3) Amennyiben ezt a mérkőzést is Macheda dönti el, akkor ő tippelhet a hétvégi PL beharangozónkban."

még szerencse, hogy nem így lett, mert világraszóló botrányt csináltam volna ilyen fokú jogszerűtlenség miatt! FIFA, Strasbourg, ... ettől lett volna hangos. szegény egyszeri kommentelőtől elvenni ezt a lehetőséget...

na, mind1, nem így történt szerencsére :)

rizla 2009.04.16. 10:23:46

@Ferguson: én biztos nem mondtam, hogy milyen erős a porto.. jól játszottak az old traffordon, életük nagy meccse volt, ez egy 2-2re volt elég a bénázó MU ellen. ez is nyilvánvalóan mutatja a szintkülönbséget.

"Fogadd már el azt, h a MU csúnyán megégette magát a porto ellen az első meccsen. Ezért a biztonságra ment."

az MU-nak győznie kellett portoban, vagy sokgólos győzelmet játszania. 1-1gyel kizúgnak. úgyhogy nem tudom mi volt biztonságos az 1-0ra való ráülésben. egyébként ahogy a másik topicban is írtam, ettől még nem kell folyton szarul passzolni.

rizla 2009.04.16. 10:24:23

sokgólos döntetlent mármint:D

rizla 2009.04.16. 10:25:42

@pancho_sanza: nézd, én a bayernt akartam ellenfélnek előzetesen, asszem ezzel el is mondtam mindent. de ha megnézzük melyik csapat mennyit költött, és hogy melyik játszik erősebb bajnokságban, azért papíron a porto a leggyengébb, ez tény.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.16. 11:32:28

@balu11:
nyugi, találtunk volna olyan megoldást, h afiatal olasz és Te sem sértődtél volna meg

danesdzsu2 2009.04.16. 11:48:17

"Ahogy Rooney82 is írta, még a végén bocsánatot is kell kérnünk, hogy továbbjutottunk."
Nem a továbbjutásért, hanem a mutatott "játékért".

"Higgadtan értékelve: megértem a fanyalgókat, akiknek nem tetszik a MU játéka"
A milye??? Ez volt a MU játéka? Vazze, szerintem te gyűlölöd azt a szegény vasutascsapatot...

"Fogadd már el azt, h a MU csúnyán megégette magát a porto ellen az első meccsen. Ezért a biztonságra ment."
Ha biztonságra mennek, akkor rúgnak 2-öt. Sikerült is volna, szvsz. De ez a produkció megérdemelte volna, hogy a 92.-ik percben egy szöglet utáni kavarodásnál Rooney hátáról bepattanjon a labda a MU kapujába...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 11:54:27

1. Ez nem a Villarreal estéje volt. Pocsék forma, kulcsjátékosok sérülése, rögtön az elején egy benyelt gól, kihagyott lehetőségek (nem helyzetek, lehetőségek), csaló bíró, és kész. Sajnálom őket.

2. A MU tegnap ismét bebizonyította, miért Európa legvisszataszítóbb csapata.

3. Van-e "semleges" (értsd: nem angolfocimán) ember, aki mostantól kezdve nem a Barca BL-győzelméért szorít?

Lencse. 2009.04.16. 12:04:57

@Csöncsön: "3. Van-e "semleges" (értsd: nem angolfocimán) ember, aki mostantól kezdve nem a Barca BL-győzelméért szorít?" - Esetleg aki mind a két keddi meccset figyelemmel kísérte? :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 12:10:32

@Lencse.:

Gondolod, hogy az erőfocit nyomó Cselszkijnek sokan szorítanának a világ leglátványosabban játszó csapata ellen? Mármint azok kivételével, akik nem rögbire gerjednek? :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 12:11:56

Helyesen: "...mármint azok kivételével, akik rögbire gerjednek?"

Walmer 2009.04.16. 12:17:22

@Csöncsön: Látom elkezdted...
kíváncsian várom mit fogsz idefirkálgatni, ha megint színangol döntő lesz.
Komolyan momdom az eszem megáll tőletek.
Az angol klubok nem egy adminisztratív döntés következményében vannak itt, hanem azért mert legyőzték az olasz, spanyol,portugál csapatokat.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 12:23:09

@Walmer:

Ha ismét színangol döntő lesz, akkor, remélem, ismét remekül szórakozunk majd itt kettesben Lojzi_-val, mint tavaly.

Egyébként sehol nem vitattam azt, hogy az angol klubok megérdemelten kvalifikálták magukat az elődöntőbe. Csak nem örülök neki. És ezzel vagyunk még így egy páran, azt hiszem.

neeson 2009.04.16. 12:31:08

@Walmer: Rosszul tudod, csalás útján vannak itt az angolok.

Lencse. 2009.04.16. 12:56:07

@Csöncsön: Ha olyan lesz az a színangol döntő, mint a tegnapelőtti Chelsea-Pool, akkor jó chatelést kívánok nektek. :D Én majd inkább meccset nézek.

Épp arra gondoltam különben, hogy a nagy izgalmak után a két elődöntőt némileg hátradőlve nézhetem. Leginkább Fergiék címvédéséért szorítok, de Arsenal győzelem után én még soha életemben nem voltam szomorú, szóval nem bánom, ha továbbjutnak. A másik ágon pedig egyrészt ott vannak az angolok, másrészt a Barca-Mu és a Barca-Arsenal is bőven megkapná tőlem az "álomdöntő" címkét. Igazából itt már mind a négy csapat busásan megérdemelné a győzelmet.

Lencse. 2009.04.16. 13:02:29

A MU meccsről:

1. Ha a Portonak beakadt volna valami a végén, akkor simán megérdemlik a kiesést.
2.De ha már így alakult, ez kérem szépen így volt stíííl. :D Giggs mekkora pofátlan volt már! :) Már csak az hiányzott, hogy nagy piros bohócorrot kössön, és a mögül vigyorogjon a portugál szurkolókra, miközben komótosan odaballag a nyolcadik szöglethez.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 13:09:54

@Lencse.:

Ugyan már, gondolod, hogy a spanyol bajnokság nincs tele ilyen 4-4-es meccsekkel? Mégse azt nézi egy semleges néző, pláne nem akkor, amikor elvileg egy BL-döntőnek volna itt az ideje.

A negyeddöntőkhöz visszatérve: az egyetlen pozitív hozadéka a tegnapi napnak az volt, hogy életemben első alkalommal fogok valamely mérkőzésen az Arsenalnak szurkolni.

Ilyen se volt még. :-)

neeson 2009.04.16. 13:17:12

@Csöncsön: Te mondtad, hogy csalt a bíró az Arsenalnak (2-0-nál kamu tizi, ja). Emellett lépten-nyomon azt olvasom, milyen undorító módon fújnak a MU-nak, főleg tegnap. Nem tudom, Evra sárgája, meg a folyamatosan elmaradó MU-szabadrúgások a Porto kapuja előtt, talán ezért éreztem úgy, hogy gyenge lábakon állnak ezek a vádak.
Picsogtok, mint a fürdőskurvák, nézzetek már magatokba.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 13:20:41

@neeson:

Szóval szerinted jogos volt az Arsenal 11-ese?

Lencse. 2009.04.16. 13:25:25

@Csöncsön: Jogtalan volt, magától értetődő, hogy ki volt a forduló hülyebírója, de az akkor már nem számított. (Bevallom, én reménykedtem benne kicsit, hogy Robin szándékosan kihagyja a tizit. :)) )

neeson 2009.04.16. 13:39:18

@Csöncsön: Ezt meg miből szűrted le?:| Lencsa válaszolt helyettem is.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 13:41:05

@Lencse.:

Hát éppenséggel pont akkor cserélt kettőt Pellegrini, és 2-0-ról (sőt háromról is) nemegyszer fordított már meg meccset a Villarreal a szezonban.

Nem mondom, hogy most is ez történt volna, de a játékvezető esélyt sem adott rá.

neeson 2009.04.16. 13:48:59

@Csöncsön: Ugyan már. Na itt hagyjuk abba...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.16. 13:58:53

@neeson:

Oké, tényleg hagyjuk abba. Gondolom, te csak olyan meccseket nézel, amelyek 2-0 után eldöntöttnek nyilváníthatók.

Valóban no comment.

halareaal 2009.04.16. 22:48:18

@rizla:

miért lett volna a Porto a leggyengébb? csakmert portugál csapat? a Villarrealnál pl egyértelműen erősebbek, mind csapatként, mind egyénileg. évek óta ott vannak a BLben, a játékosaik boritékolhatóan évről évre nagycsapatokban kötnek ki, és egyébként sem szokták őket simán kiverni, találkozzanak bárkivel. ráadásul a csoportjuk sem volt éppen gyenge, ahonnan továbbjutottak amugy csoportelsőként. sztem csak leirták őket a Sporting produkciója után.

halareaal 2009.04.16. 22:51:42

"Van-e "semleges" (értsd: nem angolfocimán) ember, aki mostantól kezdve nem a Barca BL-győzelméért szorít?"

hogyne lenne.
süti beállítások módosítása