Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslat(ok) - La Liga 15. forduló

2008.12.13. 19:30 pancho_sanza

Három forduló van hátra az őszi szezonból. Ezeken még kilenc pontot lehet szerezni. Elméletben a Barcelonát még az ötödik helyen álló Real Madrid is utolérheti, de jelenleg nincs az a statisztikus, akit ne röhögnének körbe egy ilyen felvetés után. Bizonyíték egyelőre nincs, de már csak pár óra választ el minket tőle, hogy mindenre fény derüljön. A hétvégén nem igazán rendeznek tét nélküli összecsapást. Sőt, ha a Mallorca fővárosi vendégjátékát nem számoljuk, akkor minden egyes mérkőzés az átlagnál nagyobb téttel rendelkezik. Sőt egy-két találkozó esetében a pikáns szó használata is teljesen indokoltnak mondható. Sajnos azonban az El Clásico és a Villarreal bekapcsolódása a bajnoki küzdelmekbe elhalványítja a várakozásokat. Hiába harcolnak az utolsó helyért, a középmezőny minden pozíciójáért, a dobogóért, a negyedik helyért, amikor a Barcelona és a Real Madrid egymás ellen játszik, akkor nem létezik más Spanyolországban. Esni fog öt gól. Meg másik harminchárom, ami senkit nem érdekel. Tovább után részletek:

Barcelona - Real Madrid 4-1
Ha elfogadnánk, hogy ez a mérkőzés most más lesz, mint a többi, akkor most bekezdéseket lehetne betölteni a lehetséges kimenetelekkel, a várható taktikai húzásokkal, vagy a szakvezetők tűzkeresztségével. A ma esti mérkőzés azonban sokkal kevésbé illeszthető a mérkőzések mérkőzéseinek sorába. Természetesen csak akkor, ha nem a tavalyi esztendő méltánytalanul kiegyensúlyozatlan és gyengére sikerült párharcaira tekintünk. Nem ez lesz az első és nem is az utolsó alkalom, hogy a Real Madrid a Camp Nouba látogat, így talán egy bíztató eredmény nem is élet és halál kérdése a fővárosi játékosok számára. Legalábbis nem kevésbé, mint az lett volna a Juventus, Getafe, Bate vagy éppen a Sevilla ellenében. Csodát remélni sok mindentől és mindenkitől lehet. Új edző, remek holland és argentin játékosok várják a kezdősípszót. Higuaín és Gago már múlt héten is majdnem megmentették a csapatot a megszégyenüléstől, ám a sors Renato fejesének képében közbeszólt és végül minden a megérdemelt helyére került. A három pont Sevillába, míg az argentin fiatalok egy hetedik hely felé száguldó csapat ígéretei közé. Egy héttel ezelőtt azt találta mondani a címvédő edzője, hogy nem igazán van esély a pontszerzésre. Azóta már leváltották. Így jár, aki nem hisz a csapatában és játékosaiban. Valószínűleg Juande Ramos sem látja klasszisokkal jobbnak balhátvédjét, vagy holland irányítóit és szélsőit, mint Schuster tette, de legalább nem is nyilatkozik negatívan egy klubnál, ahol a célokat még mindig a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája győzelem közelében határozzák meg. Az új edző persze látványosat nem léphet, hiszen a kezdőcsapat adott, cserelehetőség gyakorlatilag nincs. Kényszerűségből Metzelderrel, Cannavaroval és Michel Salgadoval kiállni önmagában még csak egy kisebb probléma. Azonban egy olyan csapattal bemutatkozni az El Clásicon, amelynek van der Vaart és Guti az esze.
Guardiola is debütál. Nem is szeretné elrontani. Már kedden is látványosan a hétvégi győzelemre készült, amikor simán beáldozta a Sahtar elleni mérkőzést. Nem tudjuk, mi van a háttérben, de az eddigi teljesítmény tükrében roppant furcsa, hogy éppen most kerül fókuszba a játékosok regenerációja és a speciális felkészülés. Az ellenfél önmagában nem indokolná, de a tét rendkívül magas. A kudarc fel sem merülhet, hiszen ha most nem sikerül nyerniük a kiesőjelölt Espanyol által is megalázott Real Madrid ellen, akkor ez könnyen a csapat és az edző tekintélyébe kerülhet. Már amennyiben tucatnyi La Liga mérkőzés után létezik edzői tekintély egyáltalán, mert az szinte biztos, hogy az őszi Barcelona az egyik legtöbbre értékelt csapat. Ha nem számoljuk a komolytalan ellenfelek miatti motiválatlan Bajnokok Ligája szereplést, akkor a gárda sebezhetetlennek tűnik. A védelem még a legbiztosabb pontnak vélt Abidal nélkül is kellően stabil, a középpálya fáradhatatlanul szűri az ellenfél támadásait, míg a támadószekció számolatlanul lövöldözi a gólokat. Nem számít, ha nincs Eto’o, vagy Messi gyenge napot fog ki. Ez a játék már nem arról szól, hogy majd várnak Ronaldinhora, hogy megoldja. A csapat megoldja, és aki éppen ott van, az befejezi. A kiegyensúlyozott teljesítmény, a gyenge ellenfél, a bizonyítási vágy mellett azonban van még egy erősebb érv is a katalánok tarsolyában. Az előző évben olyan mélyre süllyedt a két csapat közötti rivalizálás, hogy szégyenszemre sorfallal kellett bűnhődni a bajnoki kudarcok miatt. A sorsolás szeszélyei folytán erre idén is remek esély kínálkozik, de ezzel még ráérünk foglalkozni egy fél bajnoki szezon múlva. Egyelőre revánsot illene venni a tavaszi mérkőzést megelőző közjátékért. Na meg a mérkőzésen történtekért. Erről szól a mai este. Meg a Real Madrid hetedik helyéről.

Sevilla – Villarreal 1-3
A Villarreal reménytelenül tartalékos skóciai próbálkozás után kezdi meg a rangadóktól hemzsegő őszi szezonzáróját. A Sevilla erőtől duzzadva és fővárosi győzelemtől felvillanyozva várhatja zsinórban negyedik rangadóját. Az eredmény kétséges, de ha a vendégek játékosai végre kellően motiváltak és koncentráltak lesznek, akkor minden esélyül megvan a jó szereplés elérésére.

Getafe – Mallorca 3-0
A Getafe formáját csak a bomba szóval lehet kifejezni, így nem kérdéses, hogy a lejtmenetben megállíthatatlannak tűnő Mallorcánál legalább három góllal jobbnak illene lenniük. S valószínűleg lesznek is.

Recreativo – Osasuna 1-1
Egy döntetlennel mindkét csapat a kiesőzónában maradna és talán igazságtalan is volna bármelyikükkel szemben, ha valamelyiküknek egyedül kellene téli szünetre vonulnia. Egyébként mindkét csapat javuló formát mutat, s egy döntetlenre képes lehet.

Valladolid – Deportivo 2-2
A Valladolid tehet a Real Madridért legtöbbet ezen az estén. Győzelmével legalább a hatodik helyen tartja a címvédőt. Persze ezáltal elérhető közelségbe is kerül hozzá. Méltánytalanul alulértékelt mérkőzésről beszélünk, amely az El Clásico és a sevillai rangadó árnyékában érdektelenségre kárhozik. Pedig a legjobb nem kupainduló csapatot láthatjuk. Csak még nem tudjuk melyikük az.

Valencia – Espanyol 3-1
A Barcelona után és a Real Madrid előtt nincs kellemesebb ellenfél egy kiesőjelöltnél. Azonban ez a visszájára is elsülhet, hiszen a reményvesztett Espanyol akár még meglepetést is okozhat Manéval. Ez esetben a desszertet a Beranbeauban tálalják.

Atlético – Betis 3-2
A fővárosi rivális megelőzése mindig is nagy álma volt az Atlético rajongóinak. Természetesen az álmokban mindig a dobogón történt meg a dolog, de talán pár nagy pofon után, most kiegyeznek egy ötödik helyes cserével is.

Málaga – Numancia 1-2
Ez lehet a meglepetés. Egyszerűen, ha valaki, akkor a Numancia képes lehet legyőzni a jól ismert riválist. Mivel a két csapat között nagyobb a különbség helyezésben, mint pontban talán nem is olyan nagy elvárás ez az elsőként feljutott újonctól.

Almería – Racing 2-2
A Racing számára nem ez lesz a hét feladata. Nekik legalább annyival kell megverniük a Manchester City csapatát, mint amennyivel győz a PSG a Twente ellen. Ehhez képest egy andalúziai utazás mindenképpen kellemesebb. Bár Negredoval nem annyira vendégszerető az Almería, mint nélküle.

Athletic – Sporting 2-2
Kellemes hétvégi összecsapás, amely szintén kihatással lehet az egész mezőnyre. A hetedik helytől lefelé. A döntetlen nélkül álló vendégek most először lehetnének elégedettek az egy ponttal.

 

276 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr33821133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titi120 2008.12.14. 14:43:13

Tegnap számomra végérvényesen bebizonyosodott, hogy a Barca valós ereje csak a BL-ben derülhet ki idén, Spanyolországban legalább egy kategóriával nagyobb szintet képviselnek ellenfeleiknél.

Viszont, hogy az utóbbi hónapokban bemutatott sziporkázás mennyit is ér, majd csak a ManU / Cselzi / Juve kaliberű gárdák ellen fog megmutatkozni.
A következő körben ha jól gondolom, akkor a Lyon, Arsenal, Chelsea, Inter négyesből kapják az ellenfelüket.
Ha az utóbbi hármas egyikét kihúzzák, akkor meg is lesz nekik az első komoly vizsgafeladat, ami már egyenesen az indexbe kerül ...

kroos 2008.12.14. 14:43:16

ha a Barca bátrabb támadójátékkal áll ki.???
puyol többet volt az ellenfél térfelén mint raul a barcaén...

sundin 2008.12.14. 14:44:48

Például Betis. Vagy Shaktar. Több példa nincs, így elég ingatag lábakon áll ez a megállapítás.

kroos 2008.12.14. 14:45:27

és nincs lehetöség UV-ra.

IronRock 2008.12.14. 14:49:21

kroos, és akkor mivel magyarázod hogy ennek ellenére csak a második félidőben voltak komoly helyzeteik holott otthon játszottak??? A Real kerete kb. az egészséges és a nem eltiltott játékosokból, a kispadja meg szinte a Castilla-ból behívott újoncokból állt. A Barca szinte a legerősebb csapattal állt ki hazai pályán, szét kellett volna csapnia a Real-t már az első félidőben. Szinte minden poszton (kapusoknál és Ramos posztján nem) jobbak voltak egyénileg és csapatként is jobban hasítottak....

zsakfos 2008.12.14. 15:00:58

Akárki akármit mond, nekem erről a meccsről az fog megmaradni, hogy Salgado megpróbált egy megkerülős cselt:))) az most nem jut eszembe, hogy Abidal vagy Henry mellett.
Még 3 hozzáfűzni való:
ad1. a realnak RVN hiányában ( és Huntelaar hiányában) nincs olyan csatára aki elől meg tudja tartani a labdát, Raul és Higuain alkalmatlan erre ( Saviola is) így azért nehéz támadni...
ad2. Sneijder kiválása kulcsmomentum volt, mert rajta kívül senki sem tudja szervezni a játékot- Guti no comment... ( ha az 1.és 2.pont együtt jár, nem lehet meccset nyerni egy barca ellen)
ad3. Magyarázza már el nekem valaki, hogy Drenthével miért játszatnak balszélsőt? ezt ki találta ki a Realnál? a Feyenoordban balHÁTVÉDET játszott ( ezen a poszton se áll túl jól a Madrid), a holland U21es csapatban is vagy ezt ( de ott inkább Emanuelson játszott), vagy védekező kp.-t játszott Maduróval együtt- mellesleg az U21es EB legjobb játékosává választották, SZŰRŐKÉNT nem csatárként!!!

rizla 2008.12.14. 15:05:08

ironrock ne haragudj, de te sötét vagy.

"A Barca előtt itt volt a tökéletes lehetőség, hogy egy morálisan lent levő és csapategységben (részint a rengeteg sérült, részint az eltiltott kulcsjátékosok miatt) szétesett és pár napja kinevezett edzővel készülő Real-t a Nou Camp-ban úgy tönkreverjen és megalázzon, ahogy ezt a két csapat közti különbség alapján valószínűsíteni lehetett volna. Erre se voltak képesek."

értsd meg, ez csak a te víziód volt a meccsről. aki nem vak, az pont ezt várta a madridtól. én legalábbis igen. meggyalázás? te miről beszélsz? egy el clasicóról beszélünk.

"Guardiola edzői kvalitásai még nem jöttek ki eddig. "

nézz rá a tabellára. istenem. most komolyan meg kell magyarázni közel 50 rúgott gólt, és csak 9 kapott gólt 15 meccsen? komolyan itt tartunk?

"A Real meg ott tart hogy rohadt kemény munkával, szerénységgel és alázattal, hihetetlen küzdeni akarással kell birkózniuk a BL-helyekért...."

úristen ember, avasd szentté a realt, mert az 5. helyen szenvednek. a világ egyik leggazdagabb, legnagyobb klubja. megvan az oka, amiért bírkóznak a BL-helyekért, és az nem a világ igazságtalansága, hanem a szakmai vezetés sorozatos baklövései.
meg a sérülések persze. de erről a barca tehet?

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.12.14. 15:06:17

A Barca a Chealse-t fogja kapni a bl-ben, mint eddig mindig...

rizla 2008.12.14. 15:07:02

"azért ezt a kiscsapatot remélem nem gondoltad komolyan :D mart ha a real kiscsapat, a Barca még annyi se"

a madrid így játszott, kiscsapatként. félreértés ne essék, nem volt más választásuk. de ezért őket hősnek feltüntetni, elég nevetséges.

kroos 2008.12.14. 15:07:48

Sneijder-nek jobbszélröl nehéz szervezni...

IronRock 2008.12.14. 15:08:32

zsakfos azért, mert Drenthe-t nem védőnek vették, ennélfogva (a Real logikája szerint) fel se merülhet hogy máshogy próbálják ki. Amúgy meg egy szélsőhátvéd a mai futballban legalább annyira kell hogy támadó feladatokat ellásson, mint az eredeti védekező feladatait. Drenthe száguldozni tud a balszélen, de eddig a Real-ban nem bizonyította hogy védőnek/szűrőnek is alkalmas. Bár most hogy Marcelo, Miguel Torres és Heinze se volt, bizonyíthatott volna ezen a poszton....nem tette. Ha Robben játszhat, ismét a kispadon fogja magát találni, mert a posztján támadóként van jobb és védőként is.

rizla 2008.12.14. 15:12:11

"A Real meg ott tart hogy rohadt kemény munkával, szerénységgel és alázattal, hihetetlen küzdeni akarással kell birkózniuk a BL-helyekért...."

de mennyire beteg mondat már ez?
szerinted egy olyan csapat, ami 12 pontot ver a real madridra, és a legközelebbi üldözőre is 6ot, abban nincs szerénység, alázat, és küzdeni tudás?

aki tegnap nem látta, hogy a barcában is óriási alázat, akarat, és lelki erő van, az simán tök hülye, vagy annyira elvakult madridista, hogy nem érdemes egy fórumra beraknia a lábát. mi nem szívből kihozott győzelem, ha EZ NEM?
saját magukat kellett legyőzni, azt a tényt, hogy rég nem verték meg a madridot, hogy minden minőségbeli különbség ellenére a pályán ez nem jön ki, mert az ellenfél bizony kihozza magából a maximumot. aztán a kimaradt büntető is. ami meg tud törni egy csapatot morálisan, az éppenhogy felpörgette.
ki nem látja ebben a szívet, és a harcosságot?
vagy csak akkor lehet egy csapat harcos, és küzdhet szívvel, ha emberhátrányban egyenlít? aki jól játszik, az nem?

szánalmas téveszmék vannak a tegnapi meccsel kapcsolatban, rossz nézni.

rizla 2008.12.14. 15:14:23

de amúgy verjék nyugodtan a madrid szurkolói arra, hogy ők bizonyítottak tegnap, és nem a barcelona.
aztán ébredjenek fel arra, hogy bilibe lóg a kezük.

IronRock 2008.12.14. 15:25:13

"értsd meg, ez csak a te víziód volt a meccsről. aki nem vak, az pont ezt várta a madridtól. én legalábbis igen. meggyalázás? te miről beszélsz? egy el clasicóról beszélünk."
Izé...kb. mindenki tudta mit várhat a meccstől. Guardiola is. Azt is tudta, Juande Ramos ide vagy oda, mennyire behatárolt a Real kerete a posztokat illetően a sérültek és az eltiltottak miatt, kb. kényszermegoldásokat kellett alkalmazni. Én tényleg azt vártam amikor megláttam hogy Henry Michel Salgado-val kerül szembe hogy kb. 30-szor fogja a meccsen elvinni a labdát vagy megkerülni a spanyolt, mert annyival gyorsabb, jobban cselez, stb.

"nézz rá a tabellára. istenem. most komolyan meg kell magyarázni közel 50 rúgott gólt, és csak 9 kapott gólt 15 meccsen? komolyan itt tartunk?"
Nem, nem kell megmagyarázni. Elképesztő, valóban. Csak az még nem derült eddig ki, hogy Guardiola egy komoly ellenfél ellen (a spanyol bajnokságban perpill. nem látok ilyet, annyival felette áll mindenkinek a Barca) mire képes. Képes-e jól belenyúlni a meccsbe, képes-e előhúzni valami taktikai variációt ha pl. Messi vagy Eto'o vagy Henry kiesik vagy nem képesek betalálni.

"úristen ember, avasd szentté a realt, mert az 5. helyen szenvednek. a világ egyik leggazdagabb, legnagyobb klubja. megvan az oka, amiért bírkóznak a BL-helyekért, és az nem a világ igazságtalansága, hanem a szakmai vezetés sorozatos baklövései.
meg a sérülések persze. de erről a barca tehet?"
Ki a franc mondta neked hogy szentté akarom avatni a Real-t???? Hiába nekik szurkolok, de hogy ide kerültek az a balfasz vezetés hibája, ahogy sokan előttem is mondták már! És nem, nem a világ igazságtalansága amiért most UEFA-kupát érő helyezésen vannak! Ide jutottak, részint a balfasz menedzsment, részint az eddigi a feladatra alkalmatlan edző hibájaként. És innen piszok nehéz lesz feltornászni magukat, pláne hogy az elmúlt hetekbeli teljesítményük alapján minden csapat reális győzelmi esélyekkel léphet ellenük pályára...még a Bernabeu-ban is!

gibson 2008.12.14. 15:47:09

",,A Barca meg idén olyan hogy akkor is tudnak győzni szar játékkal, amikor nem érdemelnék meg "
például?"

Például tegnap :)

nasteey 2008.12.14. 16:09:51

gibson gondolom nem gondoltad komolyan, csak nehezen értem az iróniát. :/

gibson 2008.12.14. 16:10:45

Rizla

"jaja. három helyzet, nulla pont. csak így tovább. kétszeres bajnokként szűkölő kiscsapatként érkeztek a nou campba. erre valóban büszke lehet minden real madrid szurkoló.
a madridi játékosoknak ettől függetlenül lehet gratulálni, tényleg jól harcoltak. na és?"
Egyrészt, gyengébbek kedvéért odaírtam, hogy madridi szemmel, ez nem tűnt föl? "Szűkölő kiscsapatként"? Te hülye vagy ember? :))))
Miért vered itt a faszodat egy kettő-nullás, épphogy behúzott - OTTHONI! - meccsre, ráadásul egy csúcsformában lévő Barcelonával, egy szinte már tartalékos madrid ellen? Talán csak nem azért, mert a legutóbbi 5 Clasícon nem sikerült megverni a Madridot? :DDDD

"ember, a ti csapatotoknak volt MINDEN óriási bukta, ami nem három pont. vedd már észre, hogy a madrid még BL-t érő helyeken sincs. nevetséges, hogy már a nyúl viszi a vadászpuskát, egyszerűen röhej."
Nem, ember, nekünk a tegnapi 0 pont nem óriási bukta. Nektek viszont az lett volna. 3 pontot én sem tartottam volna reálisnak, de egy 1-1 pontos végeredményt (tehát egy döntetlent) simán el tudtam volna képzelni még a 90. percben is. Erre is fogadtam. Ezt is vártam. Ne mondd nekem, hogy nem lett volna óriási csalódás minden Barcelona drukkernek. Mert az lett volna. Pont.

""Tehát hogy összerakott egy jó csapatot, de az eredmények tőle függetlenül alakulnak."
ez meg simán nonszensz."
Ezt majd az idő eldönti. Az a nonszensz, hogy 4 hónapnyi munka után már isteníted a faszit. Fél év alatt nem lehet reálisan megítélni egy edző kvalitásait, tavaly ilyenkor Schuster is jó választásnak tűnt pl., de Ramos is a Tottenham kispadján. Rijkaardnak két és fél jó éve volt, míg kiderült, hogy mégsem annyira jó edző.

nasteey 2008.12.14. 16:13:48

mod: mondjuk az irónai pont nem jó szó. :) A lényeg, hogy idén még nem láttam olyan meccset, amikor nem érdemeletünk győzelmet. 46-9-es gólaránynál kb. mindenkit gólokkal vertünk, szóval gyanús, hogy nem érdemeltünk akár egyszer is. Mondjuk a Numanciának vagy a Getafénak egy helyzete volt ellenünk, mégis pontokat vesztettünk, pedig támadtunk rendesen. Szóval...

Strigo 2008.12.14. 16:17:01

Nem szoktam spanyol meccset nézni, de tegnap a classicot azért nem hagytam ki. Ilyen rossz Reált én nagyon rég nem láttam. Casillason és Cannavaron kívül az egész tegnapi csapat mehetne átadólistára, ha bajnokságot és BL-t akarnak nyerni. United szurkolóként azt mondom, ide nekünk a Madridot a BL-ben.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.12.14. 16:42:36

IronRock, az mókás, hogy a spanyol rangadók előtt az volt az általános szöveg, hogy de majd ha jön a sevilla-valencia-real-villareal, akkor majd kiderül, hogy a sokgólos barca győzelmes semmit sem érnek. Most, hogy a négyből három meccsen 9-0, az jön, hogy igazából nincs is ellenfele a Barcának Spanyoloban, majd a BLben kiderül. Ez azért jó, mert ha ott tovább is mennek, de nem nyerik meg akkor lehet naugyézni, ha meg kiesnek, akkor is, pedig a csapat attól még jó...

Keelhaul 2008.12.14. 18:05:54

Álmosító a vita és semmi teteje nincs. A Barca jó volt, a Madrid kihozta a maxot, senkinek se kell szégyenkeznie.

Következtetés:

A Barca egy jó formában lévő nagycsapat
A Madrid egy szar formában lévő nagycsapat.

Aki mást állít az menjen a Dunának. Szevasztok.

rizla 2008.12.14. 19:42:51

"Nem, ember, nekünk a tegnapi 0 pont nem óriási bukta. Nektek viszont az lett volna."

nézz rá a tabellára, balfasz. ha a barca 0 pontot szerez, akkor is a spanyol bajnokság élén marad. ezen mi az óriási bukta?

rizla 2008.12.14. 19:49:41

ironrock: "Csak az még nem derült eddig ki, hogy Guardiola egy komoly ellenfél ellen (a spanyol bajnokságban perpill. nem látok ilyet, annyival felette áll mindenkinek a Barca) mire képes."

és az, hogy a barca ennyivel felette áll a spanyol mezőnynek az szerinted minek köszönhető?
a keret nem minden, hogy mást ne mondjak, tavaly sem volt gyengébb a barca csapata papíron, sőt.
az tuti, hogy a tavalyinál nem gyengébb a spanyol bajnokság szintje. szerinted a semmiből, hirtelen, varázsütésre lett ilyen a barca a tavalyi szenvedés után? vagy esetleg hajlandó vagy belátni, hogy TALÁN az edzőnek is van ehhez némi köze.. ha te egy clasico miatt - ahol csak annyi történt, hogy a barcelona kivételesen nem 4-5 gólt vágott, viszont megint nem kapott egyet sem - azt mondod, hogy guardiola még semmit sem bizonyított, akkor eléggé reménytelen, hogy ebből értelmes vita legyen.
az, hogy te még nem láttad őt belenyúlni a meccsbe jól, az valószínűleg kb annak köszönhető, hogy nem nézel barca-meccseket. eddig szinte az összes cseréje, taktikai módosítása támadhatatlan, bár persze ő sem volt tévedhetetlen (pl most behúzta messit középre, eto'o-t meg szélre egy félidő után, ami nem volt egy különösebben működőképes dolog). egyébként az, hogy valaki jó edző nem csak azt jelentheti, hogy jól meccsel, ez csak az egyik aspektusa.

az más kérdés, hogy a BL-ben ez mire lesz elég. ez ellenfélfüggő. az inter pl simán képes szerintem kiverni a barcát (akár vereség nélkül is).

_alerob 2008.12.14. 20:06:47

Keelhaul 2008.12.14. 18:05:54

ENNYI.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.14. 20:21:28

"Guardiola edzői kvalitásai még nem jöttek ki eddig." (IronRock)


??????

???

??????

???

A többit rizla leírta.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.14. 20:24:53

"De szerintem a hangulatomat a látvány határozza már meg, ne az, amit egyébként az iylen legendákról gondolni kell előre. Ez nem volt egy klasszikus nagy meccs, és engem ez érdekel." (sporttárs)

Én sem a hagyományok alapján gondolom, hogy nagy meccs volt, bár aki képes egy ilyen meccset a hagyományok figyelembe vétele nélkül megnézni, az inkább oda se üljön.

Szerintem pokoli küzdelem volt, a Real az utolsó leheletéig küzdött. Ennek egyik szimbóluma volt, hogy mindkét gólnál beleértek még, mielőtt hálót ért volna a labda.

CS0ki 2008.12.14. 20:32:55

"és az, hogy a barca ennyivel felette áll a spanyol mezőnynek az szerinted minek köszönhető? "

Guardiola eddig kivűló edzőnek bizonyul! Rokonszenvese, biszafogottan nyilatkozik, teszi a dolgát, a csapata láthatóan eredményes! Egyértelmű, hogy ehhez komoly köze van! Hatalmas edző lehet belőle, ha néhány nagy kupát nyer a csapatával!

Egyedül azt a rohadt mellényt venné már le, annyira idegesít! :D

Visszább asszem inkább nem is olvasok! :)

sporttárs 2008.12.14. 20:37:23

Rizlát azért kedvelem, mert nála intelligensebben kevesen tudnak "vitatkozni". Tolerálja az ellentétes véleményeket és megpróbál észérvekkel hatni, amit konklúzió követ. A híres vitatkozós jelenet jut eszembe Monty Pythontól:
- Ne gyere nekem ezzel, te takonyarcú papagájürülékrakás!
- Én csak egy vitára fizettem be...
- Ja, elnézést, ez a gyalázó szoba.

Én pl. most hülye barom lettem, más csak egyszerűen sötét, utóbbinak még van hova fejlődnie. Mindennek valóban súlyos oka van: nem az ő álláspontját osztjuk. (Értelmezésében: baromságokat írunk, lássuk be, tényleg egy állat az ilyen.)

Egyedi íz, hungarikum, illetve itt traffordikum. Javaslom levédetni. :))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.14. 20:44:39

@sporttárs

Szerintem te felületesen ítéled meg rizlát. Ha lehámozod a felszíni "hülyebarmolásokat", az egyik legértelmesebb kommentelőnek fogod látni.

És ezt nem azért mondom, mert hajrá, Barcelona! :-)

sporttárs 2008.12.14. 20:48:28

Hogy a Barcelona mennyivel jobb a jelenlegi Madridnál, az szerintem nem is tegnap derült ki egyértelműen, arról a pontkülönbség beszél. Sem ezt, sem a katalánok szezonbéli eljesítményét nem lehet megkérdőjelezni, és ezen alapvetően az sem változtatna, ha a BL-ben kiverné őket valaki - elvégre BL-t minden évben csak egy csapat nyerhet. Még olyan is volt, hogy nem a legjobb nyerte. Amivel persze nem akarom már most a legjobbnak nevezni a Barcát, de hogy igazi ellenfelük (most úgy tűnik) nem Spanyolországban lehet, az az eddigiek alapján egyértelmű.

Nem tudom, Ramos mit tesz télen a Reállal, nem tudom, kiket igazolnak, ha igazolnak, de jelenleg állományban és játékban is messze vannak a Barcától, ennek felelt meg a tegnapi taktikájuk is. Azt persze nem bánnám, ha nekik vagy másnak köszönhetően nem fulladna teljes érdektelenségbe a bajnoki címért vívott harc tavasszal.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.14. 20:56:02

"Azt persze nem bánnám, ha nekik vagy másnak köszönhetően..."

Nem fog érdektelenségbe fulladni, mert ilyen formát lehetetlenség kilenc hónapon át fenntartani. Ha pedig mégis lehetséges, az meg azért nem lesz érdektelen...

sporttárs 2008.12.14. 20:59:06

Csöncsön
Értelmes? Aki sötétnek, hülyének, baromnak nevez valakit, csak mert nem tetszik a véleménye? Érdekes meglátás, de én nyitott vagyok. :))
A szakértelmét nem vitatom, miként azt sem, hogy szakértőkkel lehet jókat vitatkozni. De már bocsánat, ahhoz azért a partner minimális tisztelte is szükséges, rizlát viszont szimplán idegesíti, ha valaki, aki mást gondol, hozzá hasonlóan (!) sarkosan fogalmaz. Ilyenkor egy szemétdombi kiskakas kivagyiságával kezdi sértegetni.
Pontosan érzem a szövegeiből, hogy nem sötét, ezért csodálkozom, hogy sötéten viselkedik, nemtudom, érthető-e? :)
Hadd zavarjon már, ha hülye barommal kezdi a véleménnyilvánítást, már ha engem érint.
Ígérem, ha téged faszkalapoz le, majd nem szólok, jó? :)))

rizla 2008.12.14. 21:07:38

"Aki sötétnek, hülyének, baromnak nevez valakit, csak mert nem tetszik a véleménye?"

ha valakit hülye baromnak neveznek, mert szerinte a föld lapos, akkor nem tolerálják a véleményét kellőképp?

"rizlát viszont szimplán idegesíti, ha valaki, aki mást gondol"

nem az zavar, ha mást gondol, hanem ha ostoba.

rizla 2008.12.14. 21:10:27

de akinek nagy élményt jelent egy futballfórumon azt vitatni, hogy akkor most vannak-e edzői kvalitásai valakinek, aki három rangadóból hármat megnyeret a csapatával, ezeken rúgnak 9 gólt, és kapnak nullát, annak jó szórakozást

halareaal 2008.12.14. 21:17:38


"most három rangadón 3 győzelem, 9 rúgott, 0 kapott gól. magyarázkodhattok amit akartok, de ez edzői teljesítmény nélkül lehetetlen."

Schuszter csapata tavaly simán nyerte a bajnokságot, 17-4es gólarányt produkálva a Villarreal-Barca-Atletico 3as ellen, vagyis a fő riválisai ellen (2-4.helyezettek), természetesen minden meccset megnyerve. akkor ennek is lehetett köze az edzőhöz nem? ezt csak így Schuszter érdemei miatt.

az, hogy perpillanat nincs ellenfele Spanyolországban a Barcának az igaz, találkoztak egy Sevillával, akik ellen produkáltak egy nagyon jó félidőt, egy szar Valenciával és egy motivált, ámde gödörben lévő, tartalékos Madriddal. a Nou Campban a Villarrealnak se lenne esélye ellenük. de én azt hiszem, hogy a Barca jelenlegi formájában, egy rangadón, a Nou Campban legalábbis, most bármelyik csapatot megverné Európában, rajtuk kívül nincs ugyanis ilyen jó formában lévő csapat. ez azonban most egy pillanatnyi forma, ráadásul nemcsak a Barca jó teljesítményéről, hanem a többiek gyenge játékáról is szó van, ebből nem kell általános következtetéseket levonni a többi spanyol csapatra vonatkozóan. a BLben meg úgyis a pillanatnyi, egy meccsre lebontott forma dönt, emlékezhetünk hogy tavaly a Realnak ugyanúgy nem volt ellenfele Spanyoloban, aztán mégis kiestek.

rizla 2008.12.14. 21:21:30

"Schuszter csapata tavaly simán nyerte a bajnokságot, 17-4es gólarányt produkálva a Villarreal-Barca-Atletico 3as ellen, vagyis a fő riválisai ellen (2-4.helyezettek), természetesen minden meccset megnyerve. akkor ennek is lehetett köze az edzőhöz nem?"

DE, IGEN. és én vitattam ezt?

"ez azonban most egy pillanatnyi forma, ráadásul nemcsak a Barca jó teljesítményéről, hanem a többiek gyenge játékáról is szó van"

remélem ezt elmondtad tavaly is (nem mintha arra a realra ilyen reakciók érkeztek volna semleges nézőktől, sok pont ide vagy oda). egyébként mi az, hogy pillanatnyi forma? minden forma "pillanatnyi", senkinek sincsen örökké jó formája.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.14. 21:30:29

rizlának tényleg nagyon jó meglátásai vannak, de az is igaz, hogy gyakran elgurul a gyógyszere, meg néha kákán is megtalálja a csomót.

halareaal 2008.12.14. 21:32:57

Salgado megkerülős csele sztem is a meccs egyik legemlékezetesebb jelenete volt. azt azért mondjuk el az öreg védelmében, hogy a csel önmagában simán sikerült volna, talán Abidallal szemben, csak a második Barca játékos állította meg.

egyébként a Real védekezése egészen kiváló volt, a kontrajáték viszont egy kalap fos, simán le lehetett volna kontrázni a Barcát. egyértelmű volt a meccs előtt, de aztán Drenthét látva tényleg bebizonyosodott, hogy Robbennel sokkal hatékonyabb lehetett volna, neki egy védekező Dani Alves nem lett volna ellenfél. sztem Raul sem passzolt ehhez a játékhoz, nem elképzelhetetlen, hogy egy Bueno-Higuain kettős veszélyesebb lett volna. így 2 gyors játékos volt a csapatban, abból az egyik Drenthe, vagyis összesen 1 alkalmas támadó.

amit Messivel csináltak az elején az valóban nagyon sportszerűtlen volt. nem kellett volna, a meccs alakulása közben ugyanis látszott, hogy enélkül is tudják semlegesíteni. arról mondjuk nem beszél senki, hogy amit Messi kapott azt így együtt legalább ugyanolyan mértékben visszaadták a Gago-Higuain párosnak. Messihez még annyit, hogy ha inkább megtartaná azt a roppant szimpatikus, példaértékű image-ét, ami kezdetben jellemezte, jobban járna, mert a kezezős-köpködős-színészekdős (ez most nem erre a meccsre) Messit bizony sokkal nyugodtabban osztják majd mások is.

rizla 2008.12.14. 21:39:18

"a kontrajáték viszont egy kalap fos, simán le lehetett volna kontrázni a Barcát."

ezt honnan veszed? a labda megtartásaival is gondjai voltak a realnak sokszor. pont, hogy most a katalán VÉDELEM, és nem a támadósor hozta ezt a meccset, a két nagy madridi ziccer ellenére is. egyszerűen minden labdát a barcelona szedett össze, és a legtöbb madridi labdakihozatalt nagyon hamar kinyírták. aztán a 16osnál elakadt a dolog legtöbbször, de ez már más lapra tartozik.

drenthe egyébként gecigyors, ezt aláírom.

"nem kellett volna, a meccs alakulása közben ugyanis látszott, hogy enélkül is tudják semlegesíteni. "

mondjuk te sem ugrálnál annyit, ha rádtaposnának 5ször minden cselnél.

a köpködést felejtsd már el, ez egy tipikusan utólag kitalált médiafelhajtás, gumicsont, amin lehet rágódni, az égvilágon semmi sem történt. színészkedni pedig soha nem láttam messit. oké, néha rájátszik arra, hogy lerúgják, de ettől függetlenül TÉNYLEG lerúgják, feldobni még életében nem dobta fel magát szerintem. nála nincs olyan, hogy műesés.

sporttárs 2008.12.14. 21:39:32

Az a baj rizla, hogy sosem fogod átlátni, valakit ostobának tartani azért, mert a véleményével nem értesz egyet, maga az osotbaság.

Ha szerinted a fociról, vagy egy meccsről beszélve olyan dolgokról vitázunk, hogy a Föld lapos-e, akkor tényleg felesleges győzködni.

sporttárs 2008.12.14. 21:45:09

Popp, remélem világos volt, hogy nem a rizla-féle futballmeglátásokkal van a gondom, azok vagy jók vagy nem, mint az összes többi fórumozó esetében, ettől működik egy blog.

rizla 2008.12.14. 21:45:28

az a helyzet sporttárs, hogy vannak bizonyos evidenciák, amik értelmes emberek közt közismertek. pont, hogy nagyvonalú tőlem, ha valakit egy ilyenért leostobázok, mert ezzel együtt feltételezem erről a közegről, hogy értelmes.

halareallal pl nem értek egyet, mégsem ostobázom, vajon miért? fura.

rizla 2008.12.14. 21:47:16

"Ha szerinted a fociról, vagy egy meccsről beszélve olyan dolgokról vitázunk, hogy a Föld lapos-e, akkor tényleg felesleges győzködni."

ha szerinted a futball nem egy racionális, a legtöbb szempontból objektíven is megítélhető valami, akkor tényleg felesleges győzködni.

egyébként miért kerül elő mindig valami önjelölt igazságosztó, aki meg akarja menteni tőlem ezt a helyet? kicsit nagy az az arc, attól tartok

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.14. 21:49:16

spori értettelek, csak igazságot tettem ;-).

halareaal 2008.12.14. 21:51:31

"remélem ezt elmondtad tavaly is"

mindigis azt mondtam, hogy a tavalyi bajnoki cím legnagyobb részben a Realnak köszönhető, bár nyilván belejátszott a többiek gyengesége is, ha másnem, a különbségek miatt. most hasonló a helyzet, a Barcelona nagyon jó, de az nem reális, hogy egy Valenciát simán, félgőzzel lealáznak, egy Sevilla ellen idegenben egy félidei játékkal simán 3-0ra nyernek és egy Real Madrid ellen 75%ban birtokolják a labdát. csak azt akartam mondani, hogy az hülyeség, hogy nem állították eddig nagy feladat elé a Barcelonát, a többi európai csapat ugyanúgy elvérezne most. ez nem azért van, mert mind gyengébb csapatok, hanem mert a Barcának most minden bejön, úgy megy a játék, ahogy régen nem ment, és a többi európai nagycsapat pedig nem képes ilyen teljesítményre. nem mondanám, hogy a Chelsea, az Inter vagy a MU jelen pillanatban hasonlóan járna, mint mondjuk a Madrid, ha pl a Chelsea nem bukott volna idén sznte minden rangadóján, vagy a MU csak megközelítőleg olyan lenne, mint tavaly, vagy az Inter nem égetné magát a BLben. szóval attól, hogy most ezek a spanyol csapatok simán mind kikapnak a Barcától, még nem kell azt mondani, hogy ezek nem voltak komoly próbatételek, mert pl a BLben is láthattuk, hogy az Atletico vagy a Villarreal mennyire partiban vannak a Poollal és a MUval. hasonló volt a helyzet tavaly is, a Real Barca feletti kiütését annak ellenére sem értékelték eléggé sokan, hogy pont azon a héten voltak partiban az elejtől a végéig a MUval.

rizla 2008.12.14. 21:56:11

van igazság abban amit írsz, de pár dolog:

"egy Sevilla ellen idegenben egy félidei játékkal simán 3-0ra nyernek"

khmmm, enyhe csúsztatás ez. az első félidőben nem voltak fölényben, de a kiegyenlített játék nem azt jelenti, hogy szarok voltak. a real meccsről ugyanezt tudom mondani. nekem úgy tűnik néhányan az eddigi 5-0s alázásokhoz mérik a barcát, és azonnal jönnek a "nem is olyan jó" dumák, ha nem hengerelnek.

"hanem mert a Barcának most minden bejön"

ez nem igaz. több helyzetet hagynak ki, mint lőnek be, hidd el.

(a real barca feletti kiütése amúgy számomra nem releváns semmilyen szempontból, tét nélküli meccs volt.)

sporttárs 2008.12.14. 21:56:17

nem tudom, bizonyára kevesebb evidenciáról tudok, mint te, meglehet kisebb szakértelmem okán, nekem mindenesetre nagyon úgy tűnt, hogy az evidenciákat is te szabod meg, mikor lehülyézel valakit.
Mindegy, nincs nekem gondom azzal, ha valaki megfelebbezhetetlennek vél dolgokat, a sértegetést azért kikérhetem magamnak.

sporttárs 2008.12.14. 21:58:54

egyébként miért kerül elő mindig valami önjelölt igazságosztó, aki meg akarja menteni tőlem ezt a helyet? kicsit nagy az az arc, attól tartok

előbb a kérdés, aztán a válasz, így helyes.
:)

rizla 2008.12.14. 22:00:27

sporttárs. ha valakiről azt írom, hogy hülye, vagy balfasz, az is egy vélemény. kérlek, tiszteld jobban.

halareaal 2008.12.14. 22:04:46

én úgy láttam, Drenthe egyetlen cselt sem csinált az egész meccsen, pedig azért kapott pár labdát. ha meg próbálkozott (1 v 2 ilyen eset volt) Alves vagy aki ott volt leszerelte. Robben ezzel szemben egy komplett védelemnek is bármikor neki megy, és ha csak 1-2 ember áll előtte, ált át is viszi rajtuk.

"egyszerűen minden labdát a barcelona szedett össze, és a legtöbb madridi labdakihozatalt nagyon hamar kinyírták."

ezért mondom, hogy szar volt a Madrid kontrajátéka. mint azt már vki megjegyezte, és amúgyis nagyon feltűnő volt, Puyol bőven sokkal többet volt a Madrid térfelén, mint a sajátján. Alves is csomószor jött fel, Yaya Touré szintén egész sokat forgolódott a Real 16osán. a meccs nagyrészében óriási terület volt szabadon a Barcánál, a Real pedig azért nem egy labdát szerzett, a lehetőség adott volt. Higuain, Raul és Guti szarok voltak, a Barca ezért tudta megállítani majd az összes támadást. de ha lett volna 1-2 bevállalós, gyors játékos, akkor mondjuk Guti, Sneijder vagy vdVaart simán tudta volna indítani őket úgy, hogy abból baj legyen. ott volt a gond, hogy ha már ezek a passzo hiányoztak, nem volt meg az az ember, aki megcsinálja az 1-1et és így klasszikus kontralehetőséget alakít ki.

sporttárs 2008.12.14. 22:08:46

halaeal
pont úgy tűnik, hogy a nagy feladatok sem állítják most nagy feladat elé a Barcelonát :)

rizla 2008.12.14. 22:12:03

"ezért mondom, hogy szar volt a Madrid kontrajátéka."

a barcelonának ehhez persze köze sem volt, ugye.

"Higuain, Raul és Guti szarok voltak, a Barca ezért tudta megállítani majd az összes támadást."

villának köze nem volt a múltkori meccshez. akkor most ő is szar? mert nincs szar formában, nézz rá a góllövőlistára.

"de ha lett volna 1-2 bevállalós, gyors játékos, akkor mondjuk Guti, Sneijder vagy vdVaart simán tudta volna indítani őket úgy, hogy abból baj legyen."

tán akkor a barca is mást játszik, vagy ez ki van zárva?

rizla 2008.12.14. 22:13:01

annyit segítek, hogy a valencia ellen nem szaladgált felfele sem puyol, sem touré

halareaal 2008.12.14. 22:18:02

"hanem mert a Barcának most minden bejön"

ez nem igaz. több helyzetet hagynak ki, mint lőnek be, hidd el."

persze, de nem elsősorban a szerencsére gondolok most. azt gondolom te is úgy látod, hogy ilyen formát huzamosabb ideig nem lehet fenntartani, vagyis nem lehet minden Realnál gyengébb/kevésbé harcoló csapatot 4-5-6 gólokkal látványos játékkal simán hazaküldeni. és ugye az sem sokszor van, hogy egyszerre legyenek csúcsformában a csapat meghatározó játékosai. mert Messi, Eto, Xavi, Alves, Abidal és én azt modnom hogy talán Valdes is nagyon nagy formában van az utóbbi időben, de a többiek is mind jók a másik dolog, hogy most a sérülések is többnyire kerülik őket, legalábbis olyan nincs, akit ne tudnának pótolni. és mondom, nyilván ma messze a Barca ellen a legnehezebb játszani, de az túlzás, hogy milyen kontraszt van mondjuk a Valladolid Barca és többi csapat elleni szereplése közt. de mondhatnám az Atleticot is, a Valenciát, vagy az Almeriát. ezek a csapatok, élükön a kulcsjátékosaikkal olyan szarul és alulmotiválatlanul játszottak a Barca ellen, hogy az már fáj. mert azt nem hiszem, hogy egy jó napot kifogó Villát, Aguerot vagy akár Negredot ilyen simán semlegesíteni tudnak a védők.
ezzel szemben a többi csapat a Real ellen játssza élete formáját. hol volt pl a Real ellen látott Valadolid, Malaga vagy Almeria a Barca ellen?

halareaal 2008.12.14. 22:22:56

"ezért mondom, hogy szar volt a Madrid kontrajátéka."

a barcelonának ehhez persze köze sem volt, ugye."

nyilván volt köze, de azt ne akard már elhitetni velem, hogy egy csapat ellen, amelyik ennyire kitámad egy egész meccsen át, amely ellen megvannak a jó ütemű, fontos labdaszerzések, amelynek egy igazán gyors középpályása sincs (Gudjohnsen és Xavi nem azok, de Yaya sem az a tipikus Drenthe), és amelynek Dani Alves a jobbhátvédje, azt egy jól kontrázó csapat nem tudja lekontrázni. Villa szar volt ellenük, azon a meccsen semmi se jött össze neki, kb a tegnap látott Palanca is 10x veszélyesebb lett volna.

rizla 2008.12.14. 22:24:51

"azt gondolom te is úgy látod, hogy ilyen formát huzamosabb ideig nem lehet fenntartani, vagyis nem lehet minden Realnál gyengébb/kevésbé harcoló csapatot 4-5-6 gólokkal látványos játékkal simán hazaküldeni."

persze, ez tény. na és?

"az sem sokszor van, hogy egyszerre legyenek csúcsformában a csapat meghatározó játékosai. mert Messi, Eto, Xavi, Alves, Abidal és én azt modnom hogy talán Valdes is nagyon nagy formában van az utóbbi időben,"

nem mondanám, hogy messi csúcsformában van. de eto'o is elég rossz volt az elmúlt meccseken. ennek ellenére győz a barca, mert a dolgukat elvégzik, belövik a gólokat. én nem érzem, hogy a kiugró egyéni teljesítmények vinnék ezt a csapatot előre.

"hol volt pl a Real ellen látott Valadolid, Malaga vagy Almeria a Barca ellen?"

mindenki annyit játszik, amennyit hagyják, biztos ismered ezt a mondást.

"ezek a csapatok, élükön a kulcsjátékosaikkal olyan szarul és alulmotiválatlanul játszottak a Barca ellen, hogy az már fáj. mert azt nem hiszem, hogy egy jó napot kifogó Villát, Aguerot vagy akár Negredot ilyen simán semlegesíteni tudnak a védők."

hadd dobjam vissza ezt a labdát:
nem hiszem el, hogy mindenki pont a madrid ellen fogja ki pályafutása legjobb napját...

Romanista 2008.12.14. 22:26:45

JÉÉÉZUSOM, az ATLETI meccset EMBER közvetíti????????

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.14. 22:28:36

Az tuti, hogy Világi a csávó! Viszont fasza vezet az Atleti, meg lehet előzni a Realt :-).

rizla 2008.12.14. 22:28:37

"amelynek egy igazán gyors középpályása sincs (Gudjohnsen és Xavi nem azok, de Yaya sem az a tipikus Drenthe)"

nem a gyorsaság a lényeg, hanem a helyezkedés, meg a csapatmunka.

"és amelynek Dani Alves a jobbhátvédje, azt egy jól kontrázó csapat nem tudja lekontrázni."

könyörgöm, te most tényleg arra építed a barca könnyű lekontrázhatóságát, hogy "nem gyorsak", meg hogy dani alves folyton fentragad? most tényleg a valósággal vitatkozol?
puyol és marquez BL-győztes védőpáros, évek óta együtt játszanak, abidal francia válogatott, dani alves meg.. ő dani alves.

én már eleve azon csodálkoztam, hogy ENNYIT kontrázhatott a madrid, a valencia szopása után. kicsit túl hevesek voltak a fiúk, lassan járj, tovább érsz elv kellett volna ide is, mint múlthéten.

halareaal 2008.12.14. 22:41:21

nem csak ezekre építettem, a többi részre nem reagáltál. ott ahol, egy csapat 7-8 emberrel támad, köztük Puyollal, Alvessel, és Touréval, tehát 3 védekező játékossal is, ott az ellenfélnek megvan a lehetősége a kontrákra. már ha labdát szerez persze, de a Real szerzett is. nyilván renegeteget ki lehet védekezni jó helyezkedéssel, de az, hogy a védők ezeket a kvázi élethalál helyzeteket folyamatosan megoldják egy jól kontrázó csapat ellen, azért elég necces, ha pedig ez a helyzet egész meccsen fenntáll, egyszerűen vicc, hogy az ellen összvissz 2 kontrát tud vezetni. a Valencia meccset meg ne hozd fel, mert ahogy írtad, ott nem ficánkolt Puyol meg Yaya. az meg a másik, hogy sok esetben nem csak a helyezkedésen múlott, hanem Gago és Guti rutinpasszokat kúrtak el.


"hadd dobjam vissza ezt a labdát:
nem hiszem el, hogy mindenki pont a madrid ellen fogja ki pályafutása legjobb napját..."

én sem, gondolom az arany középút elve érvényesül itt is, ezért mondtam h minden bejön a Barcának.

halareaal 2008.12.14. 22:43:40

"puyol és marquez BL-győztes védőpáros, évek óta együtt játszanak, abidal francia válogatott, dani alves meg.. ő dani alves."

ha a tavalyi Sevillára gondolunk, abból látni, hogy csak Alves hibája is elegendő lehet. Puyol, Marquez, Abidal jó védők, értek is el egyet s mást. és ez talán a Valencia vagy Atletico támadókról nem mondható el?

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.14. 22:49:38

Közben meg kell emlékeznünk Maradona ifjú vejéről, Kun Agüeroról, neki köszönhetően előzi be az jó Atleti a Realt! Belegondolni is fájdalmas, mit művelnének Fernando Torresszel együtt!

rizla 2008.12.14. 22:58:37

figyi.

1: olvasd el a cikket, amit linkeltem

2: természetesen sok lehetőség van kontrára egy ennyire offenzív csapat ellen, de ha ez a csapat képes ezeket megakadályozni, az nem kizárólag azért van, mert az ellenfél szarul kontrázik. hanem mert óvatos, és tudja mit kell csinálni ellene.

3: guardiola nyilatkozata: „Gyorsabban próbáltunk futni, mint a labda, de a labda gyorsabb, mint a láb. Túlpörögtünk az első félidőben. Túl nagy tempót diktáltunk. Emiatt elveszítettük a labdát, ebből pedig gondjaink adódtak. A második félidőre javítottuk a hibákat, de gratulálok a Real Madridnak a nagyszerű védőmunkájukhoz.”
ez mindkettőnket igazol, úgy érzem. az tény, hogy a madrid nem használta ki maximálisan a lehetőségeit abból, amit a barcelona kicsit túlzóan felkínált neki. de az, hogy pep és én soknak láttuk a madridi kontrákat, te meg kevésnek, az ő edzői maximalizmusáról is sokat elárul, meg arról a tényről is, hogy a barcelona alapvetően nagyszerűen csinálja az egészcsapatos védekezést, és baromi nehéz lekontrázni.

4: "ha a tavalyi Sevillára gondolunk, abból látni, hogy csak Alves hibája is elegendő lehet. Puyol, Marquez, Abidal jó védők, értek is el egyet s mást. és ez talán a Valencia vagy Atletico támadókról nem mondható el?"
ez egy rendkívül felesleges felvetés. de, jó támadók. és? csapatként kell védekezni is, támadni is. a barcelona jobban védekezett csapatként, mint ahogyan ők támadtak. és? és? és? nem látom át, mit akarsz mondani, úgy érzem, te csak azt hajtogatod, hogy "ezt nem hiszem el, ez nem reális". van ennek értelme?

halareaal 2008.12.14. 23:09:40

csak azt mondtam, hogy a Madrid szarul kontrázott:) jól csinálja a Barca az egészpályás védekezést, de a Madrid meg van olyan csapat, amelyik tud(na) annyira támadni, hogy kihasználja a lehetőségeket. én csak azt mondom, hogy amit a Barca bemutatott, főleg persze az első félidőben (Tourénak is ekkor voltak az előretörései) az egy kicsit meggondolatlan volt, és egy jó formában lévő, Robbennel felálló Madrid ki tudott volna használni. de most nem tudták, pedig sztem a lehetőség adott volt. attól, hogy a Barca is jól védekezett, még szar volt a kontrajáték. igazából pedig egy jól felépített, gyors kontrát, mint amilyeneket mondjuk a MUtól vagy a Zenittől láttunk, nem is lehet kivédekezni, ez szükséges kockázata a folyamatos támadójátéknak.

"de, jó támadók. és? csapatként kell védekezni is, támadni is."

azért a góloknak igen nagy százaléka születik egyéni villanásból, főleg ha Agueroról vagy Villáról van szó. azért kezdtem csak sorolni, mert te meg azzal jöttél, hogy Puyol meg Marquez kicsodák, mintha őket nem lehetne átjátszani.

CS0ki 2008.12.14. 23:15:45

"csak azt mondtam, hogy a Madrid szarul kontrázott:)"

Speciel szerintem a Madrid mindig is szarul kontrázott, nem csak tegnap! :S Mármint tavaly is... Nem megy nekik! Tavaly is mondták, még itt az nst-n is, hogy milyen remekül kontráznak, de ez nem így van! Egyszerűen szarul csinálják! Tavaly rengeteg olyan helyzet volt, amikor emberelőnybe vihették a lábdát a védőkre, és alig-alig lett belőle valami.

rizla 2008.12.14. 23:54:58

"mert te meg azzal jöttél, hogy Puyol meg Marquez kicsodák, mintha őket nem lehetne átjátszani. "

nem. én azzal jöttem, hogy nem kell róluk úgy beszélni, mint akiket simán le lehet kontrázni. mert te ezt tetted. egy jó kontracsapat is megszenvedne a barca ellen (bár főleg ez a játékstílus veszélyes rájuk eleve, ugye azért amit te is írtál)

"azért a góloknak igen nagy százaléka születik egyéni villanásból, főleg ha Agueroról vagy Villáról van szó"

az lehet, de ez alapvetően akkor is egy csapatsport. és még a legjobb egyéni teljesítményekre képes játékost is le tudják kapcsolni jó taktikával, és ahhoz való játékosokkal.
az atletico elleni meccsen agüero konkrétan labdába sem ért. egyszerűen puyolék nem engedték. abban a kis időben, amikor rajtuk múlt, mert már az atletico saját térfelén elkobozta a labdát a barca 10ből 9szer.
a real ellen is ez történt, csak kisebb hatékonysággal, többet vállaltak a katalánok, többet is hibáztak. és ami még nagyon fontos: nem tudtak gyorsan gólt szerezni.

rizla 2008.12.15. 00:04:46

csoki: juande ramos-szal ez változni fog, szerintem.

kroos 2008.12.15. 08:49:03

,,egyébként a Real védekezése egészen kiváló volt"
a juve meg a roma ha bekkelnek a madrid ellen az meg antifoci.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2008.12.15. 09:18:29

kontrázáshoz: a Madridnak szombaton nem volt hozzá játékosa egyszerűen. a Barca 2. gólja klasszikus kontra volt: védekezésben megszerzett labda, Hleb (?) gyak a saját 16-a előttról kiugratja Henry-t a keresztbe (cca 40 m-es lapos passz).. H. és M. lesprintelik a hiányos madridi védelmet, már az ellenfél térfelén, Messinek keresztpassz: gól. a lényeg, hogy M.-t valaki megpróbálta követni, de csak távolodott tőle... meglepődve olvastam fentebb, hogy Drenthe védőjátékos, és vele kontráztattak. a sebessége nagyjából megvolt hozzá. őt az egy szem helyzeténél nem követte senki saját csapatából... számomra még mindig furcsa, hogy a madrid úgy játszott, ahogy.

Leo Decimus 2008.12.15. 10:33:26

Részemről:

El Capitano

"Jó Iker, babérral ékes,
Kit kegyes Isteneink
A Biztos Kézzel megáldtak,
Halld szavam:

Ne csüggedj, hisz
A Lánczos Szerecsen,
Akárhogy mosdatják,
Nyomrú zsoldos csupán.

Most győzött az ellen,
De fejét a porból
Felemelve már éles
Vasért nyúl a Madridi Jobb.

Bánom is én
A kevély városi urakat,
Feledve őket, inkább
Hozzád száll imám:

Menj bárhová,
Én követlek,
Vert katalán hadak
Zörgő csontjain át."

mickeyknox 2008.12.15. 11:32:51

szép vers. küldd el casillasnak, legalább lesz valami, aminek örülhet. de előbb fordítsd le spanyolra! :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2008.12.15. 12:42:42

Vers Ikerhez?
Nincs ma az általánosban tanítás? :DDD

Leo Decimus 2008.12.15. 13:18:56

csizsikpizsik,

Erre most mondhatnám, hogy te meg láthatólag nem Pindaroszon nevelkedtél... ti. a sportolói nagyság lírai formában való dicsőítése kb. az ő ideje óta nemes hagyomány. Persze, ha ez szerinted ált. isk. akkor azt is biztosan meg tudod mondani, milyen antik verslábak variációjában íródott? :)

Vagy neked már azelőtt elakadt az edukációd?

Neil Blender 2008.12.15. 14:13:40

A Real Madrid azt jatszotta amit ebben az esetben neki kellett: falusi kiscsapatkent, fanatikusan vedekezve probaltak jobb poziciot es golt elerni. Ennyire durva sundiszno allasra szerintem meg a barca sem keszult fel. Akik a vartnal kevesebbet csinaltak. Messi az elso felido 30 perce utan mintha a palyan se lett volna (bar arrol hogy elmenjen a kedve a cselezestol megfeleloen gondoskodtak a madridi bekkek), Xavi irdatlan gyenge volt. Akivel a katalanok elegedettek lehettek az Toure aki nagyot jatszott. Sosem tudjuk meg mi lett volna a meccs vege ha a Realnak jatszik az "elso sor" esetleg a 2. es nem mondjuk a 3. szamu jatekosok toljak.

Juande Ramos megfelelo taktikat dobott ossze, persze Real szurkerkent a szivem elszorult hogy ezt a jatekot kellett jatszani. Ez az ev az El Clasico elott is el volt mar baszva, ez mostantol hatvanyozottan igaz. A BL-re kell fokuszalni (hatha elmegyunk mondjuk az elodontoig), nyaron meg nagybevasarolni mert ez a garnitura kb ennyire eleg. Joszokas szerint pancho persze megint lealazza mar sipszo elott Gago-t es higuaint pedig elobbi hatalmas meccset jatszott egy rakas tiszta szerelessel, irdatlan futomennyiseggel (ha esetleg megint sikerul lehuzni akkor az a szemellenzos, csak nekem legyen igazam hozzaallas mintaja lenne, de legfokepp hazugsag), Higu pedig szerencsetlen Drenthe mellett az egyeduli volt aki probalt kezdeni vmit a lasztival. Drenthe meg sajnos ennyi egyelore, vonalszelso, 0 foci IQval...

Ez a keret nem eleg hogy megallitsa vagy megszorongassa akar a Barcelonat, foleg nem ennyi serulttel. Ha dobogon vagyunk es jovore a BLben indulunk elegedett leszek, de ha nyaron nem erositik meg megfeleloen a keretet (Huntelaar fkete lo, meg jo is lehet akar) akkor a jovo evet is lehuzhatjuk azon a bizonyoson.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.15. 14:22:17

Leo Decimus, szép költemény ez, csak kissé modoros.

kroos 2008.12.15. 15:19:53

edit

Arsenal-ban és a boroban nem ténykedett mert nem kapott munkavállalási engedélyt.
Legalábbis szerintem.

sporttárs 2008.12.15. 16:39:10

Neil
A BL-elődöntőben reménykedni is elég illuzórikus ezzel a játékkal, bár persze felépülhetnek a sérültek, meg talán J. Ramos majd kitalál valamit - de én mégis azt hiszem, legelébb pár jó igazolást kellene kitalálni, már télen, lehetőleg olyat, aki játszhat BL-meccset tavasszal.

kroos 2008.12.15. 17:16:23

Na jó de csak mert ennyire könyörögtök
És lába nött a szélnek
és feje,törzse,karja.
És Platkó mind teérted,
te szőke magyar Platkó.

S visszatérted tiszteletére
mert új vért zuditottál a harc ernyedt erébe,
a szél egy rést nyitott az ellenfél kapujába.

Nem,senki nem feledhet.
Emlékszik az eső, a szél, a tenger.
S mind az aranyló
jelvények,gomblyukaknak sok bezárult világa,
kelyhét érted megint kitárta.
NEM senki,senki,senki,
el nem feledi Platkót!!
És a végét sem:távozásod,
telivér szőke medve:
ájult zászló,a pálya fölött vállraemelve.

Ó Platkó,Platkó,Platkó.
honodtól messze,messze.

kroos 2008.12.15. 17:20:53

A verset Rafael Aberti irta.
1928-ban a bajnoki döntöben (kiesése rendszerü volt a bajnokság)
a Barca-Real-Sociedad meccsen fejbedobták kövel,vérzö fejjel védte végig a meccset.Majd a végsö sipszó után összeesett.
3szoros bajnok a Barcával,minden idök egyik legjobb kausa volt.
Edzöként többeközött ö tette naggyá a Chilei Colo-colo-t.

sundin 2008.12.15. 17:33:56

Futballada

Elkezdõdött a Teljes Élet -
ez történt kétezer nyarán.
Ki meccset véletlen se nézett,
most elmereng Vitor Baián.
Tekintetem már rávetődve;
cselezhet, el nem engedem.
Itt a sors, hogy összekösse
a portugál kapust velem.

Baiám a pályán - mondd, mi ez...
Kivédhetetlen, mint az ihlet.
Hát mit nekem Figo, Gomez?!
Már van der Saar-ra is legyintek.
Szívnek, csapatnak egy a kincse.
Akkor mondj ellent, hogyha tudsz.
Képernyő - álmaim vetítse:
engem s a portugál kapust.
Sápkóros költők, prózaírók!
Minden bezárt elõttetek.
Ne halljak másik pályatársról -
négy év és bajnoknő leszek.
Időm már szinte félidő,
a pálya szélénél megáll.
A számlapján ki véd s ki lő?
Én s egy kapus, ki portugál.

Hosszabbítás:

Szerelmem öngól, jól tudom.
Lesbõl támadt, s véget nem ér.
(Szép)lelki bajnokságokon
a portugál kapus, meg én.

sundin 2008.12.15. 17:34:55

Ezt meg Karafiáth Orsolya. Tromfra tromf :)

sporttárs 2008.12.15. 21:42:40

Ha esetleg kedvet kapna valaki egy futballversekről szóló poszthoz, ne fogja vissza magát, mert fantasztikus a készlet! :)

halareaal 2008.12.15. 22:02:56

",,egyébként a Real védekezése egészen kiváló volt"
a juve meg a roma ha bekkelnek a madrid ellen az meg antifoci. "

ez is antifoci volt, nyilvánvalóan. de mondjuk sztem azért van különbség egy elég szar formában lévő Real Madrid és egy csúcsformában lévő Barca támadójátéka közt. a másik pedig, hogy azok az olasz csapatok tudnak védekezni, ezt ált minden második bajnokijukon bizonyítják is (a Roma talán mostanában nem annyira), a Realnál viszont a védekezés kritikán aluli, ezért igenis ki kell emelni, hogy gyakorlatilag parádésat nyújtottak ilyen téren. a gól is csak egy szerencsés szöglet után jött, ott ugyan lehet mondani, hogy kihagyott a védelem, de ettől még óriási bravúr hogy ez a csapat egy csúcsformában lévő, nagyon motivált Barcelona ellen, idegenben csak így kapott ki a végén.
a Juvét amúgysem sokan kárhoztatták a madridi meccs miatt, sőt inkább mindneki az egekig magasztalta őket, ezzel nem is volt baj. náluk max az volt gáz ilyen szempontból, hogy ők otthon is ezt játszották, de mivel nyertek, nincs jelentősége.
jah és pont ezaz, hogy az antifocit azért emlegették sokat (?) az olaszoknál, mert ők nyertek is vele. ebből is látszik, ez nem a Madrid sajátja.

gibson 2008.12.16. 00:47:12

"nézz rá a tabellára, balfasz. ha a barca 0 pontot szerez, akkor is a spanyol bajnokság élén marad. ezen mi az óriási bukta?"

1) Balfasz a jó édes ******** anyád, te pöcs.

2) Bár könnyű lenne elintézni téged annyival, hogy egy beképzelt, nagypofájú segg vagy, azért én továbbra is azt gondolom rólad, hogy egy intelligens faszi vagy, aki ráadásul spanyol fociban nagyon is otthon van. Most neked kezdjem el magyarázni, hogy a 0 pont miért lett volna óriási bukta a Barcelonának, a tabellán elfoglalt helyetek ellenére? 2-0-ra nyertetek, és még neked kell magyarázkodnod, hogy miért csak ennyi lett...
Ez nem volt egy nagy győzelem, akárhogy is magyarázod. Tudod, melyik volt nagy győzelem? Amikor felállva tapsolták Ronaldinhot a Bernabeuban, na az volt az. Ez a kötelező volt, a minimum, amit ettől a csapattól várt mindenki.

(Megérdemeltétek, btw., ha esetleg azt hinnéd, hogy nem így gondolom. A bajnokságot is megérdemlitek (-nétek, még nincs vége azért!). Csak, mivel én a MÁSIK csapatnak drukkolok, nézd el nekem, hogy nem a te kedvenceidet ajnározom, hanem az én kedvenc csapatom taktikáját dícsérem. Most az egyszer. Lécci. Legközelebb NAGYBETŰVEL írom, hogy madridi szemmel....)

gibson 2008.12.16. 00:57:03

rizláról meg ennyit, sporttárnak, és a többieknek is:

"de akinek nagy élményt jelent egy futballfórumon azt vitatni, hogy akkor most vannak-e edzői kvalitásai valakinek, aki három rangadóból hármat megnyeret a csapatával, ezeken rúgnak 9 gólt, és kapnak nullát, annak jó szórakozást"

Most akkor Schuster jobb edző, mint Del Bosque volt? :)))))))))))))))))))

gibson 2008.12.16. 01:05:40

(zárszóként: az előző kommentből egy 's' betű kimaradt, és - bár ez a magyarázkodás már lassan már kimeríti nálam a seggnyalás fogalmát - én nem cigipapír 'futballhoz értését' vitatom, mert ért hozzá nagyon, csak azt mondom, elvakultabb a Barcelonával, mint egy arab öngyilkos merénylő Allahhal, meg a 72 beígért szűzzel kapcsolatban...)

chevyfan 2008.12.16. 02:23:25

köszi a moderációt

a véleményem akkor is fenntartom: rizla egy segg

sporttárs 2008.12.16. 07:51:22

Érdekesek a moderálási elvek errefelé, ha valakit a véleményéért lehülyebarmoznak, balfaszoznak, sötéteznek, az belefér, ha ezt a balfaszozó bunkót illeti hasonló stílusú kritikával valaki, az nem.
Megint tanultunk valamit, köszi NST. :))

kroos 2008.12.16. 08:01:51

hala...ne már...te is érzed valahol a kettös mércét...és nem azért vagy madridista mert jól bekkel a csapat hanem mert a szép játék apostolai...több önkritikát.

,,a Realnál viszont a védekezés kritikán aluli, ezért igenis ki kell emelni, hogy gyakorlatilag parádésat nyújtottak ilyen téren.'"
aki meg amugy is jol védekezik az meg csinálhat akármit..az antifocit játszik.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.16. 12:11:18

@sporttárs:

Azért amikor ilyesmiket olvastam, hogy "Guardiolának nem derültek még ki az edzői kvalitásai", nekem is az volt az első gondolatom, hogy "ki ez az elmebeteg?".

Nyilván rizla hevesebb vérmérsékletű, mint én, és ő le is írta azt, ami szerintem egy ilyen vélemény után nyilvánvalóan minden épeszű embernek az első, zsigeri reakciója. De aztán (viszonylag türelmesen) érvekkel is kifejtette, hogy miért.

Nem mintha a tabella nem volna elég beszédes.

15 meccs

12 győzelem
2 döntetlen
1 vereség

46-9-es gólkülönbség (!)

Európa egyik (ha nem a) legerősebb bajnokságában,

egy tavaly csak gyötrődő és morálisan teljesen összezuhant csapattal.

Mit lehet arra mondani, ha valaki szerint ezek után "Guadiolának nem derültek még ki edzői kvalitásai"?...

Vagy szerinted ez egy racionális vélemény?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2008.12.16. 12:22:48

hm, a Barca jó játéka felfogható Rijkaard távozásának következményeként is, bár lassan ez már nem lesz aktuális, ez nyilvánvaló. ja, meg kivették/eladták a féket (Ronny) a csapatból...

kroos 2008.12.16. 12:31:03

,,eladták a féket (Ronny) a csapatból"--de hiszen ö egy megnemértett csodálatos zseni aki sosem hibázik,és példaképe mindenkinek,egy földreszállt angyal és nem iszik vagy drogozik és ami a legföbb érv mellete hogy BRAZIL.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.16. 12:32:08

Engem csak az bánt az ilyen véleményekben, hogy egy keményen dolgozó ember munkáját degradálják. Mintha csak úgy magától menne az, hogy a Barcelona már hatszor lőtt ebben az idényben komoly tétmeccseken minimum öt gólt (!).

Narancs és Tetves 2008.12.16. 15:02:29

A Barcának most jól megy a szekér... nem vitás. Guardiola "eddig jó edző". De semmi több. 1/2 éve sincs az első vonalban, s ennyi idő alatt bár 3 kimondottan "nagyobb spanyol csapatot" megvert - nem rossz mutatókkal - ennyi. Némi rosszndulattal mondhatnánk azt is, hogy mindenki szar idén (is)...s ebből kiemelkedik a Barca. De ne mondjuk...mert nem tudhatjuk, meg ne vegyük fel mi madridisták ezt a hozzáállást. Az, hogy tavasszal erősebb nemzetközi porondon mit ér el, majd kiderül. Mint hogy az is, hogy a "téli pihenő" idő alatt a csapat mennyire tudja a formáját konzerválni, átmenteni. Az idő mindent eldönt. Épp ezért se az egekbe ne elemjük se a porba ne lökjük a mestert.

halareaal 2008.12.16. 15:53:45

kroos, látom nem értetted meg a heszemet, sztem olvasd el figyelmesebben.

sporttárs 2008.12.16. 16:40:48

Csöncsön,
nem olvastál figyelmesen. Leírtam, hogy nem a futballszakmai fejtegetéseivel van gond, mert azok nyilván épp úgy tartalmaznak jó meglátásokat, mint bárki másé.
De ne haragudj, lehet, hogy ebben az esteben az "elmebeteg" csak kissé erősre sikeredett szófordulat (...), de minden neki nem tetsző véleményhez jut tőle egy "hülye barom" (ez speciel én voltam :) ), egy "sötét", egy "fogalmatlan" - ha szerinted így kell vitázni (valójában épp azt demonstrálja, hogy nem tart érdemesnek vitára bárkit, aki az ő, khm, "evidenciáit" nem fogadja el - de egy odavágás nem bír ki elmulasztani), hát akkor vitázz vele.
Részemről nem téma, vannak mások, akik nagyképű sértegetés nélkül is el tudják mondani, ha máshogy gondolják, gondolom, nem vagyok az egyetlen, aki kibírja, ha nem tartozik a neki megfelelő nem barmok közé. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.16. 22:47:48

@sporttárs

Nekem tök mindegy, hogy ki milyen szavakat használ. Ez olyan pol.korrekt-szagú dolog, amitől kiráz a hideg. Az a lényeg, hogy mond-e valamit, amin el tudok gondolkodni, vagy nem mond semmi ilyet.

Lehet valaki tökéletesen pol.korrekt; ha csak a közhelyeket ismételgeti, el se olvasom, amit ír.
süti beállítások módosítása