Tisztul a kép, lassan minden és mindenki a helyére kerül. A kupaindulók névsora szinte véglegesnek tekinthető. A kiesőcsapatok nagyobb része megvan, s a maradék helyre is csak hárman pályáznak már. A Barcelona kiszállt a bajnoki aranyért folyó harcból, miközben a Villarreal nemcsak bebiztosította a dobogós helyét, hanem még fényesített is az érem színén. A két kupadöntős csapat egymást múlta alul, vagyis a Valencia és Getafe is otthonában égett. Rajtuk kívül mindössze a szezonját visszavonhatatlanul tönkrevágó Espanyol nem élt a hazai pálya előnyével. A harmincadik forduló tanulságai azonban nem a csapatokról szólnak, sokkal inkább az emberi tényezőkről. Mert végső soron a sportemberi nagyság dönt a futballban is. Különösen fontos ez a bajnokság hajrájában, ezért aztán a játékosok felelőssége hatványozott. Még akkor is, ha egy viszonylag sima végjáték elé nézünk. Esett 32 gól a fordulóban, amely a Betis hangzatos sikerétől marad emlékezetes. Tovább után részletek:

Victor Valdés a csapat kezébe adta a saját sorsát, amikor kivédte a büntetőt. Egy fontos pillanat volt, hiszen a kapus bravúrja lehetett volna az égi jel arra vonatkozóan, hogy minden csak a játékosokon múlik. Főleg akarati tényezőkön és emberi tulajdonságokon. Frank Rijkaad a csapata kezébe adta a sorsát, amikor kijelölte a kezdő tizenegyet. Minden esélyt megadott a parádéra. A végeredményt ismerjük. Egész Európa a Barcelonán röhög. Viszont több okból is hiba lenne az edzői kvalitásra fogni. Egyrészt olyan nincs, hogy a hatvanadik percig valaki jó edző, aztán meg nem. Másrészt olyan sincs, hogy valakinek a játékosai nincsenek formában, aztán negyedóra alatt földbe döngölik az ellenfelet. Az egyértelmű, hogy valami megváltozott. A vendégjátékosok egyszerűen emberileg képtelenek voltak feldolgozni, hogy az ellenfél a vereség tudomásulvétele helyett, fut, harcol, ütközik és bízik a sikerben. Rijkaard tehetetlenül ült, és nézte, miként úszik el a bajnoki cím reménye is. Nem tudott mit tenni. Ez fejben dőlt el. A játékosok fejében. (Betis – Barcelona 3-2) A katalán csapat primadonnáival ellentétben a Villarreal játékosai jól dolgozták fel a második hely megszerzésének lehetőségével járó mentális terhet. (ez hosszú volt) Pedig a fővárosi nyilatkozatokban mélységi bombákkal, torpedórombolókkal és elsüllyedéssel fenyegették Forlán régi játszópajtásait. A vendégek érdeklődése aztán hamar alábbhagyott, ami kizárólag annak köszönhető, hogy egyszerűen semmi közük nem volt a mérkőzéshez, amely Perea hibája és Nihat sakk-mattja után el is dőlt. A sors fintora, hogy teljesen érthető az Atlético második félidei passzivitása, amikor a nagypapakorú Pires is jobban odatette magát, mint a feleannyi idős Camacho, vagy a ficánkolásra született Agüero. Ilyen előzmények mellett az vesse rájuk az első követ, aki már ne a következő – s több sikerélménnyel kecsegtető – mérkőzésre gondolt volna. Különben a harmadik és a negyedik hely között nincs is olyan nagy különbség. Ugyanakkor egy Real Madriddal és Barcelonával terhelt bajnokságban az ezüst is szépen csillog. Főleg egy Villarrealnak. (Villarreal – Atlético 3-0) Illik vagy nem illik, mi belerúgunk a döglődő oroszlánba. Vagyis kiscicába. Vagyis nem tudjuk micsodába, mert a mostani Espanyolt nem tudjuk semmilyen ragadozóhoz hasonlítani. Sokkal inkább valami lassú gondolkodású növényevőre hajaz a kisebbik katalán gárda. Egy olyan élőlényt keresünk, amelyik arról ismeretes, hogy aki arra jár, az belerúg egy nagyot. (Ha valaki tud ilyet szóljon.) Most éppen a Santander járt arra, és háromszor is megszentségtelenítette Kameni hálóját. Az Espanyol évének ezzel vége is. Bár matematikailag még van esélyük, akár a Bajnokok Ligájában is indulni, mindenki tudja, hogy a valóságban áldhatják a csodálatos őszi teljesítményüket, amiért most nem kell a kiesés ellen küzdeniük. Arra könnyen ráfaraghatnának. Ezzel párhuzamosan a Racingot már semmi nem mentheti meg az UEFA kupától. Ez azért is dicséretes, mert - sportemberi mivoltukról tanúbizonyságot téve - a fájó kupakudarc után nagyon hamar erőre kaptak. (Espanyol – Racing 0-3)

A mallorcai csapat esetében nem feltétlenül az emberi tulajdonságokban találjuk meg a siker okait. Egyszerűen éltek a lehetőséggel, amelyet az egymást alulmúló Valencia játékosok teremtettek számukra. Akkor is mérgesek lennénk, ha a fogadásunkat nem ez az egy mérkőzés viszi el, így viszont be kellett öltöztetnünk voodoo babánkat narancssárga, Toyota feliratú mezbe. Semmi rosszat nem akarunk a japán autómárkának, de a Getafe elleni kupadöntő estéjén biztos, hogy elgáncsoljuk párszor. Hátha az segít. Egyébként Güiza két góllal ismét közelebb került az Európa bajnoksághoz, ahol valószínűleg a mostani ellenfél támadója, David Villa tartalékja lehet. Pedig jobbnak tűnt a valenciainál. Vagy csak jobban akart? (Valencia – Mallorca 0-3) Raúl valószínűleg nem utazik nyáron az Alpokba, de ettől függetlenül neki sem megy rosszul mostanában. A Real Madrid két ponttal növelte előnyét a bajnokságban, annak köszönhetően, hogy sikerült méltóképpen visszavágnia a Sevillának az őszi vereségért. Pedig majdnem sírás lett a vége, amikor a rengeteg kimaradt helyzet megbosszulta magát, és Kanouté magabiztosan használta ki első komoly ziccerét. Ez volt az a pillanat, amikor mindenkinek beugrott a nagy rivális egy nappal korábbi összezuhanása. Azonban listavezető most megmutatta, hogy fel lehet és kell dolgozni az ilyen kétségkívül lélekromboló eseményeket is. A bajnoki címért mindenképpen. A Sevilla ezzel a vereséggel lemondott a Bajnokok Ligájáról, bár jövő héten királyt avathat, amennyiben elsüllyeszti a sárga tengeralattjárót. (Real Madrid – Sevilla 3-1) A Murcia minden problémája megoldódni látszik. Innen már nincs visszaút. Majdnem azt írtuk, hogy egy közvetlen rivális ellen elért győzelem mindig sokat jelent, de a Deportivo és a Murcia nem közvetlen riválisok, miután a két csapat között immáron tizenegy pontnyi különbség halmozódott fel. Persze nem kizárólag emiatt, mert az is jelzésértékű lehet, hogy a Deportivo nem szokta megfordítani a mérkőzéseit. Most megtette. Magabiztosan, pár helyzetet elszórakozva, de ez sem változtat a tényen. La Corunában lesznek még első osztályú mérkőzések. Talán egy jó Valerónnal is. (Deportivo – Murcia 3-1)

Az Almería bennmaradt. 42 ponttal nem lehet kiesni. Vagyis ki lehet, de nem 2008-ban és nem a spanyol bajnokságból. Pedig az andalúz újonc 28 lőtt góljánál mindössze a két biztos kieső, a Murcia és a mostani ellenfél, Levante ért el kevesebbet. Közel harminc fok márciusban, szép környezet, nyugodt emberek: jó lehet Almeríában élni. Főleg, hogy a futball is jó. Bár ezúttal inkább kapusának és a szerencsének köszönheti a három pontot a csapat. De az is több mint a semmi. (Almería – Levante 2-1) Zaragozában nem ennyire kellemes a szituáció, mert egyrészt hidegebb van, nincs tenger és bizonytalan a futball jövője is. Nincs Európában még egy olyan szerencsétlen csapat, mint az aragóniai, amennyiben szerencsétlennek nevezhető egy gárda, amelyik a vezetés megszerzése után az esetek nagy részében nem képes még a pontszerzésre sem. Juanfran ismeri a kiesés kellemetlen érzését (Celta Vigo 2004), nemzetközi tapasztalattal bíró (Besiktas, Ajax), rutinos (31 év), válogatott játékos (11 alkalommal). Az ő jogos kiállítása (agresszivitásért) jelzi, hogy igazán nagy a baj. Valami nem stimmel, attól függetlenül is, hogy a bíró számlájára írhatnak egy meg nem adott gólt.  Ettől még Valladolidban pont annyira alszanak jól, amennyire Zaragozában nem. (Valladolid – Zaragoza 2-1) A Zaragoza nagy szerencséje, hogy a Recre hasonló hülye hibát vétet. Szerencsétlensége, hogy egy pontot így is sikerült szereznie a közvetlen riválisnak. Pedig győzelemre készültek Huelvában, megszerezték a vezetést, fülig ért a mosoly a nézőtéren. Aztán a második gól helyett Bouzón bevállalta a csapata második sárga lapját, majd egy félidővel később a harmadikat is. Miközben csapata minden lehetőségét elpuskázta, azonban a baszkokat ez érdekelte legkevésbé. Megkapták a lehetőséget, s Aduriz ki is használta a komplett hazai védelem szerencsétlenkedését. Megmenekült a Bilbao. (Recreativo – Athletic 1-1) Az Osasuna még nem teljesen, de nagy lépést tett a jó irányban. Persze ehhez kellett a szintén nem rutintalan Contra nem egyértelműen jogos kiállítása, amely váratlanul kiegyenlítette az erőviszonyokat. Pontosabban megadta az esélyt a vendégeknek, akik 60 percnyi emberelőny ellenére is csak 41(!) százalékban birtokolták a labdát. De legalább lőttek két gólt, miközben Laudrup csapatát már a Bayern München elleni mérkőzés foglalkoztatta. (Getafe - Osasuna 0-2)