Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Ezen a héten született - 2.

2008.02.22. 16:00 Ryan O'Brien

Nincs az az ember a világon, aki születése napján ne sietne úgy haza, hogy az adneralin-szintjét már nem lehet tovább fokozni. Alig várja, hogy családja, szerettei körében kibonthassa végre a zizegős papírba csomagolt ajándékait és örülhessen, hogy végre megkapta azt, amiről egész évben beszélt, álmodozott, amik előtt megállt a kirakatoknál, amire annyit gondolt. Ha Ti is így vagytok ezzel, akkor fogadjátok szeretettel a historikus rendhagyó születésnapi posztját, melyben egy olyan játékosról lesz szó, aki szintén a napokban ünnepel, ráadásul miféle fociblog az, mely egy teljes éven keresztül működik úgy, hogy nem ejt szót a valaha volt egyik legnagyobb brazil játékosról. A mai napon három hasonló bejegyzéssel jelentkezünk, a második ezek közül a február 19-én született  Socratesnek szentel néhány mondatot. Méghozzá mindjárt a hajtás után! 

Említsük teljes nevén az illetőt. Sócrates Brasileiro Sampaio de Souza Vierira de Oliveira. (Iaz Vedo?) 1954. február 19-én született, Belém városában. Igazi paulista. 1974-től a sao paolói Botafogo játékosa volt. 1978-ban a nép csapatához, a Corinthianshoz igazolt. 1982-ben és 83-ban is Paulista bajnok, olyan társak között, mint Casagrande, Leao, Biro-Biro. 1984-ben, igaz csak egy szezonra, de Itáliába, a Fiorentinához szerződött. Legyünk öszinték, nem jött neki össze. A szezon végén már ismét Brazíliában, a Flamengoban találjuk a filozófia szakon doktori diplomát szerző játékos (innen is a görög filozófusra utaló név). Zicóval egy csapatban játszik, a Fla mégis  a bajnokság 32. helyén végez, a harminckettediken. Egy évig még a Santosban próbálkozik, majd visszatér nevelőegyesületéhez, mindeközben egyre inkább az orvosi pálya felé kacsingat. Klubkarrierjéhez még tartozik egy érdekes történet. 2004 nyarán Garforth Town AFC menedzsere elképesztő ötletet valósított meg, a 44 éves Carecát, az 50 éves Sócratest és az 51 esztendős Zicot szerződtette. Egy szezonra tervezte, de aztán néhány meccs lett belőle, Sócrates esetében meg mindössze egy meccs, az angol nyolcadik ligában. Sócrates összesen 405 bajnoki meccsen lépett pályára és 209 gólt lőtt.

 

 

1979 és 1986 között 63 válogatott mérkőzésen 25 gólt rúgott. Tagja volt az 1982-es és 86-os világbajnokságon résztvevő brazil válogatottnak. 1982-ben a szovjetek ellen az egyenlítő gólt szerezte. Eredményes volt a sokáig emlékezetes olaszok elleni találkozón is, ahol Rossi három góljával az itáliai csapat kiverte a selecaot. 1986-ban két gólos volt már a vb-n, amikor jött a franciák elleni negyeddöntő. Az 1-1-el végetért találkozót követően Sócrates 11-esét Bats kivédte és Brazília ismét kiesett.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr88348421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.22. 16:20:06

Ó, Sócrates és megint a gyermekkori karácsonyok, illetve húsvétok ("itt a húsvét, itt a nyúl magyar-brazil 3-0). A doktor úr is itt volt 86 tavaszán, bár nem játszott, de élete interjúját azért abszolválta Dévényi Tibi bácsi mikrofonja előtt a Három Kívánságban és tizenegyeseket is rúgott egy kiskrambónak.

drdugo 2008.02.22. 16:26:45

...és fénykorában is napi 1 doboz cigit szívott:)

Rezgrof 2008.02.22. 16:46:39

Jok ezek a heten szuletett cikkek. Amugy Socrates oriasi arc volt, a cigi melle vedelt is, es o kezdett el eloszor sarkalgatni, kozben meg folyamatosan beintett a kormanynak is ha nem tetszett neki valami - sosem notte ki a dackorszakat :)

Hamisitatlan ontorvenyu zseni

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.22. 17:44:21

Nekem hiányoznak az ilyen arcok a foci és a sport világából (Maradona, Gasgoigne, Proszinyecski, Törőcsik, Váczi Zoli, McEnroe), talán Bode Miller az utolsó mohikán.

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.02.22. 18:00:10

Én is a hét szülötte vagyok, egészen pontosan ma van a születésnapom...:)

Ryan O'Brien 2008.02.22. 18:03:17

agressivgullfisk

A Jó Isten éltessen sokáig. Büszke lehetsz arra, hogy egy olyan héten születtél, mint ilyen világsztárok és szerintem arra is, hogy az NST-t olvasod. Sok ilyen napot!!

poisson rogue (törölt) · http://atjeffs.blog.hu 2008.02.22. 18:11:28

Igen, még születésem napján is az NST-t böngészem:)
Bár megtehetem, a buli megvolt tegnap este egy bécsi QOTSÁn, de ez nem ide tartozik;)

Amúgy kösz a jókívánságokat, és viszont kívánom!

Ramon Serrano 2008.02.23. 00:01:39

Csak a rend kedveert: y Azevedo :DDD

Socrates a rengeteg cigitol kb futni sem birt, asszem ezt is mindig felhozzak vele kapcsolatban.
süti beállítások módosítása