A forduló után ágyútalp nehezedik a mezőnyre, öt pontra nőtt az Arsenal előnye. A Chelsea-Liverpool maga a diétás foci szívbetegeknek, a Unitednek is van két rossz meccse egymás után, és tíz kiló súlyfelesleggel is lehet nyerő passzt adni a Premier Leagueben. Mi történt? Míg az Arsenal meglehetős könnyedséggel tudta le Blackburn elleni meccsét, a United otthon bukott, ez idén a Coventry elleni B csapattal játszott meccset kivéve még nem fordult elő. Páran felhőkről, sokan a Földről figyelték homlokra csúszott szemöldökkel a Vörös Örgödök gyönyörű mezben nyújtott messze átlag alatti teljesítményét. A Liverpool most Torres nélkül is legyőzhette volna a Chelsea-t a Stamford Bridge-en, de ez még a legjobbjai közül hármat is nélkülöző Kékek ellen sem jött össze. Annyit azért elmondhatunk, hogy ha mindig így játszottak volna a Vörösök, minimum tízzel több pontjuk lenne. A kieső helyeken nincs változás, Reading, Fulham, Derby az utolsó három sorrendje, de tele vagyunk pályázókkal. A bírók a kétlábasok után mostanában a kezezésekkel nem tudnak mit kezdeni, újabb eligazítás várható az FA-nél. Ja, és Andy Reid dagadtabb, mint valaha. (hajtás után részletek)
Az Aston Villa ellen újabb vereség készült a Newcastle és Keegan kooprodukciójában, bár erre a negyedik, sőt, a negyvennegyedik percben sem utalt még semmi. Michael Owen volt, aki rögtön a meccs elején góllal üzent Capellónak, aki egyelőre csak megmutatta a csatárnak a saját válogatottját, benne helyet még nem talált neki. Fura találat volt, Owen, ez a jegenye úgy szerzett teletalpról fejesgólt - igaz, egy védőn enyhén megpattanót -, hogy körülötte ott állt a liga egyik legjobban fejelő védelme... Miután hátrányba a került a Villa, keményen erőlködni kezdtek, de ekkor még nem volt sem szerencséjük, és hiányzott az a plusz is, amit átütőerőnek szokás aposztrofálni. Két tizenegyes reklamálásáig azért eljutottak, és azt kell mondjuk, mindkétszer jó okuk volt rá. A sporikat ismerve, nem lepődtünk meg a "tovább"-okon, de a félideji 0-1 nem volt annyira igazságtalan így sem. O'Neill azonban 45 perc alatt leolvasta a vonalkódot, és azonnal rányomott egy delete-et Kevin Keegan első győztes meccsére. Behozta Harewoodot - aki egyébként egy behemót szörnyeteg, nagyon erős és erőszakos fráter-, és vele azonnal fel is éledt a Villa támadósora. Ashley Young oldalt váltott, összes csínyeinek színhelyét áthelyezte jobbra, persze a szögeleteket kivéve... Három perc. Ennyi idő kellett ahhoz a második félidőben, hogy Bouma megszerezze élete első gólját a Villa színeiben, Beye lábán megpattanó labdája viccelte meg Givent. (A kapusnak közben feltehetően megsérült a bokája, mert később lecserélték.) Ezután jött Carew, azok a bizonyos Young szögletek és két újabb Villa-gól. Az elsőt még kizárólag az említett két játékos hozta össze, a másodikat már a pályán levők fele, a szögletet követő lövés után a tizenhatoson belül csocsószerűen pattogó labda háló előtti utólsó állomása volt Carew homloka. Ezzel a meccs eldőlt, bár a bazi nagy norvég Carr kezezése után még egy gólt szerzett tizenegyesből - Gareth Barry nagyvonalúan a mesterhármasra törő társnak kínálta a lehetőséget -, így lett 4-1. Megmondjuk feketén-fehéren, van miért félteni a Newcastlet. Nem a súlyos vereség miatt. Keegan nem cserélt, amikor kellett volna, semmilyen módon nem válaszolt az ellenfél edzőjének mindent felforgató húzására, mondjuk úgy, nagyon rossz edzői teljesítményt láttunk. (Aston Villa -Newcastle: 4-1)
Az immár kiesőhelyen álló, hat meccs óta pntot sem szerző Reading a 2008-ban a ligában még veretlen Evertonhoz látogatott, és a vendégek minket is kemény próba elé állító meccsen ismét buktak. Ők kezdek jobban, de ez valószínűleg David Moyes szigorának köszönhető csak... A büntiben lévő Yakubut simán kihagyta a csapatból - az Eurosport2 riporterének a legjobb szándékkal üzenjük, nem az Afrika Kupa miatt, Yobo ugyanis ott volt a pályán! -, a csak Andy Johnsonnal támadó Everton pedig erőtlen volt eleinte. Húsz perc kellett nekik az első helyzethez. Rossz mérkőzés volt, annyira, hogy én magam régi jó pajtásomhoz, a Piros Mogyoróshoz fordultam vigaszért, benne megint nem kellett csalódnom. A második félidő felétől kicsit felpörgött a meccs, de éppen csak annyira, hogy a BBC-nek egy egész pofás kis összefoglalót sikerüljön rittyenteni belőle... Ettől még voltak időszakok, ami alatt a kínok kínját kellett kiállnunk, nézve az Everton mezőnyfölényét és a Reading-védők ragaszkodásától bénult, Didier Drogba kvalitásai híján egyedül csak vergődő Andy Johnsont. Jagielka fejesével azért végül nyertek a Moyes-legények, de ehhez kellett a Reading-csatár Doyle is, aki beragadt egy lesreállításnál. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy helyzetek sem voltak, sőt, a Reading egy tizenegyest biztosan jogosan reklamált Carsley kezezése után, de ezen a meccsen körülbelül harminc perc focit láttunk csak - ebből is húszat a Reading erős karakterre utaló egyenlítési kísérleteinek köszönhetően. Az Everton győzelmével továbbra is a negyedik, a Reading pedig ott tanyázik, ahová sokan tavaly várták, a tizennyolcadik helyen. (Everton-Reading:1-0)
A kevésbé vágyott kiesőhelytől a Bolton sincs nagyon messze - három ponttal előzik a Readinget - bár ha úgy játszanak minden meccsen, ahogy a Pompey ellen tették, jövőre sem lesznek szoros viszonyban a Championshippel. Kérdés, tudnak-e mindig így játszani, és lesz-e valaki, aki leglább Anelka góljainak a felét bevállalja. A francia rettenetesen hiányzott szombaton, valószínűleg egy mesterhármast húzott volna be aznap, és akkor még pár kihagyott ziccer - mint pl. a Liverpool elleni, ami valószínűleg az év helyzete volt...- is belefért volna. A Pompey Lassana Diarra lesgóljával nyert, de nincs okuk a Bolton vezetőink arra, hogy másban keressék a hibát, mint saját csapatukban. A két klub közül, amelyre a február legjobb góllövője nélkül köszöntött rá - Anelkára és Benjanira gondolunk - Redknapp gárdája volt a szerencsésebb. A 80. percben rúgtak először kapura, David James kivédte a szemüket, Matt Taylor még Wukovics-szögből is képes volt hibázni. A Bolton tanácstalanságára és balfékeskedésére jellemzően már a jó Ivan Campo is annyira unta a banánt, hogy ő maga kezdett lövöldözni. Az ilyen meccseken bizony a mezőnyben jobb csapat bizony gyakran bukik a végén. Gary Megson a meccs után legalább tárgyilagos volt: "Két szóban össze lehet foglalni, miért veszítettünk: David James". Majdnem teljesen egyetértünk, de szerintünk négy az a kettő. Mi hozzátennénk: Anelka, zsozsó. (Bolton-Portsmouth:0-1)
Ami a Boltonnak valószínűleg sikerülni fog, a Derbynak nyilván nem. Jövőre a Championship és a kisebb összegről szóló reklámszerződés vár rájuk, bár ha így folytatják, akár azonnal vissza is kerülhetnek a PL-be. Nem lehet nem észrevenni, hogy fejlődnek, az utóbbi hat fordulóban többnyire a Championship-csapatok nagyon nagy többsége elleni győzelemhez elegendő teljesítményt nyújtottak, és korábban még ezt sem tudtuk róluk elmondani. Mára egy egész jó CCC-csapatként játszanak a Premier League-ben. Juande Ramos sem gondolta, hogy a Derby ellen megmentőre lesz szüksége, ezért Berbatov helyett Benttel kezdett. Megbánta, és volt miért: az első félidőben néha rezgett a léc. Aztán jött Berbatov, és minden megváltozott: a Spurs egy félidő alatt vágott hármat, egy Huddlestone - Malbranque akció végén Robbie Keane - aki minden ellentétes híreszteléssel szemben a Spurs legfontosabb játékosa - lőtt be egy kipattanót, majd Kaboul borította be egy szöglet után Chimbonda lestukkolt labdáját. 2-0, már csak egy utolsó percben lőtt tizenegyes gól hiányzott a kissé túlzott 3-0-ás különbséghez. Alan Stubbs kezezése után Robbie Keane Gareth Barryhez hasonlóan gálánsan társának - jelen esetben Berbatovnak - ajánlotta fel a büntetőrúgást, neki pedig a 90. percben 2-0-nál már nem volt oka annyira izgulni, hogy tizenegyest hibázzon. (Derby County-Tottenham: 0-3)
A tizenkettedik Middlesbrough három pont távolságból lehel a Spurs nyakába a tabellán, és a londoniakhoz hasonlóan virítja a fejlődés minden jelét. Év végén vett nagy lendületük csak nem akar elfogyni: öt meccs óta veretlenek, a csatársorukban Aliadiere pazarul játszott most is, a három pontot is behúzták. Kérdés, hogy a most először bevetett Alfonso Alves csak egy újabb játékos lesz kiemelt fizetéssel, vagy húzóember tud lenni a Premier Legue-ben is, elvégre nála jobb rezümével rendelkező játékosok is mondtak már csődöt Angliában. Érdekesség képpen elmondjuk, többen voltak kíváncsiak Alves beutatkozására, mint az Arsenal elleni egyébként győztes találkozóra... Az is igaz, hogy akkoriban éppen reménytelenül teljesített a Boro, és a Riverside a Chelsea ellen sem telt meg. A Fulham viszont egyre komolyabb bajban, bár a múlt heti produkciójuk, amikor a nyakán a hetvenes-nyolcavans éveket idéző fejet viselő Bullard góljával végül megverték az Aston Villát, nem volt reménytelen. Egyáltalán nem. A győztes gólt Aliadiere szerezte, miután egy az egyben megverte a kapust. (Middlesbrough-Fulham:1-0)
Jó ideje tizedik West Ham unalmas 1-1-et játszott a Birminghammel, amely '79 és '83 között négy éven keresztül fizette a Kalapácsosok jlenlegi edzőjét, Alan Curbishleyt - még játékosként. A végeredmény már a tizenhatodik percben kilakult: Ljungberg és az Everton kékjéből a Birminghamébe öltözött McFadden lőtt gólt, utóbbi tizenegyesből. A meccs számunkra leginkább tanulságos mozzanata azonban nem a gólokhoz, hanem egy kiállításhoz kötődik. Lee Bowyer, minden baromarcúak példaképe a legteljesebb méltósággal viselte szerintünk jogtalan kiállítását, és olyan birkatürelemmel várt Clattenburg bíró magyarázatára, amit tőlünk sem várhatna el senki. Nem teljesen értjük ezt a faszit. Persze a bírót sem, aki Bowyer inkább csak ügyetlen, mint durva szerelési kísérlete előtt egy másodperccel láthatott egy akkora kétlábas becsúszást Mullinstől, mint ide az Upton Park, mégsem fújt érte semmit. A Birmingham idáig McLeish-sel nem jutott sokkal előrébb, a Readinggel azonos pontszámmal a 17. helyen áll a Brums. (West Ham- Birmingham: 1-1) Korábbi edzőjük, Steve Bruce a Wigannel látogatott Roy Keane-hez, korábbi manchesteri csapattársához, és a bucifejű Bruce csapatát bucira verték a Fekete Macskák. Látszólag, legalábbis. A 2-0 akár ezt is sugallhatná, igen, viszont a helyzet az, hogy a meccset a Wigan icipicit nagyobb szerencsével is 5-2-re nyerhette volna Kapufák, helyzetek, kapuralövések, minden a Wigan mellett szólt a meccsen, az eredményt kivéve. Etuhu a 
42. percben, míg Darryl Murphy a 75. percben lőtt gólt, utóbbi akkorát, hogy háló híján egy sáv széksort gyalult volna le szurkolóstul, mégis valami egészen más kötötte le a figyelmünket. Andy Reid. A Január végén Charltontól igazolt játékos a Tottenhamnél annak idején nem vált be, így túl sok lehetősége nem lesz már, ha a Fekete Macskáknál nem alkot maradandót - ennek megfelelő szellemben látott munkához. Tudni kell róla, hogy január utolsó napján érkezett a Sunderlandhez, és már akkor sokan csodálkoztak Keane választásán. Andy Matt Le Tissier, Niall Quinn és Cascarino képviselte vonalhoz tartozik, amennyiben neki is hihetetlen testalkata van. Csak míg előbbiek melákságukkal, vagy durván faragott tuskótestükkel tűntek ki, Andy egy kis seggdugasz, ráadásul minden vele kapcsolatos félelmet igazolt, amikor pályára lépett: kövérebb volt, mint valaha, egy igazi bojlertest. Majdnem Bácsi Sanyi alkat, de a fenébe is, ez a Premier League, nem az NB I! Ekkora úszógumival és tokával vajon meddig lehet itt kihúzni? Szerinte valószínűleg sokáig. Szenzációs tempójú passzt adott Murphynek 50 másodperccel azután, hogy beállt, gól lett belőle. Kétségek közt várjuk a folytatást. (Sunderland - Wigan: 2-0)
A Chelsea és a Liverpool lejátszották szokásos mérkőzésüket, jóslatunkkal ellentétben nemhogy kettőt, egy gólt sem rúgott a Chelsea. Tényleg úgy tűnik, hogy ezek a csapatok az életükért játszva is képesek lennének egy öldöklős, unalmas nulla-nullát összehozni annak ellenére, hogy a sztereotípia, miszerint a gólnélküli meccsek és döntetlenek a Liverpool-Chelsea-k szokásos végkimentelei, távol áll az igazságtól. Na, most a fiúk azért adtak a mítosznak még egy kis tápot. A Pool talán kicsit jobb volt, de a Kedves Olvasót inkább nem fárasztanánk a részletekkel, inkább nézzük meg a BBC által nem minden rosszindulat nélkül összeállított "legjobb részek"-et. (Chelsea-Liverpool: 0-0)
A manchesteri derbivel kpcsolatban is mellényúltunk, ahogy csak a mesében létezik. Eriksson kockáztatott, és nyert, azaz úgy tűnik, továbbra is tart a Rooney-átok - Shrek nélkül megsokszorzódnak az ellenfél esélyei. A három meccsel ezelőtt visszatért Scholes mintha annyira még nem találná a tempót, sőt, most Anderson és Ronaldo sem találta igazán, Nani pedig rövid idő után eltűnt mint David Copperfield. Erről viszont nem csak ők tehetnek, hanem a City védelme és középpályás sora is. Dunne és Ball hibátlanok voltak hátul, míg a frissen igazolt Benjani nagyon hatékony elöl, az öreg Hamann pedig jobb napján még ma is úgy vesz le bárkit a pályáról, hogy öröm nézni. Benjanival kapcsolatban azonnal feltűnik Eriksson értő munkája: a csatár első City-meccsén jobban megértette magát társaival, mint a Pool játékosok pár év után. Hozzá kell tennünk, az első félidőben mi láttunk egy esetet a City tizenhatosán belül - Hamann lába ütközött Ronaldóéval-, amit talán be lehetett volna fújni, de Cé megint megfizette egyéb művészeti ágak hobbiszerű gyakorlásának árát. Mégis az az érzésünk, hogy annyira nem ezen múlt a mérkőzés, annak ellenére nem, hogy Hamann kétségtelenül óvatosabban jászott volna, ha akkor mondjuk egy lapot is kap. Vasárnap még így sem lett volna sok esélye ellene senkinek, így viszont semennyi nem volt, olyannyira, hogy mi megértenénk, ha a United középpályájája Matt Busbyhoz fohászkodott volna meccs közben: vidd innen a Didit! A probléma leginkább az volt, hogy United pocsék napot fogot ki, míg a Cityből sokan szimplán a szezonbeli legjobbjukat hozták. Régi kedvencünknek, Martin Petrovnak például minden gólban benne volt a lába vastagon. A 25. percben Benjanitól kapott passz után óriási lasztit adott Irelandnek, akinek Van der Saarról kipattanó labdáját Vassell másodszorra a kapuba vágta. Egyébként a United drukkerek már itt sejthették, hogy baj lesz. Ha Vassell gólt lő a csapatodnak, már tudhatod, hogy aznap nem vagy igazán jó. Egy átlagos napon Ronaldo távoli fejesei is veszélyesebbek, mint Vassell tizenegyesei, most mégis a Darius rúgott gólt. Nem sokkal az első gól után majdnem egy másodikat is szerzett a City, ugyanerre a koreográfiára: Benjani Petrovnak tette le a labdát, aki most Fernandes és a kapu elé passzolt életveszélyesen. Ez a sansz mág elszállt, de az a bizonyos második végül nem váratott magára olyan sokat, még az első félidőben, a 45. percben megszületett. Ismét Petrov, egy beadás ezúttal jobbról, Benjani csúsztatott, 0-2, már nem is volt meglepetés. Mi úgy éreztük, hogy a United-játékosokban valami eltörött, miután az első gól utáni pár veszélyesebb próbálkozásuk nem vezetett redményre. Megfelelő cserecsatár híján Ferguson a 73. percben meghúzta utolsó esélyét: O'Shea és Anderson helyére Carricket és Hargreavest hozta be, két védekezésben kiváló box-to-box játékost egy védő és egy gyengébben teljesítő középpályás helyére, de a United minden póbálkozása ellenére ez már csak a 90. percben vezetett eredményre, és akkor már késő volt. Carrick volt az, aki szépített valamennyit az eredményen. A City teljesítményéről mindent elmond, hogy a S*n, a Mirror, a Daily Mail,a Telegraph és a Guardian osztályzatainak összesítése alapján hat játékosuk (Petrov, Onouha, Hamann, Dunne, Ball, Ireland) került a hét csapatába - a védelmükből tehát egyedül Majka Richards hiányzik, őt a gólt is szerző Jagielkának sikerült kitúrnia onnan -, Dunne pedig a hét legjobbja lett ugynezen pontok alapján. Hősiesen küzdöttek a végén is, Vassell például a 82. percben egy esés után úgy kelt fel a földről, mintha húsz év hibernálásból ébredt volna. Arra még nem tudjuk a választ, hogy Scholes visszatérése és az utóbbi két meccs komolyabb csapatok ellen bemutatott szenvedése között van-e összefüggés, vagy csak kisiklásokról van szó. (Manchester United- Manchesterer City : 1-2)
Az Arsenal előtt tehát minden lehetőség megvolt ahhoz, hogy estére öt ponttal üsse a Unitedet, nem is hagyták ki. Kettő simára gyalulták be a Blackburnt, amelyre leginkább az ártalmatlan jelzőt lehetett ráhúzni. Az első gólt nagyon komoly "védelmi" hiba után szerezte az Arsenal - Eduardo még szinte be sem rúgta a szögletet, amikor már látszott, hogy Senderos milyen tisztán fog fejelni -, az idézőjel pedig annak szól, hogy igazándiból a csatár Benny McCarthy hagyta szabadon fejelni a védőt. A Reading Doyle-ja után a ismét egy csatár, akinek a számlájára kapott gólt írhattunk a hétvégén. A második ágyúgolyó az utolsó percben talált be, ezt az Ooijerre az egész meccsen a frászt hozó Adebayor lőtte ki az utolsó percekben. Igazán nem volt egy izgalmas meccs, jellemző, hogy Gallas, az Arsenal középhátvédje egyszer megengedte magának még azt is, hogy labdavesztés után ne sprinteljen vissza azonnal. Na bumm, mi történhet? Hleb tette hozzá a legtöbbet az Arsenal győzelemhez, a még fölényesebb győzelemből pedig az a Brad Friedel vett el a legtöbbet, aki szerintünk a PL három legjobb kapusában biztosan benne van. A Wenger-csapat egy nagyon rövidet szusszanhat az öt pont előny tudatában, a srácok megveregethetik a vállaikat, sajátot, egymásét, de nyugodtak nem lehetnek. A két kirándulás, ami még előttük van - egy a Stamford Bridge-re és egy az Old Traffordra elég ahhoz -, hogy mínuszban legyenek. Azoknak pedig, akik a kommentek között temetni látszanak a Unitedet, annyit üzenünk, egykor Keegan Szarkái is kilenc ponttal mentek a United előtt januárban.
Holnap reggelre a posztot kiegészítjük a letölthető összefoglalók linkjeivel is. Holnap a United-megemlékezésekkel kapcsolatban egy külön poszt várható
Összefoglalók:
Sajnos egyelőre nem sikerült letölthető összefoglalót szerezni az Arsenal-Blackburnről
Utolsó kommentek