Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League 10. forduló - A bírók néha akkor is tévednek, amikor nem

2007.10.23. 21:40 habitang

Tegnap este a Newcastle-Tottenham meccsel véget ért egy újabb háromnapos forduló a PL-ben. Azt már a Liverpool-Chelsea és a Manchester-Tottenham meccsek után sejteni lehetett, hogyegyszer a Pool is megkapja a maga porcióját abból a csak kiváltságosoknak járó tortából, ami a régen fekete, ma már inkább ricsasárga és ciklámen sereg támogatását jelképezi. Úgy tűnik, ennek pont most jött el az ideje, egy meglehetősen ronda Mersey-parti derbin. Hinnénk mi, hinnénk abban, hogy a játékvezetői hibák nagyjából kiegyenlítik egymást egy idény során, csak az a baj ezzel, hogy nézünk focit, így mégsem hisszük. Majd ha jövő áprlisban a Readinget nyomják az Arsenal ellen, akkor talán.

A Liverpool tehát megnyerte a Mersey-parti derbit, ahogy azt az ilyen találkozókon amúgy felejthető papírforma is diktálná. Na, nem is volt papírforma meccs ez, egy cseppet sem. Benítez játékosai pont úgy kezdtek, mintha tudnák, mit akarnak, de aztán lassan kiütközött az ultrafogalmatlanság, és egyre inkább egy közepes free-jazz zenekarra emlékeztettek, aminél nem sok rosszabb van a világon. Nem ment a Poolnak, a huszadik percre az Everton kezébe csúszott át az irányítás, de egy percig sem tűnt úgy, hogy érik a gól. Hyypia aztán kis színt vitt a mérkőzésbe, kapufás öngólt vágott kapásból, ritka példányt, meg kell adnunk. A Pool ezután pláne nem tűnt összeszedettnek, de egyáltalán nem... Még akkor sem, ha az 54. percben nagy nehezen kiegyenlítettek. Ekkor Gerrard ugrott ki Voronyin labdájával, huzakodott egy darabig Hibberttel, majd a bűvös tizenhatos vonalat átlépve megadta magát, és a nagy taszigálás közben elesett. A bíró jogosan ítélt tizenegyest, de közvetlenül utána elkövetett egy óriási hibát is. Sárga lapot vett elő, majd Gerrard néhány hozzá intézett szava után a piroshoz nyúlt, és kiállította a védőt, nem kevés rossz ízt adva ezzel az amúgy sem különösebben finom mérkőzésnek. Dirk Kuyt azért berúgta a tizit: 1-1. Az esettől függetlenül is feltűnő volt, hogy a bíró a mezőnyben jellemzően a Poolnak kedvező ítéleteket hozott, a kevés kivétel egyike volt Kuyt levegőt találó, de veszélyes becsúszása, amiért még sárgázott a spori, de ennyi.. Tíz emberrel is nagyon komolyan tartotta magát az Everton - sőt!-, de aztán lassan fogyni kezdett az enegia, és persze egyre több lett a Pool-helyzet, amelyekből egy a 90. percben újabb gólt ért: a Gerrard helyére állt Lucas lövését Neville baromi reflexszel és kézzel védte a gólvonalon, az ilyenkor szokásos következményekkel: piros lap, zuhany, és egy tizenegyes, amelyet ismét Kuyt lőtt be. 1-2, és ez ugye már a végeredmény.. Egy kevés izgalom azért még akadt az utolsó percre is. Az Everton szurkolók és még sokan mások - például a Liverpool-szurkerek is - úgy látták, hogy a Kékek gólvágó hátvédje, Lescott legalább annyira Carraghernek, mint a futballstadionok tizenhatosain belül általában a fizikát megcsúfolóan nagy gravitációs erőnek köszönhetően dőlt a védő ölébe az ötösön. Talán nem kellett volna látványosan megspékelni színjátékkal az egyébként valóban egyértelmű esetet, mert a bíró továbbot intett, hogy aztán saját bizonytlanságát is kimutatva a meccs végét jelző sípszóval akassza meg a kb. öt a kettő ellen induló Liverpool-támadást. A Liverpool nagyon harmatos volt, és bár egy derbi-győzelem rövid távon sok mindent feledtet, Beníteznek pár kérdésre meg kell találnia a választ, ha a jövő héten az Arsenal ellen is valami értékelhetőt akar felmutatni. Például: miért nem tudnak a Vörösök ötször egymáshoz passzolni egymás után, amikor ez például  a Unitednél minimumnak tűnik? (Everton-Liverpool: 1-2)

A körülményes, néha széteső és ártalmatlannak tűnő Liverpoollal ellentétben egy fürge tankhoz inkább hasonlítható ManU nagyon elverte az otthon általában ütős, de ez alkalommal gyengébb, és a meccset csak kilenc emberrel befejező Aston Villát. Az is tény: a Villa-védelem általában öt meccsen hibázik annyit, mint most az első félidőben, 1-0-ás vezetésük után. A MU  egyenlítő gólját például a védősor ugyanúgy nézte végig, ahogy mi a kanapéról, a hátvédek úgy bóklásztak a kapu előtt, mint akik csak véletlenül keveredtek oda, egyébként pedig négylevelű lóherét keresnek. Az első három MU-gólt mindenesetre egy közepes védelem is elkerülte volna. Reo-Coker kiállítása 3-1 után már csak egy kisebb, de végzetes pofon volt az amúgy is elkedvetlenedett Villa számára. Ki kell emelni, hogy a United már az első kiállítás előtt 70-30-as labdabirtoklási arányt produkált Ronaldo nélkül, hat olyan játékossal a védőnégyes előtt, akik egytől-egyig képesek a folyamatos, tetszetős játékra, és labda birtokában lecsapni a kínálkozó lehetőségekre. A MU végül Scott Carsonnak, a Villa kapusának kiállítása után 4-1-re nyert, Rooney és Tevez pedig szépen összekopik a United csatársorában, és mindekire a frászt fogják hozni. Még az Arsenalra is. (Aston Villa-Manchester United:1-4) Az Ágyúsokra eddigi legnehezebb periódusuk vár, a következő két fordulóban 5 nap alatt játszanak a Liverpoollal és a Manchester Uniteddel. Most a  Boltonnal találkoztak, és a végeredményt is előre sejtette mindenki, elvégre a nemecsekernők nagyon ritkán gyűrik le az átsferiket. Ehhez képest szenvedett az Arsenal. sőt, az igazság az, hogy ha Fabregas a Bolton játékosa, lehet, hogy már az első félidőben kiállítják, és ez nagyon cudar világot eredményezhetett volna a nagyon közeli jövőben. Sok szót a meccsre nem érdemes vesztegetni, a Bolton váratlanul jól játszott, az Arsenal pedig csak egy átlövésből született Touré-gólnak köszönhetően nyugodott le. Az előző mondatban benne volt a válasz arra a kérdésre is, hogy mi történik, ha az Arsenalnak nem úgy gurul a golyó, ahogy szeretnék.. Idegesek lesznek. Ennek ellenére persze simán nyertek 2-0-ra, de mi úgy érezzük, hogy két hét múlva az amúgy sem alacsonyan repülő, de még biztosan felszálló ágban lévő United az Emiratesben is nagy falat lehet az addig még három meccset, közte egy Liverpool elleni rangadót játszó Arsenalnak. (Arsenal-Bolton:2-0)

A londoni vetélytárs Chelsea nagy szerencséje, hogy Drogba sokkal jobban szeret győzni és gólt rúgni, mint amennyire nem szereti a klubot. A Borót mindenesetre már a nyolcadik percben lehűtötte egy góllal a csatár, Alex pedig az 57. percben egy szabadrúgással végképp hidegre tette az addigra  éppen oldódni látszó ellenfelet. Ezután lehetett volna a vége akár 3-0 is. A Kékek messze nincsenek kint a vízből, hiszen úgy hatodikok, hogy előttük és mögöttük is olyan csapatok állnak, akik eggyel kevesebb meccset játszottak. Cserébe a MU elleni vereség és az otthoni Fulham-döntetlen óta annak ellenére csak győztek, hogy mindig idegenben játszottak, köztük a Valencia elleni BL-mérkőzésen is. Most két pöttyel verték a Borót, ami a PL-ben idegenben majd' mindenki ellen szép teljesítmény, pláne, ha simának mondható. Ez az volt. (Middlesbrough-Chelsea:0-2)

Mark Hughes Blackburnje - amely szinte észrevétlenül tarja a lépést az élen állókkal-, 32 perc alatt felszalámizta a Readinget. Nem begyötört gólokkal, nem kissé kajszos büntetőkkel vagy öngóllal, hanem tetszetős akciókkal és egy távoli bombával. A visszatérő McCarthy két gólt szerzett, a Reading pedig csak a csereember Doyle fejesei révén szépített az eredményen némileg. Ez volt sorrendben a Blackburn ötödik nyert meccse, vesztett pontok tekintetében eggyel a negyedik Liverpool mögött és eggyel a harmadik Manchester City előtt állnak. Rózsásnak tűnik hát a helyzet az Ewood parkban, de azt már nem a néha csalóka adatok vagy helyezés, hanem a játékuk mondatja velünk, hogy - ha nem másképp -, legalább a nagyok ellen vegyes sikerekkel megvívott meccseivel a Blackburn keményen bele fog szólni a bajnokság végkimenetelébe. Ők az egyik csapat azok közül, akik miatt az idei az utóbbi évek legkeményebb bajnoksága lesz. (Blackburn-Reading:4-2) A vidámkodó Man. City hajója pedig csak nem akar léket kapni, Eriksson a Lazio után egy másik égszínkékbe bújt csapattal is szárnyal. Ezúttal a Birminghamet verték otthon, kissé nyögvenyelősen. Elano egy elég érdekes szituáció után szerezte az egyetlen gólt. Mire hozzá került a labda, addigra minimum egy, de inkább kettő szabálytalanság miatt állnia kellett volna a játéknak. Elano azonban úgy vélte, más dolga sípolni, és gólt rúgott. Igaza volt. A City élt azzal a lehetőséggel, hogy utóbbi öt PL-meccsükből négyet otthon játszhattak, és nyugodtan nézhetnek a következő etap elé is. (Manchester City-Birmingham:1-0)

A Wigan szombaton is megtartotta rossz szokását, nulla gólt lőttek, míg Redknapp és a Pompey újabb három pontot húzott be. A Wigannek csak az vált dicsőségére, hogy egy nagyon lyukas védelemmel kihúzták egészen a 81. percig, amikor is Benjani talált be az őt látszólag őrző, valójában valamiért csak két méteres távolságból vizsgálgató Wigan-védők között.. Berúgja, nem rúgja? Berúgta. Ezután Jonhson gólja már csak a pecsét volt, a Wigan védelem pedig épp, hogy nem terítettt elé szőnyeget. A Pompey már ötödik úgy, hogy a négy nagyon kívül már a Blackburnnel is találkozott. Nem rossz! A Wigan viszont továbbra is csak egy pontra van a kieső zónától. (Wigan-Portsmouth:0-2) Többek között a Fulhammel együtt. No, ez azért lehet így, mert a Fulham és a Derby szállította a szokásos alsóházi döntetlent, ez esetben gól nélkülit. Kis kedvencünknek nem túl jó jel, hogy a beszámolók és az összefoglaló alapján inkább nekik volt szerencséjük az egy ponttal, mint a Derbynek. Köszönhetik ezt a kapus Nieminek is.  (Fulham-Derby:0-0)

Hétfőn játszották a West Ham-Sunderland meccset, amelyre mi 2-2-t tettünk azzal a megjegyzéssel, hogy nem magyarázzuk meg tippünket, lévén csak egy megérzés, és gógyi nélkül is meg lehetne jósolni a West Ham győzelmét. Na, ez utóbbi jött be, nem  tippünk. A Curbishley-csapat bedarálta Keane Sunderlandjét. A WHU hamar vezetést szerzett, amit az 52. percben még kiegyenlített Jones, aki az Arsenal ellen is megcsinálta ezt a kunsztot 2-0-ról, és aki úgy tűnik erre van kihegyezve. Kevés volt. Csak azért, hogy a világ rendje nehogy felboruljon, egyben szemtelen jóslatunk beteljesedése feletti örömünket is meggátolandó, a West Ham kettős cserét hajtott végre, és megnyerte a meccset. Solano és a visszatérő Craig Bellamy lőtték a gólokat, bár Solano helyett sokan Gordon kapus öngóljáról is beszélhetnek. Némi joggal, hiszen végül a kapus lábáról jutott a hálóba a kapufáról visszapattanó labda. Mi Solanónak adtuk, és tényleg vicces volt. (West Ham-Sunderland:3-1)
A Tottenham-meccs is produkált vicces jeleneteket, persze ahogy már megszokhattuk: a Spurs kapujához közelebb. Martin Jolnak nem kell majd sokat keresgélnie kudarca okait. Elég, ha ránéz a tabellára, és láthatja, hogy bár még most is a harmadik legtöbb gólt szerezték a bajnokságban, a kapott gólokat tekintve is csak ketten előzik meg őket, és ez kínos. Főleg, ha az ember BL-helyre pályázott volna eredetileg. Jol ráadásul állítólag Berbatovval is felmondta a pusziviszonyt mostanság, amit - mivel ilyen téren nem a bolgár az első-,  már elég nehezen hever ki egy eredménytelen edző és egy ambiciózus klub kapcsolata. Az biztos: Berbatov a padon kezdte a meccset, melynek 27. percében a Spurs hátvédje, Dawson megkísértette a Szarkákat egy óriási hibával, de szerencséjére az egyedül kitörő Owen ellenállt, és kihagyta a ziccert. Másodszorra Dawsonnak már nem volt ilyen mázlija. Ahogy Martins kiugratásánál állva maradt, azzal nálunk azonnali Arany Tohonya díjat érdemelt ki, ellenszavazat nélkül. A labdát ugyan még megpróbálta elrúgni a csatár elől, de a mozdulat nevetséges optikai tuning volt csak, és nem tudta megakadályozni a Martinst a góllövésben. A Spurs csak Cacapa fejese után kétgólos hátrányban próbálta bebizonyítani, hogy nem olyan rossz csapat, és egy gólra mindig jó. Mivel ez igaz is, Berbatov beállása után Keane be is talált, és a Spurs kezdett magához térni. Nem sokáig, a Necastle visszavette a kétgólos vezetését, amit aztán már nem is adott alább. Egy cselbe torzuló béna kapáslövéssel Milner átemelte az ámuló Jenast, majd korrigált, és most már első szándékból csűrte a kapuba a labdát. 3-1, Jol pedig jobban teszi, ha csomagolni kezd. (Newcastle-Tottenham:3-1)

A 11. fordulót a jövő héten rendezik. A Liverpool-Arsenal mindent visz majd, és pár kérdést helyre is tesz, de a Chelsea-Manchester City is egészen finom csemege lesz. 

Rövidesen az összefoglalók linkjeivel frissül a post

12 komment

Címkék: beszámoló liverpool united bíró manchester united tottenham everton premier league arsenal manu mu derby 10. forduló mersey parti

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr10205359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pocak 2007.10.24. 01:10:23

Hát kedvenc Liverpoolom tényleg elég fos, és tényleg kellett némi mázli, mer a végén az Carragher cucc tényleg 11-esnek tűnt.

Erősen elkélne már valami edző Benítez helyett. Vagy lehetne amerikai focisra venni a felállást, Benítez lenne a defense coordinator (annak remek lenne), az offense-hez meg hozhatnánk valakit, akinek fogalma is van róla, hogy mit kéne egy csapatnak elöl csinálnia.

MAti 2007.10.24. 09:26:22

Benítez pedig az utóbbi években látottak alapján szerintem a világ egyik legjobb edzője.
Bár tény, leginkább a szervezett játék és az ellenfél minden erősségét csírájában elfojtó védekezés mondatja ezt velem... Támadójátékban sosem volt annyira erős, de talán majd ráérez.
Szerintem Luis García hiányzik onnan nagyon - a két spanyol volt az ész a pályán tavaly.

johevi 2007.10.24. 09:46:11

Közös kis kedvencünk védelmében azért megemlíteném, hogy egy félidő emberhátrányban nem kevés. Lescottot meg úgy lerántották, mint Dugovics a törököt....

ManThatFollowsHell (törölt) · murderholes.blog.hu 2007.10.24. 11:54:39

Azt azért ne felejtsük el, hogy a Liverpoolt hagyományosan szopatják a bírók, tehát egy véltetlenül kedvezően fújkáló játékvezető miatt még nem kapják meg azt a támogatást, mint a Chelsea, vagy a MU...

MAti 2007.10.24. 12:31:20

Hihihi.
Mindig szeretem, mikor kijelentjük XY csapatról, hogy rendszeresen/hagyományosan/mindig szopatják a bírók... :)
Ilyen kijelentésből még nem hallottam olyat, amit az illetékes csapat szurkolóin kívül más is igaznak vélt volna...

BruceWayne 2007.10.24. 14:01:54

mitcsenkov: "Benítez pedig az utóbbi években látottak alapján szerintem a világ egyik legjobb edzője."
ezt komolyan is gondolod? mert viccnek is elég rossz...
de ebben a témában pl az NST is hasonló állásponton van, valószínüleg jogosan

nst.blog.hu/index.php?s=antikrisztusa&sentence=OR&submit=Keres%C3%A9s

mook 2007.10.24. 14:25:54

Mitcsenkovnak: Luis Garcia tavaly elég sokáig sérült volt, nem tudot hozzátenni sokat a Liverpool játékához.

Habitangnak: Kár, hogy nem készült el a derbiről az irás, amit a kommentek között ígértél... (nst.blog.hu/2007/10/01/derby_della_mole)

Egyébként meg: hétvégén Liverpool-Arsenal, mindkét csapatnak igazi teszt lesz.

TaxiLoveArsenal (törölt) 2007.10.24. 15:04:28

Habitang: Nem értem miért vagy annyira biztos benne, h az ágyúsok elbuknak.kifejtenéd ezt bővebben?

habitang · www.nst.blog.hu 2007.10.24. 15:22:35

mook

Jogos, azzal kicsit megcsúsztam, de majdnem kész, és holnap látni is fogod, sőt..:)

crouchy 2007.10.24. 15:42:33

szerintem kár itt szépítgetni a dolgokat. benítezt páros lábbal kéne kírugni a picsába. nagyon jó wolt 3 évig, de most ojan mint az idióta kisgyerek aki szétrugdossa a saját homokvárát. mondjuk még mindig jobb a köcsög kisgyereknél, aki a másikét rúgdossa, de a poolnál ennél több kell. Go reds! ynwa

MAti 2007.10.24. 15:42:53

Merazzurri: szerintem nagy taktikus. Nem egy komoly csapatot vertek meg úgy, hogy az ellenfél pont a saját játékát nem tudta játszani. Na vajon miért?

habitang · www.nst.blog.hu 2007.10.24. 15:45:17

TaxiLoveArsenal

"Biztos".... Az angol fociban eleve kockázatos ezt a szót használni, ha egyetlen meccs kimeneteléről beszélünk, főként ha két ilyen csapatról.. Mi nem is használtuk a meccsel kapcsolatban.. Az biztos!:) Megnéztem, megérzésről volt szó, bukásról pedig egyáltalán nem. Nagy falat, ezt írtuk, és ebben a döntetlen is benne van.

Amúgy most valóban az a saccolmány errefelé, hogy a bajnokság végén a MU lesz a befutó, személy szerint rájuk fogadnék én is.
süti beállítások módosítása