Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok, La Liga, 4. forduló

2007.09.22. 10:01 _benito

Óriási és mindkét fél számára fontos rangadóval köszönt ránk a La Liga 4. fordulója, de a Barca-Sevillán kívül is lesznek érdekes meccsek, hiszen kiderül, hogy végleg hazavágja –e a szezonját az Atléti, a madridi és valenciai kiscsapatok leszakadnak –e immár számottevően és biztosak vagyunk benne, hogy nem csak minket érdekel, meddig tart a Murcia lendülete – melyet egyébként a negyedik helyen feszítő Villarreal ellen tesztelhetnek. A spanyol lilák rangadóján megmérettetik az eddig kifejezetten kellemes meglepetést nyújtó Valladolid, valamint megnézzük, mire mennek egymás ellen a gólokat csak elvétve szerző középcsapatok.

Barcelona – Sevilla 3-1
Szürreális, hogy a Sevilla négy nap alatt 1-6-os gólkülönbséggel veszítsen el két fontos meccset? Meglehet, mi mégis úgy gondoljuk, hogy a Barca ezt most behúzza, annál is inkább, mert vendégük bemutatkozásként csúnyát perecelt Londonban szerdán. Nem is a vereség ténye meglepő (illetve nem csak az), hanem az aránya, lévén sok mindenhez hozzászokhattunk a Sevillával kapcsolatban, de ahhoz semmiképpen, hogy nem szerez gólt, cserébe viszont hármat is kap. Eközben a Barca szokásához híven a mezőnyben ellenfele fölé kerekedett és csinált szemre tetszetős dolgokat, ám a góllövéssel egészen a hajráig adós maradt a katalán támadóalakzat. Ha mindkét fél ott folytatja, ahol a hét közepén abbahagyták, akkor a katalánok szezonja nagy lökést kap, ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy igazából egy barcelonai vereségnek minden csapat számára bele kell férnie a szezonba, talán nem is olyan bátor a tippünk. Természetesen magunk is nagy küzdelmet várunk, melyben azért a fentieket alátámasztani látszik, hogy a Barca számára lesz nagyobb a tét, hiszen a Sevilla eddig hibátlanul vette a La Liga akadályait, a katalánoknál pedig két idegenbeli döntetlen is csúfítja a képet. Az eddig látottak alapján a szerdai kezdőcsapat pályára lépése látszik valószínűnek a hazaiaknál, kíváncsian várjuk a formán kívüli brazil klasszisok összecsapása mellett a Milito-Kanouté találkozások kimenetelét és természetesen számítunk a barcelonai ifjoncoknak rendelt 10-15 percre is.

Almería – Real Mallorca 2-1
Aki a Real ellen idegenben olyan játékot mutat, amit a frissen feljutott kiscsapattól láttunk, az nem rettenhet meg hazai pályán a mallorcai hullámvasút kezelőitől sem. Helycserét prognosztizálunk tehát a táblázat közepén, ahol egyébként mindkét csapat gyökeret ereszthet a szezon hátralévő részére.

Real Betis – Valencia 0-1
Cuper csapata olyan gyalázatos teljesítménnyel kezdte meg a szezont, hogy a megszerzett két pont is csodaszámba megy, tüntetnek is a szurkolók rendesen. Hétvégi ellenfelük bár idegenbeli győzelemmel mutatkozott be a BL-ben, eddigi La Liga teljesítményére minden lehet, csak büszke nem. Mit mondjunk, nem a forduló legjobb meccsét várjuk a két csapattól.

Getafe – Deportivo La Coruna 1-1
A Depor a tragikus kezdést követően kezd némileg magára találni, a Getafe viszont az eddig begyűjtött egy pontját is egy lefújás előtt szerzett góllal szerezte meg – cserébe viszont kapott már hatot! Az egy pont megfelel az erőviszonyoknak, a Getafénak pedig ettől függetlenül borzalmasan nehéz szezonja lesz.

Recreativo Huelva – Espanyol 2-1
Bár a hazaiak még nem számíthatnak Sinama Pongolle játékára, az Espanyol ellen otthon muszáj lesz győzelemre játszaniuk, hiszen adott esetben akár egészen kiesőhelyig zuhanhatnak vissza. Az Espanyol nincs ilyen veszélyben, ráadásul visszatért emblematikus figurájuk is, Tamudo be is talál, de ez is csak a szépítéshez lesz elegendő.

Atletico Madrid -  Racing Santander 0-0
Pont egy olyan masszív csapat ellen kellene bizonyítania az Atlétinek, amely ha nem is lehengerlő, de marha nehéz megverni. A Colchonerók pedig eddig azokat sem verték meg, akiket papíron simán kellett volna, úgyhogy sajnos a bevezetőben feltett kérdésünkre a válasz: igen, ez sem az a szezon lesz.

Levante – Athletic Bilbao 1-1
A két csapat az eddig lejátszott három fordulóban meglehetősen gólszegény játékot mutatott, de a vendégek már legalább megízlelték kétszer a gólszerzés örömét, míg a Levante négy kapott góljára eggyel sem tudott válaszolni. Most összejön a gól is, de három pont nem jár majd érte, mert a Bilbao azért egy klasszissal jobb csapat, mint a hazaiaké.

Real Zaragoza – Osasuna 3-1
Most utoljára megadjuk az esélyt a hazaiaknak, aztán ha cserbenhagynak, levesszük a kezünket róluk. A két lejátszott meccsén egyaránt 0-0-ra végző pamplónai csapat ellen ugyanis minimális elvárás a győzelem, ami jó lenne, ha játékkal is párosulna végre, mert ha nagy célokat nem is tűzhet maga elé a Zaragoza, azért a mérleg nyelvének szerepét tavaly bátran rájuk bízhattuk. 

Valladolid – Real Madrid 1-1
A nagy muflák holland még keresgéli önmagát és ha a Bremen ellen látott helyzetkihasználását látjuk a hétvégén is, akkor bizony jó sok támadás akad majd el rajta megint. A hazai lilák eddig remekül helytálltak, többek között egy idegenbeli győzelem is szerepel már a lőlapjukon és nincs annál nagyobb dicsőség egy spanyol kiscsapat számára, mint megnehezíteni a Real dolgát. Netán pontot rabolni tőle…

Villarreal – Murcia 2-1
Bár minden bizalmunk a kiscsapaté, a hazaiak eddig a madridiak elleni szerencsétlen kimenetű meccs kivételével elég meggyőzőek voltak, ráadásul itt az ideje, hogy a fiatal olasz is megmutassa, miért tartják őt egy hasonló nevű honfitársa méltó utódjának. A Murcia érzésünk szerint a mostani vereség ellenére stabil középcsapat lesz.

18 komment

Címkék: barcelona spanyol üveggömb real madrid la liga atlético madrid valencia sevilla

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr82172939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krysal 2007.09.22. 11:48:37

Haj-haj, _benito... Egy kicsit már tényleg kezd unalmassá válni a Real fóbia. Bár érthető, minden sorozatnak meg kell törnie egyszer (lásd: a Barca is képes volt ajándék gólokkal bezúzni egy feltartott kézzel pályára lépő Lyont...), de én még mindíg kitartok a mellett, hogy az ilyen meccseket a keretben rejlő erősségek okán behúzza a madrid... Legutóbb nekem lett igazam, meglátjuk, most hogy lesz.
Siempre Real Madrid:)
Zárójelben jegyzem meg, szegény Cupert sajnálom. Egyszer igazán kijöhetne neki jól is valami - bár ismerve ezt a Betis keretet...

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.22. 11:53:05

nem, nem, félreértesz.... láttad múlt héten a valladolidot a valencia ellen? simán győzelmet érdemeltek volna, tényleg jó kis csapatuk van és otthon sztem tényleg esélyesek egy pontra. ráadásul a real (bár bő a keret) egy héten belül a harmadik éles meccsét játssza, úgyhogy friss sem lesz annyira, de meglátjuk. ha elsül nistelrooy lába, akkor akár sima is lehet, ezt nem vitatom. egyszer meg majdcsak bejön majd... :)

halareaal 2007.09.22. 13:26:27

A jelenlegi Real azért jóval erősebb mint a Valencia, ráadásul a Bremen ellen sztem nem is a legjobbak játszottak. Robinho, Diarra, Robben, Saviola pihentek lesznek, utóbbiakat meg a bizonyítási vágy is hajtja ennyi egy Valladoid-szintű csapatnak már sok sztem.

BruceWayne 2007.09.22. 16:50:17

Remélem a Barca nyer ma, de sokan szerintem jogtalanul lealázták a sevillát szerda után...az 1. gól öngól volt a 3. meg már a hosszabításban, lehet amúgy is lemosta őket az arsenal, meg ez volt az 1. bl meccsük de azért nem rossz csapat... mondjuk jól működik a csapat, meg egységes, jó nevek is vannak de azért a Bl-be nem ártana még 2-3 nagyobb húzónév nekik...

Keelhaul 2007.09.22. 17:26:00

Ahogy azt a Madrid kapcsán láthattuk, (Gyk: a Madrid az a Real Madrid, a Real, az meg a Sociedad.) lehet bukdácsolni a csoportkörben a BL-ben, elég becsusszanni és megnyerni az egyenes kiesést. Én egyébként azt se tartanám meglepőnek, ha idén is UEFA + európai szuperkupa kombóra hajtana a Sevilla. Mivel otthon játszik a Barcelona, ezért egy 2-1es Barcelona siker várható, ha máshogy nem is, de majd egy kis segítséggel.

VGL 2007.09.22. 17:38:16

Szerintem a Barcelonának akkor van esélye az esti meccsen, ha Rijkaard be merné vállalni, hogy Ronaldinhot leülteti a padra. Jelenleg Iniesta jobb formában van, ennek ellenére többet tölt a padon, mint kellene.

BruceWayne 2007.09.22. 19:09:04

Iniesta a kpályán is jó, xavi-touré-iniesta, deco meg sajna tényleg nem sokat fog hozzátenni a csapat sikeréhez

nasteey 2007.09.22. 19:34:12

Hmm...

1., Ronaldinho sérült, ezért ma tuti nem játszik, tehát Iniesta esetleg Giova kezd.

2., Deco? Rajta lepődtem meg a legjobban. A felkészülés alatt nem sírt a pad miatt, küzdött, visszakerült a kezdőbe, és nagyon jól játszik. (meg lehet nézni különféle spanyol lapok meccs utáni osztályzatait is, ha nem hiszitek :) )

_benito · www.nst.blog.hu 2007.09.22. 19:44:13

az elég gyorsan kiderült, hogy amíg ronaldinho nincs formában, addig deco nélkül nem állhat fel a barca, ronnie sérülését meg ha akarom, elhiszem... de nem akarom.

Keelhaul 2007.09.23. 09:39:17

2-1 lett :) Ma egyértelmű 3-0s Real Madrid győzelmet várok. A Sevilla tegnapi bunkerfocija (?) nem volt se szimpatikus se rájuk jellemző. (Talán a kettő szinonima.) El is kapcsoltam a meccsről, annyira jó volt. Legalább volt helyette Sin City.

nasteey 2007.09.23. 11:57:09

Rijkaard mikor jön rá, hogy a bunker foci ellen (még most sem hiszem el, hogy a "Sevilla" és a "bunker foci" szót le lehet írni egy mondtaban) sokkal többször kéne széthúznia a védelmet Abidalnak és Zambrottának? Kp-k is lőhetnének jóval többet >25-ről. Ez a Yaya gyerek mekkora igazolás volt... O_o Henry meg... küzd, küzd, de sehogy nem jön neki össze a gól (4 meccs, 3 kapufa, egyszer mentett vki a gólvonalról).

Ennek ellenére sztem határozottan tökösebb ez a Barca, mint ami tavaly volt. Már csak egy gyengéje van. Jobban mondva kettő. De az első szokta becserélni a másikat. :)

BruceWayne 2007.09.23. 14:43:54

"Már csak egy gyengéje van. Jobban mondva kettő. De az első szokta becserélni a másikat"
ez nagyon jó, tetszett :-) csak sajnos igaz is, nem láttam a meccset tegnap de tényleg kezdem sajnálni ezt az Oleguert

nasteey 2007.09.23. 23:06:09

Végül csak nem Real-fóbia, hanem a színtiszta igazság. :) Viszont ha kikapott volna a Real, akkor sem lehetne egy szava senkinek sem.

szmrmszrzt 2007.09.23. 23:18:52

iturralde gonzález besegített nekik egy kicsinyt.

krysal 2007.09.24. 13:28:43

_benito, ezek után a számra csapok (illetve a kezemre...), és elnézést is kérek. A jóslat bevált, én meg megkezdem a Real-fóbiát: Salgado mit keres még a kezdőben??? Guti mellől nagyon hiányzott Sneijder, mert ő az a játékos, aki teret teremt a spanyolnak. Minazonáltal le a kalappal a harcosan (bár néha túlzottan erőszakosan) játszó hazaiak előtt. Nem hittem volna (...még a Valencia elleni meccsük után sem), hogy ennyire elnyomhatják a játékunkat:( Azért volt az én bátor tippem, de ezúttal... Ej-hej. Ez a két pont szerintem hiányozni fog, méghozzá nagyon. A "szőke angyal" pedig remélem ráébred a tegnapi után, hogy rotáció ide vagy oda - Cicinho helyett inkább Salgadót kellett volna elpasszolni...

(A Sevillát meg nem értettem: az egy dolog, ha kikapnak A Nou Campban, de legalább megpróbálják a focijukat játszani - de nem, vagdalkozva, utálatosan játszottak: és ezt a Barca ellen nem lehet. A mai Barcelona verhető, ha valaki nekik mer esni, csak mindenki fél tőlük, még mindíg...)

Dean 2007.09.24. 13:39:11

Henry azért nem lövi sztem a gólokat, mert Rijkaard akkora seggfej, hogy nem középcsatárként játszatja. Néztem a BL-meccset is, mi a fityf*szt keres Henry a bal szélen?! Ott amúgyis elvileg Ronaldinho van, minek kellenek ketten a balszélre, különösen úgy, hogy középen meg nincs senki???
Nem csoda, hogy Messi rugdossa a gólokat - holott a BL meccs "hőtérképén" lehetett látni, hogy az egész meccsen max. háromszor lépett az ellenfél tizenhatosának területére. (Vagyis ő nem csatár, hanem jobbszélső.)
Mi a ******t akar egy Barca szintű csapat csatár nélkül, ezt soha nem fogom megérteni. Rijkaard monnyon le.

Tibiajax 2007.09.24. 15:04:29

Hmm..Tudja a franc. Lehet h Rijkaard teljesen máshogy látja mint ahogy pl.t, vagy mi. Nem látunk a fejébe, pedig jópofa lenne, érdekes dolgokra bukkanánk. Valszeg megvan az oka, de az is lehet, hogy egyszerüen csak kísérletezik... még mindig..

Na, majd elviszi a cselszi, aztán Mourinho meg érkezik, és ujra indulhat a kritizálás, de már az egészen más felállás miatt..

Mindegy, a lényeg az, hogy az a Yaya és Abidal, no meg Milito, isteni. Hihetetlen, mennyire kellettek a védelem+kp-ra, egyszerüen félve emlitem öket egy napon egy edmilsonnal v mottával...(oleguert meg inkább hagyjuk is)

nasteey 2007.09.24. 17:39:32

Dean! Az utolsó mondatod korrekt. :) Viszont Henry sztem kvára nem középcsatár. Két csatáros szisztémában is a bal oldalon tolja, mert kell neki a terület, hogy meginduljon befelé. Ráadásul amikor jól ment a Barcának, akkor ott Samu játszott, akinek ez a poszt sokkal jobban fekszik. Henry pedig tud bal oldalról befelé cselezni. Ronaldinho pedig azért játszik inkább középen, mert bár lusta, mint egy disznó, de játszani nem felejtett el. Forintos zsugákat tud nyomatni onnan.

Aztán persze ott hárman váltogatták egymást, de nem lett sokkal jobb.

A lényeg az, hogy Henry kapar, küzd, ez pedig meghozza majd a gólt/gólokat, ami feloldja benne a görcsöt, és akkor jó lesz. A Barcának biztos. :)
süti beállítások módosítása