Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó versenymagassága a 170 centit sem érte el. A vasárnap Melbourne-ben ezüstérmes magyar pólóválogatott legalacsonyabb játékosa 186 centijével Fodor Rajmund volt, de a többség már a két métert közelíti. A Kárpáti fénykora óta eltelt ötven évben húsz centivel nem lettek  magasabbak a magyar férfiak, egyszerűen csak a vízilabda lett olyan, hogy átlagos testfelépítéssel már labdába sem lehet rúgni (illetve érni). Az egyre nagyobb darab játékosok az ellenfeleket is óriások keresésére kényszerítik, Kárpátit ma már nyilván ifiként kiszórnak minden komoly csapatból, bármennyire is tűnne tehetségesnek. Ekkora csávó csak belefulladna a medencébe, ha ráfeküdne valami bunkó balkáni.

A helyzet más csapatsportokban is hasonló. A röplabda és főleg a kosárlabda soha nem volt a törpék sportja, bár az előbbiben azért régen közel sem volt ennyi, a terem plafonjáig érő sánc. Kézilabdázni viszont például néhány évtizede még olyanok is kézilabdázhattak, akiknek nem kellett extra méretű ágyat rendelni az olimpiai faluban. Ma meg az MKB Veszprém legalacsonyabb mezőnyjátékosa a 188 centis Tombor Csaba, nem is csoda, hogy mindig megelőzik a Pick Szegedet, amelynek keretében három 182 centis kis töpszli is van. Egyéb labdajátékokban is jelen van ugyanez a tendencia, a teniszben például a gyors pályákra kitenyésztett szervagépek vagy Lindsay Davenport a maga 189 centijével lassan szintén oda juttatják a sportot, hogy aki nem tud helyből lefejelni egy főbírót a székében, azt már az első edzésről hazaküldik.

Egyetlen népszerű csapatsport csak állt ellen eddig a növekedési hormonok versenyének, mind közül természetesen a legjobb, a foci. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy véget érhet a Puskások, Maradonák és Romariók kora, és a bűnös ezért a szörnyűségért Nikola Zsigics, a Racing Santander 202 centis, 26 éves szerb csatára lesz. Nem ő az első két méter feletti játékos a futball történetében, az égigmeszelők az utóbbi években kezdtek el sokasodni, a két leghíresebb példa nyilván a pálcikaember Crouch és a kiképzőtiszt Jan Koller. Viszont Zsigicsnek az idei teljesítménye alapján komoly esélye van arra, hogy jövőre már igazi nagycsapatban lépjen pályára, a Juventus és a Real Madrid már figyelik.

Aki hármat ilyen könnyen benyom az Athletic Bilbaónak és aki a szerb válogatott alapembere is egyben (bár a kazahok elleni, megalázó vereséggel végződött meccsen a legutóbb kiállították), aki gyakorlatilag egyedül felelős azért, hogy egy spanyol kiscsapat a szezon hajrájában is esélyes legyen egy UEFA-indulást biztosító helyre, aki nem csak fejjel verhetetlen, hanem lábbal is lényegesen ügyesebb, mint amennyire egy ekkora embernek szabad lenne, az meg is érdemli, hogy egy igazán nagyhoz szerződjön. Viszont ha Zsigics majdani csapatában is képes lesz ilyen teljesítményére, az alapvetően kihathat a sport jövőjére.

Ha egy ilyen óriás bebizonyítja, hogy hasznos tud lenni a legmagasabb szinten is, a világ kölyökcsapataitól már nem fogják kosáredzésre átirányítani a hirtelen túlságosan is nőni kezdő kiskamaszokat, sőt, még a kapuba sem állítják be őket feltétlenül. Végülis Zsigicsnek sikerült, miért ne lenne ebből a gyerekből is világklasszis csatár. És ha már ennyi kétméteres csatárt nevelünk a jövőnek, akkor termeljünk még náluk is egy kicsit magasabb hátvédeket, különben minden egyes szögletből mindig gól lesz. Ezek után meg felejtsük el eleve a száznyolcvan alatti, Essiennél gyengébb csatárokat és középpályásokat, hiszen ilyen benga nagy hátvédek ellen úgysem lenne esélyük.

Nem biztos, hogy így lesz, de Kárpáti Gyurika se hitte volna el, hogy ötven év múlva nem lesz szükség hozzá hasonló zsenikre, ha nem nőnek elev kétszer nagyobbra. Nikola Zsigics, téged teszünk mindenért felelőssé.